Nadányi Zoltán: Falusiak
A sóhajotok hova leng el?
ó, kis falu népe, mi fáj?
Ne fájjon a távoli tenger,
ne fájjon a távoli táj.
Ó, kis falu népe, ne fájjon,
hogy Párizsig oly nagy az út
és elrohan itt a lapályon
a gyorsvonat és tovazúg.
Nem csillan a tenger elétek,
de tenger a hajnal, az est
és tenger az emberi lélek
és tenger az emberi test.
És mekkora gerjedelemmel
hullámzik a végtelen ár!
Ember, csüggeteg ember,
e tengert láttad-e már?
A róna unalma ne fájjon,
az egyvonalú horizont:
hegy nő fel a sima lapályon,
az égboltnak nekiront.
Ember, csüggeteg ember,
kit unata a sima határ,
e csúcsot láttad-e szemmel?
Megjártad-e valaha már?
Közel van, hidd el, a távol,
nem kell se vonat, se hajó,
mind itt van az, amire vágyol,
mind ami csodálni való.
Gondold csak el otthon, a sutban,
ahonnan a vágy kiragad:
voltál-e már a faludban?
És láttad-e már magadat?