Reményik Sándor: Ott túl

Ott túl a déli Erdély-gránicon
Újév hajnalán csordult a pohár,
Keserűségtől túlpezsgő pohár:
Csak ennyi egy képes-lapon;
„Hallja: hogyan süvít a szél??!”
S két név. S túloldalon a hegyek-kép:
Az égbenyúló hegyeké.
Öröktől fogva a mieinké.
És én most már szabad magyar vagyok
És hallgatom – –
Belülről hallgatom
Hogyan süvít ott künn a szél,
Süvít, mint a végítélet szele
S én a lelkemben majd megszakadok.
Mert még annyit, annyit sem írhatok
Válaszul: h a l l o m, hogy süvít a szél.
Mert kinek írnám, az sínylené meg –
Megkeserülné ő.
Még virágnyelvünket is elrabolta,
Elrabolta ez a rabló Idő.
S jön, hogy habzó keserűségemben
Visszanyert, fájó szabadságomat
A világ s az Isten lábához vágjam:
Nesze – nem kell – –
Amíg minden testvérem nem szabad!

Budapest, 1941. január 26.