Sántha Károly költő, lelkész, egyházi író

sánthakárol1A magyarhoni ágostai hitvallású evangélikus keresztyén egyház – Győry Vilmos, Szász Károly mellett – egyik legtermékenyebb pap költője a XIX. század végén, a XX. század elején. Egyháza vallásos énekkincsét száznyolcvan énekkel gazdagította, imádságos áhítata bensőséges költői formákban nyilatkozott meg. Elődeitől – Heltai Gáspártól, Bornemissza Pétertől vagy Zovarics Mihálytól – eltérően versei nem csak egyházi, vallásos vonatkozásúak. Költészetét elemezve, ő maga úgy nyilatkozott:

„Zengtem hazát, szerelmet, Istent,
Szent eszményképem volt e három;
Piciny csillag, bujdostam itt lent,
S e hármas fény volt a világom.”

Élete végéig e szellemiség univerzumában, egy tisztább világban, gyermeki álmodozással élte le életét. A földiekkel keveset törődött. Nem volt érzéke az élet kicsinyes gondjai, küzdelmei és megpróbáltatásai iránt.
Sántha Károly, az elkötelezetten vallásos, istenfélő evangélkikus Sántha Sándor szűcs-iparos, (aki lakhelyének megbecsült polgára,) és Devossa Klára fiaként Kecskeméten született egy nyolcgyermekes családban 1840. október 24-én. Már ifjúként is nagyon büszke rá, hogy Kecskemétnek szülötte, így otthonának történetíróját Hornyik Jánost, külön ódával ünnepelte, akárcsak szintén a mezővárosban született Katona Józsefet, a Bánk Bán szerzőjét, korának kiemelkedő hazafias lírikusát. Nagy földijét Sántha lírai költeményben énekelte meg, ezzel a Katona József-kör első pályadíját az ifjú Sántha nyerte el.

Itthon vagyok

Itthon vagyok, haza jöttem,
Üdvözöllek szülőföldem;
Mely után e szív sóvárgott,
Láthatom már rónaságod,
Szent szabadság képe, te!
Tündérhonba visz bár utunk,
De ahonnan kiindultunk,
Oda vágyik, visszavágyik
A bölcsőtől a halálig
Árva szivünk untalan.

Szülőhelyén végezte gimnáziumi tanulmányait is, az V. osztály kivételével, amit Sopronban. A derék édesapa volt a kenyérkereső, de a szelíd lelkű, csupa szív édesanya viszont az, akinek vállaira a szép család felnevelésének boldog gondja súlyosodott. Sántha Sándorné vállalta és mindig örömmel teljesítette ezt az édesanyai, — annyi örömet, néha bút adó — fontos és nagy türelmet igénylő feladatot. Nem csak szorgalommal, takarékossággal, kitartó igyekezettel, hanem csüggedést nem ismerő élő hittel is megáldotta őt a Gondviselés. Épp azért terhét könnyen vitte, édesanyai hivatásának teljesítése léleküdítő öröm volt szám ára. Ifjúkorát így a jövendő költő Kecskeméten boldogan élte meg, „Tavaszest” című versében mondja:

„Eltűnt boldog gyermekálmak,
Napsugártól áttört árnyak ...
Nem panaszlok. Boldog voltam
A gyermek s az ifjúkorban.”

Az a tiszta lélek, meleg kedély, mély szeretet, élő hit, mely az édesanya tekintetéből sugárzott és annak egész lényét eltöltötte, gyakorolta az első és legnagyobb hatást Sántha Károly szellemére. Édesanyja a maga mély hitét, Istenben vetett bizodalmát, imádkozó lelkét, énekszeretetét valósággal beleplántálta erre fogékony gyermekének tiszta szívébe. Igazi lutheri szellemű házban született és nevelkedett a fiatal költőpalánta. Az édesanya esténként körbe ültette a gyermeksereget, dalolva a gyönyörű egyházi éneket: „Maradj velünk mi Krisztusunk…”. Ahogyan Petőfit a „Cserebogár“ dajkadal egész életén végigkísérte s hallotta, úgy kísérte el Sánthát a legdrágább óvónő éneke, Gerhardt Pál imádsága: a szerető édesanya kedvence. Mintha mindketten egyaránt megérezték volna, hogy akinek ez az ének volt első feledhetetlen lelki eledele, annak magyar Gerhardt Pállá kell lennie. Világos bizonyságai ennek a sírig tartó átütő hatásnak az édesanyjához írt dalai, különösképpen pedig az „Anyámnak” című költeménye, amelyben ezt a mélyről törő érzelmet énekli meg.

Anyámnak

Vedd e szerény kis imakönyvet,
Hálám jeléül, jó anyám!
Ha ráhull permetezve könnyed,
Borús éltednek alkonyán:
Imádkozván, a könnybül gyöngy terem:
Szív tengerén vallásos érzelem.

/Buzgóság könyve-ajánlás/

Tanárai látván költői tehetségét, versírásra buzdították. De hatással volt reá Czékus István kecskeméti evangélikus lelkész, később püspök is, aki többször megfordult az ifjú szülői házában, és akinél ugyancsak otthonos volt az eleven eszű, verseket író Sántha. A gimnáziumot befejezve pályát kellett választania. Jövőjére gondolva akkor az volt a vágya, hogy életét gyógyításra szentelhesse, mint orvos a beteg testet gyógyíthassa. Mégis inkább a lelkek orvosa lett, lelkésznek tanult tovább. Szinte bizonyos — látva édesanyja emocionális példáját — hogy ebben a pályaválasztásban nem csekély része volt az anyai vágynak, imádságának. A budapesti közös protestáns teológiára került, ahol a kikeresztelkedett Ballagi Mór református teológus, Török Pál, későbbi református püspök, Háberern Jonathán filozófus, teológiai tanár, valamint Székács József, az evangélikus hittudomány jelese, később püspöke, az „ország papja“ voltak szerető és szeretett tanárai. E nagynevű oktatók és a közös teológián eltöltött idők olyan mély hatással voltak Sántha Károly lelkületére, hogy nála a két egyház testvéri együttműködésének, sőt uniójának lelkesebb híve nem akadt. Még nyugalmazott lelkész korában is többször kifejezést adott az unió megvalósítására irányuló óhajának. Költői tehetségének kifejlődése és felfedezése szempontjából sem volt közömbös reá a Budapesten eltöltött idő. Kiváló tanító közül többen felismerték az ifjú buzgalmát, költői tehetségét és a költészettel való foglalkozásra ösztönözték, különösképpen Székács József és Szász Károly püspökök. Mind gyakrabban megjelenő költeményei rövidesen ismertté tették Sántha Károly nevét az irodalmi körökben. Székács József egy ízben Arany Jánosnak is bemutatta a szép tehetségű ifjút. Arany kézszorítása és buzdító szavai óriási hatással voltak a legnagyobb magyar balladaköltőt mélyen tisztelő feltörekvő poétára. Később ez az ismeretség bőven kamatozik, belesegíti a tehetséges ifjú költő verseit Arany János minden vasárnap megjelenő Koszorújába is.
Hogy mily papi lelkület volt benne, azt szépen mondja el „Pályám fordulóján és Mikor még álltam az oltár előtt” című költeményeiben. Mint kezdő káplánt Tolnába Sárszentlőrincre hívták, hol egy súlyos kolerajárvány tette kemény próbára lelki erejét. Volt azután lelkész Némediben, Sandon, Várpalotán és végül újra Sárszentlőrincen, hol előtte oly kiváló papok működtek, mint Szeniczei Bárány György, a magyar Francke és Nagy István püspök s ahol 1806—1870-ig a községnek gimnáziuma is volt. Isten sugallata kísérte végig Szentlőrincen, két büszke emlék: a régi iskola és egy lakóház. Petőfi ugyanis, mint első osztályú gimnazista itt tanult a lutheránus iskolában. Érzéseiben méltó földije volt a Bánk Bán költőjének és az „1848-as forradalom dalnokának”. A magyar alföld szülötte ö, miként Petőfi. A „nagy rónaságban” a szent szabadság képét látja, s forró szerelemet vall a hazaföld iránt. Minden drága és szent neki, ami magyar: a magyar föld, a magyar nyelv, a magyar viselet, a magyar kultúra. De Homéroszért, Hellászért – mint korának művelt fői – ő is lelkesedik: „

„Vásznát teregetve, hol Nautika játszik,
A mosolygó menyholt hol messzire látszik,
Égiek álmától hol balzsamos a lég
: Ott élni, oh Hellász öleden óhajtnék!”

De bűnnek tartja ezt és a hazaszeretet veri fel álmából:

„Némulj, te sóvár szív, mert megver az Isten:
Nem gyönyör-e élned még búval is itten!
Áldjad a Teremtöt s légy büszke reája,
Hogy honod ez a föld: magyarok hazája!”

De éppen ezek leküzdéséből merít erős hitet az eljövendőre. Jó példa erre március idusára írt verse:

Március 15-iki ének

Mennyi bú hervasztá orcád,
Édes anyánk, Magyarország!
Gondunkból nőttek bérceid,
Siralmunkból a vizeid;

Mert fiaid rabok voltak,
Élőkért sírtak a holtak.
De mig földed könnytől ázott,
Szabadság fája kivirágzott,

Áldott legyen a nagy Isten!

Miként engedte volna ez hit, ez a szellem Sántha költészetét aludni! Az ő indíttatására tettek emléktáblát a sárszenlőrinci két házra, ö irt ódát mindkettőre. Sántha, a költő szelíd, jó ember volt. Hű munkásság, keresztyéni alázatosság, barátai körében vidám kedély, szerénység, előzékeny szolgálatkészség, szeretet és bizalom a főbb erényei költő-papunknak. Egyik barátja megharagudott reá és Sántha vita és dac helyett „Tudnál haragudni?” című szép versével felel. Ebben mondja:

„Amint van a napnak fellege, van árnya:
Hol a szív, gyarlóiig amelyre ne szállna?...
A sírunkban úgy lesz csak édes aludni,
Ha szivünk megbékél s nem tud haragudni.”

Élettársat, feleséget, a későbbi papnét Sántha Kirchner János mucsfai lelkész családjában talált, Kirchner Idát. A Kirchner apa műveltségét és kegyességét még a nagy Bauhofer György budai pap és Mária Dorottya nádorasszony köréből hozta Tolnába. Sántha későbbi apósa és ennek fia Kirchner Elek jeles zeneművészek is voltak egyszersmind. A költészet zenei ritmusát és koráljaink zenei szerkezetét Sántha itt Kirchnerék házában tanulta meg. S viszont, Kirchner is sógorának verseire több jeles zeneművet irt. Sánthát a nejéhez ideális, örökifjú szerelem vonzotta, amelynek költészetében is örökbecsű emlék.

Az én világom

Nem e világ az én világom,
Ez álnok, önző és hideg;
Álom sincs már itt, fényes álom,
E kor megölt eszményt, hitet.
E szív mélységes tengerében
Igazgyöngy többé nem terem,
Rég elveszett a boldog Éden,
Visszfénye sem süt idelenn.

Tündéri Hellász isteniddel
Gúnyol fönhéjázó eszünk;
Az Úr szól: Egy az Isten, hidd el!
S mi egy Istenben sem hiszünk.
Rég, földre szállt le a sok isten,
Berek, ház azzal volt tele, —
Ma nincs, ki áldást főnkre hintsen,
E kornak nincs már istene.

Bálványa van. Kincs, gyönyörűség,
Hírnév az imazsámolya ;
Isten, haza, szerelem, hűség,
Templomotok leomola.
A tömjénillat tovaillant,
Oltárokon tűz nem ragyog,
A szív világa és virága
Kihamvadott, elhervadott.

Járunk sivár sivatagokban,
Lelket megüli lomha köd,
A szív már-már alig hogy dobban,
Miként azé, kit sírja föd.
A rémes, temetői csendet
Vásár, tivornya veri fel,
S nagy búsulással így esengek:
Támad j fel szebb napunk, jövel!

Az lesz a nap, az eljövendő,
Az igazi, epedve várt :
Feledve lesz mult és jövendő,
Mert a jelen örömmel áld.
A száraz ág sudárba szökken,
Daltól, virágtól hajladoz,
És körülötted és köröttem
Örök tavasz nyíl, harmatos.

Kihajt a szerelem rózsája,
S a hit, e mennyei virág,
A szívnek újra áll oltára,
Hazát szeret, Istent imád.
Ösvényünket megaranyozz
a Költészet, vallás, Ideál,
A mennyet le a földre hozza,
S mosolyog maga a halál.

Mint fennebb olvashattuk Sántha Károly öt gyülekezet körében élte le életét s mindegyik hitközösséghez kötötte valamilyen feledhetetlen emlék. Tolnanémedin ismerkedik meg későbbi áldott lelkű feleségével, Sandon alapít családot s ott születik első gyermeke, Várpalotán két gyermekkel, Sárszentlőrincen ismét eggyel gyarapszik a család. Ugyanitt temeti el egy egyéves fiacskáját. A Gondviselés jó társat jelölt ki a számára Kirchner Idában, a mucsfai lelkész ábrándos lelkű leányában. Hitvese átérezte a költő mellett a maga magasztos hivatását. Olyan nyugodttá, olyan széppé, olyan harmonikussá, olyan gondtalanná tette otthonukat, amilyenre a költőnek szüksége volt. Sántha Károlynak nem csak arra volt igénye, hogy otthonában meleg szeretet lakozzék, s hogy gyermekeit édesanyai meleg szeretet vezesse, hanem arra is, hogy legyen, aki az egykori édesanyja meleg gondviselő szeretetét is pótolja. A családi érzéseket visszatükröző versekből sok kedves hang csendül fel. De leginkább az igazi magyar nő, a régi magyar költő eszménye az, a kit Sántha Ida asszonyban így ünnepel:

„ Oh szép a nő, ha arczán a szemérem
Pirostó hamvas rózsákat fakaszt…”

Mint említettem, Sántha Károlynak nem volt érzéke az élet kicsinyes gondjai, küzdelmei, megpróbáltatásai iránt. A hű feleség azonban értett ahhoz, hogy a saját életével fogja fel a gondot, küzdelmet, hogy a költő férj lelke örökös napsugárban élhessen. A családnak, a háztartásnak gondja — mint egykor az édesanyjánál, — teljesen a hű feleség gondos szeretetére súlyosodott. Nem mindennapi hűségéért, gyengédségéért, önfeláldozásáért édes jutalma nem csak egy boldog családi élet volt, hanem az a tudat, hogy az ő szeretete, hite is ott lüktet az evangélikus papköltő költeményeiben. Régi tanára Székács püspök ösztönzésére egyházi énekeket is írt, javított és fordított, versben és prózában imákat is. Első verseskötetét 1869-ben adták ki, „Egyházi költemények” címmel. Mindemellett szorgalmas munkatársa volt papi hivatása gyakorlása közben minden protestáns lapnak vagy folyóiratnak. Sántha Károly újabb, „Őrangyal” című imakönyvét 1896-ban került az olvasók kezébe, elsősorban protestáns fiatalok számára. A „Protestáns Szemle” így vélekedett a könyvecskéről:„Sántha inkább poétikus kedély, mint hívő lélek. Erősíteni igyekszik, az erő fitogtatása nélkül; építeni a kegyesség mesterkéltsége nélkül; emelni, a frázis és dictio bajhászata nélkül; hisz remél és szeret, s azért imádkozik;”

„A tölgyek alatt", itt pihent Ő,
Lehajtva ősz fejét a költő;
Most ott pihen, hol örök csend ül,
A csendbe csak szent lantja csendül.

/A tölgyek alatt- részlet/

A „Költemények” című, 1897-ben megjelenő újabb kötetének recenziójában –a Magyar Szemlében– ezt írták:
„Sántha Károly nem lép elő nagy igényekkel. Legsikerültebbek a csöndes, hangulatos családi versei, míg a nagyobbszabású versekben terjengővé válik, az ódaféléket nem győzi szárnyalással. Nagy benyomással van reá Arany János, kinek több helyét reprodukálja a kötetben. Jó tanítványa Arany Jánosnak abban, hogy nyelvezete magyaros, technikája gondos és különösen szépen csengők a rímei, Azok a hosszabb versek vallásosak, hazafiasak és alkalmi költemények. A vallásos versek egy-egy bibliai alakról szólnak, bibliai történetből indulnak ki, vagy pedig a nagyobb egyházi ünnepek;”

Leveleim

Egész csomó sárgult levél,
Rendezgetem, olvasgatom;
Ugy fáj és mégis jól esik
Merengenem a multakon.

Ez a picziny rózsás levél,
A kis leányom levele;
Ártatlan gyermek-álmival:
Most feslő bimbókkal tele.

Ez itt szerelmes leveled,
Jó anyjukom, ne is tagadd!
Minden betűje egy virág,
Mely mátkaságunkból fakadt.

Emezt baráti kéz irá
Még szép koromnak reggelén;
Rég porlad ő, de a hűség
Örökzöldként nyit levelén.

Ezen egy kis fülmile zeng
Hazát, szerelmet és hitet;
Most kis madár siratja őt,
Hogy dalos ajka már hideg.

Harmatként e leveleken
Kedély, szívjóság s köny ragyog;
Fenkölt lelkű nő,
általad Hálára s hitre gyúladok.

Testvércsókodtól illatos,
Kedves hugocskám, leveled;
Illatját veszti a tavasz,
De nem soha a szeretet.

Én nyugvó édes jó anyám,
A melyen csókom s könyem ég, —
E szent emlékű leveled
Az áldást most is termi még.

Ti kedves, drága levelek,
A sírba hulltok majd velem;
De ott sem érhet hervadás :
Hűség, barátság, szerelem!

Majd később is gyakran megszólal lantja „Arany sírjánál“, „Petőfi emlékezete“, Erzsébet királyasszony névnapján“, „Az aradi vértanuk szobrának leleplezésekor“, „Kisfaludy Károly emlékezete“, „Katona“, „Tóth Kálmán emlékezete“, „Hornyik János emlékezete“, „Jókaink ünnepén“, stb. Legderekasabb ódája Sánthának az „Ezredéves ünnepünkre“ című, melyet a Kisfaludy-társaság jutalmazott. Lendülettel énekli meg benne „a fényes, gyászos ezredévet“ s ujjongva hirdeti, hogy „szabad magyar nép kezd uj ezredet.“

Légy üdvözölve nemzetem virága,
A haza szíve büszkén ver feléd!
Te ezredéves tölgynek ifjú ága,
Add a reménynek egy zöld levelét!
Virágkehelyként tárd ki kebledet,
S hintsd szét illatját: honszerelmedet
És rügybe hajtanak téged áldani,
Az élőfának száraz ágai.

Mert él a törzs, amelynek koronája
Ilyen, miként te, magyar ifjúság;
Nem egy vihar mért már csapást reája,
De meg nem tört, kiállta a tusát.
Erős a tölgy, mélyen vert gyökeret,
Mert gyökere jog és honszeretet:
Dalos madár fa tetejére ül,
S ezt zengi folyvást: rendületlenül!

/A magyar ifjúsághoz-részlet/

Gyülekezetét, munkamezejét, lelkivilágát ebben a környezetben semmi sem zavarta. A falu népe szorgalmas, emberbecsülő, megelégedett, szinte tiszta evangélikus. A költőpapot itt mindenki szeretettel, tisztelettel vette körül, a gyülekezet, a „kis falum “ mindent megadott a költőnek, amire a földön szüksége volt. Nagy igényei nem voltak, békére, harmóniára, nyugalomra vágyott s azt Lőrincen mind megtalálta.

Huszonöt éve már, hogy pap vagyok,
S a magasságba mélyed a szemem;
Az ég visszfénye lelkemben ragyog
És az igát gyönyörrel emelem.
Leomlom titkon szívemet kitárva.
És áldom azt a láthatatlan kezet
Mely gyöngyöt hintett ösvényem porára,
A hitnek gyöngyét s áldva így vezet. ,

Midőn pályámra vágyva léptem én,
És gyermekálmom szép valóra vált,
Könny csörgött végig jó anyám szemén,
S anyám az égből engem most is áld.
A charizmának nem volt híjával,
Enyém az most is, több nem kell nekem;
Anyám csókjával és a bibliával
Mentem a néphez pünkösd ünnepen.

Pünkösd volt akkor, pünkösd reggele,
Éreztem, hogy a lélek rám fuvallt;
Lángbuzgalommal volt szívem tele
És minden szót a Szentlélek sugallt.
Pünkösdi szívvel és pünkösdi nyelven
Hirdettem az Úr csoda dolgait,
S hogy pásztort s nyájat egyiránt emeljen,
Betöltött minket egyiránt a hit.

/Pályám fordulóján-részlet/

Községgel, gyülekezettel, munkatársakkal, barátokkal csodálatos megértésben, éggel-földdel teljes boldog összhangban élte napjait. Ezért töltött el negyvennégy esztendei lelkészi szolgálatából harmincnégyet, tehát életének javát Sárszentlőrincen; ezért írta költeményeinek, különösen pedig énekeinek legnagyobb részét ebben a gyülekezetben. Sántha életének javarészét áldásos hű papi munkában telt ebben a gyülekezetben, amikor1911-ben lemondott s beteg fia kedvéért Budára költözött. De lelke visszavágyódott az oltár mellé Lörincre, amint ezt 80 éves korában is egyik költeményében elmondja:

„Menyasszonyként állsz hegykoszoruzottan
Budapest, gyöngyöd: a Margitsziget,
F'átylod: fehéren omló habfodrodban
A Duna, mely lábadnál elsiet.
Gyönyörű vagy, főváros, megcsodállak,
De csak téged szeretlek, téged áldlak,
Szabad természet, lelkem ott mulat,
S áldom munkám helyét, szép falumat.”

Érzékeny lelkének e fájdalmát néhány év múlva nyomon követte a másik. Ha nyugalomba nem megy, vagy legalább Lőrincről el nem távozik, megkímélte volna Sánthát a Gondviselés egy igen-igen nagy csalódástól, igen-igen nagy megpróbáltatástól szeretteivel együtt. Budapesten ugyanis nem csak régi környezetét nem találta meg, am i egy életen át dalra, énekre késztette, hanem Budapest a háborúval a megpróbáltatás súlyos, gondterhes napjait hozta fedele alá. A pénz és nyugdíjának elértéktelenedésével a hű feleség, a szerető gyermek minden áldozattal se tudták távol tartani Sántha Károlytól öregnapjaiban a nélkülözést, sőt az ínséget. Így az ő életében is valóra vált:

„Alkonyuló félben van már élte napja,
S ilyenkor az ember nyugodalmat óhajt,
S ő reá szegényre a szerencsétlenség,
Ő reá, mostan mért legtöbb gondot és bajt.“

Mindez testét, lelkét erősen megviselte a koros költőnek, aki 1923-ban szeretett élettársát kísérte el utolsó útjára, majd 1928. szeptember 9-én ő is követte a Farkasréti temetőbe, megtért teremtőjéhez. Temetésén Dr. Kovács Sándor búcsúztatta a Luther-Társaság nevében. A költőként és lelkipásztorként szolgáló Sántha Károly negyvennégy évig folytatta lelkészi hivatását. Ez alatt az idő alatt folyton azon igyekezett, hogy Megváltója nyomán ő is elmondhassa:
„Én vagyok a jó Pásztor.” Pásztora, édesatyja, szerető barátja igyekezett lenni mindig és mindenhol nyájának, gyülekezetének. Költészetével is szolgálni akart. Nagyobb volt benne a szolgálat vágya, mint a hiúság. Hamar megtanulta, hogy
a „fellángoló gyönyörűségnél” tartósabb a kis örömök melege, ezeket kereste leginkább. Hitvallása így foglalható össze: „Csak egy boldogság van itt e világon, ha Istenében nyugszik meg a szív".

„Ki öröktől fogva voltál,
Te, a kezdet és a vég:
A mi szívünk, mint az oltár,
Melyen hála lángja ég.
Isten, óh mi Istenünk,
őrző lelked van velünk.
Mélységekben hogyha járunk,
Te vagy a mi sziklavárunk.

Bujdosván e ködös éjben,
Új határhoz ért utunk,
Kérünk, tarts meg a veszélyben,
Míg célunkhoz eljutunk!
Isten, óh mi Istenünk,
Tűzoszlopként jársz velünk;
Míg a mennybe hazaérünk,
Mint csillag, hit a vezérünk.”

/Új év-részlet/

Főbb művei:
– Egyházi költemények. Kecskemét, 1869.
– Jó gyermekek verses könyve. Budapest, 1888.
–Buzgóság könyve. Budapest, 1888.
–Őrangyal. Imakönyv protestáns ifjak és lányok, különösen konfirmáltak számára. Budapest, 1896.
– Költemények. Budapest, 1897.
– Adventi bőjti imák. (Feyér György «tanításaival» együtt kiadva.) Brassó, 1898.
– Szent hangok. Budapest, 1899.
– Konfirmácziói áldások. Alkalmi versek és bibliai idézetek. Budapest, 1899.
– Olajfalevelek. Versek. Budapest, 1901.
– Hárfahangok. Budapest, 1905.
– Háborús idők imádságos könyve. Budapest, 1916.

Források: Arkanum, Evangelikusok Lapja, Hölgyfutár, Koszorú, Magyar Ágenda, Magyar Életrajzi Lexikon, Magyar Szemle, Magyarság, Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, Új idők, Vasárnapi Ujság különböző számai


Összeállította – cspb –

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf