T. Ágoston László: Lenkey huszárok II.
A nemeslevél
A Lenkey testvérek egyrészt hivatásuknál fogva, másrészt nyugtalan természetüktől vezérelve nem maradtak meg Borsod vármegye határain belül. 1822-ben Károly, József (Ákos) és Lajos nemességét Arad vármegyében hirdették ki1. 1839-ben pedig Pest–Pilis–Solt vármegye vette föl Lenkey Károlyt és fiait, Antalt és fiát, valamint Ákost és fiát a nemesei sorába2. A nemeslevél, melyet Lenkey Károly dédunokája, Czagányi Lászlóné (Lenkey Ágnes) őrzött meg az utókor számára, így hangzik.
„ MI ARAD VÁRMEGYE: Egyházi Fő Rendek Ország Fő Zászlósainak Nagyajainak és Nemesseinek Közössége adjuk tudtokra e jelenvaló Levelünknek Rendeiben mindenkinek a’ kiknek illik, hogy minek utána dicsőségessen Országló Kegyelmes Koronás Fejedelmünknek Szolgálattját a’ Köz Jót, és ezen Vármegye egyéb Dolgait érdeklő Tárgyaknak folytatások, és elintézések végett, a’ ami alól meg iratott napon s’ Helyen egybe gyülekezvén Közönséges Gyűlést tartotunk vólna akkoron Megyénkbeli Esküt Vitézlő Lenkei Lenkey Károly Vitézlő Lenkei Lenkey Adjut, Hertzeg József Magyar lovas Ezredjénél lévő Kapitány és másik Lenkei Lenkey József Ákos Testvérei nevében is azon alázatos folyamodással járulván hozzánk: hogy Megyénkben meg bizonyított Nemesi származásokról Nemesi Jussainak további fenntartására Isten Kegyelméből származott és életben lévő fiaiknak jelessen pedig a’ folyamodó Lenkey KÁrols tsakugyan Károly János Szaniszló Hertzeg József Ezredben lévő Hadnagy és második Nepomucenus János, Antal Adjut másik testvérének pedig Julius János Bertalan, nemkülönben harmadik Bétsbe lakozó József Ákos Testvérének, Albinus Julius Emilianus nevű egy egyfiainak be iktatása mellett hiteles Nemesi Bizonyság Levelünket Ki adattni méltóztatnánk.
Minthogy az Igazságot senkinek megtagadni nem lehetne a’ folyamodó pedig a’ Maga s’ nevezett Antal Adjut és József Ákos édes Testvéreinek Nemességeket, a’ múlt 1822-ik Esztendei Martius 11-én tartott Köz Gyűlésünk alkalmával Nemes Gömör és Kis Hont törvényesen egyesült Vármegyéknek ugyan azon 1822-ik Esztendei Böjt elő hava 15-ik Napján Rima Szombat Mező Várossában tartatott Köz Gyűlésekből ki adott eredeti Bizonyság Levél erejénél fogva nyilván meg mutattván, Megyénk Nemessei Lajstromába be iktatattanak, de továbbá: hogy a’ folyamodó Lenkey Károlynak fent nevezett egyik Károly János s’ Szaniszló, másik Nepomucenus János, Lenkei Adjut Testvérének pedig egy Julius János Bertalan nem különben másik Antal Ákos Testvérének ismét Albinus Julius Emiliánus egy fia, valóságos fiaik legyenek, az előttünk elő mutatott hiteles Kereszt Levelekkel be bizonyittatott vólna, amint Nemes Gömör és Kis Hont egyesült Vármegyék Bizonyság Levele és most említett Egyházi Könyvek ki húzott Czkkelyei im követtkezendők:
MI GÖMÖR és KIS HONTH törvényessen egyesült Vármegye Egyházi Fő rendeinek Ország Fő Zászlósainak, és Nemeseinek Közönsége adjuk tudtára ezen Levelünknek rendeiben mindenkinek akiknek illik, hogy minek utána a ditsőségessen Országló Kegyelmes K. Fejedelmünknek Szolgálattját, a’ Köz Jót, és ezen Nemes Megye egyéb Dolgait érdeklő Tárgyaknak folytatások és elintézések végett a’ mai alól írt meg iratott Napon és Helyen egybe gyülekezvén Tekintetes Nemzetes és Vitézlő Márkusfalusi Máriási István Ordinárius Vice Ispány Úr elölülése alatt, Tábla Bíráink Fő s’ Szolga Bíráink, Esküttyeink úgy Megyebéli Nemesseinknek Jelenlétekben közönséges Gyűlést tartottunk volna: akkoron tartozó alázatossággal kerestek meg bennünket Nemes Lenkey Lenkey Károly az előbb Királyi Testőrzó, jelenvaló képpen Ns. Arad V.gyének Esküttye Nemes Lenkei Lenkey Antal Adput a’ No. Josef Ezrednek Századosa, Nemes Lenkei Lenkey József Ákos, és Nemes Lenkei Lenkey Lajos László Pensionatus Kapitány a’ végett hogy nekiek valódi adományos nemesi Szabadságjogokról szóló Bizonyító Levelüket ki adni méltóztatnénk; minthogy pedig Tábla Bíránk Nemzetes Hanvay Darvas Gábor a’ folyamodónak édes Attyjokat néhai Nemes Lenkei Lenkey Mihályt úgy mint valódi Adományos Nemes embert úgy esmérre egyrészről, más részről pedig nemes Lenkei Lenkey Pál Antal Bálint és István is Személlyessen elő adván sem Tsak azt, hogy az Esedezőket és édes Attyokat személlyessen jól emeérték, s Esmérnék, előttük hitelessen bizonyítanák de a’ folyamodókat ön kényen valóságos vér szerint való és Osztályos ATtyokfiainak az előnkbe nyújtott Osztály Levél által erősítenék, sőtt, azt is hogy a’ folyamodóknak Királyi Adományos Megyebéli Örökségeket Megyebéli Lenke Helységükben Zálog képpen bírják szinte meg esmérnék a’ Könyörgők pedig említett néhai Nemes Lenkei Lenkey Mihálytul történt Törvény és Természet szerint való származásokat az előnkbe terjesztett Egyházi Könyvek kihúzatokkal hitelessen be bizonyították vólna, és mind ezeken fellől az Esedezőknek valódi nemességet a’ nemesi szabadsággal járó hivatallyok is tagadhatatlanná tenné sőt az ellen Tisz. Köz Ügyészünknek is semmi leg kissebb kifogása sem lenne.
Mellyhez képpest a’ folyamodónak igazságos kéréséket által látván részekre úgy mint Nemes Lenkei Lenkey Károly Antal Adjut, József, Ákos, és Lajos László részére négy Példázatokban ki adtuk a’ jelenvaló hiteles és Szokott Petsétünkel meg erősített adományos Nemesi szabadságról szóló Bizonyság Levelünket; a’ Köz Igazság azt hozván magával.
Költ az Ezernyolcszáz huszon kettedik Esztendei Böjt előhava 15-ik Napján Rima Szombaton tartott Köz Gyűlésünkből, Olvastatott, és ki adódott a’fent tisztelt Vármegye hites első Aljegyző Abafalusi Abbafy Miklós által majd Markusfalusi Máriásy István Gömör és Kis Hont Vármegye Oredin: V. Ispánnya Ab: Abafy Károly Másod Alispány inj. Nagy Mályasi Mirasz István Tábla Bíró ny. Kis Csoltói Ragali Ferencz, több Tett V. gyék Tábla Bírája mj. Sontagh Vilhelm mj Tábla Bíró, Szentiványi Szentiványy László mj. Tábla Bíró, Jakab Gábor mj T: Bíró, Vrisztán István T: Bíró, mj. Feő Bíró Zatursai Zatureczky Tóbiás Al.Sz: Bíró Nagy Rahói, és Kelenfalvi Rakovszky József mj Al Sz: Bíró Ölyvörky Vári Tamás mj. Esküt Oroszlányi Antal mj. A fent tisztelt Tettes Ns.V.gye Köz Ügyésze Csák Pál mj meg eggyezésével.
Extractus
(Lenkey Károly német nyelvű anyakönyvi kivonta. 1803. 2. 28. Bécs.) No2 fol: 53.
(Lenkey János egri, latin nyelvű anyakönyvi kivonata. 1807. 9. 7.)
(Lenkey Antal fia, János német nyelvű anyakönyvi kivonata.)
Ennélfogva mi a’ folyamodó Lenkey Károly, Antal Adjut és József Ákos három Testvér Atyafiaknak, úgy nemkülönben az elsőnek Károly János Szaniszló és Nepo. János, másodiknak Julius János, Bertalan, harmadiknak pedig Albinus Julius Emilianus egy-egy fiaiknak Valóságos és kétséget nem szenvedő Nemességekről ki adtuk ezen hites Petsétünkel erősített Nemesi Bizonyság Levelünket a’ Köz igazság úgy hozván magával.
Költ a’ mi Ezernyoltzszáz huszon negyedik Esztendei Böjt más hava Harmintzadikán Aradon tarott Köz Gyűlésünkből.
Megolvasta s’ ki adta Tette, Arad Vármegye hites fő Jegyzője Szőke Sámuel.
Ijaschi József Tiszti Fő Ügyész meg egyezésével
Kovács János Gróf Fekete Ferenc
Első Al Ispán Táblabíró
Sarósfalvai Skotter Albert Boros Jenői Atzél József
Másod Alispán Cs. K. Kamarás, Kapitány,
Tábla Bíró
Soborsini Báró Forray András Bánhidi Antal
Tábla Bíró Tábla Bíró
Boros Jenői Atzél János Csapó Ferencz
Tábla Bíró Tábla Bíró
Hódméresi Korneli Ambrus Kornai Dakdanovics János
Tábla Bíró Tábla Bíró
Szigety Balázs Sándor Matocsai Handtey Pál
Tábla Bíró Tábla Bíró
Szaetna Gábor (?) Török Márton
Tábla Bíró Fő Szt. ins.
Nádasy József (?) Zsigmond
Tábla Bíró és Számvevő Fő Szolga Bíró
Ifjabb Vásárhelyi János Boros Jenei Atzél Sándor
Tábla Bíró Szolgabíró
Kovács Ágoston Somogyi Istvány
Sz. Bíró Szolga Bíró
Bosnyák Károly Illyei Katona (?) János
Eskütt Eskütt
Zakariás András Csomor András
Eskütt Eskütt
1839-ben Pest vármegye megerősíti a nemeslevelet Kraicsvics Ferenc Vice Nótárius aláírásával3.
/1/ dr. Márki Sándor: Arad vármegye és Arad szabad királyi város története. Arad, 1895. II. kötet, 692. oldal.
/2/ IX. 3. – C/2. Pest–Pilis–Solt vármegye Nemesi Közgyűléseinek iratai. 1839-2-1246. Pest Megyei Levéltár
/3/ Az eredeti nemeslevelet Czagányi Lászlóné szül. Lenkey Ágnes (Lenkey Károly honvédezredes dédunokája) őrizte meg az utókor számára.