Sajó Sándor: Drégelyi ének

Borongóbúval néz a völgyi tájra
Drégely bércérül ez az omladék;
Nem gyászhely mégsem: diadal tanyája,
Mely múltja fényét most is ontja még.
Ez romon egykor hősök haldokoltak
S vérkönnyet sírt a honfi-fájdalom,
De a keserv, ím dicsőségbe olvadt
S engesztelésül leng a múltakon.

Mivé is lennénk, ha te nem ragyognál.
Fényes dicsőség, édes enyhület!
Ezernyi búban és hajh! annyi romnál
Kétségbe esve állnánk nélküled;
Múlton borongva, fölsíró panasszal
Telnék meg minden honfiú-kebel, –
Így, ami fáj is, egyben fölmagasztal
És nemesebbék, bölcsebbé nevel!

Mert Isten mondta: aki szenved, áldott!
Sorsod, magyar nép, küzdő szenvedés;
Hazádat védve-véded a világot,
Keserved tenger, pihenőd kevés;
De hogy ne csüggedj gyászod éjszakáján,
Teszek egedre egy-egy csillagot…
E romfalak közt, Drégely bérci várán
Hős Szondy ilyen csillagul ragyog!

Dicső halála halhatatlan emlék:
Ne gyászold sorsát, ünnepeljed őt!
Omló vérével írván honszerelmét
Szentté avatta ezt a bérctetőt.
Honszeretetnek templomában állsz itt,
Oltárkép benne Szondy szelleme,
Hős név, mely él és szerteszét sugárzik
S egy hőskor éled benne és vele.

Nézd büszke szívvel Drégely büszke hősét,
Halálos harca oly szép, oly csodás!
Elbukni, mint ő: szárnyaló dicsőség,
Eszmére váló szent megifjodás.
Örök tanulság ilyen példa fénye,
Hit annak, aki bús és csüggeteg:
Míg él az ősök honszerző erénye,
Megóvja Isten ezt a nemzetet!

Vért s könnyet ontva hömpölyög a század,
Kelet viharja ránk zúdult vele!
S a török átok mind messzebbre árad:
Már Drégelyt vívja gyászos ereje.
Mint bősz folyamnak zúgó, szennyes árja,
A völgyre, bércre úgy tör a pogány,
Hős Szondy állja, végzetét bevárja
Élő toronyként fészke bércfokán.

Hon állapotján szíve búra lázad,
Ifjúi vére dacra ingerül,
Érzésbül tett kél: mindent a hazának,
Halálos holtig, rendületlenül!
Foltot nem ejtve bátor, büszke lelkén,
Bár alku hívja, nincsen rá szava,
Két láng hevíti: magyar és keresztény,
Két szent s nagy eszme: Isten és haza!

S réges időknek csoda-újulása:
Halálra váró hősök harca kél;
Hogy múló létét örökösre váltsa,
Hős Szondy keblén patak már a vér…
Aztán elomlik, – meggyászolja sírva
Becsület, hűség, hazaszeretet,
De jön Klió s a legszebb lapra írja
Drégely nevével ezt a szent nevet!

S tűnt századoknak útján áthaladva
S mulandóság ím nem árt neki;
Szálló idővel együtt nő alakja
S népét még most is lángra ihleti.
Sírját se leljük, hogy nem sírva vesztén
Csak fényben lássuk tündökölni őt,
Ki bennünk él, mint örök férfi-eszmény
És egyre ifjabb, szentebb és dicsőbb!

És múljanak majd késő századévek
S őröljék porrá ezt a szent romot:
Ez élő eszmény elmúlást nem érhet,
Mert millióknak szívében dobog;
Honszeretetre, önfeláldozásra
Tanítva népét, örökké virul,
Dal és történet ajkrul ajkra szállva
Dicsőséggel zeng hősi Szondyrul!

szozattv


szozat a tiszta hang 2017. SZENT KORONA KONFERENCIA mod meghivo 2017 dec 16 Kerecsen 17 Kerecseny 17 lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf