Sajó Sándor: Drégelyi ének

Borongóbúval néz a völgyi tájra
Drégely bércérül ez az omladék;
Nem gyászhely mégsem: diadal tanyája,
Mely múltja fényét most is ontja még.
Ez romon egykor hősök haldokoltak
S vérkönnyet sírt a honfi-fájdalom,
De a keserv, ím dicsőségbe olvadt
S engesztelésül leng a múltakon.

Mivé is lennénk, ha te nem ragyognál.
Fényes dicsőség, édes enyhület!
Ezernyi búban és hajh! annyi romnál
Kétségbe esve állnánk nélküled;
Múlton borongva, fölsíró panasszal
Telnék meg minden honfiú-kebel, –
Így, ami fáj is, egyben fölmagasztal
És nemesebbék, bölcsebbé nevel!

Mert Isten mondta: aki szenved, áldott!
Sorsod, magyar nép, küzdő szenvedés;
Hazádat védve-véded a világot,
Keserved tenger, pihenőd kevés;
De hogy ne csüggedj gyászod éjszakáján,
Teszek egedre egy-egy csillagot…
E romfalak közt, Drégely bérci várán
Hős Szondy ilyen csillagul ragyog!

Dicső halála halhatatlan emlék:
Ne gyászold sorsát, ünnepeljed őt!
Omló vérével írván honszerelmét
Szentté avatta ezt a bérctetőt.
Honszeretetnek templomában állsz itt,
Oltárkép benne Szondy szelleme,
Hős név, mely él és szerteszét sugárzik
S egy hőskor éled benne és vele.

Nézd büszke szívvel Drégely büszke hősét,
Halálos harca oly szép, oly csodás!
Elbukni, mint ő: szárnyaló dicsőség,
Eszmére váló szent megifjodás.
Örök tanulság ilyen példa fénye,
Hit annak, aki bús és csüggeteg:
Míg él az ősök honszerző erénye,
Megóvja Isten ezt a nemzetet!

Vért s könnyet ontva hömpölyög a század,
Kelet viharja ránk zúdult vele!
S a török átok mind messzebbre árad:
Már Drégelyt vívja gyászos ereje.
Mint bősz folyamnak zúgó, szennyes árja,
A völgyre, bércre úgy tör a pogány,
Hős Szondy állja, végzetét bevárja
Élő toronyként fészke bércfokán.

Hon állapotján szíve búra lázad,
Ifjúi vére dacra ingerül,
Érzésbül tett kél: mindent a hazának,
Halálos holtig, rendületlenül!
Foltot nem ejtve bátor, büszke lelkén,
Bár alku hívja, nincsen rá szava,
Két láng hevíti: magyar és keresztény,
Két szent s nagy eszme: Isten és haza!

S réges időknek csoda-újulása:
Halálra váró hősök harca kél;
Hogy múló létét örökösre váltsa,
Hős Szondy keblén patak már a vér…
Aztán elomlik, – meggyászolja sírva
Becsület, hűség, hazaszeretet,
De jön Klió s a legszebb lapra írja
Drégely nevével ezt a szent nevet!

S tűnt századoknak útján áthaladva
S mulandóság ím nem árt neki;
Szálló idővel együtt nő alakja
S népét még most is lángra ihleti.
Sírját se leljük, hogy nem sírva vesztén
Csak fényben lássuk tündökölni őt,
Ki bennünk él, mint örök férfi-eszmény
És egyre ifjabb, szentebb és dicsőbb!

És múljanak majd késő századévek
S őröljék porrá ezt a szent romot:
Ez élő eszmény elmúlást nem érhet,
Mert millióknak szívében dobog;
Honszeretetre, önfeláldozásra
Tanítva népét, örökké virul,
Dal és történet ajkrul ajkra szállva
Dicsőséggel zeng hősi Szondyrul!

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf