Dr. Andor Gyula, Bánáti Baum Mária, Csokonay Vitéz Gizella, Finta István, Hofhauser László, Kállay István, Kiss Menyhért, Kósa Rezső, Névtelen
Dr. Andor Gyula:
Igazságot Magyarországnak!
Ami lelkünkbe dac és bánat,
Kiáltsuk a süket világnak.
Ami itt benn sajog és éget,
Jajunk hallják világok, népek.
Hegyek ormán orkán üvöltse,
A mindenséget is betöltse:
Nem győzhet rajtunk a gyalázat,
Igazságot Magyarországnak!
Igazságot annak, ki árvult,
Kit az egész világ elárult,
Kié golgoták végtelenje,
Ki népek bús testvértelenje,
Kit kínkeresztre feszítettek,
Odadobtak szabad prédának –
Igazságot Magyarországnak!
Nem kérve, esdve, könyörögve,
De mint a vihar, mennydörögve
Követeljük, mit elraboltak,
Mert nem nyugosznak lenn a holtak,
Mert megátkoznak unokáink,
Mert nem lesz béke itt odáig;
Míg vissza nem kaptuk hazánkat –
Igazságot Magyarországnak!
100 pengős mellékdíjjal jutalmazott pályamű
In: a Pesti Hírlap 1932. verspályázatából
Bánáti Baum Mária:
Igazságot Magyarországnak!
Hegyek, völgyek visszahangozzák:
Ez az ország, tündérország.
Az Úristen legszebb álma,
– Napsütés, – valóra válva.
Termő síkja, büszke bérce,
A mi jussunk ezer éve.
S Kárpátoktól Adriáig
Egy darab az – mindhalálig –
Igazságot Magyarországnak.
Hajh, de sorsunk átok szegte,
Gyűlöletét ránk lihegte.
Másnak béke, nekünk bánat,
Duna, Tisza könnytől árad.
Tört tagokkal sír a Kárpát,
Hajh, minálunk ki sem árvább.
Csonkaságunk már halálunk.
Mire várunk, mire várunk?
Igazságot Magyarországnak.
Jertek, jertek, ifjak, vének,
Szívnek, dalnak, karhegyének,
Egy igéje, egy a szója,
Összefogni virradóra.
Ha az Isten egybe szabta
S ezer éve ide adta,
Kárpátoktól Adriáig,
Vegyük vissza mindhalálig!
Igazságot Magyarországnak.
Elsőrendű dicséretben részesült pályamű
In: a Pesti Hírlap 1932. verspályázatából
Csokonay Vitéz Gizella:
Igazságot Magyarországnak!
Egy nemzet sír a lantomon,
Óh, halljad égi Irgalom!
– Míg meg nem áldasz, nem bocsátlak:
Igazságot Magyarországnak!
Porig alázott ellenem,
Te jobbod nyújthatod nekem!
Nyújtsd ki jobbod, mit ezrek várnak:
Igazságot Magyarországnak!
Oroszlánt sebzett a gyilok:
Vérben, kínban király vagyok.
Megcsonkították koronámat:
Igazságot Magyarországnak!
Virág nem nő a föld felett,
Mit megmérgeztek zord kezek,
Átkok útján béke nem járhat:
Igazságot Magyarországnak!
Míg nincs igazság, nincs fel út,
Köztünk előbbre egy se jut,
Nincs felállás és nincs bocsánat:
Igazságot Magyarországnak!
Míg nincs igazság, nincs remény:
Dacol az ész s a szív kemény,
Nincs áhítat, – csak szörnyű vádak: –
Igazságot Magyarországnak!
Mi addig nem feledhetünk,
Míg igazságot nem nyerünk.
Álnyugalom ideig áll csak…
Igazságot Magyarországnak!
Igazságot: egy nemzet esd, –
Mert bírhatatlan a kereszt!
Cirenei Simont ki várhat?…
Igazságot Magyarországnak!
Nincs már kincses Kolozsvárunk,
Vadregényes Tátránk, Oltunk,
Nincs Bánátunk! – Agyonnyirbáltak:
Igazságot Magyarországnak!
Ez lesz sebünk balzsama,
Szégyenünkre a glória,
Hajnala ez lesz éjszakánknak:
Igazságot Magyarországnak!
Jövel, jövel Revízió!
Ne légy csak tűnő vízió,
Nyisd meg határit szűk hazánknak!
Igazságot Magyarországnak!
Erről dalolt egy nagy madár…
Visszhangozta minden határ.
Holt madárnak dala nem támad…
– Igazságot Magyarországnak! –
Hogy elnémult a nagy madár…
Sír azóta minden határ,
S zúgja dalát halott madárnak:
Igazságot Magyarországnak!
Elsőrendű dicséretben részesült pályamű
In: a Pesti Hírlap 1932. verspályázatából
Finta István:
Igazságot Magyarországnak!
Árpád szerzette, ősapád védte,
Porából lettél, nyughelyet ez ad;
Élj te is érte és halj meg, ha kell
S hazád örökre a tied marad!
Dobogó szíved, lobogó véred,
Ajkad s elmédben minden gondolat
Hirdesse, zúgja akármerre jársz,
Hogy nincs béke a Kárpátok alatt!
Zúgd a fülébe a nagyvilágnak:
Igazságot Magyarországnak!
A határ, amelyet Isten alkotott
A Kárpátok és Adria között,
A sík, amelyet fenyves zár körül,
A hős vérrel öntözött rögök,
A köröskörül mind felénk törő
Mihozzánk vágyó sok folyó s patak,
A történelem lapjaira írt
Tündöklő fényű, glóriás szavak
Hirdetik szerte a nagyvilágnak:
Igazságot Magyarországnak
A sok csatatér, véráztatta hely,
Hol az unoka imádkozva jár,
Nyugatért küzdve halt az ősapa,
Amikor rátört a török-tatár;
A sok sírhalom, korhadó kereszt,
Névtelen hősök szerteszórt pora,
A szent jogokat megvédelmező
S azokért meghalt mártírok sora
Mind azt kiáltja a nagyvilágnak:
Igazságot Magyarországnak!
Int a csonka törzs, a letört tagok,
A szívbevágó, a vérző határ;
Rabláncra fűzött sok ezer magyar
Igazságot kér, szabadságra vár.
Az élő nem lel itt békét sehol,
Sírjából kikél a hősi halott;
A földön, melyért vérét hullatá
Idegen tapos, nem pihenhet ott.
A vértanúink pihenni vágynak:
Igazságot Magyarországnak!
Keresztünk nehéz, de hordozzuk azt,
Trianon átkát nyögjük, míg lehet,
De megnyugodni senki sem fog itt,
Megfellebbezzük az ítéletet.
Ébredj, nagyvilág, tedd jóvá bűnöd,
Szedd el kezünkről a bilincseket!
A mi igazunk fénylő, mint a nap,
Egy foltot azon látni nem lehet.
Az igaz igék messzire szállnak:
Igazságot Magyarországnak!
Hisszük, hogy amit emberkéz csinált
És rosszakarat volt csak az alap,
Ha az igazság fénye süt oda,
Összeomlanak a hamis falak.
Egy lesz, mit Isten egynek alkotott,
Nem lesz örök a csonka-határ,
Mert az igazság el nem zárható,
Akár a madár, messze földre száll
És azt hirdeti a nagyvilágnak:
Igazságot Magyarországnak!
Árpád szerzette, ősapád védte,
Porából lettél, nyughelyet ez ad;
Élj te is érte s halj meg, ha kell
S hazád örökre a tied marad!
Dobogó szíved, lobogó véred,
Ajkad s elmédben minden gondolat
Hirdesse, zúgja, akármerre jársz,
Hogy nincs béke a Kárpátok alatt!
Vágd oda bátran a nagyvilágnak:
Igazságot Magyarországnak!
Elsőrendű dicséretben részesült pályamű
In: a Pesti Hírlap 1932. verspályázatából
Hofhauser László:
Igazságot Magyarországnak!
Riad a szó, egy nép fohásza,
világszégyen, milliók gyásza!
Áradjon szét a nagy világon,
legyen harmat minden virágon!
Egy – ki hallja, mondja el száznak:
Legyen vége nyomornak, gyásznak!
Igazságot Magyarországnak!
Riad a szó, egy nép imája,
melynek bűne – a múlt hibája!
Ezreden át megállta helyét
s nem kérte még a mások kegyét!
Ronccsá tettek s mégis gyaláznak!
Öljenek meg, ha megaláznak!
Igazságot Magyarországnak!
Riad a szó milliók ajkán,
végigzúgva Temzén, a Szajnán
közönyt tépő felzokogással,
álomrontó szívdobogással
hirdesse azt a nagy világnak:
Egyek leszünk, ha százba vágnak!
Igazságot Magyarországnak!
Elsőrendű dicséretben részesült pályamű
In: a Pesti Hírlap 1932. verspályázatából
Kállay István:
Igazságot Magyarországnak!
Ezer évig, mint a toportyán,
Örök harcon, öldöklő kézzel
Verekedtünk az ősi portán
Nyugatért a keleti vésszel.
Palánkon, gyepün, szerte széjjel
Holtat temettünk minden éjjel,
S vérünk vetését pogány horda
Megérés előtt letarolta.
Ezer évig állottunk gátat:
Igazságot Magyarországnak!
Nekünk nem gyúlt fel Mózes bokra,
Magyar Isten nem szállt le értünk,
S minket tépett rongydarabokra
Az a Nyugat, amelyet védtünk.
Nem használtak a hősi tettek,
Életünkre kockát vetettek.
Hiába voltunk mindig bástya,
Vállunkon a Krisztus palástja.
Kereszttel járunk Golgotákat:
Igazságot Magyarországnak!
Vállainkon súlyos a kereszt,
Magyar álmok a porba hulltak!
Múltunk átka még most sem ereszt:
Nincs miért siratnunk a múltat!
Álmodók népe, magyar fajta!
Csak még ez egyszer rajta, rajta!
Utolsókat kongat az óra,
Új jelszót a tépett zászlóra,
Visszhangját a tétova vágynak:
Igazságot Magyarországnak!
Igazságot Magyarországnak!
Zokogó, bús szívettépő szó!
Mutasd meg majd a nagyvilágnak,
Lengesd a szélben, tépett zászló!
Emeld, emeld, lengesd a szélben,
Csukott szemek, hogy egyre lássák
Tépett foszlányod lobogását!
Lengesd előttük kínzó vádnak:
Igazságot Magyarországnak!
Magyar égen légy a szivárvány,
E föld minden zugába vidd el
Bolyongó, kósza szelek szárnyán!
Mondd el, hogy nagy, acélos hittel –
– S már nem is vagyunk bús magunkban –
Mi hiszünk örök igazunkban!
Emeld fel a csillagos égig,
S hirdesd, hogy hosszú, ezer évig
Szolgáltunk a boldogabb Mának:
Igazságot Magyarországnak!
Hirdesd: erős a szívünk, a karunk!
Ezer évig ömlött a vérünk,
Most már mi is élni akarunk,
Egy-két ütéstől ma se félünk!
Ha igazunkat nem értik meg
Vak önzésben becsukott szívek,
Álmodó nép, bús magyar fajta!
– Csak ez egyszer még: rajta, rajta!
Nem állunk többé dőre gátat:
Igazságot Magyarországnak!
Riadót hord szárnyán majd a szél
A letépett bús magyar végen,
Foszlott zászlón ömlő, piros vér
Szebb dísz, mint a piruló szégyen!
Ezer évig, mint a toportyán
Marakodtunk az ősi portán:
Nem gyöngült meg az a magyar kar,
Visszaüt még, ahova akar,
S ha szó kevés, majd kardok vágnak
Igazságot Magyarországnak!
Elsőrendű dicséretben részesült pályamű
In: a Pesti Hírlap 1932. verspályázatából
Kiss Menyhért:
Igazságot Magyarországnak!
Turulmadár sír a Kárpátokban,
Budavárra tekintget titokban,
Budavára gyászol s az ország is
Olyan, mint egy eltört gyöngykaláris.
Meghalt a dal… erdő, mező, róna.
Mintha roppant bús temető volna,
Egy dal sír még, ebben kürtök, magyar szívek muzsikálnak:
Igazságot, a kifosztott, a megcsalt Magyarországnak…
Ezer évig Duna Tisza táján,
A Nyugatért küzdtünk, mint a sárkány,
Ha sírásunk nem hallják a mélyből:
Kihúzzuk a kardunk hüvelyéből,
S megmutatjuk, hogy a magyar él még:
Visszaveszik Árpád örökségét,
Harsog a dal s ebben kürtök, magyar harsonáznak:
Igazságot, a kifosztott, a megcsalt Magyarországnak…
Elsőrendű dicséretben részesült pályamű
In: a Pesti Hírlap 1932. verspályázatából
Kósa Rezső:
Igazságot Magyarországnak!
Egy Isten, egy haza, egy ima,
Lelkünknek meddig kell sírnia?
Igazságot Magyarországnak!
Országunk vérzik a Golgotán,
Még így nem szenvedett soha tán.
Igazságot Magyarországnak!
Trianon, nemzetünk nagy átka,
Rákóczi sírjából kiáltja:
Igazságot Magyarországnak!
Utána dörögjük lelkesen,
Míg végig nem zúg a lelkeken:
Igazságot Magyarországnak!
Várnak ránk a régi határok:
Szívünk csak utánuk sóvárog.
Igazságot Magyarországnak!
Vissza is térnek mind a hegyek:
Dalaink ott újra zengjenek.
Igazságot Magyarországnak!
Nem hagyjuk elveszni véreink,
Erünkben míg egy csöpp vér kering.
Igazságot Magyarországnak!
Megvédjük mi őket halálig,
Hős magyar vér vízzé nem válik.
Igazságot Magyarországnak!
Csak akkor lesz boldog a magyar,
Trianon már többé nem zavar:
Igazságot Magyarországnak!
Ha együtt leszünk mi magyarok:
Szép jövőnk csillaga felragyog.
Igazságot Magyarországnak!
Mindaddig felharsog szent dalunk,
E földön míg élünk vagy halunk:
Igazságot Magyarországnak!
Elsőrendű dicséretben részesült pályamű
In: a Pesti Hírlap 1932. verspályázatából
Névtelen szerző:
Igazságot Magyarországnak!
A sárba sújtva, tönkrezúzva
fetreng a kínban egyedül,
teste széttépve s ömlő vére
a kín könnyivel egyesül.
Segélyt hiába vár, ki arra jár
hideg közönnyel hagyja ott:
és ellni, kik körbe állnak
kacagják mit a lázas ajk dadog:
„Oh, adjatok
Igazságot Magyarországnak!”
Rút tévelygések, szenvedések,
ezernyi könnyünk, bánatunk,
egy ezredévnek bűni égnek:
Úristen! Halld meg jajszavunk!
Kalászok, Lombok, a büszke Ormok,
a drága Föld, Anyánk, a Hon
könyörögve mind hozzád kiáltnak…
nem esik meg szíved e sok jajon?
Ah, irgalom!
„Igazságot Magyarországnak!”
S ti nemzetek, kik nevetitek
a haldoklót, a szenvedőt,
nem féltek, hogy a levert népnek
a Vész fog adni új erőt?
Hogy minden cseppnyi vér majd újra kél?
Akkor felfut mind az égre:
s óriássá válva a világnak
fülébe kiáltja lángban égve,
egyre kérve:
„Igazságot Magyarországnak!”
Elsőrendű dicséretben részesült pályamű
In: a Pesti Hírlap 1932. verspályázatából
