Bíró László: Fogoly magyar éneke.
Sötét őszi felhők,
Vándormadarai
A haragvó égnek:
Szálljatok-szálljatok
Magyarország felé,
Üzeneteinket
Bús kedveseinknek
Kímélve vigyétek.
Mondjátok el otthon
Néma zokogással,
Könnyel öntjük párnánk
Szarmata síkságban.
Lelkünket a bánat
Csaknem szétszaggatja,
Könnyekbe fullasztja
Keserves rabságban.
Hadd tudják meg otthon
Rabok kesergését,
Sírók zokogását.
Sárga tenger partján,
Messze Babilonban,
Szegény vitézeknek,
Harmincezereknek
Gyászos pusztulását.
Mondjátok el otthon
Panaszló szavakkal,
Beborult az égbolt
Régen mi felettünk.
Csordultig telt pohár
Keserű könnyekkel,
Haló emlékekkel
A mi fájó lelkünk.
Mondjátok el otthon,
Esti harangszókor
Édes szülőanyánk
Imádkozzon értünk.
Őszi lombhulláskor,
Virághervadáskor
Sionra gondolva
Megszakad a szívünk.
Orosz vizek mentén
Belesírjuk lelkünk
A futó habokba.
Vajjon odahaza
Gondolnak-e még ránk,
Messze Babilonra,
Az elhagyottakra,
Szegény magyarokra.
Sötét őszi felhők,
Vándormadarai
A haragvó égnek:
Szálljatok-szálljatok
Magyarország felé,
Üzeneteinket
Bús kedveseinknek
Kímélve vigyétek.
Kérdezzétek otthon,
Gondolnak-e még ránk,
Kik itt idegenben,
Sárga tenger partján
Csak a Krisztust várjuk,
Hogy jöjjön az idő,
Mikor az oltárnál,
Szabad népek földjén
A nagy Istent áldjuk!
1916