Kuczka Péter: 1957. június 30.

Két magyar beszélget. Egyikük
a széles, sima asztal mögött
hátradőlve párnázott székén
két kezét az asztalra fekteti.
Mozdulatlan. Az arca is merev.
Haja rövidre vágott, szemében
semmi, még kíváncsiság sincs,
pedig gyors kérdéseket lök maga elé,
a másikhoz, s olykor papírjaiba
pillant s újra kérdi, amit már
korábban kétszer kérdezett.

Vele szemben, az asztal lapján túl
a másik egy szögletes széken ül.
Konokul ölébe ejti két kezét,
megvonja vállát, lassan válaszol.
Fejében békétlen képek azokból
a napokból, kiáltások, újságpapírral
letakart halott, futás, kopogó
golyók, hulló vakolat, lobogó zászlók,
vonuló tömeg, népünk, nemzetünk,
gyűlések, felemelt öklök, ledöntött
szobor, ágyúk, robbanó tankok, sorállás
kenyérért, lerontott házak, betört
ablakok, jajszó, vér, csönd pincemély.
Ül félelemben, dühvel és daccal
kevert rettegés kavarog benne.
Nem a másikat nézi, hanem a
falat. Két magyar beszélget.

Kopogó kérdések. Hova ment? Mikor?
Kivel? Mit mondott? Miért? És onnan
hova? És aztán? És kik voltak még ott?
És maga? És ők? És ki tépte le? És
kinek adta oda? És még kinek? És maga
miért hazudik nekünk? És váratlanul
csattan a kéz a sima asztalon.
És válaszok. Igen. Nem. Nem emlékszem.
Nem ismerem. Igen. Nem tudom. Talán.
Két magyar beszélget.

Nagy a szoba. Bemázolt ablakain át
nem látni a térre, innen, az emeletről.
Körül hosszú folyosók, szobák,
cellák, vasajtók, fölül a tető.
Két kőszobor tartja a nagykapu
fölött az erkélyt, de az igazi
bejárat oldalt van és szűk. Néhány
lefelé menő lépcső vezet hozzá.
A ház körül a város. Néma utcák, terek,
hidak a Dunán, itt Buda, ott pest,
az égtájak felé megyék, városok,
falvak, tanyák, magányos putrik.
Odébb határ volt, már maradéka sincs,
csak tankok, ágyúk, csizmák nyomai.
Azon túl süket, vak, néma a Föld.
Üres az ég. Két magyar beszélget.

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo