Hangay Sándor: Huszár-halál

- A hősi halált halt Perczel Miklós honvéd huszárfőhadnagy emlékezetének - 

Emlékezem!
Fejem figyelve térképekre hajlik.
Rotációsgép búgja lent dalát.
Túlsó szobában telefon csilingel.
Keskeny drótján új s újabb hír fut át.
Sürgönyt hoznak.

A villany sárgán fénylik.
Újság készül. Betűket gyűl a lap…
– Borzas fejek, a késő éji órán
Meredt szemmel térképre hajlanak.

Szó nem hallik. Az ajkak mostan némák.
De zeng a szív. Az óra lassan ing…

– Ott messze, messze muszka-réteken
Mit álmodhatnak harcos fiaink?
Vagy álom sincs ott?…
Ágyúk dörgő méhén
Srapnel-rózsákat nyit a szörnyű vég?

Te véráztatta magyarföldnek lelke,
Acélozd meg a fiaink szívét!
Suhanj oda, te hortobágyi szellő,
Kárpát bércének fenyves illata
S a lehanyatló ringató karokkal
Öleld s boldog láz szárnyán vidd haza…

Rotációsgép morog álmos nótát.
Dobog a szív… Az óra lassan ing.
Újság készül…
– Ti írjátok pirosra,
Mi drága, harcos, édes fiaink!

Emlékezem!
Együtt jártuk mi Marsnak iskoláját.
/Mesélj! mesélj! vén Ludovika-kert!/
De szép idők is voltak, amikor még
Füvedben boldog két fiú hevert
S elálmodoztak, hogy huszárok lesznek,
Honvéd-huszárok!… Van-e szebb dolog?
Lovunk nyomán a nagy Rákos felhőzött…
De fáj szívem, ha rája gondolok!
…Rákos, nyerítő, karcsú paripákkal,
A ködbe, messzi múltba tűnt nekem…

– De megmaradt Ő s nyargalva száguldott
Tovább a téres, széles réteken.
S hogy szólt a harcok harsány trombitája,
Nyeregbe szökkent… Hajrá! kard, ki kard!
S büszke haraggal gázolta pirosra
Muszkaföldön a hervadó avart.

/Hadik, Nádasdy, Menczel és többi, –
Kik századokkal jártak erre már,
Megismertették Kelettel, Nyugattal,
Hogy hősnél hősebb a magyar huszár!/

És újra „hajrá”-t visszhangzott a rátszáj,
Döngött a föld sok vad roham alatt.
Recsegve zengett harsány trombitájuk.
Vérbe rogytak le vert kozákhadak.
Faluk kigyúltak, városok remegtek…
És égő poklon száz halálon át
Ott száguld Ő, és hősi diadalra,
Rohamra viszi büszke svadronát!…
De szólt az Úr, a sorsok eldöntője:
„Legyen a bére legszebb hősi vég!”

Tűzrózsa nyílt az őszi éjszakába.
Golyó fúrta át nyugtalan szívét.
Srapnel-borkéta hullott… ágyú dörgött…
Nyerítve szálltak sárkány-paripák.
S fehér táltos-ló ragadta az égbe
A győzelmeknek ifjan halt fiát…

A térkép lassan összefut előttem.
Látom: a menny most tár kaput neki.
Hallom: az égbolt kék padlózatát
Csizmája sarka zengve döngeti.
Sarkantyúját hetykén pendítve össze
A legnagyobb Hadúr előtt megáll
S míg csillagot tűz a Szent Kéz mellére
Feszes haptákban büszkén szalutál.

                                  1914