A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Bács-Bodrog [XXXX. rész]

64 varmegyeMagyarország egyik legnagyobb megyéje volt a maga tizenegyezer négyzetkilométerével a Duna-Tisza közének déli részén. Földje egész kiterjedésében lapályos, Hegysége nincs, a lapályból azonban a megye északi felét elfoglaló 110-150 méter magas fennsík emelkedik ki. Ezen a Telecskának (telecskai dombok) nevezett fennsík meredek párkánnyal emelkedik a lapályból, szélei Bajától Stanisicsig és Szivácig, innen a Ferenc-csatorna mentén majdnem a Tiszáig húzódnak, megjelölvén a határt, ameddig egykor a Duna és a Tisza árjai kalandoztak.

    A Duna és a Tisza számtalan kanyargásával és ágával egykor elmocsarasította a partvidék nagy részét. Részint lecsapolás céljából, de még inkább a közlekedés előmozdítására 1802-ben Monostorszegtől Tiszaföldvárig a 108 kilométer hosszú Ferenc-csatorna épült, mely a közép Bácskának sokáig egyetlen közlekedő vonala volt. Ezt 1856-ban Bezdánig hosszabbították meg, húsz évre rá a baja-bezdáni tápcsatorna, a Kis-Sztapárról Újvidékre vezető Ferenc József-csatorna, s a még mindig nagy kiterjedésű belvizek levezetésére az időközben hatóságilag alakított belvízlecsapoló társulatok által számos kisebb csatorna s védmű épült, miáltal termékennyé váltak olyan területek, ahol azelőtt mindig vizenyős rét vagy nádas volt.

    A megye lakóinak száma 1891-ben hétszázhúszezer lélek volt, közel fele magyar, negyede német, negyede szerb, valamint néhány százalék szlovák, rutén és horvát. A magyarság a megye keleti és északi részén tömörült, a németség a nyugati részén, a szerbek Zombor körül és a megye délkeleti szögletében laktak legtömegesebben, a szlovákok Bács és Újvidék közt, a rutének Titel és Józseffalva körül éltek. A lakók általában több nyelven értettek, a szerbek legjobban különítették el magukat szokásaikban.

    A megye 13 járásra oszlott, név szerint bácsalmási, bajai, zentai, topolyai, zombori, apatini, kulai, óbecsei, hódsági, németpalánkai, újvidéki, titeli és zsabjai járásra. Ezenkívül volt benne egy rendezett tanácsú város (Zenta), egy törvényhatósági joggal felruházott (Baja) és három szabad királyi város (Szabadka, Újvidék, Zombor) feküdt a területén. Ezeket az olykor járásnyi saját határ vette körül, Szabadka határa például a maga 954 négyzetkilométerével alig volt kisebb, mint egész Ugocsa megye. A községek általában népesek voltak, ezer lakosnál kevesebb csak háromban élt, viszont ötezernél több lakosa volt harminchat községnek – a városokat nem számítva. (Emlékeztetőül: Árvában mindösszesen négy olyan település akadt, ahol kétezernél többen laktak.)

    Itt érdemes szót ejteni a millennium idején érvényben volt városi rangsorról. A korábban nagy jelentőségű szabad királyi város rang ekkorra már csak történelmi cím maradt, bár a városok büszkén viselték, annál is inkább, mivel a szabad királyi városok legtöbbje 1870-ben megkapta a törvényhatósági jogot. Ez utóbbi ugyanis valódi, a megyétől független önkormányzatot jelentett. Néhány város az után kapta meg a törvényhatósági jogot, hogy megszűnt a szabad királyi város cím odaítélése, és a régi szabad királyi városok azoktól való megkülönböztetésül használták tovább a nemesi titulusukat. A rendezett tanácsú városok jogilag a község kategóriájába tartoztak, alá voltak vetve a megyei törvényhatóságnak, azonban a nagy- és kisközségektől eltérően belső ügyeiket választott tanács irányította. Végül a nagyközségek a törvény szabta feladataikat maguk látták el, a kisközségek viszont többedmagukkal összefogva (körjegyzőség, körorvos stb.).

   

    Története

    Mivel a Római Birodalom határa, a limes a Dunánál húzódott, a rómaiak a megye területén csupán őrhelyeket létesítettek, de le nem telepedtek. A népnyelv által római sáncoknak nevezett föld-építményeket feltehetően jagizok, hunok, gepidák vagy avarok emelhették, kik a Krisztus utáni századokban e vidéket lakták. A magyarok beköltöztével új korszak kezdődött. Szent István a vidéken két királyi vármegyét alapított: az észak-nyugati rész, melyet a honfoglaló Botond nemzetség szállt meg, Apatintól Topolyáig és keletre Szabadkáig Bodrog megyéhez, a fennmaradó, Báncsa nemzetség által megszállt rész Bácshoz tartozott. A tatárjárás a fejlődésnek indult művelődést teljesen megakasztotta, utóbb azonban ismét felépültek a Duna mentén a régi kolostorok, melyek körül új községek keletkeztek. Lassanként a síkság is benépesült. A két megye lakói ez időben tisztán magyarok voltak.

    A szerbek betelepülése Zsigmond idejében kezdődött. A XVI. századtól kezdve sok csapás érte Bács-Bodrog vármegyét. Az 1514-iki parasztfelkelés alatt Dózsa György vezérei, Lőrinc ceglédi plébános és Hosszú Antal itt vívták legvéresebb ütközeteiket, de Dózsa halála után Bánfi Jakab Apatin mellett legyőzte őket. Buda megszállása után, 1526-ban Szulejmán szultán erre vette útját, Bács városát felégette, várát bevette és a Bács és Pétervárad közti megerősített magyar tábort elfoglalta. Ekkor a Duna és Tisza közt nem kevesebb mint négyszázezer ember pusztult el vagy lett földönfutóvá, és az előbb népes és vagyonos vidék két alatt sivataggá, megmaradt lakossága hontalanná vált.

    A törökök a két megyét a szegedi szandzsákon belül hat kerületre (nahija) osztották be, melyeknek székhelyei Baja, Szabadka, Zombor, Bács, Szeged és Titel lettek. Csak Savoyai Jenő zentai győzelme (1697. szeptember 11.) szabadította fel a területet a török utalom alól, s az 1699. január 24-én kötött karlócai béke ismét Magyarországhoz csatolta s visszaállította a megyei szervezetet. Bács és Bodrog megye külön szervezetet nyert, azonban Bodrognak még az emlékezete is annyira kiveszett, hogy a helytartótanács 1730-ban ismét egyesítette Bács megyével. Hogy a puszta megyét benépesítse, a kormány ide telepítette a törökök elől menekülő bunyevácokat és szerbeket, s ezekből a dunai és tiszai határőrségeket szervezte. Csak az 1741. évi országgyűlés mondta ki e területek visszacsatolását, de a szerbek számára előbb a Duna-Tisza szögletében a Csajkás kerületet szervezték, s utóbb kiváltságos koronaterületül kiszakították a tiszamenti községeket is. A Csajkás kerület, amely a dunai flottilla legénységét szolgáltatta, és ahol a családok katonai közigazgatás alatt éltek, és a családfő katonai beosztást viselt, 1873-ban került vissza a vármegye fennhatósága alá.

    Ekkor ismét sűrűbben telepedtek le idegenek, így nevezetesen Mária Terézia és II. József uralkodása alatt németek. A XIX. század első felében költöztek be újra nagyobb számmal magyarok, mellettük szlovákok, rutének és németek. Bács és Bodrog megyék közt ötökké tartó perlekedés következtében az 1802. évi VIII. törvénycikk a két megyét törvényesen és névleg is egyesítette s egyúttal véglegesen rendezte. Ekkor kezdődött meg a megye gazdasági fellendülése, mely a Ferenc-csatorna építésével és a terjedelmes mocsarak lecsapolásával indult meg.

    Az 1849. november 18-iki császári nyílt parancs Bács megyét Temes, Torontás és Krassó megyékkel, valamint a Szerém két járásával együtt Szerb Vajdaság és Temesi Bánság név alatt külön tartománnyá alakította, melyet Magyarországtól elkülönítve közvetlenül a bécsi minisztérium alatt álló tartományi hatóságok igazgattak. A magyar alkotmány helyreállítása 1867-ben a megyei szervezetet is újra életbe léptette, és a Vajdaság különállása megszűnt.      

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    A megye földje általában véve igen termékeny, csupán a Baja, Jankovác és Szabadka közti része homokos, lejjebb e homok vegyül a Terecske felső rétegét képező sárga márgás, laza anyaggal s lösszel. A déli rész, amelyet Bácska néven emlegettek, szinte kimeríthetetlen termékenységű fekete televényföld. Bács-Bodrog ezért túlnyomóan földművelő megye volt, s joggal nevezték hazánk tárházának. Tő terménye a híres, acélos bácskai búza, emellett rozs, árpa, zab, hüvelyes vetemény, kukorica, cukorrépa, dohány, kender, továbbá takarmány és széna – egyszóval mindaz, amit a Kárpát-medence földje csak megterem. Természetesen szőlőt is műveltek a megyében, jelesebb bora azonban Bács-Bodrognak nem volt.

    A fölművelés mellett jelentékeny volt az állattenyésztés. 1890-ben volt a megyében száznegyvenezer magyar fajtájú és ötezer más fajtájú szarvasmarha, százötvenezer ló, százhatvanezer sertés, háromszázezer juh és birka. Régebben az állattenyésztés volt a gazdálkodás fő ága, mivel a terület legnagyobb része legelő, erdő és mocsár volt, melyek környékén százezrével legeltek a lovak, marhák, juhok és sertések. Az úrbér megszüntetése, a közlegelők felosztása s a tagosítás, valamint a csatornázás azonban átalakította a tájat, túlsúlyba került a szántó. Továbbra is nagy fontosságú maradt viszont a lótenyésztés, bácskai lovak egész Európában elhíresektek.

    A kereskedelem és ipar csak a század végén fejlődött, amikortól a megye a vasúti hálózatba bekapcsolódott. A kereskedelem főhelyei Szabadka, Újvidék, Zombor és Baja voltak, a gabonaforgalom Bajnokon, Zentán és Zomborban összpontosult. Az ipar fejlődését a megye vasúti hálózata teremtette meg, mely Szabadkától sugárszerűen hat irányban fut. A hajózás a Dunán és Tiszán, úgyszintén a Ferenc-csatornán jelentékeny volt, utóbbi főleg a gabonaszállítás tekintetében volt fontos. A megye nevezetessége volt a selyemtermelése; 1891-ben százhuszonhat településen huszonegyezer család közel háromszázötven tonna selyemgubót termelt.

    Jelentős települések

    Baja

    Törvényhatósági joggal felruházott város a Duna mellett, 1891-ben húszezer lakossal, kik között tizenötezer volt magyar, kétezer német és háromezer szerb. Első írásos említése a XIV. századból való, egy évszázaddal később a Czobor család birtoka. A török hódoltság idején nahije (járás) székhelye volt, a megritkult magyar lakosság helyére a törökök szerbeket telepítettek. A török kiűzése után kamarai birtok, váltakozva több főnemesi család tulajdona, míg végül 1862.ben a város örök áron megváltotta magát a Zichy családtól. Ezt követően törvényhatósági jogot kapott, tekintettel arra, hogy lakói iparral és kereskedelemmel foglalkoztak (a lakosság tizenkét százaléka volt izraelita), és a régió egyik kulturális és gazdasági központjaként funkcionált.

    Több tűzvész után újjáépült, szabályosan épített, csinos város, nevezetes főtérrel és igen számos műemlékkel. A bajai járás székhelye volt főgimnáziummal, állami tanítóképző intézettel, leánynevelő intézettel, polgári és kereskedelmi iskolával. Volt Baján ferences és ciszterci szerzetház, hittani intézet, kalocsa-bajai esperesség, közjegyzőség, járásbíróság, adóhivatal, takarékpénztár, kereskedelmi és iparban, vasúti és gőzhajó állomás, posta- és távíróhivatal, postatakarékpénztár. A város érdekeit szolgálta a Bajai Közlöny című újság.

    Szabadka

    Az Alföldnek Szeged után legnépesebb városa volt, lapályos térségen épült, melynek tengerszín feletti magassága csak 114 m. Lakóinak száma 1890-ben hetvenháromezer volt, köztük harmincnyolcezer magyar, kétezer német, ötszáz szlovák és harminckétezer szerb. A lakosság száma folyamatosan nőtt, az első világháború idejére elérte a százezer főt, a magyarok növekvő arányával. A városhoz számos puszta tartozott, melyek némelyikén (Sebesics, Kelebia, Verusics, Tavankút, Györke stb.) több ezer ember élt. A város az épületekhez csatlakozó kertek folytán rendkívül nagy kiterjedésű volt, meglehetősen szabályosan épült egyenes utcákkal, melyeket helyenként díszesebb épületek ékítettek. A vasúti állomástól, melynek közelében a törvényszéki palota áll, a Kossuth utca, Szabadka legszebb utcája a Szent István térre vitt, melyen a tornyos városház áll s a legszebb házak, a legélénkebb üzletek voltak és vannak ma is.

    Mivel Zomborban volt a megye székhelye, a közigazgatási élet is ott összpontosult, Azért volt még a városnak számos hivatala, főgimnáziuma, állami tanítónőképző intézete, polgári leányiskolája, városi zenedéje, két takarékpénztára s két hitelszövetkezete, az osztrák-magyar bank fiókja. Itt jelentek meg a következő lapok: Szabadka és Vidéke, Szabadkai Közlöny, Bácskai Ellenőr, Szabadság, Szabadkai Népszava és Achilles Testgyakorló Versenylap.

    A környék a bronzkor óta lakott, a város határában bronzkori, római, szarmata, avar leletek meglehetős számban kerültek elő. A honfoglalást követően jelentős központ alakult kis a Palicsi-tó mellett, ez azonban a tatárjáráskor elpusztult, a mai város ezt követően jött létre. Nevét valószínűleg a szabad királyi szolgálóktól nyerte, kik akkori lakói voltak (lásd Szabadszállás, Szentkirályszabadja stb.). Albert király 1439-ben Hunyadi Jánosnak adta a várost és környékét, és annak családja kezén maradt addig, míg Corvin János enyingi Török Imrének hagyta örökül. A török uralom alatt Szabadka nagyrészt elpusztult, a magyar lakosság szerbre cserélődött. A visszafoglaló háborúk során ismét súlyos veszteségeket szenvedő város csak I. Lipót alatt kezdett ismét népesülni, ekkor a visszatelepülő ferencesek vezetésével hercegovinai és dalmáciai katolikusok (bunyevácok) költöztek ide. Mária Terézia előbb kamarai mezővárossá, majd Szentmária, utóbb Mária Teréziaváros (Maria Theresiopolis) néven szabad királyi várossá nyilvánította. A város a rangját megtartotta, új nevét azonban csak mint német névvariánst alkalmazták (lásd Pozsony – Pressburg, Brassó – Kronstadt stb.), 1845-ben hivatalosan is visszakapta magyar nevét.  

    Újvidék

    Szabad királyi város a Duna bal partján, a Ferenc József-csatorna torkolata mellett, a hegyen fekvő Péterváraddal szemben. Lakóinak száma 1891-ben huszonnégyezer volt, köztük nyolcezer magyar, hatezer német, ezer szlovák és kilencezer szerb – igazi soknemzetiségű város volt tehát, melyben egyetlen nép sem alkotott többséget.

    A millennium idejére Újvidék igen fejlődő és csinosodó várossá lett, főtere s utcái díszes épületekkel (takarékpénztár, törvényszék, püspöki palota, katolikus gimnázium, kórház, lövőegyesület háza) büszkélkedtek. A város számos más intézmény mellett a bácsi görög-keleti szerb püspök, a járás szolgabírói hivatala, királyi törvényszék és járásbíróság, királyi ügyészség széke, valamint a megye egyik kulturális központja is volt, ahol római katolikus magyar és görög-keleti szerb főgimnázium, az állami polgári iskolával kapcsolatos ipar- és felső kereskedelmi iskola, a szegény iskolanővérek zárdája, számos egyesület, közte a Matica Szrbszka szerb irodalmi egyesület kapott helyet. Újvidék a szerb szellemi és társadalmi élet gócpontja volt, ahol hét szerb lap jelent meg (csak egy-egy magyar és német), és itt épült fel a szerb nemzeti színház is.

    A lakosok roppant élénk kereskedést folytattak gyümölccsel és zöldséggel (Budapestig és Bécsig), borral és gabonával, és nagyban űzték a halászatot, selyemtermelést, és kertészkedést. Volt nagy selyemgyára (ötszáz munkással), gázgyára, jelentékeny malom- és szeszipara, valamint bocskor- és papucskészítése. Az áru- és személyforgalom gőzhajón és vasúton egyaránt nagy volt, a sok átutazó és a lakosság a városban több mint kétszáz kocsmában és kávéházban ehetett és ihatott.

    Újvidék helyén már a mohácsi vész idejében volt egy kis telep (Vásáros-Várad), mely a Péterváradon székelő bélakúti ciszterci apátság birtokaihoz tartozott. Mikor a törökök elfoglalták Péterváradot, teljesen elpusztult, s ekkor szerbek alapítottak új telepet, amely hamar felvirágzott, 1748-ban más szabad királyi várossá lett, s ekkor kapta az Újvidék nevet. 1771-ben és 1838-ban nagy árvizek látogatták, 1849. június 12-én Jellasics seregének kiűzése alkalmával teljesen romba dőlt, de csakhamar felépült és igen gyors virágzásnak indult.  

    Zenta

    Rendezett tanácsú város a Tisza jobb partján, igen termékeny vidéken. Lakóinak száma 1891-ben huszonhatezer volt, köztük huszonháromezer magyar, négyszáz német és bő kétezer szerb. Bár többen lakták, mint Újvidéket, falusias külsejű város volt, melynek szebb épületei csak a városháztéren voltak. A lakosok fő foglalkozása a földművelés és gabonaszállítás volt, jelentékeny malomiparral kiegészülve. Zentától délre történt 1697. szeptember 11-én az a nevezetes csata, melyben Savoyai Jenő herceg a török sereget fényesen legyőzte.

    Zombor

    Szabad királyi város, megyeszékhely közel a Ferenc-csatornához és a Dunához. Lakóinak száma 1891-ben huszonhatezer volt, köztük hatezer magyar, háromezer német és tizenhétezer szerb.

    A város központját a tornyos városház képezte, innen a főút vezet a megyeháza felé, mely Zombor legszebb épülete. A város többi része az előző századfordulón kevésbé városias színezetű volt, mivel a vagyonosabb polgárok rendszerint a szállásokon (a városon kívül) laktak. Zombor a vármegye törvényhatóságnak, és sok más intézménynek a székhelye volt, állami főgimnáziummal, szerb tanító és tanítónőképző intézettel, óvónőképző intézettel és árvaházzal. Itt jelent meg a Zombor és Vidéke című naplap, a Bácska és a Zombori Hírlap című hetilapok, a Bács-Bodrog vármegye történeti társulat Értesítője és a Gazdasági Egylet Értesítője. A lakosok leginkább földműveléssel foglalkoztak, jelentékeny volt még a gabona- és marhakereskedelem.

    A város régi neve – Czoborszentmihály – a gazdag Czobor család után kapta, kiknek itt 1478-ban emelt várkastélyuk állott. Ezt a települést a törökök 1541-ben elpusztították. Az elhurcolt lakosok helyére szerbek települtek, ők kezdték Sombornak nevezni. A török időkben katonai kerület központja, erőddel, 2000 lakóházzal, 14 muzulmán imahellyel, szőlőskertekkel.

    A török uralom alól a település 1687. szeptember 12-én szabadult fel. Még ebben az évben ötezer bunyevác betelepülő érkezett a városba, akiket 1690-ben szerb határőrök követtek. Ekkor Zombor tipikus határőrváros volt, élén a kapitánnyal. Határőrei részt vettek az 1691. évi szalánkeméni csatában. 1697. szeptember 11-én a zentai csata alatt török portyázók támadták meg, de a lakosság visszaverte őket, ennek emlékére a városban 21 órakor harangoznak.

    Az 1699-es karlócai béke utáni nyugodtabb időszakban a város újra fejlődésnek indult, járási központ, majd 1717-ben katonai határőrvidék központja lett. Pravoszláv iskoláját 1717-ben, katolikus iskoláját 1722-ben alapították. 1745-ben Bács vármegye része lett, és elveszítette kiváltságait. 1749-ben hosszas küzdelem és százötvenezer aranyforint befizetése után Mária Terézia szabad királyi várossá emelte, 1802-ben Bács-Bodrog vármegye székhelye lett.

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 10 20 Ertektar Budapesti Székely Kör   2019. október 16. Takaró Mihály 1 elatkozottkoztarsasag nyiro plakat újpogányság szalonna alap 1 rakkonf1022 szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf