A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Csanád [XLII. rész]

64 varmegyeA Tiszán túl, a Maros jobb partján, egykor Csongrád, Békés, Arad és Torontál vármegyék közt elterülő megye, melynek területe 1918 előtt ezerhétszáz négyzetkilométer volt, tehát a kisebbek közé tartozott. Négy járásra (központi, nagylaki, battonyai, kovácsházi) oszlott, székhelye a megye egyetlen – rendes tanácsú városa, Makó volt. A községek közt csak három kisközség volt, a többi mind nagyközség, általában népesek, ezernél kevesebb lakosa csak hatnak volt. Legnépesebbek voltak Nagylak tizenháromezer, Battonya tizenkétezer, Csanádpalota hatezer, Mezőhegyes ötezer és Apátfalva ötezer lakossal.

    Csanád vidéke végtelen róna, melyet csak apró, természetes dombok (őrhalmok vagy temetkezési dombok) tarkítanak helyenként. A síkság keletről nyugat felé lassan ereszkedik alá, s tengerfeletti magassága 107 és 80 méter közt ingadozik. E rónát délen az egykor gyakran kiöntő Maros, odább északra a Szárazér öntözi. Az utóbbi tulajdonképpen a Holt-Marosból jön ki, szabályozása 1889-ben fejeződött be. A talaj a legtermékenyebbek egyike az országban, túlnyomóan fekete föld, keverve iszappal, fekete szikkel és homokkal, a meddő szikes talaj ritka.

    A megye lakóinak száma 1891-ben százharmincezer lélek volt, mely1914-re közel százötvenezerre szaporodott, így Csanád az ország egyik legsűrűbben lakott megyéje volt. Lakói közel háromnegyede volt magyar, bő tíz százalék szlovák, tíz százalék román, kevés német és szerb. Az előző századfordulón úgy tartották, hogy a csanádi magyarok nagyon elütők egymástól, köztük a makói igen munkás, szorgalmas és takarékos nép, ritka üzleti szellemmel, az apátfalvi igen takarékos és szorgalmas, mások kevésbé.

    A megye közoktatása a kiegyezés után jó lendületet vett, 120 népiskola létesült, így minden községbe, ráadásul még tizenkét pusztára jutott. A régi lemaradást azonban csak lassan lehetett behozni, 1891-ben a férfiak egyharmada, a nők fele nem tudott írni-olvasni. Ekkor középiskola a megyében nem volt, gimnáziumok később létesültek.

     

    Története

    A bronzkortól lakott terület a honfoglalást követően fejedelmi, majd királyi birtok. Egyike a Szent István által alapított várispánságoknak, mely több más megyéhez hasonlóan első ispánjáról, az Ajtonyt legyőző Csanádról kapta a nevét.

    Szent István a régi Marosvár helyén – a mai Németcsanádon – 1030-ban püspökséget alapított, hol a székes káptalanon kívül társaskáptalan is alakult. A régi Csanád megye az Árpád-házi királyok oklevelei szerint a Maros mindkét partján terült el, s nemcsak észak felől terjedt túl mai határain, de dél felé is egész Bocsár, Kikinda és Bánátkomlós környékéig elnyúlt, hol a kunoknak „Szenteltszék” nevű területével volt határos, tehát a későbbi Torontál és Temes északi részét is magában foglalta. E területi alakulás egész a török hódoltságig fennállott, s négy vár és kastély, kilenc város és mintegy kétszáz helység tartozott a vármegye joghatósága alá.

    A megye gyakorta volt országos érdekű események színhelye. 1043-ban Aba Sámuel király Csanádon tartott országgyűlést, hol a főurak közül sokat kivégeztetett. Két évvel utóbb ugyanitt nyilvánították a főurak Pétert trónvesztettnek. A tatárjárás idejéből a csanádi és egresi várak s a fallal kerített Perg (Kasza-Perg) feldúlásáról maradtak fenn feljegyzések. Az újjáépülő ispánság a XIV. században nemesi vármegyévé alakult, mely folyamatosan gyarapodott, gazdagodott.

    Ezt a fejlődést először Dózsa György hadai akasztották meg, melyek az egész megyét feldúlták, és maga a püspök, Csáky Miklós is áldozatul esett. A mohácsi vész után a törökök pusztították a megyét, s 1551-ben a csanádi, a következő évben a nagylaki várat elfoglalván az egész vármegyét meghódították. A közel másfél százados török uralom alatt a virágzó és népes Csanád annyira elpusztult, hogy1710-ben, amidőn Nádasdy László csanádi püspököt az újra helyreállított vármegye főispánjává kinevezték, a megye területén mindössze hét helység állt fenn: Battonya, Földeák, Makó, Tornya, továbbá Csanád, Nagylak, Sajtény, mely utóbbi három nem is a vármegye, hanem a marosi katonai határőrség igazgatása alá tartozott.

    A megye egésze csupán az 1718-as pozsareváci béke után került vissza a török fennhatósága alól. Ekkor nagy része kincstári puszta volt, melyre lassankint községeket telepítettek, egyes részeit az uralkodó az udvarhoz hű főuraknak és tábornokoknak eladományozta. Az elpusztult és elmenekült magyar lakosság helyére többnyire szlovák, szerb és román népesség települt be, majd lassan a magyarság visszatelepülése is megindult. A vármegye önállóságát 1730-ban nyerte vissza, a magyar királyság felségjogai pedig csak Mária Terézia idején (1740 után) álltak helyre.

    II. József közigazgatási reformjai sorában Csanádot Csongráddal és Békéssel egyesítette, halála után azonban a megyék nyomban helyreállították önállóságukat. A szabadságharc után, a Bach-korszakban mindez még egyszer megismétlődött, a végén megint csak a megyei önállóság helyreállításával. A kincstári puszták elidegenítése egészen a XIX. század végéig folyt, és a millenniumra alig maradt más, mint a mezőhegyesi uradalom, hol annak idején József császár rendeletére a negyvenkétezer holdnyi pusztán Csekonics József vérteskapitány az európai hírű méntelepet állította fel.

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    Csanád száz évvel ezelőtt alapvetően mezőgazdasági jellegű megye volt. A lakosság kétharmada élt őstermelésből, tizenhárom százaléknak az ipar adott kenyeret, a többiek kereskedők, szolgáltatók, értelmiségiek vagy birtokosok voltak. Nagyobb gyárak csak Mezőhegyesen akadtak, de azok is mind feldolgozók (hét szeszgyár és egy cukorgyár), ezenkívül még harmincöt gőzmalomvolt Csanád területén. Kézműipara és kereskedelme kizárólag a helyi szükségletet elégítette ki. A gabonakereskedés központja Makó volt, óriási mennyiségű kitűnő búza került itt a piacra. Nevezetesebb marhavásárok Makón, Battonyán, Nagylakon és Tornyán voltak. A hitelszükségletek kielégítésére hat pénzintézet szolgált, a mezőgazdaság szolgálatában pedig a vármegyei gazdasági egyesület állott, azonkívül csaknem minden nagyobb községben alakultak gazdakörök.

    Terményekben Csanád bővelkedett. A szántóföldek negyede búzával, negyede kukoricával, tizenkét százaléka árpával volt bevetve. Jelentékenyvolt még a zab, cukor- és takarmányrépa, repce és dohány, továbbá főleg Makó vidékén a zöldség, vöröshagymát már ekkor külföldre is szállítottak.

    Az állattenyésztés az uradalmakban és nagyobb gazdaságokban fejlődött. A kisebb gazdák inkább a lóval bántak sikeresen, míg a szarvasmarha-tenyésztés sok kívánni valót hagyott hátra, az új fajtákat és módszereket a gazdák nehezen fogadták el. A baromfitenyésztés, különösen a libanevelés Makón volt jelentékeny. A házi állatok száma az 1884. évi összeírás szerint a következő volt: harmincezer magyar és ezerhatszáz nem magyar fajtájú szarvasmarha, huszonnyolcezer ló, ötvennégyezer sertés, negyvenháromezer juh és bárány, harminchat bivaly, száz szamár és száz kecske, továbbá kétszáznegyvenezer tyúk, nyolcezer pulyka, hetvennégyezer lúd, huszonegyezer kacsa és százötvenezer galamb.  

    Jelentős települések

    Makó

    Rendes tanácsú város a Maros jobb partján, a megye törvényhatóságának és más közintézményeknek székhelye. Lakóinak száma1891-ben harminckétezer volt, kilencvenkilenc százalékban magyar. Volt állami főgimnáziuma, alsó fokú kereskedelmi és ipariskolája, polgári leányiskolája, többféle egyesülete, megyei kórháza, ipartestülete, három takarékpénztára, ipari és kereskedelmi társulata, az osztrák-magyar bankfiókot tartott fenn. Itt jelentek meg a Maros és a Makói Hírlap című politikai hetilapok. Makó lakóit a kortársak igen szorgalmasaknak s törekvőknek tartották, kik különösen a kertészetben igen ügyesek, vöröshagymájuk jövedelmező világkereskedelmi cikk volt, s más zöldséget, barackot és szőlőt is nagy mennyiségben szállítottak, kivált Hamburgba, Oroszországba és Angliába. A város ipari vállalatai közül a tégla- és tetőcserépgyár és négy gőzmalom volt említendő.

    Makó első virágzását az itt birtokos Makó vitéznek köszöntheti, aki II. (Jeruzsálemi) Andrással részt vett a keresztes háborúban is. (Róla meséli a történelmi adoma, hogy részegségében Spalatót Jeruzsálemnek nézvén leborulva imádkozni kezdett, ami miatt rajta maradt a mondás: messze van, mint Makó Jeruzsálemtől). A hódoltság idején többször járták és pusztították hadak, de mindvégig lakott település maradt. A legsúlyosabb csapás a visszahódító háborúk során, 1686-ban érte a várost, mikor a visszavonuló török sereg felégette, lakóit szétkergette.

    Az 1699-es pozsonyi oklevél adómentességet és közmunkamentességet ígért mindenkinek, aki visszatelepül. Ezután a város gyorsan fejlődött, orosz és zsidó negyeddel is bővült, a népesség is gyorsan nőtt, bár a csanádi püspök földesúri hatalmaskodásait nehezen tűrte. A kiegyezés után itt is lendületet vett a gazdaság, és erős gazdaszövetkezetek alakultak.

    Csanád (Magyarcsanád)

    Nagyközség 1891-ben háromezer román, szerb és magyar lakossal. A község (majd a megye) Csanádtól, Szent István rokonától nyerte nevét, ki Ajtony fölötti győzelmeiért kapta a várispánságot. Szent István itt püspökséget s felsőbb tanintézetet állított (első püspöke Gellért volt). Csanádban koronázták meg 1041. március 22-én Aba Sámuelt, aki 1043-ban az itt tanácskozó urak közül ötvenet puszta gyanúból kivégeztetett. 1046-ban, Péter király másodsori uralkodása alatt az itt tartott országgyűlés küldött követséget I. Andrásért Oroszországba. 1514-ben Dózsa György hadai Csanádot elpusztították, a püspökét, Csáky Miklóst karóba húzták. A török időkben palánkvár állott itt, melyről a híre utazó, Evlia Cselebi is megemlékezett. A várat a török idők után lerombolták.

    Mezőhelyes

    Nagyközség, 1891-ben ötezernégyszáz magyar és szlovák lakossal. A tatárjárás során elpusztult település IV. Béla idején kunok szálláshelye, majd letelepedő magyaroké. A hódoltság idején elpusztult, határa kincstári kezelésbe került, és abban is maradt a XX. századig. Már a millennium előtt világhírű állami ménesuradalom központja. Maga a ménes, melyet 1784-ben II. József császár alapított, négy törzsre oszlott: gidrán (a telivér arab törzsmén után), kis és nagy nóniusz (a hasonnevű francia származású törzsmén után) és furioso-nordstar (a hasonnevű angol törzsmén után, utóbb mezőhegyesi félvér). Ezek a vérvonalak alapvetően befolyásolták Magyarország, sőt Közép-Európa lótenyésztését. Az 1789-ben Bábolnán alapított állami ménes a mezőhegyesinek fiókintézete volt. A ménes mellett a XIX. század második felében a Monarchia egyik legfejlettebb mezőgazdasági nagyüzeme jött létre, amelyre jelentős feldolgozóipar, (cukorgyár, szeszgyár, gőzmalom, kendergyár) települt. A településnek volt szállodája, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala s posta-takarékpénztára. A ménesbirtok saját területén öt népiskolát tartott fenn.

    Csanádpalota

    Nagyközség 1891-ben ötezerhatszáz magyar lakossal. Volt takarékpénztára, három gőzmalma, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala, posta-takarékpénztára. A hódoltság alatt elpusztult középkori település helyén, teljesen lakatlan területen a kamara 1768-zól telepített magyar lakosokat a mérnökök által megtervezett, sakktáblaszerűen elhelyezett telkekből kialakított faluba, melynek ilyenformán minden utcája derékszögben metszette a másikat.

    Battonya

    Nagyközség, járási székhely 1891-ben tizenkétezer lakossal, kik között hétezerötszáz volt magyar, ötszáz szlovák, ezerötszáz román és kétezerötszáz szerb. Nevét sajátos összetétel alapján kapta: a tatárjárás előtt a helyén egy Anya nevű falu állt, melynek egy része bizonyos Both birtoka lévén, azt Both-Anyának nevezték. A tatárjárás után ez a rész népesülvén be újra, lett az új falu neve Botanya, majd Battonya. A hódoltság után újra települő község a XIX. században mezővárosi rangot nyert. A szerb és a román ortodox egyház egyik fontos bázisa volt, mindkét egyház szép barokk templomot emelt itt a XVIII. században.

    Nagylak

    Nagyközség, járási székhely 1891-ben tizenháromezer lakossal, köztük hétezer szlovák, négyezer román, ezer magyar, valamint összesen háromszáz német, szerb és rutén. A XIV. századtól egyházas hely, uradalmi központ, a következő században mezőváros, melybe akkori birtokosa szerbeket telepített. A hódoltság alatt szerbek lakták, utána a kamara szlovákokkal telepítette újra, a románok pedig spontán módon települtek be.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf