A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Temes [XXXXIV. rész]

64 varmegyeTemes vármegye hazánk Tisza-Maros közébenben feküdt. Az északról dél felé hosszúra nyúló, de igen keskeny vármegye területe 7110,56 km2 volt. Földje nyugati részében termékeny síkság, melynek tenger feletti magassága a Moravica-csatorna körül csak 76 méter, de a Béga és Karas közt térség nagy részében is 100 méteren alul marad. Kelet felé lassan emelkedik, s úgy észak felé, mint a vármegye keleti határszéle felé hullámos síkságba, részben alacsony dombvidékbe megy át. A síkság a Béga folyó mentén nyomul legmesszebbre kelet felé, melyet számtalan kisebb-nagyobb folyóvíz öntöz, és nem egy helyen mocsarak szegélyezik e folyókat. Délre a híres Delibláti homokpuszta vagy dél-magyarországi homoksivatag (Bielo brdo) terül el, 198 m-ig emelkedő, hegyeknek is beillő hullámos dombjaival és délkelet-északnyugati irányú homokbuckáival, melyek a Karas és Duna medrégi nyomulnak előre. Temesvártól északra és északkeletre a Pojána-Ruszka hegység kiágazásai gyanánt tekinthető dombvidék terül el. A Béga völgyétől délre a Bogsáni hegycsoport végső ágaz nyúlnak a vármegyébe. Jelentékenyebb a Temes-Kutas felett emelkedő 641 méter magas Kudrici tető, mely a vármegye legmagasabb emelkedése és a hozzá csatlakozó 497 méteres Verseci Várhely. A Néra völgyéből az 549 méteres Lisza poljána, mint a Lokva-hegység kiágazása emelkedik.

    A folyóvizek mind keletről nyugat, illetve délnyugat felé szelik át a vármegye földjét. Két fő folyója a Duna és a Maros a déli illetve az északi határát jelölik. Ezeken kívül legjelentékenyebb vize a Béga, melyből Temesvárnál hajócsatorna indul ki. A Bégával vízrajzilag összefügg a Temes, a Temesina, Poginis s Jaruga mellékvizekkel, majd az alsó folyásnál szabályozott és csatornázott Berzava és Moravica. A Kudrici tetőn túl közvetlenül a Dunába folyik a Karas és a Néra. Ásványvizei közül a buziási vasas savanyúvíz-forrás a legismertebb.

    Közlekedésének fő erei a Dunán és a tutajozásra alkalmas Maroson és Bégán kívül a vasút volt, mely a melyét 372 km hosszúságban szelte át 48 állomással. A fővonal a magyar királyi államvasutak temesvár-báziási vonala volt, melyhez számos szárnyvonal csatlakozott minden irányban. Az állami utak hossza ekkor 251 km, a törvényhatósági utak 747 km, miből 65 km kiépítetlen, a községi utak 917 km, melyből 496 km kiépítetlen volt.  

    Lakossága 1891-ben 437,039, amihez még 5551 katona járult. A lakosok közt volt ekkor 37,976 magyar (8,3 %),160,456 német (36,9 %), 2598 tót, 161,449 oláh (37,2 %), 62,813 szerb (14,5 %), 5104 bolgár. A lakosság fő foglalkozása ekkor a földművelés és állattenyésztés volt, az ipar leginkább a városokra szorítkozott, a kereskedelem Temesvárt és Versecen összpontosult. A hiteligények kielégítésére 12 bank, 20 takarékpénztár és 32 szövetkezet állt fenn a millennium idején.

    Közművelődés tekintetében a 6 éven felüli férfilakosságnak 44,8 %-a, a női lakosságnak 61 %-a sem írni, sem olvasni nem tudott. A tanköteles gyermekek közül a vármegyében 20 % nem járt iskolába. A vármegye területén 1 hittani intézet (Temesvár), 3 gimnázium (Temesvár 2, Fehértemplom 1), 2 reáliskola (Temesvár, Versec), 1 földmívesiskola (Csakova), 18 ipari és kereskedelmi iskola, 1 hadapródiskola (Temesvár), 1 férfi- és 1 női tanítóképző (Temesvár), 9 polgári, 2 felsőbb leány- és 379 elemi iskola, továbbá 29 kisdedóvó, 2 árvaház és 1 siketnéma-intézet (mind Temesvárt) és 1 börtöniskola volt. A szellemi élet központja Temesvár, Versec és Fehértemplom volt ebben az időben.

    A vármegye 11 járásra oszlott, volt benne 1 szabad királyi város (Temesvár) 1 törvényhatósági joggal felruházott (Versec) és 1 rendezett tanácsú város (Fehértemplom). A községek általában nagyok, 2000-nél több lakosa 67 községnek volt. A vármegye székhelye Temesvár volt.

     

    Története

     Temes vármegye az őskorban édesvizű tenger terült el, melynek partjait a mai krassó-szörényi hegyek alkották. Az ősállatok és őskori emberek nyomai, csiszolatlan és csiszolt, majd réz- és bronzleletek, valamint a földvárak nyomai itt gyakoriak.

    A vármegye első lakói is az agatirszek lehettek. Ezek nyom nélkül tűntek el, majd a dák, és Kr. u. a II. század elején a római birodalomnak lett Dacia Ripensis néven tartománya. A rómaiak a területen több gyarmatot és katonai utat építettek. Errefelé vehette útját Priscus rhetor is, mikor követségben utazott Attila udvarába. A rómaiakat uralomban a gótok, hunok, gepidák, longobárdok, avarok s végül a magyarok váltották. A római műveltség a magyarok beköltözésekor már majdnem teljesen elenyészett, s újabb kultúra csak a magyarok bejövetelével kezd gyökeret verni.

    Honfoglaláskor a Maros-Duna-Tisza szögét Anonymus szerint Glád fejedelem bírta, kit Árpád vezérei: Szoárd, Kadocsa és Boyta a Temes vizénél győztek le. A vidék ekkor egészen a Dunáig a magyarok birtokába jutott, s Árpád a hét vezér egyikét, Kundot telepíté ide törzsével együtt.

    A X. században e vidék még nem tartozott erősen Magyarországhoz, ezt bizonyítja Ochtum esete. Ezért és hogy a görög keleti vallású népek között a katolikus hitet is erősítse, Szent István megalapította a csanádi püspökséget. A csanádi egyházmegye területe kezdetben azonos volt a vármegyével, a XI–XII. században az ősi Csanád vármegye több kisebb-nagyobb vármegyére oszlott fel. A Temesi várispánság első okleveles nyoma 1212-ből maradt fenn.

    Temes vármegyehatárait és kiterjedését sokszor változtatta. Terülte legállandóbb korában a XIV–XV. században a Marostól délre a Karasig, Zsombolyától Lippáig nyúlt el. Dél felé a vármegye nem terjedt a Dunáig, mert Versecnél mintegy csúcsot alkotott s a Berzava és Temes összefolyásától délre akkoron Keve vármegye terült el, mely egész a török időkig fenn is állott, míg végre a török harcok alatt elpusztult és elnéptelenedett vidék Krassó és Horom vármegyével együtt 1519-ben Szörény vármegye része lett.

    A vármegye területe sok harcnak volt a színhelye. Szent László király e vidéken győzte le a pusztító kunokat a Temes vizénél. A keresztes hadak is részben e vidéken vonultak át. 1241-ben Kádán tatár vezér özönlötte el hordáival a vármegye területét. A XIV. század vége óta a török ellen folytatott védelemnek a vármegye és annak székhelye Temesvár volt egyik központja. Zsigmond innen indult el 1396-ban a nikápolyi harcba, s röviddel utána már megkezdik a török a betöréseiket hazánkba. 1416-ban Péterfi Miklós temesi ispán a vármegyei hadak élén küzd szerencsésen a betörő Ikah boszniai bég ellen. 1420-ban megújult a törökök támadása, de Péterfi másodszor is diadalt aratott. 1441-ben Hunyadi János lett a vármegye főispánja. Ali szendői pasát is visszaverték a temesiek 1463-ban. 1476-ban Ali és Iszkender pasák nagyobb sereggel egészen Temesvárig nyomultak, de Nagy Ambrus visszaűzte őket. 1490-ben ismét rabolta és fosztogatta a vármegyét egy nagyobb török had, sok ezer foglyot is ejtve. E támadást Kinizsi Pál temesi gf 1491-ben egy szerbiai betöréssel fizette vissza. A gyakori török betörés miatt az egykor virágzó Temes vármegye már a XVI. század elején pusztulóban volt. II. Lajos király azt írja 1524-ben római követének, hogy a Mátyás király idejében még épségben levő Temes vármegye most már annyira elpusztult, hogy a még fennálló kevés várat sem bírja védeni.

    A mohácsi vész után a vármegye is Szapolyai országrészéhez tartozott, ennek halála után pedig az Izabella királynéval kötött egyezség szerint Ferdinánd birtokába került, de a török ezt nem engedte, s ezért 1552-ben Temesvárt ostrom alá vette. Az idegen őrség Losonczy Istvánt arra kényszerítette, hogy feladja a várat. Temesvárral együtt az egész vármegye Török utalom alá került. Míg Temesvár a magyarországi négy török beglerbégség egyikének lett a székhelye, addig a vármegye területe három szandzsákságra: temesvári, csákovári és a lippaira osztották. A XVII. század végén hazánk legnagyobb része felszabadult a török uralom alól, de Temes vármegye Temesvárral együtt még a karlovici béke után is a töröké maradt. 1716. okt. 13-án Savoyai Jenő Temesvárról is kiűzte a törököt, s ezzel a vármegye is felszabadult. A bécsi kormány azonban katonai hatalommal meghódított területnek tekintette, s katonai uralom alá vetette. Az egész Maros-Tisza-Duna-szöget egy külön tartománnyá nyilvánította Temesi bánság név alatt. Az új tartomány fővárosa Temesvár lett, első katonai kormányzója pedig Mercy Claudius Florimunk gróf tábornok.

    A török uralom alóli felszabadulás nagyon kevés lakosságot talált a vármegye területén, kivált az egykori magyar lakosságnak nyoma is alig maradt. A bécsi kormány nagy számban telepített be Németország katolikus vidékeiről bevándorlókat, s a telepítés egész XVIII. században folytatódik. A németek mellett telepítettek spanyolokat, franciákat, olaszokat, sőt a török elől menekülő szerbeket és oláhokat is. Magyar betelepülő csak elvétve akadt itt-ott.

    A régi birtokos magyar családoknak, kik a török elől innen elmenekültek, a bécsi kormány lehetetlenné tette a birtokok visszaadását, valamint a terület anyaországhoz visszakapcsolását. Mária Terézia koronázási esküjéről megemlékezve, élete végén, 1778-ban a temesi bánságot megszüntette s azt Magyarországhoz visszakapcsolta, 1779. ápr. 23-i diplomájával pedig Temes vármegyét is új életre keltette. A vármegye ekkor délen nem terjedt a Dunáig, mert az Al-Duna közvetlen vidéke ezentúl is határőrvidék maradt. Az újjáalakult Temes vármegye első főispánja Niczky Kristóf gróf lett, akinek érdeme, hogy a vármegyében a magyar nemesség ismét meghonosodott.

    Az 1848–49-es szabadságharc egyik legnagyobb és legbéresebb csatája 1849. aug. 9-én e vármegye területén folyt le. A temesvári csata közvetkezményeként Kossuth és a kormány lemond, s pár nap múlva a világosi fegyverletétel következik. A szabadságharc leveretése után az ország egyéb részeivel együtt Temes vármegyét is elszakították az anyaországtól s a szerb vajdaságnak és temesi bánságnak lett kiegészítő része, majd 1853-ban a vojvodina öt császári-királyi kerületre osztották, s a vármegyék megszűntek. Ez az állapot 1860-ig tarott, mikor azt a király az okt. 20-i rendelettel megszűntette, s az 1860. dec. 27-i legfelsőbb kézirattal a többi részekkel egyetemben Temes vármegye is visszacsatolásra került az anyaországhoz. A vármegyétől délre fekvő katonai határőrvidék még ezentúl is fennmaradt, csak az 1872. jún. 9-i királyi rendelettel lett feloszlatva, s a volt bánsági határőrvidékből szerb és román bánsági ezredek egy része Temes vármegyéhez csatolva. A vármegye déli határa most már a Duna lett. Fehértemplom városa ekkor önálló törvényhatósági joggal felruházva.      

     

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    A vármegye talaja részben lösz, a hegyes vidéken inkább agyagos, dél fel Versec tájékáig alluviális völgytalaj váltakozik a lösszel, azontúl a Delibláti homokpuszta terül el. Utóbbitól eltekintve a vármegye földje igen termékeny. Terményei közül legfontosabb és legjobb a híres búzája volt. Ezen kívül termeltek kevés rozsot és árpát, valamivel több zabot és jelentős mértékben tengerit. Termett még repce, kétszeres, tönköly, kender, kevés cukorrépa és dohány, valamint burgonya, mind igen jó minőségben. Gyümölcs és bor Versec és Fehértemplom vidékén termett legjobb és legtöbb. A filoxéra pusztítását ez a vidék is megsínylette, 149 község közül 118-at érintett. A Berzava mellékén a tapolyai pusztán rizst is termeltek. A mezőgazdaság fejlesztésére a csakovai állami földmívesiskola, 5 gazdasági egyesület (Temesvár 2, Kubin, Károlyfalva, Versec) és a fehértemplomi borászati társulat szolgált.

    Ásványország itt leginkább csak meszet és épületkövet szolgáltatott.

    Az állattenyésztés fejlett volt a millennium idején, 103,328 magyar és 23,087 nem magyar fajtájú szarvasmarha, 9 bivaly, 88,707 ló, 645 szamár és öszvér, 141,002 sertés, 210,398 juh és birka és 1688 kecske volt a vármegyében. A szarvasmarha-tenyésztés az óbádi állami bikanevelőtelep felállítása óta erősen fellendült. A lótenyésztés emelésére 26 fedeztetési állomás állt fenn. Jelentős volt a selyemtenyésztés is, Fehértemplomban selyemtenyésztési felügyelőség volt. A méhészetet 205 községben űzték, a méhészeti felügyelő Buziáson székelt.

    A vármegye folyói halban, erdőségei és mocsáris vidékei vadakban (őz, nyúl, farkas, császármadár, fogoly vízi madarak stb) gazdagok voltak.  

     

    Jelentős települések

     

    Temesvár

    Szabad királyi város, Temes vármegye székhelye a Béga két partján, hazánk egyik legszebb, legrendezettebb és legvagyonosabb városa volt. Székhelye volt a csanádi római katolikus és a temesi görögkeleti szerb püspöknek, káptalannak és szentszéknek, valamint a vármegye törvényhatóságának, a központi járás szolgabírói hivatalának, királyi ítélőtáblának, törvényszéknek, járásbíróságnak, pénzügyigazgatóságnak, állami építészeti hivatalnak, posta- és távíróigazgatóságnak, közúti kerültei felügyelőségnek, hadtestparancsnokságnak, állandó vegyes felülvizsgálati bizottságnak, a 61. hadkiegészítő kerületnek, csendőrszárny- és szakaszparancsnokságnak. Volt közjegyzői, ügyvédi, kereskedelmi és iparkamarája, két királyi közjegyzője, kultúr- és folyammérnöki hivatala, állami állatorvosa, selyemtenyésztészi főfelügyelője, fővámhivatala. Tanintézetei  számosak voltak, volt hittani intézete, állami főreáliskolája, állami gimnáziuma, kegyesrendi főgimnáziuma, erdőőri iskolája , 3 ipari és kereskedelmi iskolája, egy hadapródiskolája, 1 férfi- és 1 női tanítóképzője, 4 polgári, 2 felsőbb leány- és 23 elemi iskolája, 5 kisdedóvója, 2 árvaháza, 1 siketnéma-intézete s 1 börtöniskolája. Volt továbbá gazdag természettudományi és régészeti múzeuma, igen sok tudományos, közművelődési, jótékony és ipari egyesülete, köztük a dél-magyarországi természettudományi és a régészeti társulat, több polgári és egy katonai kórháza, könyvnyomdái és könyvtárai. Itt jelentek meg a következő lapok: Délmagyarországi Közlöny, Kereskedők Lapja, Gyorsírásszati Hírlap, Történelmi és Régészeti Értesítő, Természettudományi Közlöny és Havi Közlöny, továbbá több német lap.

    Ipara és kereskedelem igen élénk volt. Iparvállalatai közül legjelentősebb volt a dohánygyár, az Erzsébet- és a Pannónia-gőzmalom, a sörgyár, nagy szeszgyárak és ecetgyárak, páncél-kasszagyár, vasöntő és gépgyár, fűrészmalom, csontlisztgyárak, gázgyár és villanyvilágítási telep, posztó-, gyufa-, műtrágya-, nemes- és téglagyár. Kereskedelme igen élénk volt, fő cikkei a gabona, fa, ló és marha. A hiteligényeket az osztrák-magyar bank fiókja, 4 bank, 4 takarékpénztár és 3 szövetkezet elégítette ki. Temesvár élénk forgalmi csomópont volt a millennium idején, honnan hat irányban ment a vasút. A Bégán tutajon kívül kisebb gőzösök is mehettek Temesvárig. A város belsejében lóvasút közvetítette ekkor a forgalmat. Volt két vasútállomása (Józsefváros és Gyárváros), posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára, városi közhasználatú és városközi (interurbán) telefonja.

    Lakóinak száma 1891-ben 39,884, ezenkívül 3554 katona. A polgári lakosság közt volt 10,657 magyar (26,7 %), 22,301 német (55,9 %), 315 tót, 3613 oláh, 1545 szerb és 1453 más nemzetiségű. Temesvár tőről sarjadzott magyar helynév, várat jelent a Temes folyón. A temesvári földvár keletkezéséről nincsenek pontos adatok, a X. század közepe tájára tehető. A vár fennállásának legrégibb nyomát Szent Gellért nagylegendájában találjuk. Írott emlékek a temesvári várról csak a XIII. század elején kezdődnek abban az adománylevélben, melyben Imre király 1203-ban a Lajtán fekvő Bessenyőt az ausztriai szentkereszti monostorra ruházza.

    Károly Róbert 1307-ben meglátogatta a várat és királyi várkastély építését rendelte el. Egy 1342-beli dokumentum már cives de Temesvar-ról tesz említést, azaz „temesvári polgárok”-ról. A XIV. században az Oszmán Birodalom komolyan fenyegette a Magyar Királyságot, ezért 1397-ben Zsigmond király idejében itt tartottak országgyűlést a közelgő török veszedelem elhárításáról.

    1514-ben Temesvár közelében győzte le Szapolyai János serege Dózsa György paraszthadát, melynek vezérét Temesváron végezték ki.

    1551-ben a törököknek nem sikerült bevenniük Temesvárt, de 1552. júliusában Ahmed pasa vezetésével ostromolták meg a török sereg a várost, amelyet csak alig több mint kétezer főnyi spanyol, magyar, cseh, német és itáliai katona védett. A 25 napos ostrom vége felé a törökök lerombolták a város víztornyát, így a vár tarthatatlanná vált. Losonczy István főkapitány megegyezett Ahmed pasával az elvonulás feltételeiről, melyet a törökök nem tartottak be, lemészárolták az ostrom túlélőit, és a súlyosan sebesült főkapitányt lefejezték. Hősi haláláról Tinódi Lantos Sebestyén írt költeményt.

    1595-ben a Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem által kinevezett Borbély György karánsebesi bán seregei sikereket értek el Temesvár környékén, majd Báthory Zsigmond seregei támadták meg először a várat és ostromolták 40 napon át sikertelenül. 1598-ben Jósika István vezette erdélyi csapatok megkezdték Temesvár ostromát, majd tíz nap múlva elvonultak eredménytelenül. 1600-ban II. Mihály havasalföldi fejedelem katonái portyáztak Temesvár külvárosaiban. 1716-ban újabb török háború robbant ki. Savoyai Jenő herceg vezette osztrák hadsereg péterváradi győztes csata után megtámadta Temesvárt. A harcok 48 napig tartottak, a város nagy részét az ágyúzás elpusztíotta, és végül Musztafa pasa, Temesvár utolsó török kapitánya megadta magát.

    1728 és 1732 között nagyméretű folyami szabályozások keretében megépítették a Béga-csatornát és lecsapolták a mocsarakat. A csatorna összekötötte Temesvárt a Tiszán és a Dunán keresztül a birodalom központi területeivel, és ezzel fontos hajózható útvonal alakult ki. 1723-ban elkezdtek a város köré építeni egy csillag alakú erődítményrendszert, amelyet 1765-ben fejeztek be. 1790–1791-ben a magyar országgyűlés törvénycikkbe iktatta, mint szabad királyi várost, és ezzel egy képviselői helyet és szavazati jogot kapott. A XVIII. század folyamán és a XIX. század első felében szerencsétlenségek érték a várost: pestisjárványok, tűzvész pusztított, majd pestis- és kolerajárványok ismétlődtek. 1797. október 19-én a várost és környékét földrengés rázta meg.

    1809-ben a napóleoni háború elől Temesvárra menekítették a Habsburg koronaékszereket és a magyar Szent Koronát.

    1716–1849 között Temesvárt nem érte támadás. 1849-ben a forradalmi csapatok 114 napon át ostromolták a várost sikertelenül, majd vereséget szenvedtek az osztrák csapatoktól. Ez volt a szabadságharc utolsó csatája. A szabadságharc leverése után az osztrákok újraszervezték a birodalmat. Megalkották a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság nevű tartományt, amely Bécs közvetlen fennhatósága alá került Temesvár székhellyel. A város megtartotta szabad királyi státuszt, és fejlődés új lendületet kapott a protekcionista politika következményeként. 1871-ben vasútvonallal kötötték össze Araddal, 1881-ben bevezették az első telefont, 1884-ben villamos energiával kezdte működtetni a közvilágítást, Európában London után második városként. 1895-ben leaszfaltozták a főbb utcákat. 1899-ben villamos kezdett közlekedni. Az előző századfordulón lebontották az erődítményrendszer legnagyobb részét és sugárutakkal kötötték össze a Belvárost a külvárosokkal.           

     

    Versec

    Törvényhatósági joggal felruházott város a vármegye déli részében, a Kudrici hegycsoport nyugati tövében 1891-ben 21,859 lakossal, tovább 262 katonával. A lakosok közt volt 1254 magyar, 12,154 német, 62 tót, 469 oláh és 7712 szerb. Székhelye volt ekkor egy görögkeleti püspöknek, szentszéknek és esperességnek, a verseci járás szolgabírói hivatalának, járásbíróságnak, közjegyzőségnek, a 7. honvéd gyalogezrednek és csendőrszakasz parancsnokságnak. Volt magyar királyi állami főreáliskolája, 2 ipar- és kereskedelmi tanonciskolája, 2 kórháza, szerb menedékháza, 2 kisdedóvója, több egyesülete, hitelbankja, takarékpénztára, adóhivatala, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára.

    Itt jelent meg a Délvidék című lap és itt székelt a Versec és vidéke magyar nyelv-terjesztő egyesület.

    Jelentősebb ipartelepei: 2 cognacgyár, gőzkeményítőgyár, szalámigyár, gőzmalom, gép- és rézárúgyár és vasöntő; volt továbbá ménteleposztálya, élénk marhavására és a filoxéra pusztítása előtt jelentős bortermelése. Selyemtenyésztése és kereskedelme élénk volt.

    Versec, mint település csupán a XV. század elején tűnik fel okiratokban. A helységet 1427. május 19-én Zsigmond király adományozza Nagymihályi Albertnek és fiainak, Jánosnak, Lászlónak és Györgynek, érdemeik elismeréseként.

    A verseci vár építéséről nincsenek pontos adatok. 1552-ben, amikor Ahmed pasa Temesvár ellen vonult, előbb Versecet foglalta el. 1594. márciusában 200 fős szerb csapat élükön Moydzás Péterrel, megtámadták a verseci palánkot és a törökök ott lévő barmait elhajtották. 1595 nyarán a Báthory Zsigmond által a törökök ellen küldött Borbély György csapata bevette előbb Bokcsa várát, majd Versecet is, a török védőket kardélre hányva. 1605–1606-ban azonban Versec vára már újra török kézen volt.

    1658-ban a lugosi bánság is török kézre került, ezzel Versec megszűnt az erdélyi fejedelemség végvára lenni. A vár a harcokban súlyosan megrongálódott, szinte romba dőlt. Nem is erősítették meg többé. A török uralom alól való felszabadulásakor, 1717-ben 70 háza volt.

    Római katolikus parókiáját 1723-ban alapították, iskoláját 1727-ben. Kőtemploma 1728-ban épült.

    1848-ban Versecen összpontosították a magyar csapatokat, amelyeket az Alibunáron gyülekező szerbek ellen vetettek be. Július 11-én a szerbek megtámadták a várost – az ottani csapatok, Blomberg vezetésével visszaverték a támadást. Később Vukovics Sebő kormánybiztos intézi Versec sorsát is. Októberben, miután Rukavina – Temesvár kapitánya – felmondja a magyar kormány iránti engedelmességet, Temes vármegye székhelyét Versecre helyezte a kormány. A tábort Damjanich János vette át. Ide jött Rózsa Sándor is csapatával. November 9-én a Versecen táborozók megsemmisítik a temesőri szerb tábort. December 12-én Damjanich bevette Alibunárt és visszaverte a jarkováci éjjeli támadást.

    December 29-én Kiss Ernő Zichyfalváról indulva, január 3-án Pancsovát támadta sikertelenül. Január 17-én a magyar csapatokat Szegedre rendelik a városból. A bevonuló szerb csapatok odbort hoznak létre Versecen. Ez az új rend 1849. május 3-ig állt fenn, amikkor is Bem felszabadítja a várost. Világos után a város vezetői augusztus 12-én vetik alá magukat a császári kormányzásnak. A Bach-korszakban, valamint a dualizmus alatt Versec is elindult a fejlődés útján. A mezőgazdaság mellett fejlődésnek indult az ipar is. 1856–1860-ban épült az új városháza, 1860–1863-ban a római katolikus templom, 1854-ben a német tanítóképző, nyomda, lakóépületek. 1900-ban a városnak 4076 lakóháza volt.       

     

    Fehértemplom

    Ungarisch-Weisskirchen, rendezett tanácsú város Temes vármegyében, a Néra folyó mellett 1891-ben 1692 házzal és 9041 lakossal, melyből 574 magyar, 6040 német, 670 oláh és 1497 szerb volt.

    Fehértemplom a Fehértemplomi járási szolgabírói hivatal, királyi törvényszék, bányabíróság, pénzügyi- és sajtóbíróság, közjegyzőség, járásbíróság, adóhivatal, a 83. sz. hadkiegészítő kerület és állandó vegyes felülvizsgáló bizottság székhelye volt. Volt itt folyammérnöki hivatal, szőlészeti-borászati közeg, filoxéra-felügyelőség, selyemtenyésztési felügyelőség; továbbá takarékpénztár és népbank, könyvnyomda, vasúti állomás, posta- és távíróhivatal és postatakarékpénztár. Az osztrák-magyar bank mellékhelyiséget tartott itt fenn. Fehértemplom lakói azelőtt jelentékeny szőlőművelést űztek, s a városnak 1879. még 2600 ha szőlője volt, míg az előző század elején ennek csak 1/10 része volt meg.

    Először 1355-ben Fehéregyház néven említik a települést. A régi település a török korban elpusztult. A mai települést a török kiűzése után 1717-ben alapították, ekkor a lakossága német volt. 1750-ben újabb, szerb és román telepesek érkeztek. 1818-ban elzászi és württembergi németeket telepítettek le.

    1774–1872 között a katonai határőrvidék része volt, ezen belül 1845-től a Szerb bánsági ezred székhelye. 1848. jún. 20-án a rácok megtámadták, de a város német polgárai s a magyar nemzetőrség visszaverte őket. Augusztus 2-án Legay császári alezredes s a 9. honvédzászlóalj kiverték innen a pusztító rácokat, akik aug. 18-án újból megtámadták, de Maderspach Lajos őrnagy s Blomberg császári ezredes vezetésével visszaverték a támadást. Ezután még két támadást intéztek a rácok Fehértemplom ellen. Augusztus 23-án Vitalis őrnagy által vezetett magyaroktól vereséget szenvedtek, majd augusztus 30-án támadásuk Villám János honvédszázados s a 9. honvédzászlóalj vitézsége folytán sikertelen maradt. 1848. nov. 30-án a magyarok Fehértemplom közelében Maderspach őrnagy vezetése alatt bevették az ördöghidi rác tábort. 1849. máj. 8-án Bem tábornok és Károlyi Miksa honvéd alezredes serege visszaverte az ellenséget, az utóbbi a városba vonult.

    1877-ben itt alapították a vajdaság első múzeumát. 

     

    Lippa

    Lipova, nagyközség a vármegye lippai járásában a Maros mellett 1891-ben 7000 lakossal, közülük 3300 oláh, 2608 német és 961 magyar.. A járási szolgabírói hivatal székhelye volt, járásbírósággal, adóhivatallal, királyi közjegyzőséggel. Volt polgári iskolája s a Maros partján a Bonnáz püspök által 1862-ben alapított díszes leányiskolája az apácák vezetése alatt, továbbá volt takarékpénztára, takarék- és hitelintézete, két tankönyvnyomdája s ecetgyára. Azelőtt nagy sóraktárai s élénk fakereskedelme volt, az előző századfordulóra kereskedelme nagyon hanyatlott s csak marhavásárai voltak élénkek. Ipari termékeiből kitűnő kőedényei a leghíresebbek. Volt ekkor már vasúti állomása (Radna-Lippa néven), posta- és távíróhivatala, postatakarékpénztára. A város közelében savanyúvíz forrás van.

    Régi várának ma már alig van nyoma. A monda szerint a Maros túlsó partján a vele szemközt álló solymosi várral a Maros alatt összekötésben volt. Az első várat IV. Béla építette, Károly Róbert díszes templomot alapított Szent Lajos tiszteletére, s mellé tárházat a minoritáknak, valamint új lakosokat telepített ide. Nagy Lajos idejében már kincstári sóraktár, pénzverőház és élénk kereskedelem volt itt. 1426-ben Zsigmond Trusin bolgár fejedelem fiának, Sismannak ajándékozta. Mátyás király alatt 1459-ben Szilágyi Mihály, 1461-ben Giskra, 1471-ben Bánffy Miklós kezére került. 1487-ben Korvin János, 1510-ben György brandenburgi választófejedelem lettek az urai, aki körülkerítette.

    1516-ban Szapolyai János kapta, 1529. júl. 29-én szabad királyi várossá tette s Buda főváros szabadalmaival ajándékozta meg, és itt fogadta az erdélyi részek hódolatát. Özvegy Izabella, fiával, a koronával és kincseivel egy darabig itt talált menedéket, és 1514. aug. 29-én Szulejmán szultán ezt rendelte székhelyéül, itt maradt 1542 májusáig, majd Gyulafehérvár lett a főváros. 1554-ben ismét ezt akarta Erdély fővárosává tenni a török, de nov. 7-én Castaldo és Martinuzzi nagy küzdelemben visszafoglalták. 1552. júl. 27-én az újabb török ostrom előtt Aldana várparancsnok a várat felrobbantotta. A törökök a várat felépítették, de Borbély György a többi marosmenti várral együtt 1595. aug. 19-én visszafoglalta. Bethlen Gábor alatt 1613. jún. 24-én újra török kézre került, de 1688. jún. 24-én Caraffa visszavette. 1690 és 1695 között ismét a törökök hatalmába került, kik lerombolták. Végképp csak Temesvár bevétele után került vissza magyar kézre. 1718-ban az úgynevezett Temesi-bánsághoz csatolta a kormány.

    1804–14 ismételve visszakérte a szabad királyi város rangját. 1860-ban lóvasutat létesítettek Lippa és a források körül kiépült Lippafüred között.

    Lippa mellett két ízben volt nevezetesebb ütközet: 1659. júl. 24-én II. Rákóczi György verte meg itt Szeidi Ahmed budai pasát. 1848. nov. 13-án MÁrisássy honvédőrnagy a Temesvár felől közeledő osztrákokat és oláhokat egy ideig föltartóztatta.     

     

    Millenniumi körkép Magyarországról

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf