Homonnay Elemér: Dél-Magyarország elszakítása

72412 01 trianon menekult fortepan w800Dél-Magyarország nem alkot külön tájegységet a Kárpátoktól különhatárolt Duna-medencében. Történelmünk folyamán sohasem volt sem politikai, sem közigazgatási külön egység. A trianoni igazságtalan béke szakította el ezt a 20.956 km2 területet, amit aztán Jugoszláviához csatoltak.

    Dél-Magyarország területének eredetileg színmagyar lakossága a mohácsi vészt követő török hadhátatok s a 150 esztendős török megszállás során csaknem teljes egészében megsemmisült. 1690-ben e terültek csaknem lakatlan pusztaságként kerültek vissza Magyarországhoz. Újra való benépesítés során a bécsi udvar mindent elkövetett, hogy minél kevesebb magyar találjon otthont a déli végeken. Így még a XVIII. század közepén is a Bánátba szerződéses földmunkásként betelepülni kívánó magyar parasztcsoportot a Bánátban állomásozó császári csapatok fegyveres erővel utasították ki. Ezzel szemben az 1690-ben átmenetileg Magyarország területén menedéket kereső szerb tömegek itt nyertek letelepítést s telepítésterületeket, mint katonai határőrvidékeket kivették a magyar hatóságok közigazgatási joghatósága alól. Az 1717-ben felszabadult Bánát területét hasonlóképpen közvetlen Bécs alá rendelt gyarmatosító területként kezelték s a részben ide telepített szerbek mellett németekkel, franciákkal, spanyolokkal népesítették be. A magyarság betelepülése ezekre  területekre csupán akkor indulhatott meg, amikor 1772-ben Mária Terézia a katonai határőrvidékek kivételével mind Bácskát, mind Bánátot újból a magyar hatóságok joghatáskörébe utalta vissza.

    Így alakult ki a dél-magyarországi területek tarka nemzetiségi összetétele, mely csupán néhány járásnyi területen tette lehetővé egyik vagy másik nemzetiség abszolút többségét.

    1910-ben Dél-Magyarország területének nemzetiségi összetétele a következő volt.    

    magyar                                458.252                                   30.2%
    szerb                                    382.149                                   25.2%
    német                                   303.583                                   20.0%
    horvát                                    91.571                                     6.1%
    román                                    76.780                                     5.1%
    szlovák                                  46.378                                     3.1%
    bunyevác                               48.862                                     3.2%
    sokác                                     15.847                                     1.1%
    vend                                      66.880                                     4.4%
    rutén                                      10.777                                     0.7%
    egyéb                                     13.920                                     0.9%

    összesen                           1.514.999                                100.0%

     

    Mint e statisztika táblázatból is nyilvánvaló a párizsi békeszerzők a 25 százaléknyi szerbség kedvéért csatolták e területeket Jugoszláviához, ami a népi elv sérelmét jelenti. A népi önrendelkezési elv megnyilatkozásaként elismerték a Délvidék szerb megszállása második hetében Újvidékre összehívott Nagy Szerb Nemzeti Tanács 1918. november 24-i határozatát, nem gondolván arra, hogy e határozat meghozatalában csupán az összlakosság egy töredéke nyert képviseletet: a szerbség. A délvidéki németségnek, bunyevácságnak s a vendeknek a békekonferenciához intézett memorandumait figyelmen kívül hagyták s nem tettek eleget e nem magyar ajkú népek azon kérelmének, hogy tegyék lehetővé számukra az önrendelkezési elv gyakorlati alkalmazását, a népszavazást. Hogy e memorandumok nemcsak néhány magyarbarát vezető felfogását, hanem valóban a nép óhaját tükrözték vissza, erről a vendvidéken megjelent határmegállapító bizottság is meggyőződhetett, amikor a vend lakosság spontán tüntetést rendezett Magyarország mellett. E magyarbarát megnyilatkozás hatása alatt a határmegállapító bizottság élt is Millerand kísérőlevelében biztosított jogával s a Népszövetség Tanácsához oly értelmű felterjesztést tett, hogy a vendvidék egy részét csatolják vissza Magyarországhoz. A Népszövetség Tanácsa által kiküldött bizottság Hymans belga külügyminiszter vezetése alatt alaposan ki is vizsgálta e kérdést s oly értelmű felterjesztést tett a Tanács plénuma elé, hogy a békekonferencia szakbizottsága javaslatával összhangban az egész vendvidéket csatolják vissza Magyarországhoz. Azonban Jugoszlávia kormánya elzárkózott e kérdés vita alá bocsátásától, s így a kérdést le kellett venni a napirendről. Így maradt Jugoszlávia kezén a vendvidék.

    Teljesen helytálló C. A. Macartney professzornak az a megállapítása, hogy népszavazás elrendelése esetén a Délvidék lakossága túlnyomó többsége Magyarország mellett szavazott volna s így e területek Wilson önrendelkezési joga elvének megfelelően Magyarország keretében maradtak volna.

    A dél-magyarországi területek Jugoszláviához való csatolása azonban nemcsak a népi békerendező elv sérelmét jelentette, de a Kárpát-medence természetes gazdasági egységének megbontásával e térség egységes termelési és értékesítési politikáját is lehetetlenné tette, ami a térség belső gazdasági erejének meggyengüléséhez vezetett. Dél-Magyarország területe a maga hatalmas búza és kukorica termelésével a Kárpát-medence egyik leggazdagabb területei közé tartozott. Ezzel szemben e területek sorsa Jugoszláviában a gazdasági kizsákmányolás lett. E kizsákmányolás teljessé lett e területeket különösen sújtó jugoszláv adópolitikával. A jugoszláv földreform egyrészt a magyar nagy- és középbirtokos réteg teljes kifosztását eredményezte, másrészt a magyar földnélküli földmunkásság szájából is kivette a kenyeret, amikor a kisajátított földekre a szerbesítő politika érdekeinek megfelelően dobrovojácokat s ószerbiai szerbeket telepítettek.

    A Jugoszláviába kényszerített magyarságnak jogait a békeszerződés külön biztosította. Ennek dacára a jugoszláv kormányzat a katonai megszállás napjától kezdve mindent elkövetett, hogy a magyarságot az ország elhagyására kényszerítsék. Ezreket dobtak át a határon a megszállás első napjaiban s tízezreket kényszerítettek a csonka országba, vagy a tengeren túlra. A tengeren túli kivándorlás az Egyesült Államok mellett Kanada és Dél-Amerika felé irányult. A visszamaradt magyarság ezer gonddal, bajjal, nélkülözéssel küzdött, míg végre 1941 áprilisa meghozta a felszabadulásukat. Sajnos, ez csak időleges volt. A második világháború elvesztésével Dél-Magyarország 1944 decemberében a jugoszláv kommunista partizánok kegyetlenkedésének áldozata lett. Pontos számot nem lehet tudni, de negyvenezerre tehető a kegyetlenkedések magyar áldozata. Ehhez jön még a Szovjetbe elhurcoltak s az ország elhagyására kényszerített magyarok tömege úgy, hogy a magyarság összes vesztesége 60–70.000 fő. Ma valamivel tűrhetőbb a magyarság helyzete, mint a királyi Jugoszláviában volt, de ez még távolról sem jelent szabad és biztonságos életet. A délvidéki kérdés még éppen úgy megoldásra vár, mint a többi elszakított részeké. S a megoldást a délvidéki magyarság ma tőlünk, a szabadföldön élő magyaroktól várja.

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf