Bereznay András: Erdély történetének bemutatása 1920 és 2000 között kiadott román történelmi atlaszokban

Az Egyesült Királyságban élő Bereznay András alább olvasható írásának érdekes az előélete. Eredetileg egy, egykor az Egyesült Államokban megjelenő, hozzám kalandos úton eljutott folyóiratból értesültem létezéséről. Az ennek nyomán megjelent anyag itt olvasható:
http://www.szozat.org/index.php/eszmek-es-tenyek/tartalommutato/17205-bereznay-andras-a-roman-tortenelmi-atlaszrol-i-resz
A szerző szívességéből most közöltek teszik tökéletessé ennek a tanulmánynak a jelentőségét, érthetőségét a román- magyar viszonyról.  – cspb –

    **

Az alább olvasható tanulmány 2009-ben a kolozsvári egyetem egy rendezvénye meghívására íródott. Az angolul azonos szöveggel tartandó előadást a szervezők az utolsóelőtti pillanatban óvatoskodásból letiltották. Az eredeti teljes leírás angolul, illetve a tárgyalt atlaszból az illusztrációk itt találhatóak: http://www.transindex.ro/images/__leo/cikkek/cikkek_31709.pdf

    * * *

Erdély, az ország ahol évszázadokon át éltek együtt magyarok és románok, ilyen vagy olyan módon, többször volt közöttük vetélkedés tárgya. Ami igaz közös történelmükre nézve, nem kevésbé áll annak bemutatására, ideértve térképi ábrázolását is. Miközben számos esemény értékelése és magyarázata eltérő, annyit el lehet mondani – ezt egyik fél sem valószínű, hogy kétségbevonná – , hogy a vita központjában a román kontinuitás (folytonosság) kérdése áll.    

    Ennek a gyakran tárgyalt fogalomnak mindenesetre nem csak egy értelme van. Eredetileg és helyesen a „folytonosság” a román etnogenezisre vonatkozik, vagyis arra a föltevésre, hogy a román etnikum a jelenlegi településének területén alakult ki, elsősorban Erdélyben. Nem ez a megfelelő alkalom a hipotézis érdemeinek vagy az ellenkezőjének a megvitatására. Ami engem ebben az összefüggésben a jelen előadásom részeként érdekel, az csak annak a leszögezése, hogy amennyire láttam őket, az összes kiadott román történelmi atlasz ennek az elképzelésnek a jegyében készült. Tekintet nélkül arra, hogy – ezt el kell, hogy ismerjem – mennyire nem értek egyet az ebben a szellemben történt ábrázolásokkal, nem tekintem föladatomnak, hogy szót emeljek ellenük, csak annyiban és olyankor, ha maguk a kartográfiai módszereik ébresztenek a történelmi térképészet szempontjából jogos kérdéseket.    

    A „folytonosság” ugyanakkor egy másik értelemben is megjelent Erdély történetének bemutatásában. A román történelmi térképészetnek van egy áramlata, mely nem csak arra törekszik, hogy az országot olyan területként mutassa be, ahol a románság mindig jelen volt, hanem úgy is, mintha Erdély valamiféle olyan folyamatosan különálló egység lett volna, mely a századokon át valahogyan mindig román volt. Ez a megközelítés – szemben az etnikai folytonosság hipotézisével, mely legalábbis formális értelemben tudományos vita tárgya marad – egyértelműen tarthatatlan a bőséges és vitathatatlan adatok tükrében. Azt, hogy ez így van, nem egy román történeti térképész is fölismerte. Voltak olyanok, akik nem folyamodtak ehhez a módszerhez, vagy ha mégis, akkor csak korlátozott mértékben, és másoknál körültekintőbb módon tették.    

    Előadásomban törekedni fogok egy probléma bemutatására, mely az etnikai folytonosság térképrevitelének szemrevételezésekor derül ki. Céljaim között szerepel az is, hogy rávilágítsak egy olyan, a megbízható történeti információ térképen nyújtásának szempontjából szerencsétlen gyakorlatra, mely egyes román történelmi atlaszokat jellemez – szembeállítva őket több más román atlasznak ugyanazokat a helyzeteket ábrázoló  lényegében véve korrekt bemutatásával. Emellett igyekezni fogok utalni más, az erdélyi történelem ábrázolásakor fölmerülő kérdésekre is, úgy és ahogy a megvizsgált atlaszokban találkozhatunk velük. Tizenhárom ilyen atlasz van:     

    1. Atlas Istoric Geografic al neamului românesc, Șiaicariu, V. – Constantinescu, D. St.,    București, 1920
    2. Atlas Istoric, Gheorghiu-Friedmann, Aglaia, Naționala, București, c.1923
    3. Atlas Istoric al Românilor cu cetiri istorice, Tulbure, Nathalia, Editura Cartea Românească, București, 1926
    4. Atlas geografic, istoric, economic și statistic, Teodorescu – Constantinescu, Institutul Cartografic Unirea, Brașov, 1934
    5. Atlas Istoric, Panaitescu, P.P.– Ioan, E., Scrisul Românesc S.A., Craiova, c.1935
    6. Atlas pentru Istoria României, Dragomir, Silviu, Editura Krafft & Drotler, Sibiu, 1935
    7. România. Atlas istoric, geopolitic, etnografic și economic, Seișanu, Romulus, Universul, București, 1936
    8. Spațiul istoric și etnic românesc. I-III. Petre, Lucian, Ed. Militară, București, 1992/1993 (Első kiadás, 1942)
    9. Atlas Istoric, Pascu, Ștefan (ed.), Editura Didactică și Pedadogică, București, 1971
    10. Atlas pentru Istoria României, Ardeleanu, I. et al., Editura Didactică și Pedadogică, București, 1983
    11. România. Atlas Istorico-Geografic, Bodea, C. et al. (eds.), Editura Academia Română, București, 1996
    12. Atlas Istoric Didactic, Pascu, V., Clio Nova, București, 1998
    13. Atlas Istoric Școlar, Moțu, I., Corint, București, 1998.    

    A folytonosság hipotézisének egyik gyöngesége – ha távolról sem a leglényegesebb –  annak a nehézsége, hogy a Római Birodalom Erdélyből történt kivonulása idejét, 271-et össze lehessen kötni az ottani új-latin nyelvű népesség első említésével a 12. és 13. század fordulóján, de legalább a 9. század végével, amikorra nézve egy századokkal később író magyar krónikás ott élő románokra tett látszólag említést. Bármik legyenek is az elmélet érdemei vagy hiányosságai, még a leghívebb követőjének is föl kell hogy tűnjön, hogy ez az időbeli távolság problémát jelent. Ennek elrejtéséhez az alaphangot az 1-es atlasz 3. térképe adja meg, mely elsősorban azt a technikát alkalmazza, hogy az egész időszak – több mint 600 év – történetét egyetlen térképbe sűríti. A térkép olyan – merev – alapot mutat be, mely mintha az egész koron át változatlan lett volna. Ennek része az Erdélyben és körülötte,  mintegy a biztonság kedvéért, négyszer is elhelyezett, kiírás „dákó-románok”. Egy másik kiírás „szláv népek” még többször szerepel. Ez azonban ahelyett, hogy valamiféle egyensúlyt teremtene a térképen, inkább annak tárja föl egy fontos összetevőjét, hogy mi a baj vele. Minthogy szó sem lehet arról, hogy szláv jelenlétet lehessen várni az időszak legalább felében a legtöbb helyen ahol ez a kiírás megjelenik, így például a Dunától délre, világossá válik, hogy a kínált állandó „alap” nem lehet jó. Tény, hogy öt más etnikum kerítette hatalmába Erdélyt a kérdéses időszakban. Ezek mindegyike ott külön-külön többé-kevésbé egy évszázadra nem csak megtelepült, hanem területét még saját megfelelő állama részévé is tette. Az alkalmazott technikához tartozó másik eszköz az, hogy az utóbbi tényre tett bármilyen utalást is elkerülve szelik át a térképet gazdagon az öt nép mozgását megjelenítő nyilak. A szemlélő így csak azt érzékelheti, hogy az állandó dákó-román jelenlétnek ezekben a századaiban mindössze annyi történt, hogy időnként nyomot sem hagyó „külföldiek” vonultak át Erdélyen. Ezt segíti a messzemenően alkalmatlan cím „Dácia a 3.-9. században”, és súlyosbítja az annak a területnek adott szín, ami föltehetően a cím Dáciája lenne, mintha az egy állam lett volna. Míg a területet helyes volt Dáciának nevezni előző századokban (és térképeken), a szó nem volt többé alkalmazható Erdélyre a római kivonulás óta, amikor a Dácia nevet a Dunától délre eső vidékre tették át. Nehéz szabadulni attól a következtetéstől , hogy az volt a szerzők szándéka, hogy képileg sugalljanak egy olyan történetietlenséget, melyet a múltba vágytak, és amiről azt remélték, hogy az olvasóra információként hat  majd, de aminek a nyílt kimondására azért mégsem álltak egészen készen.

    A jelmagyarázat az ilyen gyakorlathoz folyamodó atlaszokra jellemzően szegényes, úgy látszik azért, hogy teret hagyjon a hazafias képzelőerő szárnyalásának. Ezt a módszert nem csak megismétli a 2-es atlasz 14. térképe, de bizarr módon még tíz évszázadra is kiterjeszti. Javulás a 3-as atlasszal jött. Nem mondhatom azt, hogy mindennel egyetértek amit bemutat, de világos, hogy ez az atlasz a térképeket arra használta, hogy annyira jól és teljesen közöljön tényeket, ahogyan a szerző látta és képes volt bemutatni őket, azaz bármiféle olyan kísérlet nélkül, hogy „hatalmával” visszaélve manipulálni próbálja az olvasót. Ez az új megközelítés folytatódott a következő atlaszokban. Az ábrázolásmód nem volt ugyan mindig annyira megfelelő, mint a kiváló kis 3-as atlaszé volt, de a korszaknak az 1-es és 2-es atlaszokban történt problematikus térképrevitelét elkerülték. Még a 7-es atlasz sem tért vissza a román történelmi térképkészítés korai szakaszának az imént bemutatott túlzásaihoz, pedig megtette amit tudott, hogy nacionalista tematikát kövessen. A már elhagyott módszer sajnos viszatért, hogy a 8-as atlasz I. kötetének 3. térképén kísértsen, és ezt némileg módosított formában folytatta a 9-es és 10-es atlaszban (32. illetve 27. térkép). A változások itt nem mindig jó irányban történtek. Bár a 9-es atlaszban két térkép mutatja be a témát, rosszabb, mint csak problematikus az „Erdélyi Vajdaság” kiírás elhelyezése, mintha az a 6.-tól a 11. századig terjedő időszakra nézve végig érvényes lenne. Félretéve azt ami vita tárgya, hogy ilyen vajdaság ebben az időszakban létezett-e egyáltalán bármikor, még annak a korszaknak a történetírás szintje szerint is elfogadhatatlan ennek a föltételezett politikai egységnek a visszavetítése – ahogyan ezt a 32. térkép teszi – századokkal a 9. század előttre, amelyikben az atlasz megjelent. Az 1-es atlasz látszatkeltéssel elhitetésének manipulatív módszere teljes erejében tért vissza. Ezt nemrégiben  követte a 11-es atlasz 10. térképének sokkal árnyaltabb ábrázolása. Jelentős – és üdvözölni kell –, hogy minden utalás hiányzik erről a térképről olyan kétséges fogalmakra, mint „Dácia” vagy „dákó-románok”. Ez annak a bemutatásával párosulva, hogy a „vándorló” népek Erdélyben tényleg megtelepedtek, elég  jó eredményre vezet. Mindez a jó hatás azonban kérdésessé válik a fő cím miatt (Római világ a Dunától északra), ami figyelembevéve a tartalmat, oda nem illő. Az a benyomás alakul ki, hogy a szerzők miközben már nem hajlandóak többé nyilvánvaló hamisságokat térképre vinni, azért  nem állnak még egészen készen arra, hogy azt is elhagyják, hogy legalább egy utalást ne tegyenek az erdélyi román folytonosság ábrándjára. (Ez kétségtelenül kiviláglik a térképet magyarázó szövegből.)    

    Ami Erdély jellegének történeti besorolását illeti, az 1-es atlasz az, mely azt önmagához hűen  következetesen román országként ábrázolja, egészen a 19. század második feléig. Egészen odáig nincs semmiféle utalás arra, hogy Erdélynek bármi köze is lehetett volna, akármilyen módon Magyarországhoz, vagy akár a Habsburgokhoz. Nehéz elkerülni azt az érzést, hogy a valószínű oka, hogy Erdélyt ilyen későn egyáltalán Magyarország részeként ábrázolták az, hogy a korszak az atlasz kiadásakor bőven a még élő emberek emlékezetében volt, úgyhogy a szerzők rájöttek, hogy nem volna gyakorlatias a dolgot másképpen beállítaniuk. Erdély úgy kerül bemutatásra már rögtön az első térképen ahol a neve megjelenik (5. térkép), mint Magyaroszágon egészen kívül fekvő – és amint színe sugallja – román ország. A 14. század elején. Érdemes itt emlékeztetni rá, hogy valójában Erdély a 14. században (mint azt megelőzően és a következő századokban is) szervesen a Magyar Királyság része volt, úgynevezett „vajdaság”-ként, ami nem jelentett semmi mást, mint, hogy a király által kinevezett és kötelességéből tetszése szerint fölmentett mindenkori tisztviselő kormányozta ezen a címen. Autonómiájának, nem beszélve valamilyen román jellegéről, még az árnyéka sem létezett, attól eltekintve, hogy a lakosságának ekkor még csak egy kis százaléka román volt. A 2-es atlasz korábbi időpont állapotát bemutató megfelelő témájú térkép híján nem áll elő hasonló állítással 1600-ig (19. térkép), de utána megismétli a 23. térképen (18. század), amikor Erdély ismét minden magyarázat nélkül „román ország”-ként jelenítődik meg.    

    Föl lehet ismerni egy sémát. Az általam vizsgált atlaszok többsége erőfeszítést tesz arra, hogy tagadja Erdély valaha is magyar jellegét. Ezzel kéz a kézben azt állítják vagy sejtetik, hogy az valahogyan román volt, mindig, vagy megközelítőleg úgy. Nincs itt hely az összes olyan eset fölsorolására amikor erre sor került, de még az összes eszközére sem melyek alkalmazásával ezt elérni igyekeztek, legyen az a sugalló/manipuláló színhasználat nem kivételes gyakorlata, vagy hat évszázad magyar történetének –  melynek végén Erdély saját jogán országgá vált – egy térképen bemutatása, úgy, mintha a végső állapot azoknak az évszázadoknak az összességére végig lett volna igaz (39a térkép), majd ennek az olvasóba hamisan sugallott különállásnak egy címmel máshol indokolatlanul román jelleget is adása (68. térkép), ahogyan ez a 9-es atlaszban történt. Bár a tizenhárom atlasz közül tíznek ilyen a gyakorlata, vannak kivételek. A 3-as, 4-es és 5-ös atlasz teljesen korrekt ebből a szempontból. Amíg  például a 6-os, 9-es, 10-es és sajnos még a 11-es atlasz is Erdélyt különböző térképeken a „román országok” egyikének nyilvánítja, a 4-es atlasz (134. o., 136. o.) és az 5-ös atlasz (35. térkép) hasonló helyzetekben helyesen kihangsúlyozza, hogy amit bemutatnak az a „román országok és Erdély”.    

    Kiábrándítóan hat ugyanakkor, hogy még ezek az igazán rendes atlaszok sem egészen mentesek nemezeti szellemű túlzásoktól. Havaselve és Moldva uralkodói gyakran voltak Magyarország királyainak, majd Erdély fejedelmeinek a hűbéresei. Ebben a minőségükben  többször kaptak szolgálataikért cserébe, személyes használatukra erdélyi várakat és hozzájuk tartozó földdarabokat változó terjedelmű időszakokra, úgy ahogyan ez általános gyakorlat volt a feudalizmus korában. Ez tény. Egészen helytelen viszont e birtokokat úgy ábrázolni, mintha a föntiek által magának Havaselvének és Moldvának lettek volna a részei, vagy legalább birtokai, mégis sok román történelmi atlasz fordult ehhez a technikához abbeli igyekezetében, hogy Erdélynek ezúttal legalább egyes darabjaira nézve középkori román birtoklás látszatát keltse. Ezen a módon a 2-es, 6-os és a 11-es atlasz kivételével minden atlasz eltúlozza a (valóban) román országok területi kiterjedését a korszakban. Különösen zavaró, amikor a szerzők nem elégszenek meg azzal, hogy moldvai uralkodók szigetszerű erdélyi birtokait Moldva részének mutassák be, hanem úgy tekintik azokat, mintha egy összefüggő Moldva legnyugatibb részei lettek volna, miáltal minden köztük és Moldva között lévő területet, Erdély mintegy felét, Moldvába kebeleznek. Ezt minden alap vagy lehetséges igazolás nélkül teszik (hacsak – egészen helytelenül – moldvai uralkodók székelyföldi mindössze hadmozdulatait nem fogják föl annak), például a 7-es atlasz 49. oldalán, de nem kevésbé a 4-es atlasz 139. oldalán.    

    Fölmerülnek más jellegű kérdések is. Egyes atlaszokban Erdély státusát illetően van zavar.

    Az 1-es atlasz 5. térképe a kora 14. században „Fejedelemség”-nek címezi, ami pedig egészen 1570-ig nem volt. Miután ezt vagy két és fél évszázaddal előrehozták, a szerzők úgy látszik kötelesnek érezték magukat, hogy hasonlóan kezeljék azt a rangot melyet Erdély 1765-ben kapott – a Nagyfejedelemséget. Ezt először a 6. térképen alkalmazták, mely a 14. század közepi állapotot hivatott bemutatni. Az 5-ös atlasz, mely egyébként az általam vizsgáltak legjobbjainak egyike, ugyanezt a tévedést követi el a 36. oldalon, ahol Erdély 17. századi föliratozása „Nagyfejedelemség”. Ugyanitt történt, de a 35. oldalon, hogy a „magyar megyék”-ként ismert területet hibásan föliratozták úgy, mintha azok magyar „székek” lettek volna, azaz olyan közigazgatási egységek, melyek valójában csak a székelyek és a szászok földjén léteztek. A 4-es atlaszban szintén jelen van mindkét fajta tévedés: Erdély a 134. oldalon félrenevezve jelenik meg „Nagyfejedelemség”-ként a 16.-17. század fordulóján (különösen, hiszen a cím helyesen „Fejedelemség”-ként utal rá), és a megyék a 136. oldalon hibásan kapják a „székek” megnevezést.    

    Fölsorolásom nem teljes. Ezeknek az atlaszoknak, vagy legalább közülük egyeseknek (3, 4, 5, 6, 10 és 11), bár elkövetik a fönti tévedéseket, és másokat, azért sikerül Erdély történetét a problémák ellenére is informatív módon bemutatni. És igazán jó hír? Van néhány. A 9-es atlasz 75. oldali melléktérképe a Horea féle fölkelésről közöl olyan térképet melyet más, köztük magyar atlaszokban sem lehet látni. A 8-as atlasz III. kötetének 46. és 47. térképe kínálja a görög-keleti egyházszervezetnek bármely történelmi atlasz közül első térképi ábrázolását. Ezek igazán hasznos hozzájárulások.    

    Az utoljára említett munka – a 8-as atlasz – érdekes kiadvány. Szégyentelenül nacionalista, és lehet, hogy ehhöz a tulajdonságához van köze annak (föltéve, hogy az engem elért személyes információ megbízható), hogy 1993-as második kiadását kevéssel követően visszavonták, és a megmaradt példányokat bezúzták. Mindenesetre, az atlasz állításairól alkotott véleményemre való tekintet nélkül, meghajlást érdemel üzenetközvetítésre képes térképi teljesítmény minőségében. Valami hasonlót lehet elmondani a kartográfiailag – de egyébként nem – szegényesebb másik erősen nacionalista kiadványról, a 7-es atlaszról. Ebben a térképek inkább csak illusztrációk, az „atlasz” szó nem egészen illik rá. Amit mond gyakran nagyon nagy túlzás, és biztos, hogy sok alkalommal nem éppen megbízható, mégis figyelemreméltó mint a térképészetet egy bizonyos ideológia képviseletére használó – mégha a magyar szemlélő számára bármennyire is kellemetlen – kísérlet. Érdekes próbálkozás.    

    A többi atlasz a tisztán kereskedelmi célú kiadvány és a tudományos munka között mozog, köztük iskolai atlaszokkal. Hogy egy személyes elfogultságomat is kifejezzem, a 3-as és 5-ös atlaszokat találtam volna a legbíztatóbbaknak, ha a kiadás idején élek. Sajnálom, hogy a történelem térképezésének általuk képviselt megközelítése nem talált a későbbiekben követésre, néhány más kiadvány egyértelműen részletesebb volta ellenére sem. A 9-es atlaszról kimerítő elemzést közöltem a Szivárvány című, Chicago-ban megjelenő magyar nyelvű folyóiratban 1989-ben, melynek digitalizált változatát az érdeklődőknek szívesen eljuttatom.    

    A 11-es atlasz, ha nem is egészen mentes a lényegi tartalomtól, inkább külsőségei által törekszik hatni. Tekintettel a benne lévő meglepően kis számú történelmi térképre melyek többsége szinte – illetve egészen – változatlan átvétel a forradalom előtti kor kiadványaiból, talán elsietve adták ki ahhoz képest amilyen igénnyel föllép. A nagyon kívánatos eredeti új munkát túl gyakran pótolták szép régi térképek tetszetős másolataival. Az elegáns, csillogóan fényes papír és a drága kötés nem tudja pótolni a megfelelő mennyiségű és minőségű, tudományos igényű új hozzájárulást, melyet tekintettel a címre és a kiadóra, el lehetett volna várni.    

    A megjelent munkák átnézése után – a lista, figyelembevéve egyes, a 30-as években kiadott iskolai atlaszokat, melyekkel már találkoztam, de előadásom megírásakor nem voltam képes hozzájutni (és talán másokat, ha létükről nem sikerült tudomást szereznem) nem teljes –  egy tanulság vonható le. A román történelmi atlaszok akár Erdélyre, akár másra vonatkozó megbízhatóságának változó szintje a kiadásuk ideje kori politikának a függvénye.    

    Munkák, melyek kevéssel azután jelentek meg, hogy Románia, az első világháborúból győztesen kikerülve hatalmasan megnövelte a területét, úgy látszik győzelemittas nacionalista érzületet fejeztek ki, amikor a történelemre nézve a folytonosság zászlaja alatt gátlástalan igényekkel léptek föl. Az eufória elültével mérsékeltebbé vált a hang, és a korabeli nemzetközi szinten álló atlaszok születtek. Ez nem utolsó sorban a magyar revizionista igényeket kétes értékű térképi ellenérvekkel ellensúlyozásra törekvés téves indíttatása, és a fasizmus közeledése folytán változott. Ezek a tényezők elősegítették a csak és helyesen informálásra irányuló szándékok csökkenését. Ezután – minthogy semmi sem került kiadásra több mint egy negyed évszázadig – úgy tűnik, hogy zavar állt be a történelem térképi megközelítésének kívánatos módja kérdésében. A választ a Ceaușescu korban találták meg, amikor a nacionalizmus legvadabb kinövéseihez történt visszatéréssel párosulva először kerültek térképezésre az „osztályharc” elemei. Annak minden viszatetszőségével és túlzásával egyetemben, amit az első említett tulajdonság képvisel, ez a múlt komplexitásai bemutatásának – aminek addig szinte kizárólag területi vonatkozású megközelítése fordult elő – némileg nyers, mégis valódi szélesítését jelentette. Ha a föntiek mind igazak, azt lehet remélni, hogy a demokrácia beköszöntével képes lesz visszatérni az 1930 körüli időszak kiadványainak józansága, és így lesz végre Romániában Erdély történetének igazán magas színvonalú térképi megközelítése. A 11-es atlasz egyes térképeit, mint már utaltam rá, lehet  jelnek tekinteni, hogy ilyen új szelek tényleg fújnak, még akkor, is ha ugyanaz a kiadvány annak is jelét adja, hogy a szokások nehezen változnak.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf