A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Krassó-Szörény [XLV.]

64 varmegyeKrassó-Szörény vármegye hazánk Maros és Duna közti részében feküdt, területe 9750,16 km2 volt, hazánk leghegyesebb vármegyéi közé tartozott, melyben lapály alig volt. Északi részében a Poljána Ruszka-hegység emelkedik a Béga, Temes és Bisztra közt, a mélyre bevágott hosszú völgyek által jellemzett hegység, melynek legmagasabb csúcsai a Bágyes 1380 m. és Ruszka 1359 m. A Béga és Marosközt hosszabb mellékágat bocsát nyugat felé, melynek magassága azonban 416 métert nem haladja meg. A Temes völgyétől nyugatra a Szemenyik–Plessuva-hegység terül el, mely északkeletről délnyugat felé vonaulva, északi részében a Szemenyik(1447 m.) és a Piatra Nedjei (1438 m), délen a Olessuva csúcsban kulminál. A hegységhez nyugat felé a Dél-Magyországi Érchegység csatlakozik, menynek tagjai a Dognácskai-hegyésg (809 m.) és az Aranyos-hegyésg (551 m.). A Néra völgyétől délre egészen a Dunáig elterülő hegységek három csoportra oszthatók: Lokva-hegység (549 m.), Almás-hegység (854 m.) és a Szretyinye-hegyég. Ez utóbbiban, mely a szerb hegyekkel együtt a Klisszura- és Kazán-szorosokat alkotja, a legmagasabb hegytömege, a Godján-Szárkó emelkedik, melynek legmagasabb csúcsai a Magura Marga (1509 m.), Muntye mik (1806 m.), Pojána Nedjei (1939 m.), Szárkó (2190 m.), továbbá a román határon a Vurvu Pietri (2195 m.), Gugu (2294 m.), Muráriu (2231 m.), Godján (2229 m.) és Dobri Vér (1934 m.). A Cserna bölgyétől keletre a Domoglen (1190 m.) regényes csoportja emelkedik.

    Folyóvizekben a vármegye igen gazdag. Északon a Maros, délen a Duna a vármegye határát jelöli, s utóbbi Drenkovától Orsováig képezi a szépségéről, mint hajózási akadályairól egyaránt híres al-dunai szorost. A Szemenyik-hegységben ered a Temes, mely a Szárkó-hegységből fakadó Hidegfolyóval egyesülve észak-északnyugati irányban hasítja a vármegyét. Völgye Karánsebesig keskeny hegyi völgy, innen kezdve mindinkább szélesbedő völgylapály, mely Lugoson alul a rónára nyílik. Legjelentékenyebb mellékvize a Temessel párhuzamos folyású Poganis, mely azonban csak Temes vármegyében ömlik belé. A Béga a Pojána Ruszka-hegységben ered, a Temessel két csatorna által van összeköttetésben. A Berzava a Szemernyik-hegységben ered, eleinte mélyre vágódott szürdukvölgyben északra folyik, majd észak-nyugat felé fordul s Német-Bogsánon alul éri el a lapályt. A Karas vagy Krassó a Dél-Magyarországi Érchegységben ered, hasonló szurdokvölgyben folyik észak felé Krassováig, onnan délnyugat felé. A Néra a Szemenyik aljában fakad, délre, majd nagy kanyargásokkal nyugat felé folyik, a vármegye délnyugati sarkában a Dunába ömlik. Almás-völgy név alatt ismeretes lapályszerű tágulása igen termékeny, s népes vidék. A Duna mellékvizei közül még a Radimna, Berzászka és Jeselnicsa említendő.

    A vármegye lakóinak száma 407,635 volt, ezért a Krassó-Szörény hazánk ritkábban lakott vármegyéi közé tartozott. Nemzetiség szerint csak 10,879 (2,7%) magyar volt, továbbá 48,058 (11,8%) német, 5723 (2,6%) tót, 311,335 (76,4%) oláh, 5018 (1,2%) bolgár Krassova vidékén, valamint 11,862 (2,9%) szerb, 8575 cseh és 5924 egyéb nemzetiség. A népességnek jelentékeny foglalkozási ága a bányászat és kohászat volt, melynek legfőbb központjai Resicabánya (az osztrák-magyar vasúttársaság vasművei), Anina, Steierdorf (vas és kőszén), Oravca, Dognácska, Szászkabánya, Moravica, Nadrág és Ruszkabánya voltak. Az iparban legjelentősebb a vasipar, volt azonban még két kőolajfinomótógyár, 20 műmalom, 5 szeszgyár, 3 gázfűrész és fűrészmalom, több téglagyár, 1 üveggyár Tomoston. A kereskedelem legfőbb cikkei vas- és acéláruk, kőszén, fa- és faáruk, gyümölcs és élő állatok voltak. Nevezetesebb marhapiacok voltak Lugoson, Karánsebesen, Német-Bogsán, Brzovicson, Facseten és Kápolnáson. Jelentős volt az erdőművelés és erdei munka, továbbá a gyümölcstermelés. A selyemtenyésztést 208 községben űzték. A méhészet is fellendülőben volt a millennium idején.

    A hiteligények kielégítésére volt a vármegyében 4 bank, 7 takarékpénztár és 10 szövetkezet. A Krassó-Szörény vármegyei és a karánsebesi gazdasági egyesület is jelentékeny eredménnyel működött.

    Közlekedésének főhelye a Duna volt, mely az előző századforduló környékén történő nagyszabású szabályozás által nyílt meg a nemzetközi forgalom részére. A Maroson csak tutajok közlekedtek ebben az időben. A többi folyó a vármegye területén nem volt hajózható, csak jelentékeny faúsztatás folyt rajtuk. A vasutak több irányban hasították már ekkor a vármegyét. Legjelentékenyebb vonala a m. kir. államvasutak budapest-orsovai vonala volt, mely Lugos és Karánsebes érintésével egész hosszában szelte át a vármegyét, ezen kívül két szárnyvonal érintette, úgy mint a vojtek-bogsán-resicabányai, valamint a jaszeonva-aninai. A vármegye területén 289 állami és 1159 törvényhatósági út volt, melyből csak 52 km volt kiépítetlen.

    A vármegye közművelődése a millennium idején még alacsony fokon állt. Lakosságának még igen nagy része sem írni, sem olvasni nem tudott. A 6 éven felüli férfilakossának 56,1, a női lakosságnak 78,6%-a volt érintett, valamint a 75,289 tanköteles közül 46,7% nem járt iskolába. A vármegye területén volt egy hittani tanintézet Karánsebesen, 1 gimnázium Lugoson, 10 ipari- és kereskedelmi iskola, 1 tanítóképző intézet szintén Karánsebesen, 422 népiskola s 7 kisdedóvó. A tanítós nyelve a népiskolákból csak 33-ban tiszta magyar, 162-ben magyar és más nyelvű, míg 227-ben nem magyar nyelven történt. A szellemi élet központja Lugos és Karánsebes mellett a bányavárosok: Resicabánya, Anina, Oravica, Orsova.

    A vármegye  14 járásra oszlott és volt benne 2 rendezett tanácsú város, valamint 13 nagy- és 345 kisközség, továbbá 77 puszta. A községek általában középnagyságúak, 2000-nél több lakosa 37-nek volt. Legnépesebb települések: Lugos 12,489; Steierlak-Anina 12,144; Resicabánya 10,164; Karánsebes 5464; Kornyaréva 4386; Oravicabánya 4115 lakossal. A vármegye székhelye Lugos volt.

    Törvénykezési szempontból a vármegye a temesvári kir. ítélőtábla s a lugosi, karánsebesi s részben a fehértemplomi törvényszék kerületébe tartozott. Járásbíróságok Lugoson, Karánsebesen, Tergován, Szászkabányán, Bozovicson, Ó-Orsován, Bogsánban és Facseten voltak, az utóbbi 3 telekkönyvi ügyekben bírói hatáskörrel felruházva. Illetékes kir. főügyészsége Szegeden, bányabírósága a lugosi törvényszék területére Fehértemplomban, a karánsebesire otthelyben, sajtóbírósága Aradon és Karánsebesen, Pénzügyi bírósága Fehértemplomban és Temesvárt székelt. Kir. közjegyzőségeire (Karánsebes, LUgos, Bogsán, Oravicabánya) a temesvári közjegyzői kamara illetékessége terjedt ki. Ügyvédi kamara Temesvárt volt. Hadügyi tekintetben a vármegye jámi és moldovai járásai a fehértemplomi 83. sz., a többi járások s a két város a karánsebesi 43. sz. hadkiegészítő parancsnokság, s a 7. és 8. honvád gyalogezred területét alkották. Csendőr-szárnyparancsnokság Lugoson, szakaszparancsnokság Lugoson, Karánsebesen és Orsován voltak. Pénzügyigazgatósága Lugoson székelt, adóhivatalok Bogsánban, Facseten, Karánsebesen, Lugoson, Oravicán és Ó-Orsován, pénzügyőrbiztosi állomások Lugoson, Facseten, Oravicán, Karánsebesen és Orsován voltak. Orsován fővámhivatal, Ó-Moldován mellékvánhivatal volt. Ipari és kereskedelmi ügyekben az egész vármegye a temesvári kamara területének részét képezte. Államépítészeti hivatal Lugoson volt, közúti és posta- s távirdaügyekben a temesvári kerületi felügyelő, illetőleg igazgatósága alá volt rendelve. Orsován m. kir. állatorvos székelt és belépő állomás volt. Kultúrmérnöki ügyekben a budapesti VIII. kultúrmérnöki hivatal működési területéhez tartozott, illetékes folyammérnöki hivatal a Fehértemplomban székelt. A vármegye területén a millennium idején 20 gyógyszertár működött.

     

    Története

    A vármegye területén a plaeontologiai leletek is gyakoriak. Első lakói az agatirszek lehettek. A rómaiak a birodalom Dacia rpiensis provinciájának egyik részévé tették a vármegye területét. A római hódítás erős nyomokat hagyott e vidéken. Dél-Magyarország legtekintélyesebb római municipiuma: Tibiscum e vármegyében feküdt a mai Zsuppa, míg Bersovia gyarmat a mai Zsidóvin helyén. Nevezetes hely volt Herkulesfürdő is, igen nagybecsű régiségek: szobrok, feliratos kövek, oszlopok és érmek kerültek elő. A rómaiak uralmát egymásután váltotta fel a gótoké, hunoké, gepidáké, Longobárdoké, avaroké, majd a magyaroké.

    A magyarok bejövetelekor Anonymus szerint a Maros-Duna-Tisza szögét a Glád bírta, kit Szoard, Kadocsa és Boyta győztek le. A hagyomány szerint Gládtól származó Ohtum, Szent István kortársa e vidéken magának önálló fejedelemséget akart alapítani, Szent István azonban legyőzte s ettől fogva szorosabban csatolta e földet Magyarországhoz.

    Mint várispánság Krassó 1230-ban fordul elő először okmányainkban. A szörényi bánság nevét a Traján hídja közelébe eső arx Severinától nyerte. 1233-ban Lukács mester, mint szörényi bánt említik, 13 évvel később az első szörényi püspök, Gergelyt is néven nevezik. IV. Béla király a szörényi bánságot 1238-ban egészen az Oltig megszállta. A tatárjárás után a király a szörényi bánságot 1247-ben hűbéri kötelezettséggel a János-vitézeknek adományozta úgy, hogy mindenféle pogányok és bolgárok ellen fegyvert fogni tartoznak, ha az ország határait átlépik. A lovagok azonban már1260 táján a elhagyták a vidéket, és egyetlen zászlós úr sem vállalta a védelmét. Lőrinc mester azonban kiűzte a bolgárokat és helyreállította a rendet. A XIII. század második felében magyar bánok kormányozták, majd valószínűleg valamelyik oláh vajda birtokába került, de az ilyen birtoklást királyaink nem ismerték el. 1324-ben Pál, valkói, szerémi és bodrogi főispán viselte a báni méltóságot, majd valószínű, hogy Basaraba oláh vajda kerítette hatalmába a bánságot. Károly Róbert király 1330-ban betört Oláhországba, a szörényi várat bevette és Széczy Dénest nevezte ki szörényi bánná. Nagy Lajos halálától kezdve a szörényi bánok neve ismert. Egypárszor előfordul, hogy egy-két oláh vajda, mint Mirese és Vlád a Szörénység urainak nevezik magukat, de ez csak bitorlás volt rövid ideig.

    Zsigmond a török támadásainak és a törökkel cimboráló oláh vajdák pusztításainak megfékezésére a német lovagrendnek adja át e bánságot. A lovagok 1429-ben meg is érkeztek, és 1430-ban már Redvitz Miklós, mint a magyarországi német lovagrend nagymestere a szörényi bán. A lovagrend új telepét 1432-ben a törökkel szövetkező Vlád oláh vajda megtámadta, a lovagok a szörényi vár védelmében mind meghaltak. Utánuk Thallóczy Frank, majd Hunyadi János volt a szörényi bán. Mátyás idejében már folyamatos volt a törökkel való csatározás. 1522-ben a törökök elfoglalták Orsovát, 1524-ben pedig Szörény várát. A mohácsi vész után az Olt és Duna közti rész is megszűnt Magyarország kiegészítő része lenni, s a szörényi bánság megszűnik, ugyanakkor megszűnt Krassó vármegye is, de helyettük megszületik Szörény vármegye, mely János király, majd az erdélyi fejedelmek birtokához tartozott, mely magába foglalta az előbbi Krassó vármegye területét és avolt szörényi bánság még meglevő részeit, kiterjedt a Marostól egész Orsováig. Vezetőjét karánsebesi és lugosi bánnak hívták. Az egész terület élén mindig egy bán állott, ki Karánsebesen lakott és az erdélyi fejedelmek nevében kormányzott. Barcsay Ákos, az utolsó lugosi és karánsebesi bán 1658-ban, hogy az erdélyi fejedelemséget elnyerje, Lugost és Karánsebest a töröknek átadta, a vasvári béke pedig helybenhagyta. Az ezután következő harminc év a török uralom korszaka volt, bár valószínű, hogy kétféle hódolás viszonyába jött, amennyiben az erdélyi fejedelmet is elismerte. A nemesség azonban lassankint kivándorolt leginkább Erdélybe.  1688-ban Veterani Karánsebest visszafoglalta, Szörény vármegye is újraéledt Macskássi Péter alispáni vezetésével, majd szörényi főispánná nevezték ki. A karlivici béke után ismét a török kezére került. A passarivici béke 1718-ban szabadította fel a temesi vidéket a török uralom alól, de már előtte is jókora területet uraltak a császári csapatok a temesvári pasa tartományából. Savoyai Jenő a délvidéket véglegesen visszafoglalta a töröktől, de a vármegye területét nem csatolták vissza az anyaországhoz, hanem 1716-től 1751-ig katonai kincstári, 1751–1779 között polgári kincstári közigazgatás alatt állott. Mikor 1779-ben Temes és Torontál vármegyéket újjászervezték, a régi Krassó vármegyét támasztották fel, a volt szörényi bánság egy része pedig, mint katonai határőrvidék továbbra is elszakítva maradt az országtól. 

    A török uralom után Krassóba számos idegent telepítettek, elsősorban bányászcsaládokat a felvidékről és Németországból. A kevés német bányász miatt az oláhok betelepülését is támogatta az osztrák kormány. 1738-ben rövid időre ismét a török birtokába került a vidék. Mária Terézia idejében a temesi bánságot az országhoz visszakapcsolták, és hosszas tárgyalás után három vármegye felállításában egyeztek meg. Ezek egyike Krassó lett, Lugos székhellyel. Járási székhelyei: Lugos, Bolcs, Kápolnás, Krassova és Oravica, első főispánja gróf Haller József.

    1849-től 1860-ig a német nyelvű szerb vajdaság és temesi bánságnak volt kiegészítő része. 1860-ban állították vissza a vármegyei kormányzást. A szörénységi rész 1779 után még majdnem egy századig, mint határőrvidék elszakítva volt, melyet az 1871. jún. 8-iki királyi rendelet a bánsági határőrvidék feloszlatásával 1872. jan. 1-től az anyaországhoz csatolta. Az 1873. XXVII. tc. felállította Szörény vármegyét Karánsebes székhellyel, melyet hét évi fennállás után Krassóval egyesítettek.

     

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    A dél-magyarországi hegyvidék hazánk ásványkincsekben legdúsabban megáldott részei közé tartozik. Itt találjuk az alsó jurában a nagyhírű kőszéntelepeket (Anina, Steierdorf, Resicabánya, Szekul, Domán, Berzászka, Eibenthal), továbbá előfordul itt aranytartalmű vaskéneg (Új-Moldova), rézérc (Szászkabánya, Oravica, Csiklova), ezüsttartalmű ólomréteg (Csiklova,Oravica, Dognácska), aranyérc (Szászkabánya), ólomérc (Szászkabánya), kitűnő és nagymennyiségű vasércek (Steierdorf, Anina, Moravica, Dognácska, Szekul, Domán, Nadrág, Bozovics), mágnesvas (Moravica), nagymennyiségű krómvasérc (Dobova, Plavisevica, Tiszovica, Eibenthal), barnaszén (Ruszkabánya). Ezenkívül említendők kitűnő ásványforrásai, melyek Herkulesfürdőn fakadnak s európai hírre tettek szert.

    Állatvilága szintén gazdag. Állatállománya az utolsó összeírás szerint 27,946 ló, 111,016 magyar és 49,601 nem magyar fajtájú szarvasmarha, 113,498 sertés, 339,100 juh és birka, 27,485 kecske volt, továbbá néhány bivaly, szamár és öszvér. A háziszárnyasok közül jelentős a tyúk, lúd, kacsa tenyésztés, de sok pulyka és galamb is volt. A szarvasmarha-tenyésztésben az erdélyi magyar fajta mellett a pirostarka hegyi fajta dívott. A kiterjedt hegységek, melyeken nagy terjedelmű havasi legelők vannak, a sertéstenyésztésnek kedveztek. Az erdőségekben vad, a folyókban halak is bőven fordultak elő.

    A földművelésnek a hegyes vidék és a részben zord éghajlat nem nagyon kedvez. Az összterületnek alig ötödrésze szántóföld, s a földművelés sok helyen lehetetlen. Legjobban elterjedve a kukorica művelése volt, nagyobb mérvű még a búzatermelés, míg a rozs, kétszeres és árpa termesztése aránylag jelentéktelen. Termelnek még nagyobb mennyiségben burgonyát, zabot. A szőlőművelés a filoxéra pusztításai folytán nagy mértékben csökkentek. A gyümölcstermesztés a vármegyében igen jelentékeny volt, legelterjedtebb a szilva, mely azelőtt jelentékeny pálinkafőzés alapját képezte.

    Erdőségekben a vármegye rendkívül gazdag. az erdőterület tölgyerdőből, bükk- és egyéb lomberdőből, valamint kevés fenyvesből állt.

     

    Jelentős települések

     

    Lugos

    Rendezett tanácsú város a Temes két partján, mely a jobbparton épült Román- és a balparton fekvő Német-Lugosból tevődik össze. Lakóinak száma 1891-ben 12,489. Ezek közt 1807 magyar, 5152 német, 5277 oláh volt.

    Lugos a vármegye törvényhatóságának, egy görögkatolikus püspöknek 1853 óta a székhelye volt. Székhelye volt továbbá a szolgabírói hivatalnak, pénzügyigazgatóságnak és pénzügyőrségnek, államépítészeti hivatalnak, kir. tanfelügyelőségnek, kir. törvényszéknek, járásbíróságnak, kir. közjegyzősének és adóhivatalnak. Volt katolikus főgimnáziuma, tanonciskolája, felső népiskolája, bujasenyvi kórháza, takarékpénztára, népbankja s takarék- és hitelintézete. Ipara és kereskedelme élénk volt, szesz- és malomipara virágzó, marhavásárai látogatottak. Számos közművelődési, jótékony, társas- és iparegyesület székhelye volt. Itt jelent meg a Krassó-Szörényi Lapok és a Szabad Egyház c. lapok. Volt vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára.

    Nevének talán a szláv lug (liget) szóhoz lehet köze. Első említése 1334-ben Lucas alakban fordul elő. 1368-ban Lugas, 1554-ben Lwgos, 1564-ben Logos.

    1393 után a török elől menekülő bolgárok telepedtek itt meg. 1428-ban vámszedő hely, 1439-ben mezőváros, 1440-ben lett Hunyadi Jánosé. 1446-ban uradalmi székhely. Mátyás 1464-ben Dengelegi Pongrácz János erdélyi vajdának adományozta. 1511-ben lett Brandenburgi Györgyé. 1551-ben Izabellától szabad királyi városi címet és pecsétet kapott. Valószínűleg a XVI. századderekán építettek palánkvárat, melyet Evlija Cselebi ás Giovanni Andrea Gromo leírásából ismerünk. A törökök 1552-ben elfoglalták, majd I. Szulejmán János Zsigmondnak adta. 1536-től 1658-ig az Erdélyi Fejedelemség határőrvidékét alkotó Karánsebesi-lugosi bánság egyik székhelye.

    1615-től fiskális birtok volt. 1616-ban Bethlen Gábor a parancsának nem engedelmeskedő várat elfoglalta, és zálogként a törököknek átadta. Véglegesen 1658-ban került török kézre. 1688-ban rövid időre a császáriak elfoglalták, majd 1691-ben Thököly Imre foglalta vissza a törököknek. 1695. szeptember 21-én itt győzte le II. Musztafa szultán serege Veterani császári vezér seregét, és a csatában Veterani is elesett. Az 1699-es karlócai béke elrendelte a vár lerombolását, amire 1716-ban, a törökök Lugosról való kiűzése után végleg sor került. 

    1718-tól a lugosi kerület székhelye, majd a vármegye újjászervezése után Krassó székhelye. 1788. szept. 20-án II. József császár serege vereséget szenvedett a város mellett a töröktől.

    1796-ban évi négy országos vásár tartására nyert jogot.

    1848-ban bevonultak a császári csapatok a szerb felkelőkkel. 1849. február 16-án a magyar honvédséget visszaszorították a császáriak, majd Bem seregei április 19 foglalták vissza. A szabadságharc végén itt működött a forradalmi kormány bankjegynyomdája.

    1853-ban 340 iparosmester működött céhes keretek között a városban, különösen híresek voltak a bőrfeldolgozók, majd 1837-től selyemmanufaktúra is működött a városban. A német alapítású színházban csak 1875-ben tartották az első magyar előadást, de a magyar társulatok már az 1890-es években kiszorították a németeket. A lugosi németek magyarosodását a dualista korszakban a hivatalok kiépülése idején a magyar értelmiség városba költözése támogatta.

     

    Karánsebes

    Rendezett tanácsú város, Krassó vármegyének Szörénnyel történt egyesítése előtt az utóbbi székvárosa volt. 1891-ben 5464-en lakták, közte 379 magyar, 1915 német, 2981 oláh. Itt székelt a görög keleti esperesség, továbbá a karánsebesi járás szolgabírói hivatala, királyi törvényszék és járásbíróság. Volt bánya- és sajtábírósága, kir. közjegyzősége, csendőszakaszparancsnoksága, pénzügyőrbiztosi állomása. A 43. hadkiegészítő-parancsnokság székhelye volt. Intézményei voltak: a püspöki teológia és papnövelde, kereskedelmi és iparostanonc iskola s többféle közművelődési és társas egyesület. Karánsebes élénk kereskedést is űzött Erdély felé, vidékén barnaszénbányászat is folyt. A szőlőművelés jelentékeny volt. A XX. század elején villamos világítása, két takarékpénztára volt, az osztrák-magyar bank mellékhelyisége volt itt.  

    A Temes jobb oldalán fekvő Sebes (1325. Sebus; 1365. Sebusvar) és a bal parti Karán (1376. Karan) a XV. századtól fogva képezett egységes települést. 1452-ben Karan et Sebes-ként, 1464-ben már Karansebesként említik.

    Sebes vára a XIII. százaban épült, stratégiai jelentőségű, bár nem különösebben erős vár. Sebes a XIV. században oláh kerület székhelye volt.

    1365-ben a Buda felé tartó V. (Palaiologosz) János bizánci császárt nagy pompával fogadták itt. A törökök ellen háborúzó Zsigmond király többször is megszállt a városban: 1409. nov. 28-án, 1428 őszén több alkalommal, végül 1429. november30-án.

    1429 és 1435 között a Német Lovagrend birtokolta a várat. 1432-ben Vlad Dracul és a törökök feldúlták. Hunyadi János 1447. október 18-án és 1453. október 29-én, Kapisztrán Szent János 1453. október29-én időzött itt. 1497-ben Buda város kiváltságaival ruházták föl. 1498-ban pallosjogot kapott. Városi kiváltságait az erdélyi fejedelmek többször is megerősítették.

    1509-ben a törökök eredménytelenül ostromolták.

    1530-as évektől 1658-ig a Lugos-karánsebesi Bánság egyik székhelye volt. Fontos kereskedelmi utak haladtak át rajta. Híresek voltak az itteni szűcsök.

    1552-ben Temesvár eleste után Glesán János bán a városi tanáccsal egyetértésben várát átadta a töröknek. A törökök 1554-ben Petrovics Péternek adományozták, aki tornyokkal erősítette meg a várat.  

    Az 1564-es tordai országgyűlés elrendelte, hogy templomát felváltva használják a katolikusok és a reformátusok. 1581-ben már azonban kizárólag a reformátusok használták a templomot.

    1595-ben innen indult győzelmes bánáti hadjáratára Borbély György.

    1605-ben Bocskai István kezére került és hosszabb ideig a fejedelmek birtoka maradt. 1644-től tizenöt éven át Barcsay Ákos az utolsó lugos-karánsebesi bán itt lakott, és 1658-ban ő engedte át a várost a törököknek.

    1688-ban Fredrich Veterani tábornok császári serege elfoglalta, ezután két év alatt háromszor cserélt gazdát, míg 1691-ben újra császári kézre jutott. 1692-ben itt tartózkodott Zrínyi Ilona. 1695. nyarán Macskási Péter szörényi alispán visszavert kétezer török és kuruc ostromlót, szeptemberben viszont a törökök bevették. A császáriak 1697-ben foglalták vissza. 1699-es karlócai béke értelmében Marsigli hozzálátott a vár lerombolásához, de 1701-ben visszaadták a töröknek.

    1718-ban a császáriak újra elfoglalták, majd 1738-ban a törökök ismét feldúlták. Ezután a császáriak a vár maradványait is lerombolták. 1741. június 4-én itt zajlott le a Habsburg-török békekongresszus, amelyen megállapították a két birodalom határát. 1783-ban csatolták az Oláh-Illiír Határőrezred területéhez, majd 1803-ban az ezred székhelyévé tették.

    1788-ban itt zajlott le a karánsebesi csata a császári hadak különböző alakulatai között, amelyek egymást török csapatoknak hitték. Ezután a törökök akadálytalanul törtek be a városba és felégették.

    1830–1831-ben Maderspach Károly vashidat épített a Temesen.

    Bem hadserege 1849. április 16-án vonult be a városba. 1849. augusztus 19-én itt tette le a fegyvert Lázár Vilmos és Dessewffy Arisztid serege.

    1872-ben feloszlatták a Határőrvidéket és Karánsebest az újjászervezett Szörény vármegye székhelyé nyilvánították. 1873-ban törvényhatósági jogú városi rangot kapott. 1881-ben Krassó-Szörény vármegye megszervezésével megyeszékhelyi rangját is elveszítette és járási székhely lett.

    A század második felében gazdasága marhavásárairól, bőr- és faiparáról volt nevezetes. 1882–1885-ben a település vízerőművet épített és az akkori Magyarországon legelsők között vezette be az utcai villanyvilágítást.       

     

    Resicabánya

    Nagyközség a vármegye resicai járásában, a járási szolgabírói hivatal széke, 1891-ben 10,164 lakossal, közte 715 magyar, 6344 német, 895 tót, 1419 oláh és 791 egyéb nemzetiségűvel. volt a településen népbank-szövetkezet, tanonciskola, posta- és távíróhivatal és postatakarékpénztár.

    Resicabánya az előző századfordulón hazánk legnagyobb gyárvárosainak egyike volt, mely az osztrák-magyar államvasúttársaság bánya- és kohóműveinek s óriási uradalmainak egyik gócpontja volt. A társulat uradalmiból nyert nyersanyagok fel- és átdolgozására szolgált négy nagy olvasztó, 1 ömlesztő pest, 1 Bessemer-kohó, 6 Siemens-Martin-féle olvasztó, és egy tégelyöntetű acélkohó. Itt volt továbbá a társaság vasöntője, kavaró és hengermű, acélsínhengerművel és lemezgyárral. Volt továbbá gépgyár, mely kovácsműhelyből, mintázó asztalosműhelyből, gépműhelyből, kazánkovácsműhelyből és hídépítészeti osztályból állt, végül tűzálló téglagyár. A társaság Resicabánya melletti Domány altáróban és Szekulon kőszenet bányászott. Resicabányát Bogsánbányával és Szekullal keskeny vágányú vasút kötötte össze. 1896. dec. 19-én bányalégrobbanás következében majdnem 100 bányász életét vesztette a Domány altáróban.  

     

    Orsova

    Nagyközség a vármegye orsovai járásában, a Duna mellett, 1891-ben 3564 német, oláh és magyar lakossal. Egyike volt Dél-Magyarország jelentékenyebb községeinek, mely a határszélen való fekvésénél fogva fontos forgalmi pont. Orsova járási szolgabírói hivatal székhelye volt, volt ott magyar kir. erdőhivatal, fővámhivatal, belépő állomás (veszteglő), állami állatorvos, csendőr-szakaszparancsnokság. Volt járásbírósága, adóhivatala, pénzügyőrbiztosi állomása, kórháza, tanonciskolája, takarékpénztára, gázgyára és fűrészmalma. Volt továbbá többféle egyesülete, köztük magyar nyelvterjesztő egyesület, itt jelent meg az Orsova c. hetilap.

    Orsova végállomása volt a magyar kir. államvasutak egyik vonalának, melyhez itt csatlakozott a vesiorova-bukaresti oláh vasút. Gőzhajózása igen élénk volt. Lakói jelentékeny halászatot űztek.

    A település neve az Örs törzsnév szláv -ova képzős származékából való. 1349-ben Vrsua és Orsuua, 1351-ben Orsva, 1396-ban Orswe, 1428-ban Orsova, 1440-ben Orsaua, 1481-ben Orseva, 1689-ben Hersova alakban írták.

    A rómaiak Dierna néven építettek egykori helyén castrumot. Itt vere meg 1091-ben Szent László serege a betörő kunokat. 1349-ben várát említik, amely a királyé volt. 1372-ben Nagy Lajos parancsára Himfi Péter és Benedek építtette újjá. Az 1366 körül alapított bolgár ferences kolostorát 1516 előtt a törökök lerombolták.

    1387-ben Losonczi László foglalta vissza várát a pártütő Horváti Jánostól és Palisnai Jánostól. A XIV. századvégén érkező menekülő bolgárok, I. Bajazid hadai bevették, de 1396-ban Zsigmond európai segédhadaival visszafoglalta.

    1444-ben Ulászló serege itt időzött pár napig a várnai csata előtt. A várat 1457-ben Hunyadi László birtokolta. A XVI. század elején a Szörényi Bánság székhelye volt. 1522-ben Balibég belgrádi pasa foglalta el.  1621-ben már szandzsák székhelye volt. Török helyőrsége 1688-ben Nándorfehérvár és Karánsebes császári kézre jutása után elmenekült. 1689 júliusában Thököly Imre hajókról ostrom alá vette és augusztus 3-án elfoglalta, azonban Veteran még az év folyamán visszafoglalta. 1697-ben lerombolták, majd a következő évben ismét a török lett itt az úr. 1716-ban még visszaszorították Mercy seregét, de a következő évben a törökök kiürítették a várat.

    1732-ben idelátogatott Mária Terézia, majd az 1737–39-es háborúban a törökök ismét feldúlták. Az 1788–90-es osztrák-török háborúban előbb a törökök, majd a császáriak kezére került, de az 1791. augusztus 4-i szisztovói béke ismét török kézre juttatta. Mint határállomás 1809–13-ban, Napóleon kontinentális zárlata idején tett szert nagy jelentőségre. 1828–1871 között a Határőrvidék egyik századának székhelye volt.

    1855-ben a Cserna folyón túl építették az u. n. koronakápolnát azon a helyen, ahol 1853. szept. 8-án a Koronázási jelvényeket megtalálták.

    1873-ben Szörény vármegyéhez csatolták, miután felszámolták a határőrséget. Az 1880-ban létrejött Krassó-Szörény vármegyében Orsova járási székhelyi rangot kapott.

    Az al-Duna szabályozása és a Vaskapu kiépítésével a város jelentősége nőtt, híres volt az itteni halpiac, különösen az orsovai vizakaviár. 

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf