Törőcsik Attila: Nyelvhasználat a mediatizált társadalomban

Az emberi létezés legsajátosabb megnyilvánulása a nyelv, annak elsajátítása és használata. Ez a cselekvés azonban nem merül ki csupán a kommunikáció, szűkebb értelemben, a közlés végrehajtásában, vagyis nem csak egy átviteli csatorna a sok közül, mely segítségével megteremtjük a létfenntartáshoz szükséges feltételeket, hanem annál jóval kiterjedtebb és kifinomultabb funkciókkal is rendelkezik. A nyelv a gondolkodás forrása, a kultúra közvetítője, öntudatunk, személyes vagy közösségi identitásunk alappillére. Használata megmutatja kik vagyunk, hová tartozunk, hogyan gondolkodunk, miként cselekszünk, milyen értékeket vallunk. A közösségi létből fakadóan interakcióink mindig alkalmazkodtak a körülményekhez, ám ezek a változások lassan folytak le, megtartva az értékeset, elhagyva az értéktelen. Ebből a nézőpontból a nyelv konzervatívnak mondható, melynek ékes bizonyítéka a magyar nyelv, mely az elmúlt ezer év alatt megtartotta struktúráját, amit tőle idegennel kapcsolatba került, azt integrálta a maga szabályai szerint vagy kihullajtotta.

    A XX. század médiavilága azonban ezt a nyelvi evolúciós folyamatot kikerülte, hogy a tömegkommunikáció révén átírja a nyelvi értékeket. Tanulmányunkban e kettősséget, ezek egymásra hatását vizsgáljuk kezdve a nyelv elméletétől annak médiában történő elhelyezkedéséig, illetve azt a rekurzivitást, mely a média által visszahat a nyelvre.

A nyelv

A nyelv, jelek szimbolikus rendszere, melyeket „szabályok rendelik egymáshoz és a világ különböző aspektusaihoz” (Rosengren, 2008: 46-47). A nyelv társadalmi jelenség, melyben e reláció elemei egymással szétválaszthatatlan kapcsolatban vannak: társadalom nem létezik nyelv nélkül, ahogy a nyelvet is csak a társadalom hozhatja létre, alakíthatja és tarthatja életben, vagyis a nyelv „kialakításához, amelynek egyetlen létalapja a használatban és a közmegegyezésben van, társadalomra van szükség (Saussure, 1967: 146).

    A társadalmi cselekvésekhez hasonlóan a nyelv szabályok mentén működik, mely szabályok társadalmi közmegegyezésen alapulnak, vagyis konvencionálisak. A szabályok egyrészt arra vonatkoznak, hogy a nyelvi jelek milyen struktúra szerint állnak össze, ezzel a szintaktika foglalkozik „A szintaxis a jelek egymáshoz való viszonyával, vagyis azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy milyen képzési és átalakítási szabályokkal lehet egy jelrendszer jelkészletéből (szavakból) bonyolultabb jelkombinációkat (mondatokat) létrehozni […]” (Terestyéni, 2006: 76). A másik szabály a jelrendszer alkotta jelentés és a jelekkel reprezentált objektumok között fennálló viszonyra vonatkozik, ezzel a szemantika foglalkozik. Harmadik fontos terület a nyelv használatának gyakorlati kérdéseit tárgyalja, ez a pragmatika.

Nyelv és gondolkodás

A nyelv nem kizárólagos eszköze a gondolkodásnak, ugyanakkor meghatározhatja a világról kialakított képünket. A nyelv használata egyetemes az emberiség életében, de a nyelvből képzett lexikai kódolás (szavak) és a nyelvtani szabályok eltérhetnek a különböző nyelvekben. Már maga az a tény is figyelemreméltó, hogy vannak olyan nyelvi kifejezések, melyek egyik nyelvben előfordulnak, a másikból hiányoznak, ez viszont azt bizonyítja, hogy léteznek olyan gondolati síkok, melyek egy közösség számára kiemelt fontossággal bírnak, míg másoknak nem jelentenek semmit. A nyelv és a gondolkodás közötti kapcsolat közismert (Sapir-Worf hipotézis), így az eltérő nyelvet használók világról alkotott képe is más lehet, vagyis ugyanahhoz a jeltárgyhoz más jelentések is tartozhatnak. A jelentést Hjelmslev két szintre osztotta fel: a denotációra, mely a közvetlen jelentés, és a konnotációra, mely közvetett jelentést takar. A konnotáció kulturálisan megalapozott és kodifikált (kollektív asszociáció).

    A két szó a nyelv-tudományban a következőket jelenti:

    denotáció: a jel és a jel tárgya között fennálló viszony; a név és a megnevezett viszonya, a szó elsődleges jelentése, pl. ősz – a négy évszak egyike;

    konnotáció: az alapvető jelentést árnyaló kiegészítő jelentés, másodlagos jelentés, pl. ősz – elmúlás, szomorúság.

    A kommunikációs aktusok során az egyes jelek nem csak a közölni kívánt tartalmakat hordozzák, hanem háttértényezőkre vonatkozó információkat is tartalmazzák (szociális, kulturális, pszichikai háttér), ezeket a közlemény kulturális síkjaként értelmezzük (Kapitány, 2007: 12).

    A nyelv jelentései és az azokat alkotó kódok nem mindenütt felelnek meg egymásnak, ez okozza a nyelvek közötti különbségeket. A különböző nyelvi közösségek külön kultúrákat alkotnak, melyekben a valósághoz történő igazodás is másképpen alakulhat.

    Stuart Hall Representation című könyvében a következőképpen határozza meg a kultúrát:

    „A kultúra elsősorban egy társadalom vagy csoport tagjai között lévő jelentések létrehozásával és cseréjével foglalkozik. Ha két ember ugyanahhoz a kultúrához tartozik, az azt jelenti, hogy hasonlóan értelmezik a világot (Hall, 1997: 6).”

    A nyelv tehát az emberi gondolatok kifejezésének absztrakciós eszköze, mely elsősorban „a társadalomban élő emberek beszédtevékenységének szolgálatában áll” (Deme, 1987: 30). Egy adott társadalom identitástudata elsősorban a nyelvben jelenik meg, ezért a nyelvnek egyben kohéziós szerepe is van. A nemzetállamok megjelenésével a nyelv szerepe felértékelődött, mely a média segítségével standardizálta a nyelvhasználatot. A nyelvtudomány, a grammatika és a lexika is az egységesítésre és a szabályok lefektetésére (standardizálására, kodifikálására) törekedett, viszont még ez a törekvés sem volt képes kivédeni a különböző nyelvhasználati szokásokat.

Dialektusok, szociolektusok

A nemzeti nyelvek teljes egységesítésére tett erőfeszítések csak részleges eredményeket hoztak, mivel a területi és társadalmi rétegződések okozta nyelvi eltérések megmaradtak. Az anyanyelv egyes változatai nem eredményeznek új nyelvet, mivel az alapvető grammatikai és fogalmi jelentések megegyeznek, ugyanakkor ezek a változatok gazdagítják a nyelvet. „A sokféleség és a változatosság bizonyos értelemben „természetes” velejárója minden nyelvnek, ez biztosítja a nyelvek elevenségét és teszi képessé őket a változásra. (Wardhaugh, 1995: 35)

    Mivel a nemzetek egy adott földrajzi területen helyezkednek, ezek nagysága és geológiai változatossága eltérő lehet, melyhez alkalmazkodik az ott élők kultúrája és nyelve is. Egy nyelv regionális változatát nevezzük dialektusnak vagy tájnyelvnek (tájszólásnak).

    Az urbanizáció következményeként az emberek túlnyomó része ma már városokban él, ahol a különböző társadalmi rétegeket alkotnak. A munkakörülmények, a lehetőségek, a tulajdonhoz való hozzáférés, iskolázottság mind olyan tényezők, melyek sajátos nyelvhasználatot eredményeznek viszonylag kis területen. A társadalom egyes rétegeinek nyelvhasználatát nevezzük szociolektusnak, mely az alanynak a társadalomban betöltött helyét, szerepét is reprezentálja. Külön nyelvezete van az egyes szakmáknak (jog), a társadalmi szereplőknek (politikusok, művészek, celebek), melyek nyelvhasználatával a társadalmi és személyes identitásukat is megjelenítik.

    A XX. század közepe óta újabb nyelvjárás tűnt fel, mely a generációk közötti megkülönböztetés eszköze lett.

Diglosszia

A beszélőközösségek az adott nyelven nem csak egy fajtáját használhatják, hanem társadalmi rétegtől, földrajzi eloszlástól, a műveltségtől és foglalkozásbeli meghatározóktól függően ugyanannak a nyelvnek más és más változatát. A diglosszia kettősnyelvűséget jelent, mely két csoportra osztható. Létezik egy emelkedett nyelv, mely a magasabb kultúra közvetítője. Ide soroljuk az irodalmi írásműveket, az előadások elhangzott beszédeit és a média közlésformáit. A közönséges változat a köznyelvet, a mindennapokban használt verbalitást jelenti, melyet az anyanyelvvel sajátít el az ember (Ferguson, 1959).

Nyelvi változások

Egy nyelv nem mozdulatlan és legkevésbé sem statikus képződmény, használatával együtt jár annak változása. A változás lehet fonológiai és morfológiai. Míg előbbi az egyes hangzók módosulását (embër-ember) jelenti, utóbbi a nyelvet alkotó egységek változásában mutatkozik meg. A fonológiai változások inkább a tájszólásban jelennek meg, a szavak, kifejezések változása már mélyebben érintheti a nyelvet. A változásoknak több oka is lehet.

    Kölcsönzés alatt azt értjük, mikor a nyelv más dialektusokból vagy nyelvekből vesz át szavakat, ezek jórészt gazdasági, technológiai, kulturális változásokhoz köthetők. A dialektusból történő átvétel kevésbé terheli meg a nyelvet, mivel annak szabályszerűségei megegyeznek az anyanyelvével, így csak néhány szót érinthet a változás, melyek könnyedén beépülnek a standard nyelvbe. Egy dialektus akkor hagyhat mélyebb nyomot a nyelvben, ha az adott nyelvi csoport valamilyen oknál fogva dominanciát vív ki magának, így a dialektus standard nyelvvé válik.

    Az idegen nyelvekből történő kölcsönzés nehézkesebb, viszont ha meggyökeresedik a nyelvben, jóval mélyebb nyomot hagyhat annak szókincsében. A távoli tájakon honos élővilág helyi megjelenése új szavakkal gyarapíthatja a nemzeti nyelvet, melyek idővel teljesen beépülnek az adott anyanyelvbe (zsiráf, kókusz, tea, kávé) vagy új szavakban jelennek meg (kukorica->tengeri). A magyar nyelvben a németajkú iparosok betelepülésével számtalan német eredetű szó honosodott meg (spakli, überelni, pajszer), melyet jelenleg az angol nyelv szavai váltottak fel (interfész, flopi) illetve a ma divatos mozaikszavak (CD, SMS).

    Tudatos változást idéz elő a nyelvújítás, mely során a nyelvi struktúrák figyelembevételével új kifejezések „gyártása” folyik. Ennek oka a nyelv elszegényesedése, mely többnyire új társadalmi, gazdasági folyamatok következménye.

    Szintén változást okozhat a társadalmi nyelvhasználók egyes szociolektusainak megerősödése is, mely (elsősorban presztízs okok miatt) vonzóvá válhat mások számára is, de változást idézhet elő generációk szóhasználatainak elterjedése is.

    Egy nyelv persze szűkülhet is, melynek okai között szerepelhetnek használóinak megváltozott életkörülményei (elvándorlás), szokásai (vallásváltás), így elhagyhatnak olyan kifejezéseket, melyek addig mindennapjaik része volt. Ezek a szavak a későbbiekben kihalnak.

    A nyelvi változásokra ma legnagyobb hatással azonban a média van, mely jelentősen átírta a tömegkommunikáció előtti nyelvhasználatot.

Nyelvhasználat a médiában

A hétköznapi interakciókon kívül a nyelvhasználat legfőbb terepe ma a média. A média funkciói között kiemelt szerepet kap a kultúra megőrzése és terjesztése, mely a nyelvhasználatban és a nyelvi értékek konzerválásában is megjelenik. A tömegmédia megjelenése előtt a nyelv a hétköznapok szintjén és az irodalomban formálódott, ez a folyamat azonban a rádió és a televízió térnyerésével nem csak megváltozott, hanem olykor meg is fordult. Ma a média alakítja a mindennapok nyelvhasználatát, melynek oka annak hatásában keresendő.

    Szemben a közvetlen emberi kommunikációval, a tömegkommunikáció csupán utánozza azokat a kommunikációs cselekvéseket, melyek a mindennapi kommunikációban jelen vannak. Az egyik lényeges különbség, hogy a tömegmédiából hiányzik a visszacsatolás, mely egyirányúsítja a közlési folyamatot. Másik különbség a metakommunikáció hiánya, így a nyelvi üzenetet kísérő nem verbális kommunikáció hiánya inkongruenciát válthat ki (Buda). Ez elsősorban a rádiós gyakorlatban jelenik meg, ahol a többi csatorna hiányát a szöveget kísérő vokális kommunikáció „eltúlzásával” próbálják meg kiváltani, mely a legkevésbé sem életszerű a köznapi kommunikációs gyakorlatban. A rádió túlintonált, túlhangsúlyozott beszédformája azonban kihat a hallgatóra is, aki hajlamossá válhat ezt a mindennapi kommunikációjában visszatükrözni, így válik érthetővé a média hatása a nyelvre.

A média hatásai a nyelvre

Az emberek szabadidejük jelentős részét töltik a média aktív vagy passzív fogyasztásával, ezért az onnan érkező információk óhatatlanul hatást gyakorolnak nyelvkultúrájukra. A médiában hallottak egy része beépül a közbeszédbe is, ezáltal megjelenik a napi verbális kommunikációban is. A nyelvben nyomot hagynak olyan szavak, kifejezések, melyek szinte kizárólag a médián keresztül jutnak el a befogadókhoz, melyek egyébként a hétköznapi verbális interakciókban nincsenek vagy csak elvétve vannak jelen. Ilyen kifejezéseket szinte mindegyik médiaműfaj produkál, legyen szó politikáról (hírek, véleményműsorok), termékinformációkról (reklám), szakkifejezésekről (tudományos műsorok), szlengről, káromkodásról (filmek, szórakoztató műsorok) vagy idegen nyelvi fordulatokról.

    A hírek közvetítik a világ eseményeit, melyeket hírolvasók tolmácsolnak a médiafogyasztók felé. Ezek alapja az írott szöveg felolvasása, mely eltér a beszéd stílusától, így mellőzi a beszélt nyelv törvényszerűségeit (Balázs, 1998: 101). A hírek, híradók közvetítenek olyan megszólalásokat, riportokat is, melyek politikusok vagy más szakemberek személyes megnyilatkozásai. Ez ugyan közelebb áll az élőbeszédhez, ugyanakkor a tömörségre, rövidségre törekvés mellőzi a hagyományos nyelvi fordulatokat. A hírek legtöbb esetben tartalmaznak olyan szakszavak is, melyeket az adott területen használnak, így kerülnek be a közbeszédbe a gazdasági (koncesszió), politikai (pluralitás, kvóta, rasszizmus), sporthoz köthető sajátos kifejezések, melyek aztán a közbeszédben köszönnek vissza.

    A szórakoztató műsorok (talk show-k, mozifilmek) nyelvezete másként hat a médiafogyasztókra, mint a szikár információs műfajoké. A nyelv itt kötetlenebb, csaknem hétköznapi, ugyanakkor egy-egy szituációhoz vagy jelenethez kötött, és tükrözi a szereplők mentális, szociokulturális attitűdjeit. Ezek a műfajok a valóság illúzióját keltik, ezért a befogadó hajlamosabb az itt elhangzottakat mintaként beépíteni hétköznapi nyelvhasználatába akár a szereplő viselkedésével együtt.

    A reklám erőteljesebb, agresszívabb és kevésbé rejtett, hiszen célja éppen az, hogy a mindennapi szóhasználatban köszönjenek vissza azok a szövegek, melyek megcélozzák a közönséget. Azáltal, hogy a médiafogyasztó egy-egy szlogent, reklámszöveget kivisz a hétköznapok kommunikációjába, a hirdető „ingyen reklámhoz” jut, így ezek beépülnek a napi verbális interakcióinkba (Mert hülye azért nem vagyok, Ronda és finom).

    Az idegen eredetű kifejezések használata és terjesztése szinte mindegyik médiaműfaj jellemzője, ezek „mediatizált nyelvújítóként” erős hatást gyakorolnak az anyanyelvre és a kultúrára egyaránt. Egy ágazathoz kapcsolódó szakkifejezések elterjednek a köznyelvben is (infláció, krízis, technológia), melyek gazdagíthatják is a hétköznapi beszédet, ugyanakkor más élő nyelvekből átvett szavak kritikátlan és legtöbbször felesleges használata veszélyt jelenthet az anyanyelvre (projekt, totális) kiszorítva olyan magyar kifejezéseket, melyek megjelenésükig teljes jogú szavakként voltak használatban (terv-feladat, teljes).

Közszolgálati és kereskedelmi média nyelvhasználata

„A közszolgálati média a közösség és a szolgálatában álló közhatalom viszonyában értelmezhető; a társadalom közös szükségleteinek kielégítésére létrejött, közösségi forrásokból finanszírozott közszolgáltatás. Olyan szolgáltatás, amelynek tekintetében a közösség tagjai értéknek tartják, hogy – társadalmi és vagyoni helyzettől függetlenül – a közösség minden egyes tagja részesülhessen belőle.” (Csepeli-Dessewfy, 2007)

    Az Európai Bizottság 1994-ben adott ki Prágában egy nyilatkozatot, mely meghatározza a közszolgálati műsorszórás alapelveit (Gripsrud, 2007: 259). Ezek a következők:

-      a médiának integráló szerepet kell betöltenie

-      legyen a nyilvános viták, vélemények fóruma

-      a műsorterv legyen sokszínű, igényes, etikailag és minőségileg kifogásolhatatlan, mely nem az üzleti szempontok szerint készül

-      közvetítsen pártatlan híreket, információkat és kommentárokat

-      a széles közönségnek szóljon, ugyanakkor a kisebbség is kapjon nyilvánosságot

-      hűen tükrözze a különböző vallási, filozófiai irányzatokat, járuljon hozzá a többetnikumú, multikulturális toleranciához

-      erősítse a nemzeti és európai kulturális örökséget, identitást

-      a műsorokat független gyártók készítsék

-      bővítse a nézők, hallgatók választási lehetőségeit, pótolja a kereskedelmi médiumok műsoraiból kimaradt, a társadalom számára fontos információkat.

    A kereskedelmi média:

-      a nézőket, hallgatókat nem a társadalom tagjainak, hanem fogyasztóknak tekinti

-      a demokratikus ideálok alárendelt szerepet játszanak

-      a műsorszerkesztésben a tulajdonosi, profit érdekek érvényesülnek, a szponzorok és hirdetők elsőbbséget élveznek a médiaetikával szemben

-      a minőség helyett a mennyiség számít

    A befogadók nem homogén, tehát nem azonos tudásszintű, kulturális érdeklődésű emberek, így a médiában elhangzó nyelvnek olyan széles rétegeket kell kiszolgálni, melyek közérthetősége megfelel a médiafogyasztók igényeinek, felkészültségeinek. Ezért a média kettős felelőssége, hogy a használt nyelv alkalmas legyen az informálásra, ugyanakkor megfeleljen egy magasabb nyelvi normának is. Ez az egyensúly szinte kivitelezhetetlen, ennek kettőssége jelenik meg a közszolgálatiság igényességében és a kereskedelmi média popularitásában. A társadalomnak a médiával szembeni jogai között szerepel az információhoz való hozzáférés, a nyilvánosság biztosítása, a szórakoztatás és kikapcsolódás igénye, valamint a saját kultúrájának megőrzése és más kultúrák megismerésének lehetősége.

    A közszolgálati és a kereskedelmi médiumok közötti egyik lényeges különbség a felsoroltak arányainak eltolódásában jelenik meg. Míg közszolgálati média kiemelt hangsúlyt fektet az információk biztosítására, a nemzeti kultúra közvetítésére, ezzel szemben a kereskedelmi média a szórakoztatást részesíti előnyben, és nagyobb arányban sugároz idegen kulturális tartalmakat.

    Másik különbség a tulajdonosi szerkezetben van, ami egyben meghatározza céljaikat is. A közszolgálati média leginkább állami tulajdonú, így működésének feltételei az államra hárulnak, a kereskedelmi médiumok viszont piaci alapon szerveződnek, céljuk a profit maximalizálása. Ez az eltérő üzemmód megjelenik a műsorstruktúrákban is. A közszolgálati adók az igényességet tekintik elsődleges feladatuknak, a kötelezettségeik között szerepelnek olyan műsorok is, melyek nem a nézőszám növekedését eredményezik (nemzetiségi, vallási és egyéb rétegműsorok). A kereskedelmi csatornákra viszont nem vonatkoznak ilyen szigorú követelmények, ezért műsoraikat a könnyebben emészthető, populáris tartalmak töltik ki, melyek szélesebb fogyasztói réteget céloznak meg, aminek a következménye nagyobb reklámbevételt eredményez. A műsorkínálathoz mérten a nyelvhasználat is eltéréseket mutat a két intézményi szerkezet között.

    A közszolgálati média a magasabb nyelvi, kulturális követelményeknek szeretne megfelelni, ezért műsorainak szóhasználata az igényesség irányába mutat. A piaci elven működő médiumok viszont tömegeket céloznak meg, akik nyelvhasználata a hétköznapokban is a sekélyesebb (kevés szókincs, egyszerű mondatok, primitív tartalom), a műsorok nyelvezete is ehhez a mércéhez viszonyul. A folyamat öngerjesztő is egyben, mivel ezen tömegek médiafogyasztása egyre nő, így a nyelvi tartalmak, stílusok is egyre nagyobb hatást és alacsonyabb színvonalat jelentenek, és ez a legkevésbé sem az igényesség felé mutat

    A közszolgálati csatornák szereplői között is történik szelekció, így általában azok nyilatkoznak, akik magasabb szinten gyakorolják a nyelvet, szemben a kereskedelmi adókkal, melyekben szinte bárki megszólalhat, aki képes növelni a nézettséget.

    Eltérés mutatkozik a különböző kódok között is a két médiatípus között. A közszolgálati média informatív kötelezettsége miatt kidolgozott kódot használ, mely megtervezett, szabatos, a közölni kívánt információ több aspektusát is lefedi, és nagyobb szókinccsel rendelkezik. Ezzel szemben a kereskedelmi média „bratyizós” stílusa a beavatottság látszatát kelti, ezáltal az elhangzott mondatok tömörek, a szókincs szűkös, a tartalmak szerkezetileg és mondanivalójukat figyelembe véve egyszerűek, melyek a korlátolt kódokban jelennek meg. Ezt a nyelvi hatást a rengeteg reklám, azok lényegretörő, gyors, tömör megfogalmazásaiknak köszönhetően még inkább felerősíti.

    Összefoglalva: ma szóhasználatában, szóválogatásában, mondatformálásában, szövegalkotásában a média tömegméretekben ontja az elháríthatatlan és kivédhetetlen mintát, az innen szétáradó forma óhatatlanul norma szerepű és értékű a tömegek számára (Deme, 1997: 238)

A késő-modernitás nyelvhasználata

Míg a rádió és a korai televíziózás a modernitás terméke, a kábeltelevízió és a kereskedelmi csatornák elindulása megteremtette a posztmodern médiakultúrát. A nyilvánosság a 90’-es években azonban áttolódott az internet, pontosabban a Web 2.0 területére, melyet késő-modern médiahasználatként tartunk számon.

    A forradalmi változást az okozta, hogy az információ közvetítésének egy-sok relációt felváltotta a sok-sok tipológia, mely során az internethasználók azonos feltételek mellett vehetnek részt a médiatartalmak előállításában és cseréjében. Az internet egyenrangú vetélytársa lett a hagyományos elektronikus médiumoknak, sőt, az „okostelefonok” elterjedése révén - elsősorban a fiatalabb generáció körében – a televízió és a rádió kezd veszíteni a fogyasztótáborából, bár még (főleg a TV) tartja meghatározó tömegtájékoztató szerepét. A netes felhasználók maximálisan kihasználják a technológia adta lehetőségeket, a kapcsolattartás áttevődött a személyes kommunikációról a telekommunikációs eszközökre, ezzel pedig maga a használt nyelv is megváltozni látszik.

    A mobiltelefonok SMS szolgáltatása volt az első olyan lehetőség, mely segítségével hordozható eszközökön szöveges üzeneteket küldhettek az emberek egymásnak, a technológiai lehetőségek azonban korlátozottak voltak, mivel a hosszabb üzenetek több pénzbe kerültek. Ennek következtében lerövidült a közlemények hossza, mely aztán a hétköznapi „eleven” társalgásra is hatott. Az e-mail már jobban alkalmazkodott a szövegíráshoz, a benne rejlő funkciók is bővültek (kép, videó, hang, adatok csatolása), viszont a metakommunikációt nélkülözni kellett. Ekkor jelentek meg azok a szimbólumok, melyek helyettesítették a különböző érzelmi reakciókat ( pl.: :), J). A szövegek ugyan bővebbek lettek az SMS-nél, ugyanakkor a gépelés fáradalmai arra ösztönözték a felhasználókat, hogy üzeneteiket olyan mértékűre redukálják, melynek elolvasása nem terheli a fogadót.

    Az interaktív médiafelületek és a közösségi oldalak megjelenése újabb platformot kínált a felhasználóknak, mely során jól észrevehető nyelvi változások jelei mutatkoznak meg.

    Maga a tartalom nem vesz figyelembe társadalmi normákat, mivel nincsen olyan intézmény, ami korlátozná azokat, a belső kontroll pedig csak nyomokban lelhető fel az oldalakon. Az anonimitás erre csak ráerősít, hiszen a tartalom előállítója elkerüli a nyilvános beazonosítást, így gyakorlatilag mentes bármiféle felelősség alól. Ez alkalmat ad arra, hogy olyan szövegek kerüljenek nyilvánosságra, melyek más kommunikációs környezetben elképzelhetetlenek.

    Mivel az internet aktív használóinak túlnyomó többsége fiatal (10-35 év), ezért megfigyelhető a generációs nyelvhasználat is, mely szintén nélkülözi az anyanyelv kötelező érvényű előírásait. A fiatalok többsége alig használja a hagyományos szövegrögzítési formákat (papír, ceruza), a billentyűzetre bízza magát, mely használata hibák sokaságát produkálhatja. Ehhez kapcsolódik a szövegszerkesztők hibajavítási modulja, mely mentesíti a felhasználót a nyelvtani szabályok ismerete alól, egyes esetekben pedig magában a javításban van a hiba.

    Mivel az informatika (és a globalizáció) nyelve az angol lett, ezért elszaporodtak azok a szavak, melyeknek eddig nem volt magyar megfelelőjük vagy az angol szóhasználat terjedt el. Ezek a kifejezések már túlnőttek az internet használaton, és elkezdtek beépülni a köznyelvbe (csekkolni, installálni) kiszorítva egy esetleges magyarítási kísérletet (drótposta).

    A világháló legszembetűnőbb funkciója azonban a tér és idő összezsugorítása, így pillanatok alatt a világ bármely részéről elérhetők és küldhetők információk, melyek elsősorban a kultúrára tesznek hatást. A multikulturalizmus és a globalizmus velejárója a nyelvi sokféleség is, ugyanakkor a közös nyelvként az angol marad a domináns, háttérbe szorítva a nemzeti nyelveket, és ellehetetlenítve a kisebb nyelvcsoportokat, melyek eddig (talán az elzártságuknak köszönhetően) életben tartották nyelvüket. Ezek helyébe nagy eséllyel lép egy világnyelv, halálra ítélve az immunitását vesztett kisebb nyelveket.

Összegzés

A fent leírtak fényében érdemes elgondolkodni azon, hogy merre tart a nyelvhasználat, történetesen az anyanyelvünk jövője a tét. Külső hatások mindig is érték nyelvünket, ugyanakkor a kultúránkat ez kevésbé vagy pozitív irányba befolyásolta, mivel a tőlünk idegen nyelv használata nem szivárgott le azokba a rétegekbe (elsősorban a parasztság kommunikációjába), amit gyökeresen átalakíthatott volna. Ma a helyzet merőben más: az idegen nyelv tanulása, kötelezővé tétele a gondolkodásunkat, attitűdjeinket, kultúránkat és identitásunkat is veszélyezteti, ha nem is közvetlenül, de áttételesen mindenképpen. Ehhez járul hozzá - nem kis mértékben - a média hatása, mely ellen még nem alakult ki a magyar (és minden más) társadalom természetes immunitása, legalábbis óvatos félelme. A közvetlen érintkezés háttérbe szorulása, elsorvadása akár a televízió, akár az internet javára, ahhoz vezet, hogy a társadalom nem ismer önmagára, elveszíti önértékelését majd kultúráját és nyelvét, végül eltűnik, mint önálló entitás. Azok a szívósabb kultúrák, melyek ragaszkodnak nyelvükhöz, mindig átvészelik ezeket a korszakokat, és megerősödve gazdagodnak.

    Irodalom:

    Csepeli György – Dessewffy Tibor: Közszolgálat a digitális korban (Médiakutató, 2007 nyár)

    Deme László: A beszéd és a nyelv (Tankönyvkiadó, 1987)

    Deme László: A tömegtájékoztató eszközök nyelvi felelőssége (In. Terestyéni szerk.: Médiakritika, Osiris Kiadó, 1997)

    Gripsrud, Josten: Médiakultúra, médiatársadalom (Új Mandátum Kiadó, 2007)

    Kapitány Ágnes-Kapitány Gábor: A tömegkommunikáció szimbolikus üzenetei. Budapest, Dialóg Campus. 2007.

    Saussure, Ferdinand de: Bevezetés az általános nyelvészetbe (Gondolat, Budapest, 1967)

    Wardhaugh, Ronald: Szociolingvisztika (Osiris-Századvég, 1995)

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf