Lévay Endre: A vajdasági magyar fiatalok útja

    Visszaléptünk ismét az időben: 1934-ben, a felvidéki Nyitrán megjelent sorozat, a Magyar album egyik kötetében olvasható ez az elemzés, az elszakított országrészekről szóló versek, novellák közt.

    Jugoszláviában néhány esztendővel ezelőtt új mozgalom indult meg a kisebbségi magyarság rétegeiben. A mozgalomnak a valóságban meghatározó döntő tényezője: a magyar ifjúság. Ebben a történelmi visszapillantásban nem akarunk romantikus képeket adni az itteni ifjúság életéről és kultúrmunkájáról, hanem a valóságot ismertető áttekintést. Az elmúlt esztendőkben, mint minden kezdeményezésnél, elindulásnál – így nálunk is többször cikkeztek, előadásokat tartottak a jugoszláviai magyar ifjúság aktuális problémáiról, azonban legtöbbször az ifjúság igazi életének, képességeinek és társadalmi helyzetének megfelelő ismerete nélkül.

    A Vajdaság területén élő magyarságnak soha nem voltak akár szellemi, akár politikai téren hősies szakaszai, semmire nem vállalkozott, újítást nem pártolt és csak nagyritkán cselekedett. Ezen a tájon minden időben a saját sorsukkal megelégedett, nehezen mozgó emberek éltek. A tehetősebb lakósság túlnyomórésze jómódú gazdálkodó, mindenbe könnyen beletörődő és meglehetősen szűkmarkú. Ez az álmos mozdulatlanság áthatja az egész vidéket és a sivár alföld minden gyermekét. Az első körültekintésre sehol egy támaszpont nem tűnik fel, az úgyis kevés lelkesedéstől fűtött alföldi ember mozgása, gondolkodása bizonytalan és tartalomban nagyon szegény. A nagykiterjedésű visszhangtalan tájba évszázados súllyal ékelődött be a közöny, amely mint a mocsárláz megfertőzi az akaratot.

    Ebben a légkörben indult meg a mozgalom, amelynek bár halvány szikrája, de bevilágította úgyszólván az egész vidéket.

    Milyen volt a mozgalmat indító ifjúság?

    Önteltségben és szellemi képzettségben a félúton megállapodott. A középiskola nagyon keveset nyújtott. A régi tananyagok összeválogatása, előadási módja, azok a közoktatásügyi rendeletek, amelyek korlátozzák a progresszív előadók egyéni, jobb elgondolásait és az ósdi klasszikum többi penészes összetevői mind olyan atmoszférát teremtettek a kisszámú középiskolákban, amely a mai nehéz gazdasági helyzetben semmiféle optimizmus előrelendítője nem lehet. A legnagyobb részük nehéz anyagi helyzettel küzdött, előbb kellett kenyérre, ruhára a pénz és ha jutott felesleg, akkor könyvre is tellett.

    Milyennek látták az életet?

    A társadalmi élet arca teljesen megváltozott. Üteme gyorsabb, gépiesebb és hidegebb lett. Kíméletlen életharc, kevés megértés, törtetés, rohanás, egyre kevesebb siker és több csalódás, tragikus visszahullás, deklasszálódás jellemezte a kort. Az illuzórikus sokatmondó érettségi után magasszárnyalású ünnepi beszédekkel bocsátották útnak a fiatalokat és utána a tanácstalanság, a diplomával való munkanélküliség lett az osztályrészük.

    Ennek az ifjúságnak az életét és megmozdulását és néha talán forradalmi ízű tiltakozását az idősebb nemzedék részéről több ízben szóvátették, megvitatták és arra a sajnálatos megállapításra jutottak, hogy a fiatalság, az új nemzedékek megmozdulása nem más, mint törtető ösztönének, indulatának és fiatalos beképzeltségének megnyilvánulása. Ugyancsak a fenti megállapítás szerint már régen nem volt ennyire felkészületlen, felületes és komoly munkára alkalmatlan ifjúság, mint a mai, de sopánkodásaik során feledték azt, hogy a rájuk háruló kulturális, gazdasági és egyéb feladatok sűrűségében az idősebb nemzedék éppen úgy fuldokol, mint az »utánpótlásra alkalmatlan« új generáció.

             *

    A Vajdaság területén élő magyar ifjúság mozgalma 1931 évben indult. A fiatalok egyetemes tábora akkor még kiismerhetetlen volt: egyedül a főiskolások életéről hallottunk valamit. Életük közismertebb volt, életmegnyilvánulásaikat itt-ott megláthattuk és így könnyebben hozzájuk férkőzhettünk, mint a magyar munkásság vagy a fiatal paraszt életéhez. Igaz, hogy a diákság csak elenyésző töredéke az új nemzedéknek, amely a harmincas évek során magáévá tette a megmozdulást, azonban a mai társadalmi rendben, különösen nálunk a leghangosabb osztályhelyzeténél fogva a leghangosabb szerepet játssza. A fiatal munkásság kulturális megmozdulásának hatása csak később jelentkezett, amint azt látni fogjuk az ifjúsági táborok differenciálódásánál.

    Egészen az 1930-as évekig úgy tűnt fel a szemlélőnek, hogy Jugoszláviában nincsenek magyar fiatalok. Úgy tűnt fel, hogy a vajdasági magyarság nem érezte meg az életerek fenyegető érelmeszesedését és nem tartotta szükségesnek a vérkeringés felfrissítését. Bár találkoztunk a húszas években is ifjúsági megmozdulással, azonban ennek jelentősége, egyesek szerint történelmi – még ma sem mérhető fel. A Zágrábban tanuló magyar egyetemi ifjak az ezerkilencszázhuszonnyolcas és huszonkilences években megalakították a legelső magyar főiskolások három korporációra tagozódott egyesületét, a »Vojvodiná«-t. Ebbe az egyesületbe tömörültek annakidején a Zágrábban tanuló magyar főiskolások, de munkásságuk a tőlük távol élő vajdasági magyar középosztályra és parasztságra nézve nagyon keveset jelentett. Ez az egyesület adta a kisebbségi magyar vezetők első utánpótlásait, azonban kultúrmunkássága a szélesebb néprétegnél nem volt átütő erejű. A kezdetleges megújhodás hozta felszínre a kisebbségi főiskolások folyóiratának megindítását, amelyhez annakidején Szenteleky Kornél nagy önzetlenséggel segítő kezet nyújtott, de cselekvés hiányában ez továbbra is terv maradt és csak 1934-ben valósították meg az egyetemi városoktól kissé távolabb, a Vajdaságban élő magyar fiatalok.

    A széleskörű ifjúsági mozgalom megindulása 1931 év őszére esik. Körülbelül egyidőben indult meg a mozgalom a zágrábi Magyar Egyetemisták újjáalakult egyesületében, a szabadkai Népkör ifjúságának körében és az akkor megalakult beográdi főiskolások egyesületében a »Bólyai Farkas«-ban.

    A Vajdaságban néhány lelkes, kitartó ifjú kezdte meg a nehéz, ugartörő munkát, nem törődve azzal, hogy hetekig, sőt hónapokig öt-tíz tagja volt az egyesületnek. Heti összejöveteleken egy-egy dinárt adtak, hogy a jegyzőkönyvekhez szükséges papírt elő tudják teremteni. Pár hónapi kitartó szervező munka után előszivárogtak az érdeklődő fiatalok. A szabadkai jogi fakultáson tanuló horgos, kanizsai, szentai, bácskatopolyai, bajmoki és szombori magyar ifjak is beiratkoztak az egyesületbe és magukkal vitték otthonukba a mozgalom első magvát.

             *

    Az 1920-30-as években már csak egyetlen magyar tagozatú gimnázium volt Jugoszláviában – a szabadkai, – ahonnan háromfelé vette útját az évenként 15-18, később már csak 8-10 leérettségizett magyar diák. Ezeknek a diákoknak nagyrésze a zágrábi, később a beográdi egyetemre iratkozott fel vagy Szabadkán maradt. Meg kell említenünk a dalmáciai katolikus teológiát is, amelyre évenként szintén 2-3 tanuló jutott.

    A három egyetemi város három különböző embertípust nevelt. A zágrábi főiskolások voltak a legöregebbek és anyagilag – talán mondhatjuk – a legjobban szituáltak. A beográdi egyetemisták már a szegényebb sorsú magyarok gyermekeiből rekrutálódtak, de meg volt az a lehetőségük, hogy szabadon válasszanak pályát. A Szabadkán maradottak már helyzetüknél fogva is a legrosszabb anyagi körülmények között éltek: sokszor nem volt annyi pénzük sem, hogy elhagyják a várost, megismerkedjenek a legszűkebb hazájukkal, környezetükkel és éppen ezáltal nem volt alkalmuk pályaválasztásra. Ha akartak, vagy módjukban volt, csak jogra mehettek vagy abbahagyták a további tanulást, ami sajnos nem ritka még ma sem. Az érettségi után egy ideig értelmetlenül, tanácstalanul támolyogtak, majd körülményeik kényszerítésére elmentek fakereskedésbe írnoknak, mészárszékbe pénztárnoknak két-háromszáz dinárért vagy kántornak heti tíz dinár fizetésért. Így kezdődött meg nálunk az erőpocsékolás, amelynek lassú lehatalmasodása mint valami lappangó vész sorvasztotta a már úgyis gyenge és komolyabb társadalmi megmozdulásra erőtlen középosztályunkat.

    A világháború utáni béke első éveiben bekövetkezett konjunktúra sokban megkönnyítette a vajdasági magyar fiatalok továbbképzését. Bécsben, Grácban, Budapesten, Németországban, Svájcban, sőt Franciaországban is találunk jugoszláviai magyar egyetemistákat. Ám a helyzetet felismerők hamarosan belátták, hogy az államnyelv megtanulása igen fontos tényező a Jugoszláviában való érvényesülésnél. Jogászok, bölcsészek és az évek során már orvostanhallgatók is kezdték látogatni a zágrábi egyetemet. A huszonhetes és huszonnyolcas években, amikor a gazdasági válság kiváltotta a munkanélküliséget, a vajdasági magyar kisiparosok, kisgazdák és kereskedők nagyrésze anyagilag összeroppant, aminek következtében gyermekeik a belföldi, zágrábi, később a beográdi egyetemekben vagy a szuboticai jogi fakultáson folytatták vagy kezdték újra tanulmányaikat. A külföldön tanuló főiskolások száma közben annyira megcsappant, hogy ma már csak egy-két nagykereskedő, nagybirtokos és nagyiparos fia tanul külföldön. A gyakori helyváltoztatás és az anyagi források összezsugorodása a haladásnak vetett gátat, úgy, hogy az egyetemet végzett intellektuelek sokszor négy-öt évvel később kerültek vissza illetőségi helyükre és ennek következtében csak nehezen tudtak gyökeret verni a már megváltozott társadalomban.

    A zágrábi magyar egyetemisták a »Vojvodina« egyesület alapjait felhasználva a harmincas években megalakították új egyesületüket: a zágrábi Magyar Egyetemisták Egyesületét. Mint említettük, itt nagyobbára a módosabb magyar családok gyermekei tanultak, szegénysorúak csak igen ritkán vagy diáksegéllyel juthattak a zágrábi egyetemre. A zágrábi egyetemen, ahová 1925-26-ban kezdtek először feliratkozni a vajdasági magyar diákok, a statisztikai adatok szerint az 1926-34 között összesen 35 jogász, 6 teológus, 24 gyógyszerész, 8 orvos, 2 tanár, 3 mérnök, 1 közgazdász és 1 állatorvos kapott diplomát. Nyolc esztendő alatt 80 magyar diplomás hagyta le a zágrábi egyetemet. Hangsúlyoznunk kell, hogy nyolc év alatt mindössze két tanár szerezte meg a diplomát és a további statisztikát hozzáadva 12 év alatt egy állatorvos szerzett diplomát, holott Jugoszlávia magyarlakta területe kizárólagosan mezőgazdasági vidék, ahol igen sokan foglalkoznak állattenyésztéssel.

    Zágrábban ezekben az esztendőkben körülbelül száznyolcvan magyar főiskolás volt, akik közül több mint százan egyesületi életet éltek. Az egyesületben esténként ismeretterjesztő előadásokat, tudományos felolvasásokat, magyar dalesteket és kultúrestéket rendeztek. Előadásaik és egyáltalán az egyesület szelleme kimondottan jobboldali: keresztény-szociális világszemlélet. Minden megmozdulásukból kizárják a zsidókat.

    A beográdi magyar egyetemisták egyesülete későbbi keletű. Néhány lelkes fiatalember összefogásával 1931-ben alakították meg a »Bólyai Farkas«-t. Szegénysorsú magyar szülők gyermekei tanulnak a jugoszláv fővárosban és ezek a fiúk az egyetemi évek alatt nem csak a nehéz tananyaggal, hanem a megélhetés nehéz gondjaival is küszködnek. Vannak olyanok is közöttük, akiknek biztosítva van a megélhetése, kényelme, de nagyrészük keserves napokat él tá, hogy tanulmányait befejezhesse. Tejkihordással, pincérkedéssel, ügynökösködéssel vagy zenészkedéssel keresik meg kenyerüket. Ez a kétségbeesett vergődés nem szórványos, ezek a foglalkozások már természetes pénzforrást jelentenek az új élet küszöbén álló fiatal magyar diákok számára. Az ötven főnyi beográdi kis magyar sziget meghitt oázis. Kitartóan, becsületesen dolgoznak.

    A harmadik egyetemi város Szabadka. Az ottani jogi fakultáson aránylag kevés magyar tanult. Az első években alig 10-15 magyar joghallgató volt, pár esztendővel később a szentai, horgos, kanizsai, bácskatopolyai, bajmoki, csantaviri és szombori diákokkal számuk 25-30-a emelkedett. A szabadkai magyar egyetemisták működésüket a huszonnyolcas-huszonkilences években kezdték meg, de az eredménytelen szárnypróbálgatás maradt. 1931-ben a szabadkai Népkör kultúrszakosztályaként indult meg újra az ifjúsági munka.

             *

    A harmincas évek elején a mozgalmat indító új nemzedék már biztosabban látta helyzetét, józanabb fejjel tudott körülnézni a problémák útvesztőjében és elsőnek ismerte fel kisebbségi életében kötelezettségeit. Belátta, hogy mindenekelőtt a szociális öntudat adja meg azt a biztonságot, amellyel a legnehezebb körülmények között is bizakodással lehet nekiindulni az életnek. »Az ifjúság élni akar« jelszóként tört elé, a tespedést tanulni, dolgozni akarás váltotta fel, a kezdő kapkodásban ellenállhatatlan erővel tört elő a kritika, amely annyi évtizeden keresztül elpalástolta a lelkiismeretlenséget, hanyagságot és a káros következményekkel járó felületességet. Ezek voltak a szellemi összetevői annak a széleskörű munkának, amely évekkel később az egész Vajdaságban átütő erővel hatott, amely megteremtette a jugoszláviai magyar fiatalok első folyóiratát és amely lendületet adott a magyar egyesületek kultúrmunkájának.

    A szabadkai magyar Népkör ifjúsági kultúrosztálya egy esztendő szervező kultúrmunkájával nagyszámú tagot gyűjtött, akik között a joghallgatókon kívül ott láthattuk a fiatal kereskedősegédeket és a komoly munkára vállalkozó fiatal iparosokat. Mondhatni ez volt az első olyirányú megmozdulás, amely ha tudat alatt is, de lelkesedéssel és kitartással a gyérülő középosztály új alapköveit lerakta. Bár ennek az egyesületnek is, – éppen úgy, mint az előbbieknek – voltak és vannak fogyatékosságai, de munkája aránylag rövid idő alatt komoly eredményeket hozott. Hamarosan felfigyeltek a serényen dolgozó együttes munkájára, amelyet elősegített az is, hogy az 1933 évben Becskereken és Szomborban megalakult a testvéregyesület.

    Az egyöntetű szervező és kultúrmunka 1934 május havában teremtette meg a magyar fiatalok első folyóiratát a »HID«-at. A folyóirat elindítása a hídverés építőmunkájának megvalósítása volt. Hidat akartak építeni a magyar és a jugoszláv nép és kultúra közé, hogy a két egymás mellett és hasonló életkörülmények között élő nép kapcsolatai szorosabbak legyenek. Hidat akartak építeni korok, életfelfogások, nemzetek: ember és ember közé. Ez az ifjúsági folyóirat az addigi jugoszláviai magyar folyóiratok sorsához hasonlítva a legnehezebb körülmények között indult meg. Se segítő kéz gyámolítását, sem anyagi támogatást nem kapott. A tervet, mint minden újítást a visszhangtalanság, sőt a reakció fogadta. A nehezen, hosszas rábeszéléssel szerzett pár előfizető dinárjaiból fedezték az első adminisztrációs kiadásokat, ugyancsak az első számok nyomdaköltségeit. A lapterjesztés a nagy lelkesedés ellenére alig ment, a terjesztők fáradtságot nem kímélve, kilincseltek és a gúnyos megjegyzések záporában sokszor keserűen ismételgették Bebel Ágost örökigaz megállapítását, amely talán sehol sem alkalmazható olyan találóan, mint ezen a sivár rónaságon: »Bagolynépség ez, amely mindenütt felüti a tanyáját, ahol homály uralkodik és megriadva huhog, mihelyt egy fénysugár zavarja meg a neki kedves sötétséget.«

    Hónapokkal később, amikor az anyagi nehézségeket sikerült az útból elhárítani, súlyosabb akadály hátráltatta meg az előrehaladást: a kultúrmunkával és más kezdeményezésekkel szemben megnyilvánuló közöny eloszlatása és a dolgozók táborába újabb csoportok bekapcsolása. A folyóirat első számát a közönség vegyes érzelmekkel fogadta. A határtalan bizalmatlanság és a szinte közismert bácskai szűkmarkúság ezúttal is jelentkezett, de a már épülő hidat nem tudta ledönteni.

    A HÍD körül csoportosuló ifjak az anyagi bajokat úgy, ahogy elhárították, de sokkal nagyobb akadályt jelentett az öntudatlan, ide-oda tévelygő fiatalok csoportjainak szembehelyezkedése. Ezek részint hiúságból, rosszakaratból vagy egyszerűen tudatlanságból hallgatták agyon vagy támadták a lapot. Az egyetlenség később erősödött és ez szélesítette ki ama szakadékot, amely a vajdasági magyar ifjúságot kettészakította. A folyóirat legfontosabb programpontja az új nemzedék problémáinak lelkiismeretes feldolgozása, alapos ismertetése, a falu és község monográfiák készítése. Megismertetni a vidéket, nemzeti elhelyezkedésünket a különböző nemzetiségi csoportok területi és kulturális keresztezésében. Felkutatni az alig ismert magyar falvak élettani sajátságait, a kisvárosokat, a hányavetett sorsú magyar paraszt, zsellér életét. Ezt a hatalmas feladatot tűzte ki maga elé a mozgalmat indító nemzedék, a tanulmányok leközlése során az itteni élet adottságait és lehetőségeit vetítette a magyar közösség elé; bár szavuk dadogás volt, de ők indították meg azt a lavinát, amelynek sodródása valósággal öntudatra riasztotta a saját fájdalmain egyre rágódó ifjúságot.

             *

    Az ifjúság kultúrmozgalom továbbjutásával újabb rétegek kapcsolódtak a munkába: a fiatal munkásság. Ezeknek az ifjaknak a munkája, munkabírása erősebb és átütőbb erejű volt, mint a diákoké, nagyobb lelkesedéssel és kitartással dolgoztak, mint a főiskolások. Az intellektuelek részéről ugyancsak a szegényebb osztály gyermekei álltak eb a dolgozók táborába, míg a módosabb családok gyermekei hallgatólagos tudomásulvétellel vonultak vissza – a semmittevésbe. Ezeknek elszigetelődése következtében a mozgalom megindítói az ifjú-munkás rétegben látták meg az erőt és terveik kiteljesedését.

    Ugyanebben az időben indult meg Újvidéken a »Nép« című független magyar politikai hetilap, amely jobboldali kultúrprogramjával maga köré gyűjtötte azoknak az ifjaknak egy részét, akik a haladó szellemmel, mondjuk a baloldali ideológiával nem azonosították magukat és távol maradtak a baloldal felé orientálódó »HÍD« fiataljainak csoportjától. A kikristályosodó világnézetek jelentkezésével megindultak a világnézeti harcok. A lapok hasábjain a polémiák egész sora éleződött ki és a már-már egyetemesnek hitt ifjúságból tömegek váltak le. Ugyancsak Újvidéken »ÉK« címmel új baloldali folyóirat indult, amely a fiatal munkásnemzedéket gyűjtötte maga köré. A két tábor útja mind erősebben elkanyarodott egymástól, úgy, hogy az 1936 első hónapjaiban a »HÍD« programot változtatva baloldali világnézeti lappá alakult át.

    A fejlődés, a tisztulás erősbödő folyamatában újabb társadalmi rétegek, osztályok kibontakozását látta a szemlélő. Ezek a csoportok lépésről-lépésre foglaltak helyet az itteni magyar társadalom közösségében. Ezekben az években a mozgalmat indító fiatalok az életbe fordulás előtt álltak.

    Az egyik csoport a keresztényszocializmus mellett tört lándzsát és egy új, egészségesebb polgári középosztály megteremtésével kizárólagosan keresztény szellemben akarja problémáit megoldani. Fő törekvésük arra irányult, hogy az új középosztály a magyar népnek nem csak barátja, de tanácsadója és segítője is legyen.

    A másik tábor a materialista világnézetet vallotta helyes állásfoglalásnak, útiránynak és a földnélküli paraszt, munkás sorsának vállalására kötelezi a munkálkodó ifjúságot, hogy összefogó munkával a gazdaságilag összeroppant törpebirtokosokon, földmunkásokon segítsen. A nemzeti kultúrát felismerve és különböző korok eszmeáramlatait átértékelve keresi azokat a pontokat, amelyek révén a világ kultúrközösségébe kapcsolódhat.

             *

    Az ifjúság megtalálta az orvosságot, amely a Vajdaság ingoványain megöli a mocsárlázt, amely még ma is marja, tépi a kérgestenyerű magyar paraszt életét. A kétségbeesett kapkodás ütemes munkává alakul át és hosszú, halotti csend után ismét fölharsan a népi kultúra dala.

szozattv


szozat a tiszta hang PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo