Zilahy Lajos: Kárpáti falvak

   – Jászai Mari prológusa –

Mesék születnek, reng a mesebölcső –
Mesét szeretnék mondani tinéktek.
Volt egyszer, hol nem – voltak, már csak voltak,
Kis csöndes falvak, árvák és szegények.
Falvak… Ott éltek lenn a völgy ölén,
Tornyuk fehér volt és a lágy harangszó
Hajnali órán Istenhez zenélt.
Pásztorok éltek benne – messzehangzó
Havasi kürt dalolt a bérc felett,
Pásztorok voltak, bárányt legeltettek,
Ilyennek festi meg a képzelet
A mesebeli boldogság tanyáját.
Volt egy kis házuk. Nem volt egyebük.
Kemence benne, asztal, nyoszolya
S a gerendákon szentkép mindenütt.
De hallgassátok csak a bús mesét:
– Egyszer egy nyirkos, őszi éjszakán
Ágyúk viharja zúgott fel a völgyből
És dübörgött az alvó hegy falán.
Fekete jajjal ordított a völgy…
…Ágyúk! … Ágyúk… a pokol marsát verték
És megtépték, mint óriási selymet
A csillagos ég szent, gyönyörű csendjét.
Tüzes golyók csaptak a háztetőkbe
És kihányták az alvó csecsemőt,
Vad, mohó parázs hullt a nyoszolyákra,
Meggyúlt a ház, a láng az égbe nőtt,
Elégett minden, – asztal és a szék,
A szentképek a gerendák felett, –
És elégtek az alvó gyermekek…
A kertekbe is kifutott a láng
És meggyúltak a soványszénakazlak.
A kútgém égett, mint a gyufaszál,
A kerítések vörös lángra kaptak,
A templomban a padok sorban égtek,
Az oltárkendő lángra kapott rögtön,
A sebzett torony lassan összeomlott,
Olvadt harangok folytak szét a földön,
A tűz, a tűz… a szörnyű éhes tűz
Templomot, házat, embert vacsorált.

És reggelre a hűlt hamu felett
Jöttek a tányérsapkás katonák.
Cafatos barna köpeny lógott rajtok, –
Csordák, miket a cárnak kancsukája hajtott.
Kemény csizmájuk mindent felrúgott,
A kert pázsitján hullák vére alvadt,
– Szívekbe vájó, gonosz magyar álom –
Meghaltak mind a kis kárpáti falvak.
Tiértetek haltak meg ők. Tiértetek,
Kik itt békében, boldogságban éltek.
Az áradatnak feszítették testük
És elomlottak, meghaltak szegények.

Ti vidám sétát jártok itt a korzón
Büszke homlokú paloták alatt,
Kesztyűtök hófehér, selyem a ruhátok,
Tinéktek minden, minden megmaradt,
De ők a kormos lángragyúlt falvakból
Sarutlanul futottak hangos jajjal,
A nagy tüzektől bíbor lett az éj
És a pernyéktől fekete a hajnal.
…Vasárnap, hogyha szentmisére mentek
És harangszótól hangosak a tornyok,
Ne felejtsétek: fenn a Kárpátokban
A kis templomok tornya mind leomlott.

Tinéktek van virágos, szép szobátok.
Bútorok, képek, szőnyegek.
És van párnátok, paplanos ágyatok,
De nékik minden elveszet.

A szívetekhez szeretnék ma szólni,
Hangos jajszóval elébetek hullva.
Adjátok vissza elveszett kunyhójuk,
Adjátok vissza szegényeknek újra.
Adjátok vissza a harangzúgást a völgynek,
A templomot, a kicsiny iskolát,
A csöndes utcát és a gyümölcsfákat,
Hadd éljenek, viruljanak tovább.
A házakat, a rongyos kalibákat,
Az elpusztult virágos kerteket,
Adjátok vissza vigasztaló szóval,
Adjátok vissza emberek!

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf