Varró Klára: Üzenet egy tömegsírból

Ünnepre hívó harangok szavával,
Szónoklatokkal, templomi imával,
Hősöknek áldoz ma a nagyvilág.
Az élők virágerdővel borítják
Elesett katonák hősi sírját.
…Az én síromra nem jutott virág.

Hol Gül Babának ezer rózsa termett
És minden jött-ment hitvány idegennek
Télen-nyáron zöldellt a cserfaág,
Horpadt síromon vad csalánok nőnek,
Egy vödör meszet kaptam szemfedőnek,
Az én síromra nem jutott virág.

Véres fejjel, fakó kísértet arccal,
Elnyűtt zubbonyban, sáros rossz bakancsban
Ha megjelennék egyszer köztetek
– éjféli órán hazajáró lélek –
Kiről nincs szobor és nincs hősi ének
Hányan mernétek nyújtani kezet?

Velem nem illik rokonságban lenni,
A múltat szidni kell, vagy elfeledni.
Lássuk, ha tudtok, hát feledjetek,
De hogy ha mégis szó esik majd rólam,
S a fiam megkérdezné, hogy ki voltam,
Mondjátok el, amit ma üzenek.

Mondjátok el, hogy engem úgy neveltek,
Hogy higgyek azokban, akik vezetnek.
– Ki magasabban ül, messzebbre lát –
Hogy kihasználtak? Éhbérrel fizettek?
Én azt is láttam, amit építettek
Utat… hidat… templomot… iskolát.

Mondjátok el majd, hogy én is ott álltam
E rajtam lévő halotti ruhában
Hozsannát zengő Kassa piacán,
És ez a bakancs vitt el Kolozsvárra,
Ahol egy nép virágesővel várta őt,
Ki előttünk járt fehér lován.

De akkor a világ már lángban égett,
S mikor veszélyben volt az ősi fészek,
Én nem kérdeztem, ki gyújtogatott,
Csak oltottam, ahogy a tüzet oltják.
Teljesítettem ezer év parancsát:
„Harcolva védd azt, aki elhagyatott!”

…És lángtengerben, véres nagy csatákban
Csikorgó foggal hittem a csodában,
Hogy vörös hó és zöld moszat alatt
Már hajt a búzaszembe rejtett élet,
Tavaszra váró örök szent ígéret…
…S a tél győzött, a tavasz elmaradt.

Ezt mondjátok el azoknak, kik élnek,
Kik virrasztanak, várnak és remélnek,
S a gyermeknek, kit a zsarnok nevel.
Mondjátok el, hogy NEM VÁRNAK HIÁBA.
Mindent megváltó tavaszi csodára,
Mikor élő a holttal ünnepel.

…De addig én fakó kísértet arccal,
Elnyűtt zubbonyban, sáros rossz bakancsba
Csak hallgatom a zord idők zaját.
Szép fehér nyájban rút fekete bárány,
Vörös szentek közt zöld hajtókás sátán…
… Kinek sírjára nem jutott virág.

A költőnő személye és lakhelye ismeretlen.
A vers elsőnek megjelent a MHBK Bajtársi Híradójában
a kanadai Calgaryban, 1982-ben, a Hősök napján.

Forrás: A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia és a testvérintézetek
összefoglalt története (1830-1945) c. könyv II. kötet. Calgary-Budapest, 2001.
A kezdetben az önkéntes száműzetésben és később a
Magyarországon élő volt akadémikusok együttműködésével
írta és összeállította;
Rada Tibor magyar királyi hadnagy.[ nyugállományú honvéd alezredes]