Volly István: Menyhei farsangi talalaljkázás és domaházi ijesztőjárás

Előszó Volly István: „Népi leányjátékok” című könyvéhez

Add a kezed, gyere velem! Elvezetlek a népi játékok világába, – a magyar milliók közé. Egy évtizede járok ezen az úton, a vezetésem vedd jó szívvel.

Ünnepről-ünnepre, faluról-falura vándorolunk.

Ünnepet, ünnepi népi játékot többet találunk a télben, kevesebbet a nyárban. Az őszi-téli idő játékaival kezdünk, és a tavasz-nyáriak felé haladunk. Az igazi nyárban a magyar földön elfogy a népi játék és az ünneplő ruha, csak a veríték marad, a munka. Gyűjteményünknek itt volna vége.

De – hogy ne legyen ünneptelen a vég, – utoljára balladát táncolunk és lakodalmas táncot! Kislány, mi akkor búcsúzunk, amikor a menyasszonyi koszorú övezi a fejed!…

A búcsú akkor sem jelent elválást.

Szedjétek kislányok jól az eszetekbe, hogy a népi játék az édes anyanyelv, a dallam, a mozdulat és a viselet legszebb együttese! Ha megismertétek, adjátok tovább a kis magyaroknak! Mert az édes anyanyelvet, a szép dalolást, a mutatós mozdulatokat, a csinos viseletet az édesanyák tanítják a legszebben…

48 népi játék közül 40-et eredeti gyűjtésben adok közre, 8-at pedig átiratban, összeállításban. Leginkább a falusi öregek elbeszélése indította meg képzeletemet, hogy apróbb töredékekből állítsak össze „nagy” játékokat. Szinte azt írtam le, ami a falusi öregek színes elképzelése és valaha talán valóságban is élt.

Végül egy-két tanácsot az előadóknak! A szereplők gyakran mosolyogjanak egymásra, és a hallgatóikra. Legyenek lélekben is jó barátok. Súgó nem kell! Egymást segítik, minden szerepet mindnyájan tudnak. Legelébb a dalokat.

Színpadi előadásnál különös díszlet nem kell, egyszerű dobogó is megfelel, mert a legszebb dísz a csinos ifjúság, az arányosan elosztott, kellemesen világított csoport!

A szereplő már a próbán úgy beszéljen, hogy csukott ajtón át értsük a szavát. Akkor a hallgatóság is hallani fog mindent.

A ruha ne okozzon nagy gondot, a ház körül sok hasznos eszköz akad, papírból is szép díszek ölthetők. Néhol utalunk is erre, pl. a pünkösdjárásnál.

A játék mindig a hallgatósághoz szól, tőlük kérünk engedélyt a bemutatásra, tőlük kérünk engedélyt a bemutatásra, tőlük búcsúzunk közvetlenséggel. A „hallgató” rendesen szívesen válaszol, vagyis átveszi a gazda szerepét. Evvel máris a szeretetébe és érdeklődésébe fogadta a köszöntőket, akik szívesen visznek „Sok örömet a házba, Boldogságot Hazánkba!”

Ezeket mondottuk el útravalóul… Repüljenek szét a népi játékok, mint a fecskék, nyíljanak, mint a szegfűk…

„Szedjétek, kislányok,
Fehér zsebkendőbe,
Valahányszor szagoljátok,
Jussak eszetekbe…”

*

Farsangi talalaljkázás

Simára fésült hajjal, nyakbavaló virágos kendőben, ingben, fekete berakott köténnyel – amelynek elől van a kétágú szalagkötője, – bő szoknyában és oldalvarrott keményszárú csizmában áll elő a leánycsapat. Egy leány kézikosarat hord. Körbeállnak a középen. Aztán a refrén éneklésével kezdik: „Talalaj, talalaj, Tóth Lőrinc” – azután folytatólag éneklik:

Lángba [vagy táncba] szökött a kakas,
Feldöntötte a vajat!
Talalaj, talalaj, Tóth Lőrinc!

Mivel sütjük a rétest?
Kúti vízzel!
Hát a bélest?
Pataki vízzel!

Talalaj, talalaj, Tóth Lőrinc!

- - - - - - - -

A lányoknak gyöngykoszorú,
Legényeknek fényes fegyver,
Agyigó, agyigó, fassang, fassang.

Öreg embereknek meleg bunda,
Öreg asszonyoknak meleg suba,
Agyigó, agyigó, Fassang, fassang!

Ifjú embereknek hajlós pálca,
Ifjú menyecskéknek fehér fátyol,
Agyigó, agyigó, Fassang, fassang!

A lánykákra marok vessző,
Gyerekekre hajlós pálca!
Agyigó, agyigó, Fassang, fassang!

A konkolyát letiporjuk,
A búzáját felemljük!
Agyigó, agyigó, Fassang, fassang!

Itt is adnak, amit adnak,
Agyigó, agyigó, Fassang, fassang!

                        [Elköszönnek]

Menyhe, Nyitra m. 1938. Manga János gyűjtése. Farsang előtt vasárnap a leányok köszönnek a templomozás után. Minden udvaron énekelnek. Tojást kapnak érte. „Talalaj” talán örvendezést, táncolást jelent. A gyermeknek is ebben a „tánci-tánci” értelemben mondják: „tananaj!”. Ha nem kapnak tojást, – ami ritka – ezt kiáltják: „Pocok egye kalásztokat, Görény egye tyúkotokat!” – s elszakadnak.

*

Ijesztőjárás

Öltözetük télies viselet: bujka, vagy kisbunda, vagy nagykendő, bő szoknya, csizma vagy cipő. Menyecskésen fölkontyolják, azaz hatalmas fafésű köré csavarják hajukat. Ezt fejkendővel kerekre lekötik. Korommal festik az arcot vagy az arcukat takaró kendőálarcot és így jelennek meg. Egyeseknél piszkavas, másoknál seprő, az utolsónál kosár van.

Az ijesztőjárók nagy zörgéssel és hangos nótaszóval közelednek. Belépvén, táncolnak is. Eszközeiket tánc közben csóválják, zörgetik és összeverik. Az ijesztőjárók egyre csak ezt dalolják:

Ez a kis lány bele-bele néz a tükörbe,
Édes anyám, jól vagyok-e kifestve?
Jól vagy, lányom, nem látszik meg rajtad a szeplő:
Még az este te leszel a bálba az ijesztő.

Rövid néhány perces jelenet után – a nélkül, hogy kilétüket felfednék – eltávoznak. Odalépnek a nézők közé és mókáznak velük.

Domaháza, Borsod m. 1938. Lajos Árpád gyűjtése. A fonóbeli leányok szokása, hogy ijesztőknek álorcázván magukat, esténkint ellátogatnak a szomszéd házakba, fonókba. A látogatás végeztével ajándékot szed a kosaras. Ezen azután osztoznak.

In: Volly István: Népi leányjátékok, Pallas Nyomda, Budapest, 1944.