Sárosi Gyula: A huszár

A huszár név otthon ragadt a huszárra,
Hogy: egy halálának mindig húsz az ára.
A vasas is azért tartja tiszteletben,
Mert hol egy huszár van, húszat lát az egyben.
Ki ha leaprítja már a maga húszát,
Rangosan kipödri szép pörge bajuszát.
Hej! gyöngy is a huszár, ha felül lovára,
De a ló is szebb, ha huszár ül hátára;
Sőt ha paripáját büszkén táncoltatja,
Büszkévé válik még a ló is alatta.
Az idegen népek bámulva hirdetik,
Hogy a magyar huszár lóháton születik,
Ki ha le nem pattan saját jó kedvéből –
Mennykő legyen, a mi kicsapja nyergéből.
Ha vágtat: a villám pironkodva kéri,
Hogy lassabban menjen, mert utol nem éri.
S a szél – midőn lovát jól megsarkantyúzza –
Sírva jár utána – azt hinnéd, hogy nyúzza.
Nyeregkápájáról lóg a miatyánkja,
Ha szomjazik, onnan gyakran előrántja.
Egyébkor nem igen tekint fel az égre,
Csak mikor ihatik egy kis dicsőségre.
Ha iszik, rendesen emberül megfizet;
De csizmaszárában sem tűri a vizet:
Mert bor és dicsőség szíve tápláléka –
Jólteszi! a vizet igya meg a béka.
A huszárnak azért villámlik a kardja,
Mert égő szívéhez nagyon közel tartja.
Innen a huszárnak minden kardcsapása
A tüzes mennykőnek egy mestervágása.
Történt: hogy a huszár talált egy gyermeket,
Ki az ellenségtől a harctérre rekedt,
S míg a gyermek apját halálra koncolta,
Magát a gyermeket megszánta, csókolta.
S egy két öreg cseppet hullatván szeméből:
Kivitte a halál sűrű örvényéből.
Mert a huszár szíve olyan, mint a kardja:
Addig hajlik, amíg ő maga akarja.
De meghajoltában, bár kínok gyötrik –
Valamint a jó kard – soha el nem törik.
Csak a vitézségnek van nála kelete:
De kegyetlenkedni már nem természete.
     Az ellen ágyúja haraggal mormogja:
Hogy az öreg huszárt a golyó sem fogja;
Sőt ha elesnék is, nem hal meg egészen,
Mert az örökélet áll számára készen.
Ki vérrel derített hajnalt hazájára,
Feljegyzi a nemzet aranytáblájára,
S ki az igazságért harcol mindhalálig –
Holta után tüstént egy csillaggá válik.
     Látnád a huszárt! ha leveti mentéjét,
Végig imádkozván száz teremtettéjét,
S szívét az imádság oly nagy lángra gyújtja,
Hogy neki gyürkőzvén, két kezét kinyújtja –
Mentéjét pediglen a szél hátra fújja,
S utána csak úgy száll a mente két ujja…
Látnád, – óh ha látnád, hogy reszket az ellen,
Ki azt hiszi, hogy az egy négy kezű szellem!
s a bakát kardjának még szele sem éri,
Már megadja magát és a pardont kéri:
De agyoncsapja a huszár az álnokot,
Mert pardont sem adni, sem kérni nem szokott.
     Mikor a huszárok csatába indulnak,
Az Isten szeméből örömkönnyek hullnak,
S innen lehet aztán azt kimagyarázni:
Mért szokott a huszár oly gyakran megázni?
Ha én Isten volnék, csak azt vinném végbe,
Hogy lóháton menne a huszár az égbe.
Menyecske! ha feléd huszár nyújtja száját:
Csókold meg a világ első katonáját! –

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf