Szendrey Ákos: Közvetítők szerepe a házasságkötésben*

A jövendőbeli élettárs megválasztásába – különösen régen, de sok helyen ma is – kevés beleszólásuk volt a fiataloknak1. A szülők határozták el a házasságot s a fiatalok gyakran a leánynézőn találkoztak először. t a régi felsőbb rétegeknél2, s így van ez a népnél is. Magát a tevékenységet Bényben3 és Hont megyében4 gyentölésnek nevezik. Sárközben5, Balaton mellékén6, Csallóközön7, Kiskunhalason8 susogóba, Balaton mellékén9, s Dunántúl10 kullogóba mennek az öregasszonyok. A közvetítő leginkább asszony, néhol férfi. Elnevezése az ország különböző részében más és más. Dunántúl kullogó11, csoszogó12, szörző13, köszköpü14, pokolpemét15, a Palócságban az említett csoszogón kívül cődörasszony16, a matyóknál tudató asszony17, Hajduságban gyalogszarka vagy gyalgsátán18, Hajdunánáson kommendáló asszony19, Hódmezővásárhelyen pemetasszony, másutt követasszony20, Kecskeméten susogó21, az alföldi magyarságnál gügyü22, Erdélyben nanás23; férfiközvetítő a nanáson kívül Bakonyalján a szemiéttipruó24, Hódmezővásárhelyen a kérő25, Sándorfalván a gügyü lehet asszony vagy férfi26.

A közvetítő az általános megjelöléseken kívül (öregasszony, nénémasszony, stb.) Lendva vidékén a legénynek valamelyik nőrokona vagy jóismerőse27, a vasmegyei Hegyháton idősebb közeli nőrokon28, palócoknál az anya legidősebb menye és nászasszonya29, a Bikkalji palócoknál az apa, maga a komával, komaasszonnyal megy puhatolózni30.

A közvetítő szerepét vizsgálva, mindenekelőtt különbséget kell tennünk a megbízásból határozott helyre küldött s a csak általánosságban kommendáló közvetítő között.

A régi felső osztályok szokásaiból tudjuk, hogy a férfiak választása szabadabb volt, legalább is szabadon választottak azok közül, kiket számukra kiszemeltek31, miként a népnél is sok helyen. Itt van szerepük a meg nem bízott közvetítőknek, akik a legényeknek lányokat ajánlgatnak, kommendálnak, ezek közül azután választhatnak. A régiek úgy mondották ezt: „ne csak szemmel, de főképpen füllel” házasodjék a legény32. Hajdunánáson, mikor szüret után szünetel a mezei munka, jobban ráérnek eljárkálni, különösen olyan helyre mennek, ahol eladó lány vagy házasulandó legény van a háznál s ajánlgatják a lányokat, ismerve vagyoni viszonyait, ugyanezt teszik a kommendáló asszonyok a leányos háznál is33. Dráva mellékén a susogó hetekben – Szent András hava – a vén asszonyok isteni tisztelet után összecsoportosulnak, hogy nyelvükre szedjék a falu ifjait és házasodási terveket szőjjenek. E szerző asszonyok közbenjárulta nélkül kevés legény választja magának leendő hitvestársát34. Sándorfalván a gügyük tereferélés közben házasságot szereznek csupa szórakozásból35. De így van ez másutt is36. Debrecenben a nénémasszonyt maga fogja meg a legény, hogy kommendáljon neki37.

Ha azonban meg van már a kiválasztott lány, mielőtt a kérőket elküldenék, előbb tudakozódnak, hogy elfogadják-e a lány szülei a legényt38. Amint Apor írja: „…elsőben a leánynak az apját, anyját megjártatták alattomban, hogy van-e kedvek leányokat azon ifjú legénynek adni vagy nincsen.”39 Így van ez a népnél is, s ez a közvetítő tulajdonképpeni feladata. Ha csak más módon nem tudják meg a lányosház szándékát, előbb mindig elküldik a tudakozót, aki feladatának megfelelően dicséri a legényt s egyúttal megtudja, hogy milyen fogadtatásban részesülne a legény, ha elküldené a kérőjét40. Szeged vidékén még abban az esetben is, ha a szülők vagy a legény előzetesen szóba hozták volna a házasság ügyét, mindig az e célra felkért gügyü közvetíti a dolgot41.

A közvetítő rendesen nyíltan teszi fel a kérdést, így a válasz is nyílt. Egyetlen torontálmegyei adatunk szól arról, hogy a közvetítő jelképesen adja tudtul jövetele célját: bemenvén a lányosházba, az aljtót nem a kezével, hanem a hátával teszi be42. De a fogadáskor, elbocsátáskor jelképesen is megadhatják a válaszukat. Fehér megyében, ha szívesen fogadják és friss fonatos kaláccsal kínálják meg, akkor minden rendben van és a megbízó bátran küldheti el kérőnásznagyát, de ha nem marasztalják a vendéget s kimenet a pitvarajtó előtt keresztbe egy seprő fekszik, az annak a jele, hogy a legény kosarat fog kapni, ha a lányt megkéreti43.

Kevés adatunk van arra, hogy ez a közvetítés pusztán szívességből történik-e vagy díjazással jár. Sándorfalván siker esetén egy-két selyemkendő jár ki a közvetítőnek. Hódmezővásárhelyen azonban hivatásos közvetítők is működnek, akik inkább férfiak. Rendszerint jegyzéket vezetnek a mindkét nembeli fiatalságról és úgyszólván házasságközvetítő irodát tartanak44.

A közvetítő útjával kapcsolatban szerencse varázsló tevékenységgel is találkozunk. Torontál megyében a gügyüelindulása előtt megfordítja a kemence „előtévő”-jét, hogy szerencsével járhasson45. Arad megyében a lányosház kemencéjének előtéjét fordítja meg, hogy a lányt megkaphassák, de mikor elmegy, hacsak szerét teheti visszafordítja, hogy boldog legyen a házaséletük. Ezt a műveletet azonban senkinek sem szabad látnia46.

Leányt kérni a nép fia általában biztosra megy s hogy ezt a bizonyosságot megszerezze, előbb közvetve igyekszik kitudni a lány szüleinek szándékát. Ezt a célt szolgálják a közvetítők, és pedig meg nem bízottak, akik csak általánosságban ajánlgatnak, közvetítenek s a megbízottak, akik már meghatározott helyre mennek a lány szülei véleményének kitudása céljából. Amint láttuk általában asszonyok, s a tulajdonképpeni kérésben nem vesznek részt.

Ismerjük a közvetítőt a magyarral rokon népeknél is. Az Oberpahl vidéki észtekről írja Schroeder47, hogy náluk a közvetítők mindkét faja megtalálható: „die alten Weiber… kundschaften beauftragt, oder aus eigenem Antriebe, die Gesinnung der jungen Leute und ihrer Verwandten aus.” Összefoglaló leírásában azonban nem tesz különbséget48. Az Ardatov vidéki erzamordvinoknál a közvetítőnek megadják az utasítást a menyasszony tulajdonságaira vonatkozólag, gyakran anélkül, hogy határozott helyet jelölnének meg számára50. A Jaranok vidéki cseremiszeknél51, a Malvyš vidéki52, s az Elabuga vidéki53 votjákoknál a legény apja a lány falujában, egy rokonának vagy ismerősének házába megy, s azt küldik el a lányos házhoz tudakozódni. – A kazáni tatárokról írja Vámbéry: „a házasság csak mások közvetítésével történik s valamint az oszmán ifjú az úgynevezett szaudsi-khatun (szerelmi követ), úgy a házasulandó kazáni tatár, csak valamelyik megbízott nő közbenjárásával választja ki jövendőbelijét”54, a jakutoknál: „először szerelem követet küldenek a lányos házba” a lány atyja beleegyezésének elnyerése végett55. – Sartori56 nem tesz különbséget a közvetítő és a tulajdonképpeni kérő között. A közvetítés szokását megtaláljuk a Körmöc vidéki németségnél57, kisoroszoknál58, és szlovéneknél59, ahol ez egy rokon öregasszony, néha a legény anyja, nővére, megvan még a lengyeleknél60 és a bolgároknál61, továbbá a románoknál62.

Bármily soknak is látszik az adat, inkább csak külsőségre vonatkozik, pedig nem egy közülük arra mutat, hogy vannak itt fontosabb dolgok, babonás szokások is és a gyűjtőknek ezekre is nagy figyelmet kellene fordítaniok.        

/*/ L. e tárgykörbe tartozó dolgozataimat: Menyasszony kontyolás. NNy. 3 : 211, és Az új pár együttevésének jelentősége a házasságban. Ethn. 43 : 31.

/1/ V. ö. Weichhart G.: Keresztelő, házasság és temetés Magyarországon 1600-1630, 14. és Halmos Flóra: Magyar és székely nemesi társadalom Erdélyben a két Rákóczi György korában 1630-1660. 77,

/2/ Weichhart 19., Halmos 77.

/3/ NÉ. 14 : 38. Esztergom mon. 81.

/4/ MNy. 23 :179.

/5/ B. H. 1908. IX. 12.

/6/ T. Sz., M. T. Sz.

/7/ M. T. Sz.

/8/ Nyr. 18 : 334.

/9/ Lóczy 166.

/10/ Nyr. 18 : 90

/11/ Nyr. 18 : 91., Vas m. u. o. 30 : 101., Sárköz T. Sz., Tudományos Gyűjtemény 1833. 26., Nyr. 34 : 483.

/12/ Rábaköz, Sopron m. Nyr. 3 : 280., Kemenesalja, Ny. F. 33 : 19., Bakonyalja, u. o. 34 : 50., de így hívják Karancs vidékén is, T. Sz.

/13/ Ormánság, Kiss G., Kny. Protestáns Szemléből, 1927. 15., Kisasszonyfa, Várady 1 : 129., Dráva mellék, Magy. ERd. Kép. 1854, I. 273., Vas. Újs. 1885. 100., Réső 95.

/14/ Balatonmellék, Lóczy 166,

/15/ Veszprém m. Kiss: Dunántúli Protestáns Lap 15 : 437., Balatonmellék, Jankó: Balaton 383., Lóczy 166.

/16/ Karancs vidék, Nyr. 231 : 477.

/17/ Ethn. 7 : 166. NÉ. 14 : 233., NNy. 2 : 230.

/18/ Debrecen, Ny. F. 26 : 29., Szalonta, Móczár J.: Nagyszalonta 1606-1906. 205., Ny. F. 69 : 22., Alföld, Szarvasi Lapok 16., 50. sz. Baksay S. összegyűjtött irodalmi dolgozatai 3 : 36., Vas. Újs. 1864. 29., Réső 30.

/19/ Ethn. 10 : 224.

/20/ Nagy MO képekben 1 : 118., Baksay 3 : 36.

/21/ Baksay 3 : 36.

/22/ M. T. Sz. Szeged, Kálmány L.: Szeged népe 1 : 125., Kovács J.: Szegd népe 280., T. Sz., Nyr. 1 : 178., 7 : 235., Szeged, Szenes, Baksay 3 : 36., Sándorfalva, Csikesz: Sándorfalva leírása, 8., Pécska, Arad m. Kálmány L.: Koszorúk 1 : 187., Somogyi Gy.: Arad m. és Arad sz. kir. város mongr. 3 : 305., 342., Torontál mon. 144., Bácsgyulafalva, Zneta, Bács-Bodrog mong. 10., Alföld, Réső 153.

/23/ Székelyföld, Udvarhelyszék M. T. Sz., Kirza: Vadrózsák 510.

/24/ Ny. F. 34 : 52.

/25/ Csikesz 8.

/26/ U. o.

/27/ Ethn. 9 : 119.

/28/ U. o. 11 : 309.

/29/ U. o. 2 : 101.

/30/ U. o. 22 : 162.

/31/ Weichhart 19., Halmos 76.

/32/ Századok 1894. 75., v. ö. Piprek: Slavische Brautwerbung und Hochzeitsgebräuche 21.

/33/ Eth. 10 : 224.

/34/ Magy. Erd. Kép. 1854. I. 273. Vas. Újs. 1855 : 100., Réső 95.

/35/ Csikesz 8.

/36/ Kisasszonyfa, Várady 1 : 129., Bény NÉ. 14 : 38., Esztergom mon. 81., Alföld, Baksay 3 : 36.

/37/ Zelizy D.: Debrecen sz. k. város egyetemes leírása, 278.

/38/ Weichhart 20., Halmos 72.

/39/ Metamorphosis Transilvaniae.

/40/ V. ö. a 11-26-ig terjedő jegyzeteket és Nagybakónak, Ethn. 6 : 313., Lendva vidék, u. o. 9 : 119., Göcsej, Gönczi 327., Baranya m. Ethn. 5 : 449., Vasmegyei Hegyhát, u. o. 11. 309., Palócság, u. o. 2 : 101., NÉ. 15 : 77., Ethn. 22 : 162., Heves-Tiszavidék, Szépirodalmi kert 1899. 18. sz., Abaúj megyei Cserhát, Ethn. 9 : 131., Tokajhegyalja, u. o. 2 : 210., Matyók, NÉ. 14 : 233., Ethn. 7 : 166., NNy. 2 : 230., Rákospalota, NÉ. 15 : 77., Kiskunhalas, Ethn. 1 : 382., Szeged vidék, Két Garasos Újság 1858 : 53., Zágon: Ethn. 6 : 401.

/41/ Kovács: Sz. N. 281.

/42/ Torontál mon. 144.

/43/ Délmagyarországi Közlöny 1900. 230. sz.

/44/ Csikesz 8.

/45/ Torontál mon. 144.

/46/ Somogyi 3 : 342.

/47/ Die Hochzeitsgebräuche der Esten. 227.

/48/ U. o. 32. stb.

/49/ A. Hamalainen, Beiträge zur Ethnographie der Ostfinnen. Jou. S. F. Ou. XLIV.. 12.

/50/ U. o. 53.

/51/ U. o. 82.

/52/ U. o. 107.

/53/ U. o. 112.

/54/ A török faj 519.

/55/ U. o. 195.

/56/ Sitte und Brauch 52. stb.

/57/ Hanika J.: Hochzeitsgebräuche der Kremnitzer Sprachinsel 32.

/58/ Piprek 21.

/59/ U. o. 109.

/60/ U. o. 69.

/61/ U. o. 138.

/62/ Marianu, Nunta la Rumâni 83., 103.

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf