Illyés Gyula: Szállás a békének
– Szabó Lőrincnek a „Különbéke” olvasása után. –
Egyszerre hozták az újságot,
vadító hírekkel tele,
(hogy háborútól a világot,
ha még lehet, megmentik-e),
és a könyvedet. És félretettem
a híreket, a lapokat,
barátom, és a kés kezemben
oly türelmetlenül szaladt,
mintha sürgönyt, levelet nyitna,
sorsdöntő nagy üzentet,
tekintetem sóváran itta
előbb csak úgy a címeket,
azután kóstolóul itt-ott
a költemények sorait –
mert itatva szomjra indított,
s táplálva éhre mindegyik.
Várt a világ, és várt munka.
Vetettem felé néha még
egy oldalpillantást, de újra
a másik hírt, a versekét
kerestem, járt a kés szökellve,
dőltek frissen a fölszegett
lapokról, szinte az ölembe
a betűk, mint a borsószemek.
Betűk, eszmék friss hírvivői,
tudván plántáló magvai
annak, miért tud még örülni,
sírni, békülni valaki,
egy ember, egy csak a világból,
egy „rész” csupán, – és izgatóbb
volt a világnál az a távol
világ, mit ő gyúrt s faragott. –
– Lángokkal talpra állt vidéknél
izzóbb talajon küszködök,
barátom, keseredve, még én,
s teszek rendet a rom között;
döntöm, hogy ellenség se jobban,
mi bennem, fölöttem inog –
hellyel, tág műhellyel fogadjam
a békét, ha még jönni fog.