Babits Mihály: Miatyánk 1914.

Miatyánk, ki vagy a mennyekben,
harcokban, bűnökben, szennyekben,
rád tekint árva világod;
a te neved megszenteltessék,
a te legszebb neved: Békesség!
Jöjjön el a te országod.

Véres a földünk, háború van,
kezed sújtását sejti uram,
s mondjuk, de nyögve, szomorúan,
– add, hogy mondhassuk könnyebben –
Legyen meg a te akaratod!
– mint angyalok mondják mennyekben.

Előtted Uram, a hon java,
s hulljon a lomb, csak éljen a fa:
de vajon a legkisebb lombot
nem őrzi-e atyai gondod?
nem leng-e az utolsó fürtön is,
áldva miképpen a mennyekben,
azonképpen itt a földön is?
Megráztál, nem lehet szörnyebben,
már most ami fánkon megmaradt,
őrizd meg őszig a bús gallyat:
mindennapi kenyerünket add
meg nekünk ma, és gyermekeinket
növeld békére: ha bűn, hogy lábunk
ma vérbe csúszik meg: értük az!
Bocsásd meg a mi bűneinket,
miképpen mi is megbocsátunk
ellenünk vétetteknek: a gazt
tied, büntetni: mienk csak az,
hogy védelmezzük a mieinket!
És ne vígy a kísértetbe minket,
hogy ártatlanságunk tudatát,
mint drága párcélos inget
őrizzük meg, vár véresen,
hogy át ne hasadjon sohasem.
Jaj, aki ellenünk mozdul:
Megvívunk, készen, bármi csatát,
de szabadíts meg a gonosztul,
mert tied az ország,
kezedbe tette le sorsát,
s te vagy a legnagyobb erősség:
ki nevedben buzdul,
bármennyit küzd és vérez,
előbb, vagy utóbb övé lesz
a hatalom és a dicsőség!