Leiningen-Westerburg Károly levele – feleségének

Arad, 1849. október 5.

Egyetlen, utolsó leheletemig hőn szeretett Elizám!

    A kocka eldobatott, és e földön már csak néhány órám maradt, hogy magam e keserű lépésre előkészíthessem. A halál nem érintene olyan kegyetlenül, ha egyedül állanék, de a reád, hűséges Elizám és gyermekeimre való gondolás fájdalmasan érinti lelkemet.

    E csapás nem talált készületlenül, azt hiszem, mindenre elkészültem, és mégis e pillanatban szívem fájdalmasan összeszorul, ha arra gondolok, hogy téged, legdrágábbamat, örökre elveszítelek. Nem! nem örökre, mert szent az a hitem, hogy a földi életre egy szebb, jobb következik. Lelkem mindig körötted lebeg, mert a lelkek hazája mindenütt ott van, ahova Isten hatalma elér. E pillanatban, mikor minden földi dolog mulandósága előttem áll, és múltam lelki szemeim elé tárul, s az emlékek mintegy megrohannak, a válást oly nehézzé teszik. A rólad alkotott emlékeim oly magasztosa fenségben tárulnak lelkem elé, hogy nem találok szavakat, melyekkel leírhassam azt a fájdalmat, mit eme emlékek okoznak. A végtelen hatalmú Isten (adjon nékem erőt), ki szívembe lát, adjon erőt, hogy mint igaz keresztény halhassak meg. Atyáim hitéhez mindig hű maradtam, és ez adott, lelkiatyám kezéből, megnyugvást, s most már kész vagyok Uram és Teremtőm ítélőszéke elé járulni. És te Elizám, ki oldalamnál mint a bátorítás és reménység angyala állottál, mily csekély mérvben adózhattam én e boldogságért, melyet édes jutatott. Adjon a jóságos Isten erőt és bátorságot, hogy e nehéz megpróbáltatást elviselhesd. Nekem pedig hűséges Elizám, bocsáss meg, ha az életben néha fájdalmat okoztam vagy durva voltam: ha nem is halhatom szavad, mégis azt súgja szívem, hogy megbocsátottál.

    Ó, szegény gyermekeim! Én édes jó Istenem! Érettök kell élned néked, hű Elizám. A te sorsod nehezebb, mint az enyém, mert fájdalmadat évekig viseled szíved felett, és mégis hálásan pillantok a másvilágról Reád, ha gyermekeimet felneveled. Neveld őket az Úr félelmére és faragj belőlük jó és nemes szívű embereket. Ha én már nem őrködhetem felettök, találjanak ők Benned oly édesanyát, ki megtanítja őket arra, hogy szerencsétlen atyjuk emlékét mindenkor féltve őrizzék szíveikben. Úgy szeretném kezem áldón fejükre tenni és még egyszer szerető szemedbe néni. De talán jobb, hogy ez utolsó találkozás nem engedtetett meg. Miként az Úr akarja, úgy legyen!

    Lipót, a jó és hű Lipót, kit nem sújt az én szerencsétlen sorsom, megígérte, hogy mint jó atya, úgy fog rólad és gyermekeimről gondoskodni, s ő meg is tartja ígéretét.

    Ami a világi javakat illeti, arról nem kell véled semmit sem közölnöm, ebben nem lesznek gondjaid, mert vagyonodat nem vehetik el. De egy kérésem mégis lenne Hozzád. Arra kérlek, hogy kötelezettségeimet, nehogy nevemen folt essék, váltanád be. Erik és Viktor adósságait ismered, Damjanich tábornoknak 1450 forinttal – egyezményes pénzben – tartozom, fizesd ki ezen összeget özvegyének, mert nevezett is velem együtt holnap mártírhalált hal. Ugyancsak 400 forinttal – c. p. – tartozom Albreck őrnagynak, de hogy ő hol van, azt nem tudom, majd jelentkezik Nálad. Inkey Miko nekem tartozik 500 forinttal. A házassági óvadék, minden bizonnyal változatlanul megmarad, miután az a Tied.

    Fivéreimnek és a hozzám tartozóknak igaz áldásom, imádkozom boldogulásukért. Viktoromat, ki talán nem is sejti, hogy mily sors vár reám, mélyen sújtva majd e csapás, de az Úr, ki sebeket ejt, ad írt is azokra.

    Lásd Elizám, remélem, hogy ha fájdalommal telt szívvel is, de bizalommal nézel sorsod elé, imádkozni fogok éretted és gyermekeimért, mert azt mondják: egy haldokló imája különös erővel bír. Szíved vérzik, érzem, de a gyermekeinkkel szembeni kötelesség a fájdalmat enyhítendi és idővel Herman, ki annyira hasonlít hozzám, képmásommá válhat. A kisebbeknek e nagy fájdalomból még nem jut ki rész, de jól van ez így. Ők atyjukat csak a te el beszéléseidből ismerhetik meg, s ki tudná nekik jobban elmesélni, hogy atyjuk, ha a világi törvények őt el is ítélték, mégis mindig becsületes ember volt, kit igaz meggyőződés vitt a halálba.

    Az idő, mit még a földön vándorolhatok, rövidre szabatott és levelemet is nemsokára leadom, de most oly nehézzé válik magamat e soroktól elszakítanom, hogy ezek az utolsók, mit néked írhatok.

    Isten áldása kísérjen és védje az én hűséges hitvesem, adjon Ő neked erőt és bátorságot – nekem pedig örök nyugodalmat.

    Én egyetlen, hűséges Elizám, gyermekeim! Éljetek boldogan, nemsokára kiszenvedtem: még egyszer köszönet a Te hű szerelmedért, mindazért, mit érettem tettél. Istenem! Istenem tovább már nem bírom, éljél boldogan, én életem, mindenem Te,

halálig hű
Károlyod