Özv. Pósa Lajosné: Virágos sír
Látod-e a csillagokból
Édes uram párom?
Tarka virág illatozik
Síri nyoszolyádon.
Patakparti kék nefelejcs
Kékellik most rajta…
Emlékszel-e hány bokrétát
Fűztünk abból dalba?
Köröskörül be van szegve
Fehér százszorszéppel,
Így zártad be kis világod,
Lelkedbe mesével.
Az az ezüst, aranyszárnyú
Lepke száll most rája,
Amelyiket te kergettél
Szép Tündérországba.
Az a madár, dalos madár
Dalol a fejfádon…
Ugye, hogy szebb, mosolygóbb rá
Az örökös álom?
Vagy tán éppen fel-felsóhajtsz
Síró énekére?
Hisz nem régen, a szíved volt
Dalrengető fészke.
Halld meg édes a madárszót,
Lásd virágos ágyad…
Óh! csak az én vérző sebem
Soha meg ne lássad!
Álmodj lelkem! Álmodd vissza
A tündérmeséket,
„Volt egyszer egy királyasszony…
Volt egyszer egy élet!”