1. zsoltár- AZ IGAZ EMBER ÚTJA

1 Boldog, aki a gonoszok tanácsa szerint nem jár,
a bűnösök útjára nem lép,
s a káromlók közé nem ül le.

2 De az Úr törvényében leli kedvét,
éjjel és nappal azon elmélkedve.

3 Akár a fa a folyóvizek mentén
gyümölcsöt hoz, ha itt az ideje,1

4 nem hervad levele;
siker kíséri minden tettét.2

5 Nem így a gonoszok: azok akár a polyva,
a szélvész őket elsodorja.

6 Ezért a gonoszok nem kelnek fel3 az ítéletkor,
a bűnösök, ha összegyűlnek mind az igazak.

7 Mert ismeri az Úr az igaz útját,
s a gonosz útja végül kárhozat.4

/1/ Az örökzöld és gyümölcsözni nem szűnő fa a folyóvíz partján paradicsomkertre emlékeztet, de egyben az örök élet szimbóluma.
/2/ Sok fordító és magyarázó ezt a sort „glosszának” tekinti. A kérdés talán csak ennyi: vajon e sor is része a hasonlatnak, amely az igazat gyümölcsöző fához hasonlítja, vagy a hasonlatot magyarázza.
/3/ Dagiid szerint a felkelni ige gyakran feltámadást jelent a zsoltárokban. Amennyiben a nem hervadó falevél (örökzöld) a halál utáni örök életre vonatkozik, ez az értelmezés valószínű. Ugyanakkor a következő sorral való párhuzam a kézenfekvő, ha az igazak halál utáni gyülekezetére gondolunk.
/4/ Az eredeti szöveg a gonoszok útjának pusztulásáról beszél. Így szó szerint fordítva a kép nem világos, legtöbb magyarázó azt mondaná: a gonoszok útja pusztulásba visz. Azonban a pusztulás, amiről itt szó van teljes és végleges. Legközelebb mégis magyar nyelven a kárhozat fejezi ki az emberi élet te4ljes és visszavonhatatlan csődbe jutását.

⃰

Ez a Zsoltárok könyvének nyitánya. Az ószövetségi vallásosság rövid összefoglalását fejezi ki. Két út van. Az ember vagy az Úr vagy a gonoszok útját járja. Az első versben három tagadás van: a gonoszok útjától az igaz ember tudatosan távol marad, mert nem társul terveikhez, nem utánozza életmódjukat, nem azonosul társaságukkal. Úgy tűnik tehát, hogy ez az út magányos, de a Törvény mint életforrás táplálja.

Az 5. vers kezdő szavai („nem így!”) a vers hangulatát visszájára fordítják. A gonoszok magabiztos társaságát felfújja az ítélet, akár egy szélvész a ponyvát. Az ő életük nem terem gyümölcsöt. Az igazak viszont a végítéletkor „összegyűlnek”, s az Úr övéit és útjukat magáénak ismeri el.

A végső kicsendülés komor. A gonosz vége csőd, útja pusztulásba torkollik. Az igaz örül, hogy vállalta magányos útját, amikor a Törvényhez ragaszkodott.