Petri Mór: A végzet
Pazar a végzet, osztogatja
Egynek baját, másnak javát.
S kinek legtöbb jót oszt a földön,
Ahhoz végül legmostohább.
Útfélen tengődő szegények,
Ha egyszer porba omlanak:
Nincs, aki könnyet sírjon értük
S nincs, amit megsirassanak.
Alacsony kunyhó – mély, sötét sír:
Olyan egyformán ridegek.
Lefelé csak egy-két arasz még.
Föllebb, alább majd-egyre megy.
De aki büszke palotának
Ül bíboros szép bársonyán,
Körötte csupa csillogó fény
S virág fakad lépte nyomán:
Annak lehullani a mélybe
S feküdni a sír fenekén!
Jó ágy csupán a nyomorultnak,
Ki legalább pihen szegény.
Ó, így a végzet kiegyenlít
Mindeneket a temetőn.
A boldogot megfojtja hűtlen
S megkönyörül a szenvedőn.
Fővárosi Lapok 1893. aug. 20.