Kiss Tamás: Rapszódia
Fuss tollam lassú kezemmel,
oly jóleső ez, oly szíves,
mintha úri paripára
nyergelhet fel egy földmíves.
Századok gyalogoltatták
úgyis már ezt a két kezet,
egymásnak kérgesen adták,
amíg csuklómig érkezett.
Ha felfognád a kínokat,
miket elmorzsoltak vele
és elvihetnéd messzire
vad kaszák elkopott nyele…
Ha írhatnád, mért keserű
szolgák szájában a falat,
mért nő égig az idegen,
s mért lakunk mi a föld alatt,
mért született ilyen örök
járomba ez a drága nép
s mért rejti homloka alatt
a béres tekintetét?…
Karcsú toll, olyan rímeket
pengess, mint egykor a kapák,
hadd örüljenek odalenn
a nagyapák, az ükapák,
suhints szép szerszámom, suhints,
míg renddé omlik a robot:
szeress, vigasztalj, s ne feledj!
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Vagy átok rád s légy újra bot!