Márai Sándor: A barátnő verse

Most mégis elmondom ezt neked. Mert ez épen a nehéz és fájó
Titka a szerződésnek, hogy egyszer mindent oda kell adni
És ez nem a barátság, nem a pénz, nem a csönd
És a zübörgő vonatok sem, nem a tájak, ahová vittelek
Magammal, egyre messzebb, és két nagy gyerekszemeddel
Úgy néztél vissza már az életedre – ezerkilométeren át
Mint falusi tájra a kalandor a vonatból. S kis bárányokat
Láttál legelni ott, kis életeket és udvarias mosollyal
Hagytuk elmúlni őket és mentünk az étkezőbe, vagy egy hotelbe

szozattovabbacikkhez

Pósa Lajos: Tavaszkor

Oh, jön-e még vajon,
Lesz-e olyan idő,
Hogy az én sasszárnyam
Egyszer újra kinő?
Csapong-e még lelkem,
Vijjog-e, mint hajdan:
Tornyos fellegek közt
Tomboló viharban?

Hogy add vissza újra,
Isten, nem is kérlek!
Csak akkora szárnyat
Adj, mint a fecskének!
Fecskeszárnyú lelkem
Csak a rétet járja:
Dalos kedvvel térjen
Az eresz aljára.

Reviczky Gyula: Petőfi él!

Petőfi él! De nem mint hiszitek,
Nem mint bágyadt tekintetű öreg.
A kor arcára nem vésett redőt,
Fehér hajjal ne képzeljétek őt.
Fejét fennhordja most is; szeme fényes;
Oly fiatal még: csak huszonhat éves!

Petőfi él! De nem volt soha rab.
Ne higgyétek, nem hord ő láncokat!
Kard van kezében, ajkán harci dal;
Előre száguld, mint a bősz vihar,
És túlharsogja az ágyúk moraját
Szent himnusza, egy szó: Világszabadság!

Petőfi él! Lánglelke fennvirraszt.
Vénség, halál sohasem érik azt.
Lázas szívével, ifjan, szabadon
él és fog élni, édes magyarom.
Lesz trónok és országok pusztulása;
De az ő sírja még sem lesz megásva!

Tóth Árpád Tetemrehívás

Olykor a bíbor alkonyatban
Elnehezedik a szivem –
Felnézek a nagy, csuda égre,
    És látást látok, úgy hiszem.
Boldogtalan fantáziámnak
Úgy rémlik, a felhők felett
Azért a csönd: meghalt az Isten,
És ravatalra tétetett.
    Fejénél roppant arany lángok,
Antares s Orion ragyog,
Körüle térdre rogyva sírnak
Az árván maradt angyalok.
    Valaki megölte az Istent,
És fekszik némán és hanyatt;
S reszketve a gazdátlan űrnek
Lakói hozzá bolyganak.
    Jönnek a sárga Hold-lakók és
A Mars bölcs óriásai,
Saturnus-népek hat szivükkel
S Vénusz szirom-leányai.

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Mozzanat

Előre bukott fejjel
a jégverem felé.

Ez volna az a mozzanat,
amire emlékezni fogsz
a tisztítótűz lobogása közt is?

Felhördül benned az elítélt,
besötétedik az erdők kupolája.
Tűz Tamás: Mozzanat

Előre bukott fejjel
a jégverem felé.

Ez volna az a mozzanat,
amire emlékezni fogsz
a tisztítótűz lobogása közt is?

Felhördül benned az elítélt,
besötétedik az erdők kupolája.

Gyóni Géza: I. N. R. I.

Az út mentén, a faluvégen
Ott állt a Megváltó keresztje.
Két durva fából hevenyében
Valami ájtatos szegezte.
Esőbe, hóba korhadt fája,
Nap égeti, vihar veri,
Irombán van kivésve rája
A négy betű: I. N. R. I.

Kíváncsi gyermek - hányszor álltam
Az egyszerű kereszt előtt,
Gyermekszívvel hogy megcsodáltam
A megfeszített szenvedőt.
Tövisein is úgy szerettem
Borzongva elmerengeni
S ott állt a fán a megfejthetlen,
A rejtélyes I. N. R. I.

szozattovabbacikkhez

Páll Miklós: Húsvéthajnali imádság

Uram, itt a nagy hajnalóra
S én, bolond álmok álmodója,
Ím, csendben letérdelek
S elhagyva: vágyam, könnyem, harcom,
Bús gyermekfejem mélyre hajtom
S úgy beszélgetek Veled.

Künn most ébred a tavasz-reggel
S hozsannás, friss kék égszemekkel
Száz kis bimbót bontogat
S míg finom zöldjét földre önti,
Víg madárdallal megköszönti
A zengő harangokat.

Én is köszöntelek hát, Istenem,
Fogyott erőben, s jaj, hittelen,
Miket elvitt húsz tűnt évem,
És mind rohan napra a nap,
Érzem, mind kevesebb marad
E régi kincsből nékem.

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: Pilátus

pilátusA pörnek vége. Elvégeztetett…
Véres a kereszt tövében a fű.
A helytartóban forr a néma düh
S egy gondolat tépi a másikat.

„Rongy csőcselék, én unlak titeket,
Unom a vágyatok, a hitetek,
A papjaitok ragyogó ruháját,
A mellükverő messiásokat,
A nap hevét ez átkos ég alatt,
A zagyva szókat, buja színeket,
És magamat és uramat a császárt,
Ki bíróvá tett ilyen nép felett.

»Feszítsd meg!« – üvöltötték a fülembe,
Amíg unottan odalöktem nékik.

Szegény bolond! Pedig csak álmodott,
Csak álmodott egy létráról az égig.

szozattovabbacikkhez

Sándor Dénes: Lukács 24, 29

/Mane nobiscum quoniam advesperascit et inclinata est iam dies/

Uram!
Kis Emmauszra rászállt a homály,
Efraim mellől halk szellő suhan,
Ülünk nagy búsan két szomorú vándor.
Szívünkre valami mély esés zuhan.
Ne menj el Uram, ne hagyj minket árván,
Szemünket a könny hiába ne meressze,
Legyél bús egünkön halk dalú szivárvány,
– Uram maradj velünk, mert leszállt az este. –

Simuló két szemed fordítsd le reánk,
Nem tudjuk ki vagy, oly jól esik a nézés.
Két szomorú vándor sírva néz feléd,
Feléd, kinek szeme mélylő nagy igézés.
S kinek szent szavait át a nagy úton
Bős szomorú lelkünk oly epedőn leste.
– Uram maradj velünk, mert leszállt az este. –

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Nagycsütörtök

Aki befordul itt a sarkon
nem én vagyok már
összegezheti bármilyen kéz
éjek s napok tengere hitvány
kis csigaházba apad
s émelyedik vissza
fehér gyaluforgácsát
az áprilisi égnek
ki nevezheti hónak
ámbraszínű fellegeiből
ki remélhet gyöngyhasú záport
mástól terhesek már az idők
s a szellők térdein
nem viháncol a tündér
Nagycsütörtök közeleg
vér ima ostor

Áprily Lajos: Köszönet a napsugárnak

Tavaszodik. Holt tavaszok
fáradt szívembe visszajárnak.
S fáradtan is köszönni kell,
köszönni kell a napsugárnak.

Köszönöm, hogy hervadva is
tavaszi halk mámorba estem.
Köszönöm, hogy új fény ragyog
a főtéri aranykereszten.

Köszönöm, hogy kisgyermekek
mezítláb malomkerekeznek.
Ásott tövű vén almafák
fiatalos kedvvel rügyeznek.

Köszönöm a szél jóízét,
aromáját a barka-szagnak.
Köszönöm, hogy hegyoldalon
ibolyászó lányok kacagnak.

szozattovabbacikkhez

Kányádi Sándor: Április hónapja

Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.

Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.

Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet:
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.

Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.

Papp-Váryné Sziklay Szeréna: Tavaszi dal

Zöldül-e majd annyi csergaly az erdőn,
Nyílik-e majd annyi virág a mezőn,
Bokrétát, hogy annyit kössünk belőle,
Jusson minden győztes vitéz csákójára belőle?!

Zöldül-e majd annyi csergaly az erdőn,
Nyílik-e majd annyi virág a mezőn,
Koszorút, hogy annyit fonjunk belőle,
Jusson minden halott vitéz sírhantjára belőle?!

Nem tudom én lesz-e cserág,
Nem tudom én lesz-e virág,
Nem  tudok én – hajh ki tudna egyebet:
Mosolyból, ha rózsa válna,
Könnyből, ha gyöngyvirág válna,
Köthetnénk majd bokrétát is,
Fonhatnánk majd koszorút is eleget!

Simon István: Szentgyörgynapra

sztgyorgySzentgyörgynap előtti este,
minden tavasz közepén
ki-kinyargalt a nyíresbe
nagycsizmájú kis legény.

Bukott le a nap a kéklő,
elnyújtózott hegy megett,
csorda porzott, legelésző
vén kecskepár mekegett.

Bólogott két lába mellett
kövér lapu, gyöngyvirág.
Ment a fiú, hisz úgy kellett
az a zöld-arany nyírág!

Azt tartotta szólás-mondás,
régi hit és babona
(s esküdött rá bába, kondás,
minden szomszéd, ángy, koma):

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Tavaszi zsörtölődés

A szarvasok ősnyelve
a madarak koloratúrszopránja
medvék cammognak át az istenek alkonyán
egyetlen díszlet a lemenő nap
tengerben vergődő szárnya
felsikoltanak valaki de nem mer
keze ügyéből elpárolog
az égre igyekvő vizek utolsó cseppje is
virágokat szed még a kiirthatatlan
tisztások zenekari árkában
hol csóka káricsál és szöcske prüsszög
a művészkijárón sorra tűnnek el
az éjszaka zenészei
hogy becsempésszék hangszereiket
a szerelemre gyulladt felhők
gyapjú takarója alá

szozattovabbacikkhez

A tiszttartó leánya, Halasi

A tiszttartó leánya
Magyar népköltés

népimotKéri pusztán, az endrődi határban,
Leveledzik a nagy hársfa javában.
Hej! endrődi határ öreg hársfája,
Búsulni jár a kis bojtár alája.

Éjfél után három óra az idő,
Furulyaszó hallik onnan messziről,
Száll a nóta, berepül egy ablakon:
Ne aludjék, ébredjen fel kisasszony!

Kinyílik a tiszttartóház ablaka,
Selyemhajú kisasszony néz ki rajta.
Én Istenem, azt gondolja magába,
Mért vagyok én a tiszttartó leánya!

In: Endrődi Sándor: Magyar népballadák

szozattovabbacikkhez

Szilágyi Mihály halála

Szerémi György krónikája nyomán –

Egyszer Szilágyi Mihály kilovagolt Nándorfehérvárból, és a sík mezőn megpillantotta a rácok fejedelmét, aki csekély kísérettel ott vadászott. Mindjárt megrohantak a rácokat, és a fejedelmet el fogta. Nándorfehérvárra kísértette, és hat hónapig kemény fogságban tartotta. Eközben sokszor maga elé hozatta a rác fejedelmet, és mindig azt kívánta tőle: adja át Szendrő várát.

    A rác fejedelem jól tudta, hogy addig meg nem szabadul, míg a várat át nem adja, ezért teljesítette volna Szilágyi követelését, de a felesége meg a rác bárók semmiképpen sem adták fel a várat.

    Akkor a rác fejedelem könyörögni kezdett Szilágyinak, hogy nagy váltságdíjért bocsássa szabadon.

    Szilágyi Mihály hajlott is arra, hogy a fejedelem kérését teljesítse, de az udvari diák, akit Lászlónak hívtak, lebeszélte róla.

    - Uram, a rác fejedelmet semmiképpen el ne bocsásd, mert ha elbocsátod, később nagyon megbánod. A fejedelem nagy úr, és kegyetlen bosszút áll rajtad. Ha már elfogtad, semmi szín alatt el ne bocsásd.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Li öröksége

Li hazafelé igyekezett, de nem akarta vinni a lába. A feje kábult és nehéz volt, a távolból feléje villanó pagodák teteje táncolt a szeme előtt. Bírja-e még? Egy-két tántorgó lépés, aztán ott fekszik az útfélen, a rizsföldek mellett.

    Ó, nem így képzelte ezt az utat, amikor első keresetét viheti haza az édesanyjának, a kistestvéreinek! Friss, ruganyos léptekkel akart hazasietni, futni, repülni…

    És most… Mi lesz most?

    Várják… a kis húga kifut az utcára, édesanyja áll az ajtóban, ernyőnek tartja szeme fölé a kezét, hogy messzebbre lásson, s ha megkérdezik a szomszédasszonyok, kit vár olyan nagyon, mosolyogva feleli:

    - A fiamat.

    És Li az útfélen fekszik betegen, elhagyatva, talán meg is hal.

    Húsvétra akart otthon lenni. Ő keresztyén, nem a bálványok tisztelője. Édesapja korán elvezette Jézushoz. Édesapja faluról falura járt, úgy hirdette a Megváltó nevét. De fiatalon meghalt. Magára maradt a kis család. Li lett a támasz. S most ő is beteg. Mi lesz belőlük?

szozattovabbacikkhez

Bajcsy-Zsilinszky Endre: Mátyás király [IX.]

    19. A nagy király legszomorúbb küzdelme – az utódért

    „De jaj, csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontagság járma alatt nyögünk…”

   

    Bizony a legnagyobbak is. Mátyás király „szerencséje” amúgy is kegyetlen, kiszámíthatatlan tündér, akit szinte naponként újból és újból kellett meghódítani a szellem, az akarat, az idegek páratlan összjátékával. Az ő szerencséjéről csakugyan megállapíthatjuk, hogy elsősorban magának köszönhette, úgy csikarta ki égtől és földtől valóban herkulesi erőfeszítéssel. Egyszer aztán nagyot botlott, s annak baljóslatú következményeit már csak részben tudta elhárítani életében, másik részében már csak föltartóztatni – haláláig.

    Nagy szerencsétlenség volt Podjebrád Katalin korai halála

    Életének legnagyobb emberi és politikai kettős szerencsétlensége: első feleségének, Podjebrád Katalinnak korai halála volt és második házassága a nápolyi Beatrixszal.

szozattovabbacikkhez

Darkó István: A hóhér

Az volt a nagy esemény, ahogyan a kis Takács visszaérkezett a háborúból. Mindenki láthatta volna rajta, ha van valaki akkor az állomáson, hogy amikor lelépett a vonatról, tétovázva nézett körbe, babra kézzel sokáig csatolgatta magára a hátizsákot és bizonytalan lépésekkel megindult a visszatért leszereltek között a falu felé, hogy no, a kis Takács, a ferdeorrú Takács Jani semmit sem változott. Olyan ő bizony, mint azelőtt volt, mielőtt a nagy emberszükségletben az ő satnyasága is megkellett a hadseregnek és bevették, elvitték. Eléggé a közepén tették ezt vele, mert elmúlt már akkor is negyven esztendős.

    - Nagyon meg lehet szorulva a Konrád, meg a Vilmus, – mondotta még Pintye is, a sánta, háborús pótdobos a faluban –, ha már a Janira is rávetette szemét, girhes Takács Janinkra.

    Janit nem is kísérte ki senki az állomásra, amikor virágosan, kufferesen, jócskán vidáman, italtól bemelegedve elvitte a vonat a negyvenévesek között. Nagyon öreg, okulárés anyja volt neki otthon a kis belsőségében, az járni sem tudott, nem kísérhette ki a Janikát. Meg is volt ijedve szegény, vén Takácsné, amikor megtudta, hogy még a Janit is viszik katonának. Annyira megrémült, hogy görbe, eres lábai azt a kis szolgálatot is felmondták, amelyre eddig napjában valahogy mégis rá tudta venni őket. Egyedül imbolygott hát a daloló házasemberek között a vén legény, a kis Takács.

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: Márika hitet tesz

A főméltóságú asszony azon a napon üres hátizsákkal jött haza a koldulásból. Ott ültünk mind a lyukas födelű csűr előtt, és láttuk, ahogy vánszorogva jött fölfele a hegyoldalon, s hátán úgy csüngött alá a löttyedt katonai hátizsák, mint valami megvagdosott denevérszárny.

    Három hete laktunk már abban a rozoga csűrben, mely egy bajor paraszt háza mögött szomorkodott a domb tetején, s két hete volt, hogy utolsó, hazulról hozott élelmünk is elfogyott. Azóta úgy éltünk, hogy valaki közülünk mindennap elindult a hátizsákkal, és sorba járta a bajor parasztok tanyáit. A hátizsákba betettünk nehány nélkülözhető holmit – mert a pénz már jó ideje nem kellett senkinek Németországban –, és ezekért próbáltunk kenyeret, zsírt, tojást és krumplit vásárolni a gazdáktól. A beszerzésnek ezt a módját német szóval hamszterolásnak neveztük, mivel magyar szót nem formált ki erre a célra a magyar nép nyelve több ezer esztendőn át. A német elnevezés a hörcsögből indul ki, mely állat tudvalevőleg minden összegyűjthetőt összehord a maga odújába. Mi ezen a téren nem voltunk olyan szerencsések, mint a mezők vadja. A bajor parasztok olykor még az ajtót is bezárták előttünk, ha jönni láttak. De sokszor még ennél is rosszabbul jártunk, s a törvényszéki bíró szerint, aki többször volt már ilyen körúton, csak az volt a szerencsénk, hogy nem értettük a bajor tájszólást, s így sohasem tudtuk meg, hogy mit kiabáltak utánunk egy-egy házból.

szozattovabbacikkhez

Arany János: Csalfa sugár

Kis bokor, ne hajts még,
   Tél ez, nem tavasz;
Kis lány, ne sóhajts még;
   Nem tudod, mi az.

Bokor új hajtását
   Letarolja fagy;
Lány kora nyílását
   Bú követi, nagy.

Szánnám a bokorkát
   Lomb- s virágtalan:
S a lányt, a botorkát,
   Hogy már oda van!

                   1880 márc. 16

Berzsenyi Dániel: A szerelem

Mi a földi élet s minden ragyogványa
     Nélküled, oh boldog Szerelem érzése?
Tenger, melyet ezer szélvész mérge hánya,
     Melynek meg nem szűnik háborgó küzdése.
India kincsével légyen tömve tárod,
     S Caesar dicsősége ragyogjon fejeden:
Mit ér? vágyásidnak végét nem találod,
     S nem lel szíved tárgyat, hol megelégedjen.
De te, édes érzés, egek szent magzatja!
     Az emberi lelket bétöltöd egészen,
Bájodnak ereje az égbe ragadja:
     S a halandó porból egy félisten lészen.
Te a szerencsének játékát neveted,
     Mert hatalma néked semmit nem ád s nem árt;

szozattovabbacikkhez

Csokonai Vitéz Mihály: A rózsabimbóhoz

Nyílj ki, nyájasan mosolygó
    Rózsabimbó! nyílj ki már,
Nyílj ki; a bokorba bolygó
    Gyenge szellők csókja vár.

Nyílj ki, gyenge kerti zsenge:
    Hébe nektárt hint terád.
Száz nyakadba Flóra gyenge,
    Bársonyos palástot ád.

Óh, miként fog díszesedni
    Véled e parányi kert!
Óh, hogy óhajtják leszedni
    Rólad azt a drága szert! –

szozattovabbacikkhez

Reviczky Gyula: Énekek éneke

Szaharán jártam, számumot leheltem.
Oázt hiába leltem utamon:
Rám törtek, hogy pihennem ne lehessen,
Sakál, hiéna, bősz ember-barom.
Az üldözött vadnál is kimerültebb,
Erősek közt egyetlen gyönge, én,
Daloltam, ah, de meg nem szelidültek,
Mint hajdan, Orfeusznak énekén.

Tovább vonszolva testem’ száz sebével,
Hárfámon kívül minden más nekül,
Embert utánzó nép közé juték el,
S nem értettem, beszélt bár emberül.

szerelemkép1

szozattovabbacikkhez

Vajda János: Bertának

szerelemkép2Hova menjek, meneküljek?
Hogy ne lássam gyötrő képed?
Hasztalan futok, kerüllek,
Semmi sem bír már tevéled.

Mint az égő hadi gálya
Minél jobban siet partra,
Belsejét emésztő lángja
Annál inkább terjed rajta:

Rajtam sem segít már többé
A ködös, a mesés távol.
Bűbájod csak ingerlőbbé
Varázsolja kacér fátyol.

A csodaszép május hóban,
Mikor a zöld erdőn járok,
Szemeiddel hát nem onnan
Integetnek gyöngyvirágok?

szozattovabbacikkhez

Arany János: Betyár

          Töredék

Dallam: „Bort ittam én, boros vagyok.”
I

betyarKondorosi csárda mellett
Gulya, ménes ott delelget:
Csárdabeli szép asszonynál
Bort iszik az öreg-bojtár.

Öreg-bojtár, kis-számadó,
A főcsikós után való;
Leányokért élő-haló,
Menyecskék kedvire való.

Héj, kocsmáros, hova lett kend?
Furcsa rovás megy odabent:
Hiba van a kréta körül:
Egyet felír, kettőt törül.

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Szabadka

Köszöntünk: Bácska drága éke, gyöngye:
Kevély gazdaság híres városa,
A puszták álmát őrzi kőfalad;
A tágas utcák végtelen sora.
Rabszolgatartó lélekgyilkosok
Tiporták porba szűz vetésedet,
Sokáig tartott bús Nagypénteked,
De mégis eljött Húsvétreggeled.
Egekbe néző büszke tornyodon
Három szent színünk leng, mint azelőtt.
Virágpompába szökkentek a rétek.
Virulnak: kertek, füves legelők.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Öledben himnuszt zeng a dús kalász,
S imás ünnep van: magyar aratás!

Bácsmegyei Napló: Gyóni Gézáról

Szabadka, november 12.

Ha mi most leírnánk Gyóni Gézáról, a költőről mindazt, ami a véleményünk róla: elfogultsággal lennénk vádolhatóak. Valóban elfogultak is vagyunk, - vele szemben senki, aki ismeri, nem lehet tárgyilagos, bár nincs szükség semmi jóindulatra, csak megértő lélekre, ha az ő színarany poéziséről van szó. Körülbelül ezeknél fogva leadjuk Gyóni Géza arcképét, amint azt a Bajai Hírlapban megrajzolta Attlay. Ha furcsa is, és szokatlan, hogy Baján írni tudjanak, ez egyszer mégis így van és tessék belenyugodni ebbe nagyérdemű publikum. Attlay írása a következő:

szozattovabbacikkhez

Braun Henrik: Gyóni Géza

Szélesvállú, erősnyakú, szelídnézésű hatalmas legény állított be a Bácskai Hírlap szerkesztőségébe, pontosan kilencnegyed esztendő előtt…Tél volt. És az ifjú ember testén egy kávébarna, térdig érő, béleletlen tavaszi kabát lógott.

    - Gyóni Géza…

    - Isten hozta, kolléga úr. Foglaljon helyet és érezze magát nálunk jól…

    És már néhány óra múlva az ő szép, kerek betűit öntötte ólomba a szedőgép.

    A lírai költőt új városba hozta sorsa és az „Úton új város felé” sok gondolat, százféle kérdés, aggódás, félelem fogta meg lelkét:

                                             Város, város, ahova most
                                             Fagyos tájrul ajándékul
                                             Hozom forró szívemet:
                                             Olyan vagy-e, amilyennek
                                             Lelkem a vén álompiktor,
                                             Vonat útján festeget?

    És attól a téli naptól kezdve a vidéki redakció szűk határai között írta a közigazgatási, a rendőri riportokat, a nagy és apró történetek rövidéletű krónikáit, a világeseményekről, kultúrtörekvésekről, a gazdagtelevényű Bácska bunyevác fővárosának számtalan kívánságairól a vezércikket.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza levele Braun Henrikhez, a szabadkai Bácskai Hírlap szerkesztőjéhez

                                                                                                       Przemysl, 1914. november 4.

    Kedves Henrikem,

    emlékezel még bizonyosan, hogy eddig Tehozzád írott leveleimben mindig óvatosan kerültem a tragikus hangot és lehetőleg levetettem a koturnust, amely pedig itt a gránátok termőföldjén önkénytelenül ragad az ember lábára. Egy levelemből és egy versemből sem láttál kivillanni egy szikrányi kishitűséget sem, sőt én voltam az, aki a ti bizalmatokat is élesztgette, ha esetleg nem lobogott olyan magosan, mint kellett volna. De hiszen, ha már gondosan bepólyálva is, ti is csak láttátok a borzalmakat, amelyek édes gyermekei a legigazságosabb háborúnak is.

    Most sincsen másként és kishitűség vagy csüggedés nem fér az én lelkemhez, amelyet észak véres éjszakái edzettek erőssé. És ha mégis talán keserű hang is keveredik e levélbe, válaszd el azt kérlek mindig az egész nagyszerű ügytől, amelynek szolgálatában állunk itt mindannyian és csak magamra, szegény és esendő emberre vonatkoztasd, akinek mindennap le kell számolnia magával és magában kell elvégeznie a leltározást, mert itt kissé bajos közjegyzőt és négy hites tanút kapnia.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza levele Rukovina Nándorné Mészáros Ella asszonynak, Szabadkára

Szombat, 1914. aug. 29.

    Gy.[önyörűk] Gy.[önyörűje]…Ma éppen négy hete, hogy a túlzsúfolt szabadkai pályaudvaron ott hagytam Heinrichet és az öreg Fischert, akik talán utánanéztek a vonatomnak. Más úgyse nézett akkor utána. Az akkori időkhöz képest még elég kényelemben és szabadjegyemmel I. osztályon tettem meg az utat majdnem az országhatárig, csak ott szorultam aztán szintén marhaszállító kocsiba. Borzalmas jelentőségűvé csak akkor vált az út, mikor a hajnali szürkületben a galíciai állomáson egész faluk kisírt szemű asszonyai, leányai szaladtak üvöltő sírással a vonatunk után. Magyarország asszonynépe összehasonlíthatatlanul méltóságosabban viselkedett, s ha láttunk is kisírt szemeket és megható búcsúkat, olyan brutálisan szívbemarkoló látvány, mint a piszkos galíciai falukon fogadott, nem keserített bennünket. Magyar asszonyok nem feküdtek a vonat elé és nem szaladtak percekig utána, hogy végül összerogyjanak a síneken, mint a szegény istenadta polyák nép mosdatlan asszonyai. Ilyen látványt sokáig nem felejt az ember. Képzelheti, mit csinálhatnak ezek, most, amikor már sebesültszállító vonatok járnak azokon a síneken.

szozattovabbacikkhez

Valentyik Ferenc: Horthy Szabolcs és Gyóni Géza őrváltása, avagy a költő egyetlen beltéri emléktáblájának története

Gyóni Géza beltéri emléktáblájaVitéz nagybányai Horthy Szabolcs (1873-1914) főispán nevét, pályáját egy évtizeddel ezelőtt ismertem meg, konkrétan Gyóni Gézával kapcsolatos kutatásaimnak köszönhetően találkoztam alakjával és történetével. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye első embereként a személyes példamutatás erejével élve, önként vállalt frontszolgálatot a világháború kitörésekor, holott mindenki lebeszélni szándékozott őt erről. A lengyelországi Radomsko-ban történt korai, 1914. november 21-i hősi halála megyéjében valóságos Horthy-kultuszt eredményezett, évekkel megelőzve testvére, a későbbi kormányzó, Horthy Miklós (1868-1957) körül kialakult megkülönböztetett tiszteletet. Halálának körülményeit és Radomsko-i sírját bátyja, Horthy István (1858-1937) tábornok kutatta fel a háború elmúltával. Hamvait exhumálták és 1927. október 29-én helyezték el a kenderesi családi sírboltban. Horthy Szabolcs és Gyóni Géza személyesen nagy valószínűséggel soha nem találkoztak, hiszen arra már réges-régen fény derült volna. A történelmi körülmények azonban úgy alakultak, hogy évtizedekkel haláluk után, utóéletükben mégis létrejött egy megörökítésre méltó kontaktus.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Flamingó Szabadkán, Öreg színész álma, Vasárnapi utcán

Gyóni Géza:

Flamingó Szabadkán

Hol rejtelmes kék az ég,
S a szőke víz oly lágyan ringó,
A Nílus szent vizei mellől
Sándorba tévedt egy flamingó.
S amilyen szerencséje volt,
Épp olyan házba flamingolt,
Ahol – nem ritka vendégképpen –
Végrehajtó működött éppen.

Szép madár, embermagasságnyi,
A végrehajtónak meglátni
És megszeretni:
Egy pillanat műve volt.
S a madárhoz így szónokolt:
„Á, éppen jókor, jó madár!
Ön le is van foglalva már!”

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Lampel Albertnek

- Przemysl az Éhségnek megadta magát –
De azért, kurucok, még nem „jójszakát”.

        Krasznojarszk, 1917. évi június

gyoni300 220rabsagban

Gyóni Géza: Könyörgés

Hadifoglyok istentiszteletén

Panaszra és nehéz beszédre
Sereglünk Uram, szent színed elébe,
Kiket pallosod a pusztába vert ki,
Zsoltárod alig merjük énekelni.

Magas kerítés mi utunkat állja
Mögötte törten lóg a lélek szárnya.
Sápadt a szívünk és sápadt az orcánk.
Reménység-harmat rég nem harmatoz ránk.

A napok nekünk csak búra születnek.
Szavát se halljuk soha szeretetnek.
Szívtelen ég, mint szemfedő borul ránk,
Fekszünk alatta, mint a saját hullánk.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Új város előtt

Város, város, ahová most
Életemnek furcsa sínjén
A vonatom berobog,
Egy magányos félfülkében
(Ennyi jutott, tudod, nékem)
Szüntelen rád gondolok.

Város, város, ahová most
Fagyos tájrúl ajándékul
Hozom forró szívemet:
Olyan vagy-e, amilyennek
Lelkem, a vén álom-piktor
Vonat útján festeget?

Város, város, mi vár benned?
Gyásztorok, borús szerelmek,
Vagy nehány víg áldomás?
Életemnek furcsa sínjén
Percnyi füttyös kis megálló
Vagy nagyobb ez állomás?

szozattovabbacikkhez

Ambrus Balázs: Egy szegény költő emlékezetére

Mi hazaérünk, könyvem, harcok könyve
Ki fogantatál világ vére árán –
Ezt írtad egykor viharba és ködbe
Az élet és a pusztulás határán,
Minden órádnak örök mutatója:
Ez volt a leghűbb, legmélyebb reményed,
Sokan megjöttek mások már azóta
Északról-Délről, de Te nem jöttél meg.

Mi hazaérünk!...Te már nem jössz többé.
Oly sok baj után a halál legyőzött
Te már nem vagy e nyomorult földgömbé,
Te már az Isten csillagait őrzöd,
Három bús évig sírt a vágy szívedben
Nem érhetted el egyetlenegy vágyad
Te meghaltál s a sírod oly kietlen
S az elátkozott orosz föld az ágyad

szozattovabbacikkhez

Orosz Iván: Gyóni Géza visszajött

Álmodni ő is itt tanult, ahol
a liget is bús bánatról dalol.

Itt ismerte meg a sok szent csodát,
az álmodások tündéri honát.

Itt szerette meg ezt az életet,
itt zengte el az első éneket,

mely fájó, borús sejtelemről szólt;
s ha kellett Caesarral is dacolt.

De kürt riadt, zúgtak az elemek,
valóra váltak a bősz sejtelmek.

és ment ő is karral és dallal,
és harcolt a szörnyű zivatarral.

szozattovabbacikkhez

A szegény legénynek olcsó a vére…

A szegény legénynek olcsó a vére,
Két-három fillér egy napra bére,
Két pogány közt egy hazáért omlik ki vére!

Bort kupámba, bort! Embert a gátra!
Tyukodi pajtás, induljunk rája!
Verjük által a labancot a másvilágra,
Úgy ád Isten békességet édes hazánkra!

Dicsértessék tőlünk, magyarok Istene,
Ki megsegítetted szegény nemzetünket!
Rabságban nem hagyád mi árva fejünket,
Kemény vasigától megmentél bennünket.

szozattovabbacikkhez

Farkas Imre: Rákóczi induló

Hallod a hegedűt! Sír, zokog a szava,
Ez a nagy Rákóczi híres csatadala.
Hallod a hegedűt! Látod-e a múltat?
Mily varázsa is van négy zendülő húrnak…

Csendül a hangja, leborul az este,
Vezér ablakára visszaszáll a fecske,
A kuruc őrtüzek világítnak égve,
Tárogató szava sír belé az éjbe,
Panaszos a hangja: „Haj szegény kurucok,
BE megsötétedett ti fényes napotok.”

Most pedig zúg, bömböl, mint az ég viharja,
Harcol nagy Rákóczi hűséges magyarja
S ott a vészbe, tűzbe, hallod, hogy dalolják
Viharzó, megrázó lelkes riadóját?
Hej, annyi a labanc, mint a fű a réten,
Mint a fű a réten, mint csillag az égen.
Sötétség győzi le a világosságot,
Német ármány meg a magyar szabadságot.

szozattovabbacikkhez

Harmat cseppjénél…

Harmat cseppjénél,
Anyák könnyénél,
Csillagsugárnál,
Kárpát havánál
Legszebb, s legszentebbnél,
Honszerelemnél,
Tisztább, szeplőtlenebb
II. Rákóczi Ferenc 3Ez a név: Rákóczi.
Gyászravatalnál,
Halottaidnál,
Özvegyi ruhánál,
Fekete zászlónál,
S legfájóbb érzésnél,
A honfi keservnél
Búsabb és gyászosabb
Ez a név: Rodostó.

In: Rákóczi néphagyományok nyomában, Vaja; gyűjtötte: Sólyom Béla; adatközlő: Tisza István; Vaja

Arany János: Cigánybúcsúztató

E sírhalom fedi Hóvar Csotó Gyurit,
Végsőt fujt szuflája, lett azután murit.

(Ez után szerszámai siratják gazdájokat:)

Mert oda gazdájok, nem tér többé vissza,
A pálinkát tőle a föld pora issza.
Oda se hederít a feltámadásra,
A hívó angyalok nagy harsonájára.
De ha sugják neki: Itt a szalmásüveg!
Tüstént azt feleli: Köszöntse rám kelmed!

Arany János: Öreg pincér

Az öreg pincér se gyanítja,
Hogy versbe legyen kanyarítva,
De kivált hogy pláne magyarba:
Ha gyanítaná, jönne zavarba!

Töri bár húsz éve a nyelvet,
S foga megritkult, haja elment:
Nem bírta kivenni a vadját,
Megijedne bizony, hogy eladják.

Fizető kellner sose lessz ő,
Nem kenyere a kétszerkettő;
Szolgálni sem ugri-szilaj már,
Megelőzné bátran a lajhár.

Hogy sokra se vitte a pályán,
Megláthatod ócska ruháján,
Galléra törött, s elegendő
Karjára egy hétig egy kendő.

szozattovabbacikkhez

Arany János: Sír-vers

ITT NYUGSZIK

ARANY JÁNOS

SZERKESZTŐ
SZÜLETETT 1817 MÁRCIUS 2-ÁN
MEGHALT...

Nincs végezve itt még a cikk,
Folytatása következik:
Én-Uram, légy én szerkesztőm,
Új folyamban újrakezdőm.

                        1862

Gyóni Géza: Aranyról emlékezem

             [1817-1917]

Milyen csöpp volt, amire vágyott:
„Egy kis független nyugalom”, -
S a vámpírlelkű uzsorások
Azt sem adták meg, csak a sírhalom.

Nyűtt asztalnál szőtte-szőtte
Végszámra a legenda-selymet, -
S koldus-magának kimenőre
Egy köpenyegre alig-alig tellett.

Dámák és főurak sora
Ült nála királyi ebédhez, -
S tőle nem kérdezték soha:
Hogy éhes-e és vajjon mire éhes?

Pedig éhes volt, ó de éhes
Ama „független nyugalomra”,
Melyben méltó dalt nagy szívéhez
Még olyan sokat dalolhatott volna.

szozattovabbacikkhez

Jókai Mór: Arany emlékkönyvébe

Legnemesebb ércz volt az arany, kit nem fog a rozsda:
Egy baja volt csak, hogy hangjával zengeni nem bírt.
Jól járt, hogy neked adta nevét! Amióta te szólasz,
Még szava is legszebb az aranynak mindenik ércz közt…

arany barabas1856

Kiss Menyhért költő, író

kissmenyusA kommunizmusban [mások tucatjai mellett] feledésre ítéltetett [Havadtői] Kiss Menyhért dr., tanár, állami pénzügyi fogalmazó, nemzetgyűlési képviselő, költő, író, 1880. március 19- én a Maros-Torda vármegyei Nyárádköszvényesen született. Felesége Moledna Berta Mária volt.

    Marosvásárhelyen érettségizett, a jogot Kolozsvárott és Budapesten végezte, már 1904-től újságíró, 1906-ban államtudományi doktorátust szerzett, ezután Szászrégenbe kerül a vármegye szolgálatba, majd Nyárádszeredára szolgabírónak nevezték ki, de helyét nem foglalhatta el. Utána, 1913-tól felső kereskedelmi iskolai tanár Budapesten, miután született szívbetegsége miatt fizikailag alkalmatlan, a háború idején a kórházakban előadott a katonáknak, ezért megkapta a II. o. Vörös Kereszt érmet.

szozattovabbacikkhez

Kiss Menyhért: Bölcsesség

Az én szememben már túlságosan
látszat a világ és tünemény;
fejem lehajtva csöndben, szomorún
eljutottam a valóság titkos
delejéhez.

Már nem vagyok reménytelen;
a lét és a semmi közt lebegve
járok, alattam a múlt
fölöttem a jövő láthatatlan
szövétneke.

Nem félek és nem borzadok,
biztosan tapintom az örök
valóság meleg áramát
és részese vagyok a titoknak.

Talán boldogan, talán boldogtalan,
szememben a tűzzel és szívemben
a nagy nyugalommal
járok még utamon;
aztán elbotolva egy kövön
hullok mély öledbe,
Istenem.

Kiss Menyhért: Mi mind…

Mi mind, tört szívű vándorok
az Isten kezében reszketünk,
a veszély köröttünk háborog
és sivár út az életünk.

S míg a szívünk néha felzokog,
az úton búsan megyünk, megyünk
és nem látunk sem célt, sem okot
és békét keres sóvár szemünk.

S mint aki sorsával jóllakott,
már várjuk a véres holnapot,
vaj, mit rejt előlünk végzetünk?

És bölcsen, mint aki hallgatott
az égi szóra s erőt kapott,
megyünk előre és szenvedünk.

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf