Nil.[Dapsy Gizella]: Vihar előtt
Zivataros, nagy fellegek borulnak
A régi puha kis fészek felett.
Villám cikázik a távoli égen,
Sebes szél söpri a falevelet.
Vihar készül-e, nem tudom, csak érzem,
Hogy két karomnak fogy az ereje.
Hogy a szívemben bús remegés támad
S valami bánat nyom a földre is…
Ha fergeteg, – úgy fekete felhőjét
A lelkemen már régtől hordozom.
Villáma is csak néha-néha gyújt már
Egy-két halvány sugárt a romokon.
Rom… porladó rom minden, ami ép volt
Az ifjúság, a bízó, büszke hit!…
Az élet vas igája összezúzta
Dalos lelkem pacsirta szárnyait.
S a szél mindennap, falevél módjára
Sodorja, söpri egy-egy álmomat…
A gondok hideg, kőkemény párnáin
Tétlen álmodni többé nem szabad!
Ha most tombolva végigzúg felettünk
És leveri a fészket a vihar:
Hogy’ melengeti árva fiókáit
Lelkem a zúzott, tört szárnyaival…