Ásguthy Erzsébet: Az üres bölcső

Messze, messze bent egy sűrű erdő mélyén élt egyszer egy szegény asszony. Nagyon szegény volt, a szobája is egészen üresen állott, csak egy kis szalmaágy volt benne, azon ült a szegény asszony s egész nap és egész éjjel egy üres bölcsőt ringatott.

    Néha-néha elvetődött arra egy-egy vándor, vagy távoli falvakból tévedt oda valaki eper- vagy gombaszedés közben s ilyenkor benéztek a kis szoba ablakán:

    - Mit csinálsz itt magadban te szegény asszony? – kérdezték tőle.

    - Mért ringatod azt az üres bölcsőt?

    - Jaj lelkecskéim – felelte az asszony – ringatom, hogy ki nem hűljön, mert hátha visszaadja a jó Isten a kis gyermekemet, akit a múltkor kölcsönkért tőlem s elvitték az angyalok.

    - No ha elvitték, nem is hozzák azt többé vissza, jó asszony! – mondták neki a vándorok s azzal fejcsóválva tovább mentek.

    Addig-addig mondogatták, míg egyszer a szegény asszony is észbe kapott, hogy hátha ráfeledkezett a jó Isten s elhatározta, hogy alázatosan megkéri, adná vissza már a kis fiát, mert nehéz így egyedül élni az erdőben, kéne valaki, akit álomba ringathasson este s imádkozni tanítana reggel.

    De hiába fohászkodott a jó Istenhez; vagy nagyon halkan csinálta, vagy nagyon messze esett tőle, csak nem jött válasz a panaszaira.

    Elhatározta hát, hogy majd személyesen jár el a dologban. Ezért egy reggelen erősebben megkötötte a szoknyája korcát, a kisbölcsőt alátámasztotta egy kőrisfagyökérrel, letakarta egyetlen meleg kendőjével és útnak indult.

    Ment, mendegélt hegyen-völgyön által, de csak nem akart végeszakadni az útnak. A kis házból olyan közelnek látszott az ég alja, hogy akár a közeli dombról rákapaszkodhatott volna, mikor meg indult, egyre messzebb és messzebb került tőle.

    Elmúlt a nyár is, az ősz is, rászakadt a tél a földre s a szegény asszony még mindig vándorolt. Sokszor megfordult már, hogy visszatérjen, de köd lepte el a láthatárt, a hó befújta a lábanyomát s nem találta többé az utat visszafelé.

    Hát ment, csak ment egyre tovább. A tüske megszaggatta ruháját, haját megcibálta a szél, két kezét a fagy dermedtre csípte s a lábanyomán piros vércseppek fakadtak a fehér hóban. De a forró vér alatt megolvadt a jég s minden kis vércsepp helyén pici hóvirág dugta kis a fejét.

    Ettől hamarosan felébredt a tavasz az egész vidéken s mire a szegény asszony elérte az erdő szélét, már virágos ágak nyújtogatták kitárt karjukat az ég felé. Összefogózott hát velük a szegény asszony s mikor a tavaszi szél egy kicsit hevesebben körültáncolta őket, egy-kettőre felhintázott raktuk az egyik közeli felhő szélére. Innen már nem volt nehéz az útja. Fehér báránykák legelésztek mindenfelé s bukfencező kis pásztoraik most már könnyen útbaigazították s elkalauzolták az Úr színe elé.

    Alázatosan térdreborult zsámolya előtt a szegény asszony. Háromszor is megcsókolta a Mennyország földjén az aranyport, mielőtt szólani kezdett. Szép, ékes beszédre készült, de csak omlani kezdett a könnye és hang nem jött ki a torkán. Nagy szorultságában nem tudott magán másképpen segíteni, kivette kopott blúza alól a szívét, a tenyerébe tette és kinyitotta az Út előtt. Ez csak egy pillantást vetett belé és már mindent tudott.

    Intett a szegény asszonynak, hogy álljon fel, puha zsámolyra ültette s így szólt:

    - Jó asszony a kis gyermekedet nem adhatom vissza, mert nagy szükségem van rá idefenn. Ő költi fel minden reggel a napot és az első sugárral minden reggel az ő csókja költ fel téged is. De majd küldök helyette neked másik kisgyereket, hogy ne legyen üres a bölcsőd, amit ringatsz. Most menj vissza a földre s kilenc nap és kilenc éjjel ringasd a bölcsőt és mondd el a kilenc legszebb mesét az üres bölcsőnek s mire a végére érsz, amit kívánsz valóra fog válni.

    Ezután magához intette az egyik főangyalt:

    - Menj le édes szolgám a földre – mondta neki – menj és nézz körül és találsz majd kicsi gyereket, aki nem talál szívet ahol lakjon és nincs bölcsője amiben ringassák, vedd a szárnyaid alá és vidd el a szegény asszony kunyhójába és tedd a bölcsőjébe.

    A főangyal örömmel elrepült, hogy a parancsot teljesítse. Könnyű dolog volt, amit rábíztak. Vígan felkapaszkodott hát egy holdsugárra, hogy egy-kettőre lecsússzon rajta a földre. Nagy megelégedésében maga mellé ültette a szegény asszonyt is, hogy megkímélje visszafelé a sok gyaloglástól s hamarabb hazaérjen.

    Az meg amint belépett üres kis kunyhójába, még az út porát is alig mosta le magáról, csak leült a kis bölcső mellé, puhára ágyazta a szeme simogatásával, által fogta a két karjával, hogy ki hűljön, úgy ringatta a szíve verésével és lekezdett mesélni.

    S a következő meséket mondta:  

    A SÁNTA ÖRDÖGÖCSKE
    HUNCUT PETI ÁLOMORSZÁGBAN
    ÁKOM-BÁKOM HERCEG CSODÁLATOS KALANDJA
    KAKUK FINCI MESÉJE
    A MUZSIKÁLÓ ÓRA
    A CSILLAG MESE
    A BESZÉDES KIRÁLY
    A GŐGÖS TULIPÁNOK
    MAZSOLA MANCI

szozattv


szozat a tiszta hang vers2020a A3 wass albert est plakat 2019SZENTKORONA iroszov konyvtar 11 26 attila20191214 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf