Ásguthy Erzsébet: Az üres bölcső

Messze, messze bent egy sűrű erdő mélyén élt egyszer egy szegény asszony. Nagyon szegény volt, a szobája is egészen üresen állott, csak egy kis szalmaágy volt benne, azon ült a szegény asszony s egész nap és egész éjjel egy üres bölcsőt ringatott.

    Néha-néha elvetődött arra egy-egy vándor, vagy távoli falvakból tévedt oda valaki eper- vagy gombaszedés közben s ilyenkor benéztek a kis szoba ablakán:

    - Mit csinálsz itt magadban te szegény asszony? – kérdezték tőle.

    - Mért ringatod azt az üres bölcsőt?

    - Jaj lelkecskéim – felelte az asszony – ringatom, hogy ki nem hűljön, mert hátha visszaadja a jó Isten a kis gyermekemet, akit a múltkor kölcsönkért tőlem s elvitték az angyalok.

    - No ha elvitték, nem is hozzák azt többé vissza, jó asszony! – mondták neki a vándorok s azzal fejcsóválva tovább mentek.

    Addig-addig mondogatták, míg egyszer a szegény asszony is észbe kapott, hogy hátha ráfeledkezett a jó Isten s elhatározta, hogy alázatosan megkéri, adná vissza már a kis fiát, mert nehéz így egyedül élni az erdőben, kéne valaki, akit álomba ringathasson este s imádkozni tanítana reggel.

    De hiába fohászkodott a jó Istenhez; vagy nagyon halkan csinálta, vagy nagyon messze esett tőle, csak nem jött válasz a panaszaira.

    Elhatározta hát, hogy majd személyesen jár el a dologban. Ezért egy reggelen erősebben megkötötte a szoknyája korcát, a kisbölcsőt alátámasztotta egy kőrisfagyökérrel, letakarta egyetlen meleg kendőjével és útnak indult.

    Ment, mendegélt hegyen-völgyön által, de csak nem akart végeszakadni az útnak. A kis házból olyan közelnek látszott az ég alja, hogy akár a közeli dombról rákapaszkodhatott volna, mikor meg indult, egyre messzebb és messzebb került tőle.

    Elmúlt a nyár is, az ősz is, rászakadt a tél a földre s a szegény asszony még mindig vándorolt. Sokszor megfordult már, hogy visszatérjen, de köd lepte el a láthatárt, a hó befújta a lábanyomát s nem találta többé az utat visszafelé.

    Hát ment, csak ment egyre tovább. A tüske megszaggatta ruháját, haját megcibálta a szél, két kezét a fagy dermedtre csípte s a lábanyomán piros vércseppek fakadtak a fehér hóban. De a forró vér alatt megolvadt a jég s minden kis vércsepp helyén pici hóvirág dugta kis a fejét.

    Ettől hamarosan felébredt a tavasz az egész vidéken s mire a szegény asszony elérte az erdő szélét, már virágos ágak nyújtogatták kitárt karjukat az ég felé. Összefogózott hát velük a szegény asszony s mikor a tavaszi szél egy kicsit hevesebben körültáncolta őket, egy-kettőre felhintázott raktuk az egyik közeli felhő szélére. Innen már nem volt nehéz az útja. Fehér báránykák legelésztek mindenfelé s bukfencező kis pásztoraik most már könnyen útbaigazították s elkalauzolták az Úr színe elé.

    Alázatosan térdreborult zsámolya előtt a szegény asszony. Háromszor is megcsókolta a Mennyország földjén az aranyport, mielőtt szólani kezdett. Szép, ékes beszédre készült, de csak omlani kezdett a könnye és hang nem jött ki a torkán. Nagy szorultságában nem tudott magán másképpen segíteni, kivette kopott blúza alól a szívét, a tenyerébe tette és kinyitotta az Út előtt. Ez csak egy pillantást vetett belé és már mindent tudott.

    Intett a szegény asszonynak, hogy álljon fel, puha zsámolyra ültette s így szólt:

    - Jó asszony a kis gyermekedet nem adhatom vissza, mert nagy szükségem van rá idefenn. Ő költi fel minden reggel a napot és az első sugárral minden reggel az ő csókja költ fel téged is. De majd küldök helyette neked másik kisgyereket, hogy ne legyen üres a bölcsőd, amit ringatsz. Most menj vissza a földre s kilenc nap és kilenc éjjel ringasd a bölcsőt és mondd el a kilenc legszebb mesét az üres bölcsőnek s mire a végére érsz, amit kívánsz valóra fog válni.

    Ezután magához intette az egyik főangyalt:

    - Menj le édes szolgám a földre – mondta neki – menj és nézz körül és találsz majd kicsi gyereket, aki nem talál szívet ahol lakjon és nincs bölcsője amiben ringassák, vedd a szárnyaid alá és vidd el a szegény asszony kunyhójába és tedd a bölcsőjébe.

    A főangyal örömmel elrepült, hogy a parancsot teljesítse. Könnyű dolog volt, amit rábíztak. Vígan felkapaszkodott hát egy holdsugárra, hogy egy-kettőre lecsússzon rajta a földre. Nagy megelégedésében maga mellé ültette a szegény asszonyt is, hogy megkímélje visszafelé a sok gyaloglástól s hamarabb hazaérjen.

    Az meg amint belépett üres kis kunyhójába, még az út porát is alig mosta le magáról, csak leült a kis bölcső mellé, puhára ágyazta a szeme simogatásával, által fogta a két karjával, hogy ki hűljön, úgy ringatta a szíve verésével és lekezdett mesélni.

    S a következő meséket mondta:  

    A SÁNTA ÖRDÖGÖCSKE
    HUNCUT PETI ÁLOMORSZÁGBAN
    ÁKOM-BÁKOM HERCEG CSODÁLATOS KALANDJA
    KAKUK FINCI MESÉJE
    A MUZSIKÁLÓ ÓRA
    A CSILLAG MESE
    A BESZÉDES KIRÁLY
    A GŐGÖS TULIPÁNOK
    MAZSOLA MANCI

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf