Hangay Sándor: A rabló gálya, Szeretlek!, Szerelmes ima

Hangay Sándor:

A rabló gálya


Tengeren innen, Kárpátok alatt
Megremeg a sárga kalásztakaró.
- Síró hullámos sirálymadarak…
Örvénylő vizekre indul el egy gálya,
Tengeren túlra való
Szomorú hajó.
Valahol benn a magyar rónákon,
Vakon néz sok ablak… Üres az a ház!
Pici bölcsőkre nem jön dalos álom,
Lebillent kéményen vad szél hahotáz.
Hol van a gazdája? – Gazdátlan a ház.

Ringó hullámok szennyes tarajával
Küszköd a lomha gálya fala.
Viszi az égbe magyar faluk népét,
Elviszi s nem hozza soha haza.
Tompa morajlással dohog kazán melle,
Lehellete lángol messzire még…
Fekete álom teríti be lágyan
Hazátlan magyarok szomorú szívét.

Fut a rabló gálya…
Tengeren túlról már.
Emberszomjas gyárak hangja dühöng.
Elhagyott falvakban Duna-Tisza táján,
De sok kis bölcsőben sírnak tudom árván.
Könny öntözi itthon a honi rögöt.

1910

S ha jön, - úgy mondja régi dajkanóta, -
Szárnyra kap minden lehullott madár
S a Kárpát bércén körbeforgó várnak
Pókháló szőtte ablakára száll.

És dal csendül, mit ember nem hallott még!
Varázs nem némít akkor ajkakat.
Ha jön, ha eljön egyszer, akkor, akkor
Nevetni, sírni szívszerint szabad.

De addig, addig, némaságok földjén
Gunnyasszatok ti sok bénult madár.
Szentlélekjárás ámítja szívünket
S boldog, ki hittel új csodára vár!

1920


Hangay Sándor:

Szeretlek!


Szeretlek! – visszhangozza lelkem
S álmok harangvirágain
Csilingel már a tiszta rím.

Szeretlek én édes szerelmem.
Szívem kitárom: - „Arra vár,
Repülj hozzá szép vágy-madár!

Egy gyöngyvirággal csengess lágyan
Csukott szívén, szólj: itt vagyok,
Ha nem bocsájtasz be, meghalok.”

Eridj, repülj én izzó vágyam
Vidd el lelkem énekét
S üzenj: a szíve értem ég!

1928


Hangay Sándor:

Szerelmes ima


Az égre néztem. – Fényben állt az égbolt.
Felhőtlen, tiszta, békességes kék volt.
Gondoltam: ily szép csak a szerelem.
S téged ragyogott vissza az nekem.

A földre néztem. – Zöld pompában állt.
Virág hímezte körbe a határt.
Gondoltam: így az ő szeme nevet.
S felém ragyogott szép virágfejed.

- Szívem túláradt és letérdepeltem.
Duzzadt patakként csordult rímbe lelkem:
- Szép a világod, Istenem, de szép!
Mert bárhol nézzem, látom két szemét.

Napodban az Ő szíve melegít,
Szellődben érzem puha kezeit,
A napsugárban csókja száll felém
S mert nékem adtad, - minden szép enyém!

1928

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 11 21 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf