Dsida Jenő: Pasztell, Purgatórium, Tekintet nélkül
Dsida Jenő:
Pasztell
Nézel hajló tölgyfa-ágat,
gyomokat, miket kivágat
mord paranccsal zordon kertész,
széles paddal vár a kert-rész
sűrűje, hogy tűnj el, vessz el
jobbkezedben Szókratésszel.
Délutánra enyhe, szőke
fény esik a háztetőkre,
s szürkepettyes, gyöngyszín, halvány
galamb búg az eresz alján.
Alkonyatra sásos zugnak
mélyén futó vizek zúgnak,
csupa sötét, furcsa, hűlt nesz,
bús suhogás, mi körülvesz.
Ebben a nagy félig-csendben
asszonyszemek cseppje cseppen,
csak a lélek füle hallja:
nyirkos lesz a lombok alja.
Sok imbolygó, halk kísértet
lábujjhegyen jön el érted,
s pillantván a barna fákra,
gondolsz régi balladákra.
Nappal-éjjel így terül szét
fölötted az egyedüllét,
lassan tompa, fullatag, nagy
csöndbe merülsz, hallgatag vagy,
nem akar a könny fakadni,
sem a szó könnyen szakadni,
mind nagyobb a néma sejtés,
mindig több a mélyre-rejtés,
minden nappal, amit élsz,
több, amiről nem beszélsz.
Dsida Jenő:
Purgatórium
Sustorgó víz-szirmú rózsák
buzogva nyílnak itt.
Mérges, dús, sárga növények
rejtenek el valakit,
ki a mély völgyekben mindegyre járkál:
alszik zöldkristály hidak alatt,
ujjára villogó pillangók szállnak,
ujjával fog kicsi kék halakat
s űzi a szépségek árnyát,
ballag a hangyák halma körül, –
aranyfüst-muzsikát hallgat a fákból
s zöngeti, zümmögi halkan. Örül.
Megy, megy, vándorol. Mosolyog mindig.
Csendül az érchegyi vén kövezet.
Csak egy út van innen a völgyből
és az a mennybe vezet.
Dsida Jenő:
Tekintet nélkül
Be kell látnunk:
Ha kérdeznek, becsületesen
felelni kell.
A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül.
A kapuk mögül ebek vicsorognak,
az ablakokból kiköpdösnek
és röhögnek.
Száz közbiztonsági gócpont
adja ki az elfogatási parancsot.
Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz,
súlyos, vérező kövek,
de néha röppen sóhaj is,
szeretet is, rózsa is.
És este a tűzhely mellett,
vagy szuronyos zsandárok között
hátrakötött kézzel,
mégis mondogatni kell
a fellebbezhetetlen,
sziklakemény,
erősítő,
vigasztaló
igét:
Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak
zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni
nem lehet.