Vörösmarty Mihály: Az elhagyott anya

Ismerek egy édes, ah, árva, anyát,
Mely búnak eredten emészti magát,
Elhagyva, kerülve leányaitól,
Bár értök epedve a hív anya szól:
„Ó jertek ölembe,
Szép gyermekeim!
Áldásra emelten
Várnak kezeim.
Ó jertek, ó jertek,
Az édes anyához,
Itt ül lekötötten
A szörnyű magányhoz!
Ó jertek ölembe,
Gyermekeim,
Míg el nem apadnak
Hév könnyeim.
Én szültelek, álltam
Bölcsőtök előtt;
Emlőim adának
Új életerőt!
Mint kis csecsemőket
Már én emelélek,
Míg bennetek alvék
A gyermeki lélek.
És látnotok adtam
Oly nap sugarát,
Amelyet irigyel
Sok földi család;
Szép arcaitoknak
Én adtam e bájt,
Mely annyi szívekben
Visszhangra talált;
Én termetet adtam,
Oly őzi sugárt,
S szűzi kebleitekre
A liliomárt;
Én adtam a szájnak
Az édeni mézet,
Mely akkor is édes,
Ha tőreit érzed;
Én adtam e tündér
Lángú szemet,
Mely a szerelemnek
Csillaga lett;
Mely egy sugarával
Szül enyhe tavaszt,
Egy más sugarával
Elégeti azt!
Szépségeimet íme reátok adom,
Hogy halljam e szókat: „ó édes anyám!”
Hogy zengjen a név is
Ajkitokon
S elhagyva ne légyek
Bús napomon.
Ó jertek, ó jertek
Az édes anyához:
Itt ül lekötötten
A szörnyű magányhoz.
Ó jertek ölembe,
Gyermekeim!
Míg el nem apadnak
Hév könnyeim!”

Így szólal esengve.
Hiába, hiába!
Nincs, aki omoljon
Szülői karjába,
Sors űzi fiait, remeg élteikért;
Ah, lányai égnek az idegenért.
S ő ott ül örömtelen és egyedül
A könny kiapadva szelíd szemibül,
S mint lelke-törötten az égre tekint,
Láthatni kövülve az anyai kínt.
Csak szívdobogása jelenti, hogy él,
S minden dobogással egy élet alél.

E bús anya képe, te képed, ó hon!
Márványkebel átka van asszonyidon.

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf