Áprily Lajos: Falevelek

Hogy zsongtatok, suttogtatok,
ha enyhe szél fuvallt reátok!
De most, hogy tiprok rajtatok,
fáj zörgő disszonanciátok.

1966. október 23.

őszikép1

Falu Tamás: Egy levél halni készül

Egy levél halni, hullni készül,
Segítségért tekintve szét,
De nincs segítség, s elsuttogja
Szomorú végrendeletét.

Szegény falevél halottsárga,
Remeg mikor a mélybe lát,
Emeljétek feljebb a földet,
Hogy meg ne üsse majd magát.

Petri Mór: Vessző lomb

Őszi erdő, őszi erdő,
Hullathatod vesző lombod.
Nem vagyok ma már merengő.
Őszi erdő, őszi erdő,
Nincs reményfény, felderengő.
Ég veletek, búcsugondok!
Őszi erdő, őszi erdő,
Hullathatod vesző lombod.

                  1934

Szervác József: November, 1977

Havaseső hull. Könnyű szívvel
idegen hullákat temetnek.
Kocsmaasztalról rossz fohászok
szállnak föl, s húznak a dőlt egeknek.

Itt mindent ki lehet már bírni.
Csak ülni, részegedhetetlen,
nem inni már, verset se írni,
ülni e részeg gyászmenetben,

szozattovabbacikkhez

 

Vargha Gyula: Novemberi ibolyához

Hát kibúttál, szegény hiszékeny,
Kicsalt a színes őszi nap!
Nézd, már hófelhő gyűl az égen,
S szirmod lehull dér, fagy miatt.

Nem játszanak vígan, körülted
Nyájas szellők, pajkos lepék.
Szegény fejed tán még örülhet,
Ha egy irgalmas kéz letép.

                       1878

A fekete holló…

Magyar népköltés

A fekete holló gyászt visel magáért,
Én is gyászt viselek jegybeli mátkámért,
Jegybeli mátkámért mit nem cselekedném,
Tenger sűrű habját kalánnal kimerném,
Tenger fenekében gyöngyszemeket szednék,
Jegybéli mátkámnak gyöngybokrétát kötnék.

Küküllő kövecse kalamáris volna,
Tenger sűrű habja mind tintalé volna,
Mezőn mennyi fűszál mind pennaszál volna,
Fán a mennyi levél mind papiros volna,
Bánatom leírni annak is sok volna.

hollo

Az ingyen nem temető pap és Mátyás király

– Szegedi népmonda nyomán –

Mikor egy szegény asszonynak meghalt az ura, elment a paphoz, hogy temesse el, de ő nagyon szegény, nem bír fizetni.
A pap azt mondta, hogy fizessen, ha azt akarja, hogy az urát eltemesse.
A szegény asszony másodszor is elment a paphoz, de a pap az urát nem temette el.
Sírva ment a szegény asszony az utcán hazafelé, arra ment Mátyás király és megkérdezte:
- Miért sír?
- Meghalt az uram, a pap meg nem temeti el, mert nem bírok fizetni, nincs pénzem.
- Menjen el a paphoz, kérdezze meg, hogy eltemeti-e.
- Voltam már kétszer, hiába is megyek pénz nélkül, azt mondta, nem temeti el.
Mátyás király adott a szegény asszonynak egy aranyat, hogy adja oda a papnak, meg adott pénzt koporsóra is, hogy kettőt vegyen, két koporsót. Majd ő is ott lesz a temetésen: vigyék ki a sírhoz mind a két koporsót.
Az asszony elment a paphoz harmadszor is, odaadta neki az aranyat.
- Á, tudta én, hogy van neked pénzed, csak nem akarsz fizetni, még aranyad is van!
A pap aztán eltemette szépen, palástban. Mikor már leeresztették a halottat a sírba, azt mondja Mátyás király a papnak:
- Te nem akartad ennek a szegény asszonynak a halottját pénz nélkül eltemetni? Fogjátok meg a papot – mondta az embereknek –, tegyétek abba a másik koporsóba, temessétek el őt is!

Ásguthy Erzsébet: A muzsikáló óra

A muzsikáló óra cifrán csipkézett aranykeretet viselt. Pompás, tornyos kastély volt a fedelére festve, amelynek cirádás tetején vígan forgott egy táncos szélkakas. Ebben a kastélyban lakott Tik-Tak tündér. Minden negyedórában kinézett a kastély ablakán, s kis csengettyűjét megrázva hirdette az idő múlását. Ha pedig egy-egy óra eltelt, akkor kiállt az aranyrácsos erkélyre, s ezüstös hangján dalolva búcsúzott az elmúlt órától.

    Parádés szoba falán függött a muzsikáló óra, szemben az ablakkal, melyen át éppen a toronyórára látott. A toronyóra régi hű barátja volt, aki már kora gyermekségétől szerető gonddal őrködött fölötte. Tik-Tak tündér tisztelte is nagyon öreg barátját és mindenben utána igazodott. Udvariasan utat engedett neki az idő jelzésében s csak amikor a toronyóra már mély kongással elütötte az órákat, csilingelt ő is utána vékony ezüst hangján.

    Legközelebbi szomszédja a könyvtárszobában lógó falióra volt, de ez nem számított megbízható barátai közé, mert pontatlan volt és ingadozó s tréfás kedvében bizony gyakran megtévesztette azzal, hogy hol többet, hol kevesebbet ütött.

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Haldoklik a pap

Szerdán meggyónt és megáldozott főtisztelendő Sebes Ev. János úr. Isten ekkor egyelőre elméjét vette magához agg és alázatos szolgájának. Tele volt vendégkocsikkal a tágas plébániaudvar, s pénteken reggel tudakozó sürgöny jött a püspöktől. Ment vissza a püspökhöz a válasz: Sebes Ev. János főesperes még mindig haldoklik. Pénteken este pedig a nyugtalanság összehajtotta a plébános úr nyáját. Összegyűltek a hívek, s nagyon szepegve tanácskoztak a haldoklásról. Bizonyos, mondották, hogy végrendeletet írt már régen. Az is bizonyos, hogy a rokonoknak hagyja azt, amit hagyhat s amit Rozália asszony, a gazdasszony, félre nem rakott. De a baj hirtelenül jön: Sebes Ev. János szinte virgoncul misézett még kedden. De kijött a templomból, s még el se érte a plébániát: összerogyott. Hátha, hátha: ha esetleg elveszett volna az írás. Az írás, amelyre a főtisztelendő úr írta híveinek adósságát. Sugdosott, szorongott, reménykedett a nyáj, Sebes Ev. János nyája.

    Mert ó, vajmi szegény nyáj volt ez a nyáj, a főesperes úr nyája. Valami régi Rákóczi-birtok állott már csak épen és egészben a község mellett. Ez a plébánosé volt egy kegyes főúr hagyományából, ki istenes célokra adta a bortokot, morzsáját annak a kincsnek, amit ő Rákóczi vesztén nyert. De szép birtok, de jó birtok volt, és Sebes Ev. János tudott gazdálkodni. Nemhiába, hogy táviratot küldött a püspök? Sok pap lesi ezt a plébániát. De velük mi lesz, szegény hívekkel, haj, ha előkerül az írás? Sebes Ev. János volt a bankárja a falunak, s a múlt esztendő különösen ínséges volt.

szozattovabbacikkhez

Tamási Áron: Levél Mikes Kelemenről

    Kolozsvárott, 1935. május 1.

    Szeretett és jó Édesanyám!

    Lássa más, mint vélekedik rólam, de én mingyárt nevetéssel kezdem el ezt a levelemet. Hát hogyan is ne kezdeném avval, mikor ekkora nagy és irtóztató levéllel rontok bé a házba s kied azt gondolhassa, hogy immár meg is kaptam azt az elmebéli zavarodást, melytől a tavaly olyan erősen féjtett. De várjunk, mert mindennek vagyon magyarázatja, azonképpen ennek a levélnek is.

    Nem is rég volt, mert csak egy esztendeje, hogy otthon lehettem Farkaslakán s egy kicsi időt együtt töltheténk. Szép tavaszt értünk akkor, de még a szép tavasznál is szebb volt, amikor én rakásba tettem eddigvaló könyveimet, amelyeket én mind a magam nyughatatlan elméjéből töltöttem meg, s akkor azt mondtam nagy gyermeki és igaz örömmel; lássa-é Édesanyám, ezeket mind én írtam teli! Akkor esett meg, hogy kied egyfelől a megélhetésemet búsulotta, másfelől pedig az elmebéli megbillenéstől féjtett. De az aggodalom után mingyárt felderült a kied orcáján a mennyboltozat s abban a két nevető tatáros szemiben is feltündöklött az anyai csillag. Jól észrevettem, hogy örömit találja bennem és elmém gyümölcseiben, de egy csepp mégis hiányzott a tengerből. Nagy epekedéssel azt mondá nekem ugyanis: még csak azt szeretném megérni, hogy nekem is írnál valami szépről, valami szépet.

szozattovabbacikkhez

Muskátli - 2019. október

muskatli

muskatli

Melléklet
jó gyermekeknek

2019. október
VI. évfolyam / 2. szám

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.

szozattovabbacikkhez

 

Dayka Gábor: Az én szerelmesemnek meg-hívása

250px Dayka GáborA gyenge bor-tövetske
Szil-fánkat ált-ölelte:
A tiszta tsermelyetske
A színes hant virágit
Tsókjával harmatozza:
A játtzi nap-sugárok
Lejtőznek a folyóban:
A lengeteg Zephyrke,
Nyög a szerelmes ágon:
Jer, őltsd kezed kezembe,
S adj tsókot ajakimra!

1790

 

Nadányi Zoltán: Nem szeretsz

Megálltam ma a télben,
nem éreztem a szélben,
hogy szeretsz.

A holdba néztem éjjel,
de nem jött semmi fényjel,
hogy szeretsz.

A párnám sírva téptem,
nem súgta a sötétben,
hogy szeretsz.

Tudom már, kedves, hallod,
tudom, ha be se vallod,
nem szeretsz.

Szabó Jenő: dalok a boldogságról

Vége nem lesz majd a dalnak,
Erdő, mező mind rám hallgat;
Nem csüggeszt el némaságok,
Én ősszel is tavaszt látok.
Ifjúságom kikeletje
Majd sugárt csak az egekre;
Koszorúval int a távol…
– Dalolok a boldogságról.

Mennyi fényes, büszke álom!
Elvesztettem… megtalálom.
Csöndes fészek, boldog ének,
Mesterművi a reménynek.
Gyöngyvirágom karja ringat,
Csókba lopjuk álmainkat;
Mi lesz éltem? Édes mámor!
– Dalolok a boldogságról.

A lehullott falevélre
Szebb tavasznak ragyog fénye –
A koldusnak – rongyban járva –
Dús aranytól csillog álma.
Nehéz harcban fáradt lélek
Várja, hogy szebb lesz az élet –
Lelkem csöndje tépett fátyol –
S – dalolok a boldogságról.

Tompa Mihály: Jöszte kedves…

Jöszte kedves, járjunk egyet a mezőben!
Úgy sem soká mosolyog az ilyen zölden,
Nem fedez be hűs árnyával a fa lombja,
Őszi szellő, deres éjjel
Megsárgítja, földre ontja.
 
Adjuk át egy lágy rengésnek kebleinket,
E méla-bús őszi világ úgy megillet!
Hogyan küzd a hervadással a virúlat ...
Másod-virág nyílik a fán,
Mikor zörgő cserjét hullat.
 
Gyülekezik már a fecske, megy a gólya,
Hova mennénk kedvesem, ha szárnyunk volna?!
Nem repülnénk úgy-e messze? itt maradnánk?
Hervad a táj, - de itt mosolyg
Szép emlékben a tavasz ránk!
 
Minek szállna vágyó lelked messze tájra?
- A boldogság nem idegen föld virága! -
Itt repkedjen kedveseid közelébe,
Mint a madár a fa körül,
Amelyen áll kicsi fészke.
 

szozattovabbacikkhez

Tóth Árpád: Eredj szerelem, sehonnai

Elhagytak Isten jó angyalai:
A Hit, a Kedv, Egészség s Fiatalság,
Hej, Szerelem! te szép sehonnai,
Csak te fordítod még felém az orcád,
S áltatsz, mint asszonynépet... Állj odább!
Ne gyújtogasd parázzsal őszi vágyam,
Hervadni-fájó nőkkel tégy csodát,
Mint egykor Kleopátra udvarában!

Ott bíbor-ágyán láttál egy királynőt,
Miattad égett barna kebele,
Mint két súlyos gyümölcs, mely bánatfán nőtt,
S a vágyak bús magvával volt tele, -
Ott fényedtől csillogtak néma jajjal
Az olajosan reszkető szemek,
A vágyak bús magvából tört olajjal,
Lassú könnyekkel fényesítve meg...

Menj, Szerelem, nőkkel búsongani,
Nótám se sír, könnyem se hull utánad,
Cécótlanok a férfi útai,
S magányosan szép minden férfibánat.
Gurúljon szét ajándékod, ha volt,
S adtál-e mást, mint kínt meg törpeséget? -
Ritkuló lomb közt hiú őszi folt,
Vén, piros pompa, jobb lerázni téged!

Gőggel, kopáran, némán, egyedűl,
Hadd lépek így a végső, csöndes útra,
Ahol a titkok lombja feketűl,
S lehull az élet hazug koszorúja.
Elhagytak Isten jó angyalai:
A Kedv, a Hit, Egészség, Fiatalság, -
Eredj te is, édes sehonnai,
És csókold meg egy asszony könnyes arcát!

Barakonyi Ferenc: Jajszónál egyebet…

Jajszónál egyebet mán én szívem nem tud,
Jajgat, mint mezőben sastul üzetett lúd.

Jaj, búmra virradtak keserves napjaim,
Sűrű könnyhullatásra juttatott óráim.

Jaj, óhajtásimmal teljes hegyek, völgyek,
Úgy tetszik, csak jajszót csepegnek az egek.

Jaj, nyavalyás fejem, hogy estél ily tőrben,
S ki lesz már orvosom e nagy gyötrelmemben.

Jaj, ím minden állat szánja nyavalyádot,
Valamely hallhatja sok óhajtásidot.

Jaj, soha nem hittem, hogy esem ily tőrben,
Ily szűbeli jajszót hozott mély sebekben.

Jaj, fohászkodással töltem már éltemet,
Mert nincs ki gyógyítsa megsebhedt szívemet.

Jaj, életemet már nem tartom életnek,
Hanem csak emésztő tüzemnek s mirgemnek.

Jaj, remintelenül esett siralmas seb,
Kiníl már nem lehet soha keservesebb.

Jaj, éltem helyiben lenne bár halálom,
Már de én halálom fut előlem, látom.

Jaj nékem hát immár, nyomorult veszettnek,
Sziviben, lelkiben megsebhedt sebesnek.

Jaj, csak már minditig csak jajszó kenyerem,
Ezzel áldott Isten, hogy éltemig nyeljem.

Gulyás Pál: Ez itt Hadház

Ez itt Hadház, Hajdúhadház,
van benne vagy hatvanhat ház.
Elbámulok: olyan csöndes
fehérfoltos a hótól.
Utcáin egy két fal lézeng,
fent kóbor varjú bókol.
Kék levegő veszi körül
s ő a levegőnek örül,
mert az akácok alatt
akad néhány jó falat:
tehéntrágya és lótrágya
varjúgyomor kívánsága.
Csokonai valamikor
itt járt: akkor is hó volt
arca sárga volt mint a kén
és csizmáján patkó volt.
Hová lett az a levegő
amelyet belélegzett?
Hová lett a boldog akác,
mely fölötte lézengett?

szozattovabbacikkhez

Arany János: Erdély

I.
Megtörtént. Nem mondom, a mit érdemeltél –
A mit a sors mért rád, szegény, szegény Erdély.

Nyomorúvá gyötre százados rabságod,
Tört erőd nem bírja meg a szabadságot.

Láncaid lehulltak s ím azontúl soká
Félve lépdel lábad, a miképp megszoká.

Gazdagon sütött rád a szabad nap fénye
S még mindig szemedben börtönödnek éje.

Kialudt, kiégett vulkán vagy ma, – benned
Ama régi lángból egy szikra sem gerjed.

És ha tán gerjedne, és ha tán gyulladna,
Azt elfojtja kebled tehetetlen hamva.

Megesett, – ha nem is, a mit érdemeltél, –
A minek szükségképp esni kellett, Erdély.

szozattovabbacikkhez

Csanády György: Székely

Gőgös, zömök szó. Pásztorfurulyán
Rikoltó, kurta, cifra és kemény.
Gyér, őszi fű így zizeg a tetőn,
Halottas éjjel így köhent a vén.

Végzetes éjből így szisszen a nyíl,
Ököl így döng a kocsma asztalán,
Leánytesten hasad meg így a gyolcs,
Tölgy így sikolt az ekeseb nyomán.

Nép álmodik így rég elmúlt világról,
Az Isten így sír, ha e tájra néz,
Egyetlen szó: a ballada maga,
Hóbortos, füttyös, véres, bús, merész.

                          1939

Dalmady Győző: Hunyadvár szép napja*

Hunyady ő………………..
Hazáját most nem űzi vész,
Várá: szállt nyugodni.
                              Czuczor

Hunyady jő! A vár népe
Koszorúkkal meg elébe,
Dicsőíti, magasztalja,
Sohasem volt ily szép napja.

Várkapuban lengve, játszva,
Hunyadyné könnyű fátyla…
Arca, mint a nyíló rózsa,
Hő szerelem árad róla.

Gyönge Mátyás jobb kezében,
Szilágyi a másik félen,
És Hunyady van előtte,
Hogy öröme égig érjen!

Ott közelít hada élén,
Látja is már az út végén,
Hír, dicsőség fénye arcán,
Napsugarak a sisakján.

szozattovabbacikkhez

Kiss Menyhért: Erdély felé

Beszélnek a fejfák reszketve, zokogva
Lengyel hómezőkön, szerb földön, Tirolba
Kísértő óráján bús éjféli csendnek
Halott székely hősök lelkei üzennek:

Idegenben haltunk, büszkén, mosolyogva,
Testünk Európa négy sarkára dobva –
S most, mikor belénk mar kelet söpredéke,
Ősi földünk, házunk nincs, aki megvédje;
Most jönnek a mócok s már a sírunk ássák,
Hallod-e családod fájó zokogását?
Most, hogy a félvilág támad: gyáva hordák
Jönnek, hogy a székelyt végleg letiporják.
Most, hogy elfolyt vérünk népek nagy csatáján,
A mamaliga-had tort ülni jön gyáván.
Rubel-rothasztotta bukaresti salak
Tegnap még jó barát s ma testünkbe harap:
Ó, lassan cincogjon a duda, csimpolya,
Csaba király népe rabnép nem lesz soha,
Mi üzenjük néktek, mi, halott katonák,
Sírunkból kikelünk, fújjuk a harsonát,
Csontjaink lángolnak, föld méhe kihányja,
Mi is hadba szállunk népek leghitványa:
Ott leszünk a kőbe, amely alá gördül,
Vizeket dagasztunk halálthozó örvül.
Gyújtó tűz leszünk a doboló dobokban,
Pokol tűzesője, mely százfelé robban:
Orkánná sodorjuk a havasi szelet,
Meggyújtjuk az erdőt a fejetek felett.

szozattovabbacikkhez

Zajzoni Rab István: Csak Erdélyben nőnek…

Csak Erdélyben nőnek
Angyal képű lányok;
Innen válasszatok
Nőket ti, királyok:

Csak Erdélyben nőnek
Igaz magyarok,
Minden gonosz viszályt
Porba sújtó karok.

Itt nőttem föl én is
Szép Erdélyországban,
Közel az egekhez
A bércek honában.

S mert hogy itt nőttem föl,
Büszke vagyok rája;
Enyém a bérchaza
Vérpiros virága.

De szép ez a virág!
Nyílik ez örökre,
Le nem legelheti
Soha senki ökre.

S ha az egész földet
Egykor víz borítja,
Akkor is kelyhét e
Víz fölébe nyitja.

Féja Géza: Balassa Bálint

Balassa BálintBalassa Bálint szülőhelyét nem ismerjük. Kékkőn, Dévényben, vagy Zólyomban, tehát Felvidéken, hányatott életű, de főrangú szerepét mindhalálig megőrző atyjának valamelyik várában született. Családi öröksége elsősorban nyugtalan, vakmerő hevületű vére volt, emberi természete korán harcokba és kalandokba vitte, nagy életizgalmak kellettek neki, a végzet folytonos kihívása éa harc a végzettel, Már tizennégy esztendő korában három lóval Horváth Ferenc kapitány kardja alatt szolgál Gyula várában. Tíz esztendő múlva részt vesz Békés Gáspár erdélyi katonai kalandjában, s Báthori István fejedelem fogságába esik. Mikor Báthorit lengyel királlyá választják, magával viszi Balassát Lengyelországba. Fogsága könnyű, látszat-rabság volt, már haza is jöhetne Lengyelországból, de még jó ideig ott marad, bizonyára azért, mert kedvező emberi és kultúrélmények sokaságát fogadhatta be. Mire hazaérkezett, apja már halott volt, s Balassa Bálintnak kapzsi gyámjával kellett küszködnie. Gazdag házasság, vagy magasabb állás segített volna rajta, de balvégzet kísérte egész életében. Szerelmei, még felesége is, sorra elfordultak tőle: „S ha kiért vítkeztem, hozzám az is álnok” – írja szerelmes versében. Be-beállott portyázó végvári vitéznek, harcolt, erőszakoskodott, jobb híján csiszárkodott is, állásért könyörgött Bécsben és perek lavinájával küzdött.

szozattovabbacikkhez

Balassa Bálint: A darvaknak szól, Az ő szerelmének örök voltáról

Balassa Bálint:

A darvaknak szól

Mindennap jó reggel ezen repültök el, szóldogálván darvaim!
Reátok néztemben hullnak keservemben szemeimből könyveim,
Hogy szép szerelmesem jut eszemben nékem, megújulnak kénjaim.

Látom utatokat igazítottátok arra az ország felé,
A holott a lakik, víg szívemet aki ő magánál reszketé, –
Valaha én rólam, ki híven szolgáltam, vajon emlékezik-é?

Bujdosom mint árva, idegen országba, veszettül mint zarándok,
Ruhámban setét színt, szívemben szörnyű kínt viselek én, úgy gyászlok,
Szárnyam nincs mint néked, kín mehetnék véled ahhoz, akit óhajtok.

Szárnyad vagyon repülsz, szintén ott szállsz le, ülsz földében, hol akarod;
Te szomjúságodat szép forrásból csorgott tiszta vizével oltod,
Örömöm környékét, az ő lakó helyét, paradicsomot látod.

De ne siess kérlek, tüled hadd üzenjek néki rövid beszéddel,
Vagy ha az nem lehet, csak írjam nevemet melledre fel véremmel!
Kín megesmérhesse, hogy csak őérette tűrök mindent jókedvvel.

szozattovabbacikkhez

Havas István: Pázmány Péter

A tudomány az elme nagy csodája,
szent máglyatűz, amit az észe rakott;
a földiség egyetlen arzenálja,
hogy szintet érjünk, fénymagaslatot.

Pázmány hitében így sajdult a lélek,
midőn patakzott feltört ereje,
s ragadta föld, a tudás Istenének
útján, mint egykor Illést szekere.

…Tüzét az Úr mondataiba tette,
izzott aranyad, Pázmány, s éneked
eggyé terelte kósza n épedet!

Fáklyádra néztek föl, egyetemedre,
s a szomjazók míg ittak tudományt,
virrasztóbban sütött a Nap reánk.

Juhász Gyula: Pázmány

Az Isten igéjét harsogta bátran
A legkomorabb magyar éjszakában,
Fáklyája, mint az egek lángja, fénylett,
És szava kenet volt bár, mégis élet.

Pázmány Péter

Reischel Arthur: Petrus Pázmány Cardinalis

Leírhatatlanul szomorú és nagyon lehangoló, kietlen és visszariasztó az a kép, amely most előttünk fel fog tárulni. Semmi sem érezteti, hogy vajon alkonyodik-e, vagy hajnalodik. Sehol egy feloldó fényforrás, mert mindent beborított az ég tompa szürkesége. A levegő is nehéz és sűrű és szinte belénk fojtja a lélegzetet. A föld is megkínzott, olyan mint az oszlásnak indult hulla. Mindenfelé parlagon heverő földek, letarolt erdők, kiaszott rétek nyúlnak a végtelenségbe. Semmibe vesző és sehova se vezető úttalan utak jelzik, nincs cél és nincsen irány. Sehol egy ember, sehol egy barátságos tanya, mert mindenütt hiányzik az otthon melege és a gondtalan gyermekkacagás. A romok és a végtelen pusztaság fölött csak károgó varjúcsapatok húznak el, de szüntelen rikácsolásuk csak még rémesebbé teszi a csöndet, csak még jobban megdöbbent és kétségbe ejt. Ebből a visszataszító környezetből mered az égnek győztesen, hősies erőfeszítéssel egy-egy fiatal cserje, zsenge fácska, egy-egy sötét fenyő, dacolva a pusztulással, a dögletes levegővel, a förgeteggel, küzdve a fojtogató hínárral, és fullasztó folyondárral, hogy mint tiltakozó felkiáltó jelek a pusztulás ellenébe hirdessenek reményt és örök élniakarást…

    Ilyen vigasztalanul gyászos az a kép, amely a XVII. század Európájának és főképpen Magyarországnak a helyzetét mutatja.

szozattovabbacikkhez

Arany János: Demokrata-nóta

Deák Ferenc! megélünk mi
             Kend nélkül;
Kívánjuk a szabadságot
             Rend nélkül.
 
                     1867

demokrata

Vay Sándor: Deák Ferenc kosara

Lágy, álmos levegő cirógatta arcunkat és fátyolszerű halvány őszi köd borult a sümegi szőlőkre, mikor egy nagy társasággal ballagtunk a város felé. Kint voltunk a híres Ramazetter-féle telepen, ahol még igazi somlait mérnek az óriási hordókból. Hamisítatlan badacsonyi szikrázik a pohárban.

    A hajdani jeles borkereskedő cég mostani főnöke, Hladny János, rendezett ott magnum áldomást a „Balaton körüli utazás” nagynevű írója, Eötvös Károlynak a tiszteletére. Nekem lázam volt, bort sem iszom évek óta, így csak a konverzációban tellett gyönyörűségem. Mert Eötvös Károly beszélt, aki nemcsak a legmagyarabb író, de a legzamatosabb társalgó is széles e hazában. Kárba veszett Hladny Jancsinak a barátságos unszolása, aki igazán isteneknek való nektárt töltögetett a poharamba. Csak nem akart kiürülni az előttem álló billikom.

    Hogy ballagtunk befelé, megeredt az adomázás. Régi honi szokás ez már magyar nemes urak közt. Leginkább Kisfaludy Sándorról, meg Deák Ferencről esett szó.

szozattovabbacikkhez

Vörösmarty Mihály: Deák Ferenc

Alkudtál s mondtad: „nem kell, amit ti szerettek,
              Vagy nem kell úgy, mint élni, szeretni szokás;
Munkabíró lelket kívánok, félni tudatlant,
              S félni merőt: amint a haza jobb ügye hí.
És emberszerető szívet, ha vad indulatokkal
              És áleszmékkel küzdeni síkra kelek.
Tűrni viszályt és pártharagot, s ha kerülni lehetlen,
              Régi baráttól is tűrni a néma döfést.
S amint kezdettem fiatalkori lelkesedéssel
              Arról hálaimát mondani vég napomon.
Mindezekért a díj, amelyet elérni reményem:
              Vajha kicsin legyek a nagy haza hősei közt.”
 
                         1845. április 20. - augusztus 19. közt

Barina Vendel alias „Kuthen” római katolikus lelkész, költő

Barina Vendel egész életében leginkább a költészettel foglalkozott és lírai költeményei által tette nevét a XIX. század Magyarországában ismertté. Tán kun vezér ősökre utal [vagy még inkább Horváth Cyrill József bölcseleti doktor, ciszterci rendi tanár, szomorújátékára / Kuthen kunkirály, Szeged, 1838./] az a Kuthen irodalmi álnév, mely alatt egy főispáni családból származó katolikus plébános, mára szinte elfeledett, nehezen, már antikváriumokban sem megtalálható verseit publikálta. Nem kell ezen csodálkoznunk, hisz abban az időben Magyarországon sok katolikus vagy református parókián folyt élénk irodalmi élet. Mint például Lévay Mihály újszászi katolikus plébánosnál,  aki Nagykőrösön 1888-ban a szerző életrajzával megszerkesztette Kuthen hátrahagyott költeményeit. Barina Vendel 1835. október 23-án született Kiskunhalason, és itt végezte el gimnáziumi tanulmányait is. A szülők János és Bernár Júlia, a költő atyja tanító volt, a keresztlevél professzornak mondja. Elsőnek a kalocsai papnövendékek sorába lépett; ébredező költői tehetségének már itt adta szép reményekre jogosító jeleit. Társai közül különösen Szőllősy János, a későbbi jeles hitszónok, soltvadkerti plébános volt rá nagy hatással, buzdítgatva s kitartásra serkentve reményt adó tehetségű barátját.

szozattovabbacikkhez

Torkos László evangélikus középiskolai tanár, költő

torkoslaciBár még nincs tizenöt éves, amikor Arany János ajánlására 1854-ben megjelennek költeményei nyomtatásban, Torkos László hosszú és gazdag, alkotásokkal teli élete végéig hű maradt első szerelméhez, a tanításhoz. Írói-költői pályája a leghosszabbak egyike, nyolcvan esztendő. Az azért jellemző verskedvelő egyéniségére, hogy sok, általa írt tankönyv között a „Költészettan” [Pest, 1865.] és a Magyar verstan [Pest, 1869.] című munkáit tartotta élete végéig a legtöbbre. Vas megyében Kőszegen született régi dunántúli, már a XVII. század második felében a nemesség soraiban található, literátus, bibliafordító, evangélikus lelkészek sarjaként 1839. október 2-án, apja Torkos Ferenc ügyvéd. Szülővárosában végezte az elemi iskolát, majd Szombathelyen és Sopronban tanult, itt is érettségizett le. Ugyanitt járt két évig teológiai kurzusra miközben aktívan részt vett a helyi „magyar társaság” életében is. Bölcsészetet, bölcseletet tanult Halléban két évig, majd hazatérvén egy évig magáncsaládnál nevelő volt. Majd a pesti evangélikus gimnázium következett, ahol előbb 15 évig tanár majd 3-évig igazgató.  Egyike korszakának modern költői között a legkiválóbbaknak, ki inkább a szelíd, gyöngéd érzelmek lantosa. Formákban változatos, nyelvezete könnyed.

 

Torkos László: A vég felé, Búcsú az iskolától, Feltámadás, Nemzeti ünnep, Tél felé

Torkos László:

A vég felé

Pislog, pislog még a mécs, de
Végsőt lobban nemsokára,
Ajkamról a végső sóhaj
Elszáll, mint a gyenge pára,
A végesség karjaiból
Kiragad a végtelen,
Oh, hogy ez a végtelenség
Sötét semmi énnekem!

Mondhatjátok: ez a semmi
Elföd minden kínt örökre,
Áldva hull a sír hantjára,
Mint hűs eső szomjú rögre.
Mit ér örök nyugalommal
Kecsegtető hit, remény,
Megtört szívvel ha nem érzem,
Hogy csakugyan elnyerém. 

szozattovabbacikkhez

Prohászka Ottokár: Több művészetet a templomokba

    Prohászka a művészet nevelő hatásáról Magyar Iparművészet című lap, 1911. 1. Közreadja: Fekete Gábor

    Mily csodálatos az eszmék s az érzések járása! Eljár fölöttük is az idő s a divat; egy ideig keletjük van, aztán pedig letűnnek; egy darabig közszükségletet jelentenek, azután hátérbe szorulnak, de csak azért, hogy a pihenés s az erősgyűjtés hosszabb, rövidebb fázisai után ismét népszerűekké váljanak s kielégítést sürgessenek.

    Így vagyunk a művészetnek s a műiparnak népszerűsítésével is. Régen ez nem volt igény, most azonban közszükséglet, s közszükséglet azért, mert a kultúra haladásával lelkünk is van hozzá; no meg a kezünk is győzi.

    A kultúrának egyik igénye a szépség; együtt járnak, mint a lényeg és a forma, mint a fény és a színek, mint az erő és az öröm. Ahol élet fejlik ki gazdagabb kultúrában, ott föllép a szépség kultusza is a művészet fejlődésében s a művészet népszerűsítésében. Így történt ez a vallási kultúrában is s mindenekelőtt a kereszténységben. Giotto és Cimabue idejétől kezdve a mély és bensőséges vallásosság szép kifejezést keresett; ezt a kifejezést az építészetben éppúgy, mint a szobrászatban s festészetben hathatósan sürgette, s ugyanakkor maga lett a géniusz inspirációinak első és legáldottabb forrása. Azonban sem e kezdetben, sem később, századokon át, a szépség uralma nem lehetett általános az egyházban sem, mert a művészet még nem foglalhatott tért a nagyvilágban úgy, hogy elhasson a kisebb városba vagy éppen faluba is!

szozattovabbacikkhez

Rónay László: Fejezetek Prohászkáról

    Az Élet Prohászka-száma

    1918. október 13-i számában ünnepelte az Élet Prohászka 60. születésnapját. A katolikus hetilapnak indulásakor főmunkatársa volt, amint a lap főszerkesztője írta: „Nem Prohászka csatlakozott hozzánk – így Andor József –, mi vettük kölcsön egyéniségének és programjának súlyát, s nagy adósságunk letörlesztésén verejtékezünk tíz év óta.”

    Megéreztethet valamit az ünnepelt tekintélyéből az a néhány kézírásos sor is, amelyet Gyulafehérvárról Erdély kitűnő, ugyancsak köztiszteletben álló püspöke, Majláth Gusztáv küldött: „Különös hálával tartozom az isteni Gondviselésnek, hogy áldozópapságom első decenniuma Prohászka Ottokár közelében folyt le. El sem mondhatom, mily jótékony hatással volt reám apostoli egyszerűsége, örökké vidám kedélye, szónoklatainak tüze, türelmes, megértő lelki vezetése. Ő volt az, aki a lelki élet mélységeinek, örömeinek a megértésére vezetett, példájával a lelkeknek, a népnek s a szegényeknek szeretetét szívembe véste, a papi hivatásnak megbecsülését bennem fokozta, Istenért végzett munka egyedüli nagy értékére rámutatott, betegségemben bizalmat öntött belém, s megtanított arra, hogy az időt jól felhasználjam, és a szép természetet rajongva szeressem.”

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor /Végvári/: Nehéz homályba...

Tormay Cécile-nek ajánlom

Nehéz homályba kúszik a jövő,
Mint szürkületkor erdőben az út...
Aki bemegy, nem tudja, merre jut
S nem tudja, ki lesz, aki szembe jő.

Tán a Balsors lesz, tán a Jószerencse,
Talán törpe lesz, talán óriás,
Talán lidérc, ki tőrt vet, vermet ás,
Talán angyal, hogy lelkünk égbe mentse.

Megyünk, eltévedt gyermekek: vakon,
Előttünk fel-felmordul a vadon,
A szélben száraz levél kavarog.

Legyen az erdő akármily setét,
Csak el ne engedjük egymás kezét,
Kitett, anyátlan árvák: magyarok.

1919. augusztus

Krúdy Gyula: A vadember

    A vademberre gyermekkoromból emlékszem, és még ma is mosolygok, ha eszembe jut Pouó, a barna hindu.

*

    Történt, hogy Ödön nagybátyám tíz esztendei távollét után Indiából hazajött.

    Nagybátyám még kisfiú korában hagyta el a szülei házát. A sok kalandos regény és elbeszélés, amit olvasott, megzavarta a fejét, és egy szép napon búcsú nélkül eltűnt otthonról.

    Tizenhat éves volt akkor Ödön. Sok viszontagság után eljutott Svájcba, Zürich városába. Amint ott teng-leng az idegen városban, egyszer csak egy hirdetést vesz észre a falakon. A hirdetés ökölnyi betűkkel hirdette, hogy Hollandiának zürichi követe bátor és elszánt fiatalokat keres, akik új életpályát választhatnak.

    Ödön egy pillanatig sem gondolkodott.

    - Hohó! – mondta – Ha csak bátorság kell, az van elég nekem is.

    Indult megkeresni a hollandus követet.

    A követ egy nagy sárga házban lakott a város főterén. Tolongtak a ház körül a vállalkozó fiatalemberek. Mindőn Ödön végre a követ elé jutott, ez azt kérdezte tőle:

    - Van-e kedve az Indiákra menni?

    - Hogyne volna kedvem! – felelte sugárzó arccal Ödön.

    - Gondolja meg, fiatalember, hogy mi várja. Katona lesz, a hollandus kormány katonája és a gyarmatokon őrzi a békét és a nyugalmat. A fekete bennszülöttek örökösen harcban állnak a fehérekkel. A katona élete az Indiákon örökös harc és háború. Azonkívül a gyilkos sárgaláz is leselkedik a fehér emberre. Ebből a betegségből kevesen gyógyultak még ki.

szozattovabbacikkhez

Balázs Ferenc: Az Erő és Okosság

Társai között Miklós volt a legerősebb, igazi kis vasgyúró volt. Mindenki félt tőle, s ha az embertől félnek, büszkébbé teszik ezzel, mintha szeretnék. Miklós nagyon büszke volt.
Ha valaki megpróbálta szemébe mondani az igazat, vagy meg akarta leckéztetni azért, amiért olyan nagyon büszke, gőgös volt, fölkapta a fejét, és azt mondta:
- Ki meri nekem azt mondani, hogy gőgös vagyok?
De ezt is olyan gőgösem dobta oda a többi fiú elé, hogy azok csak éppen azért hallgattak el, mert megijedtek tőle.
Egyszer azonban mégis akadt valaki, aki meg merte neki mondani:
- Én mondom azt, hogy te fennebb hordod az orrodat, mint amilyen magasra a fejeddel érsz!
Ezt a fiút Sanyinak hívták és a leggyengébb volt a társai között. De arról volt nevezetes, hogy többet tudott akárkinél.
Miklós elébe állott, és ezt kiáltotta:
- Én vagyok a legerősebb! Én rúgom a legmesszebb a labdát! Én tudok a leggyorsabban szaladni. Három magatokfajta legényt is földhöz vágok a fél kezemmel! Mit akartok még?

szozattovabbacikkhez

Dalmady Győző: Zilahy Károly

Láttuk lelked szilaj hatalmát,
S elszántan vívott harcait,
Bámulattal pillantottak rád,
A kemény tölgy, a durva szirt.
Jeligéd volt: föl a magasba!
Oda, hol nem járt senki még!
Mélység, örvény vissza nem tarta,
Mit bántad, ha dörgött az ég!

Láttuk! de bár nem láttuk volna!
Nem volna most betörve főd,
A zászló még most is lobogna,
Bíztatva a csüggedezőt,
Nem tudtad, hogy a halhatatlanság
A halálhoz mily közel áll:
Egyszerre kell! szólt benned a vágy,
És sorsod ím kora halál.

szozattovabbacikkhez

Gulyás Pál: Inasok

Ahogy az eb rágja a csontot,
úgy feküsznek neki a könyvnek;
ruhájuk piszkos, szertebontott,
szemükben mégse látni könnyet.
Inasok ők, a mostoha
utcák vidám gyermekei,
szívüket ütheti a sors
kegyetlen ostora,
ügyet se vetnek ők neki!

Az egyik rézvörös hajával
olyan, mint égő szalmaboglya:
a másik néz a légen által
mágikus szemekkel lobogva.

Az egyiknek az apja ment el,
a másikat otthagyta anyja,
de nem törődnek ők ilyennel:
kalandra vágynak ők, kalandra!

szozattovabbacikkhez

Havas István: Széphalom

– Langyos zefír és ti fényülte lombok,
Kazinczy él? Szépséggel áradó
szava, ahogy egykor szívekbe omlott,
a napsütésben újra hallható?

A dalversenyben ércszavú szonettek
új nyelvén hárfáz mint tavaszi hő?
S a kertben ő vall Sophienek szerelmet,
nem a csalogányajk s a rózsatő?

– Bányácska most is ajnározza őt,
mint amidőn száz bajba hullva látta:
töpregni hajdan a gondéjszakákba’.

Szellemalakja nem ismer időt,
örök hamvában is lantot ragad,
az égigérő ciprus-fák alatt.

Nadányi Zoltán: Aranypiros pillangó

Szép pillangó, aranypiros csoda.
Ide-oda lebeg. Be szívesen
lebegnék én is így ide-oda.
Ilyen ártatlanul és színesen.

Nem úgy, mint a madár, a repdeső
vadász. Akármily szép és kedves ő,
csak gyilkos ő. Vígan cikáz le-föl
s azalatt apró életeket öl.

De a pillangó, szép, aranypiros
pillangó, ő senkit se bánt soha.
És őt se bántják, bántani tilos.
Egész világon nincs haragosa.

Nem falja föl, pedig talál sokat,
a nála is kisebb szárnyasokat.
Nem rágja el, kárt tenni nem szeret,
a kertben a káposztalevelet.

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Öreg október

Be jó lenne még azt mondani mindig:
Szívem fürösztik tavaszi kegyek,
a napsugár is éget,
virágosak a rétek,
és holnap kirándulásra megyek.
 
Be jó lenne egy szép kézlegyintéssel
elintézni az egész őszi dolgot:
- Eh, nem fél, aki bátor,
csak rövid nyári zápor,
és boldog marad mindig, aki boldog.
 
De hiába, már nincs levél a fákon,
halk tűz robogja be a tűzhelyet,
felhők - mint soha régen -
bóbiskolnak az égen,
s már nem lehet, már nem lehet... 


Szatmár,
1925. október 19-én

Fáy Ferenc: Őszi áhítat

Ülj le a márványhűvös ég alá,
honnan a nyár még visszanyúl utánad.
Madarak jaját kergeti a szél
s térdedre hajtja hű fejét a bánat.

Zárd el szemedbe ezt a ragyogást,
ez az utolsó tél-előtti órát.
Dió koppan már, hamvas szilva hull
s himnuszt dobál egy megkésett rigó rád.

szozattovabbacikkhez

Jékely Aladár: Őszi tájon

Hova, hova, szálló madárka?
– Túl a tengeren, szebbik hazámba!
Kéklőbb a fény, zöldebb az árnyék,
Jövel te is, javadra válnék.

Igazad van, szálló madárka,
Mehetnék én is jobb hazába,
Tengert se kéne átröpülni,
Úgy csendesen csak elmerülni…

Rónay György: Sárgul lassan

Sárgul lassan a part. Berzsenyi Dániel
útján bandukolok. Fönt a fejem fölött
felhők közt süt az esthajnali csillag. Egy
árva kis fuvalom se leng.

Ólomszürke a tó tükre. A stégeket
fölszedték. Buzogány barnul a ritkuló
nád közt. Őszi madár pittyeg, amint elül,
és Szárszóra leszáll az est.

Csillagfény-koszorú gyullad odaát; Szepezd,
Zánka, majd emidébb Dörgicse, Udvari.
Kandalláberok a nagy ravatal körül.
Hallik, messze, Szemes felől,

jön csattogva a gyors. Hangja, akár a bús
koporsószögelés. Hallgatagon sudár
virrasztók, jegenyék állnak a nagy halott
mellett s könnyeket ejtenek.

Wass Albert: Darvak

...Fent ék alakban vonulnak a darvak…
Nem is tudom miért  fáj úgy nekem
ez az éles, tragikus ék alak…
Érzem talán: ez lesz a végzetem.

Ha egyszer ősz lesz,
és értem küldenek a csillagok,
mint Lohengrinért: csoda-táltoson,
amikor meghalok:
daruvá változom.
És jönnek majd a többi darvak,
körüllebegnek, szárnyra kapnak,
s amíg lent elsirat az ének,
a végtelenbe elkísérnek.

Valaki akkor feltekint az égre,
Nem tudja mért, de könny szökik szemébe:

…fent ék alakba vonulnak a darvak.

Finta Zoltán: Bort, búzát, békességet!

Szántás, vetés, aratás, cséplés
robotjában kínoz a kérdés:
reánk még mi vár?
Örvendezzünk, vagy fölhördülve
átkozzuk meg, hogy ördögűzve
vérünk mit csinál?

Virágos völgyben s hegynek púpján
meddig kerget már kerge útján
minket a végzet?
Hová érünk és merre térünk,
milyen csillag világít nékünk
völgyet és bércet?

S ahol most a sápadt gond henyél,
apám, anyám – lesz-e bor s kenyér,
lesz-e már béke?
Ölünk-e még, vagy megbékélve
kifestheti arcunkat szépre
mosolygás éke?

Aki néz is a messzeségbe,
ebbe a vemhes anyaméhbe,
mit lát s mit mondhat?
Ne jósoljon csak vígságot,
Bíró legyen, ki igazságot
nekünk is oszthat.

szozattovabbacikkhez

Gesztelyi Nagy Zoltán: Szüret

Levetkezik a rózsa,
Piroslanak a levelek.
Hűvös, kék szemmel bámul
az ősz a szőlőhegy felett.

A must buggyan. Daloktól
zengnek a meredek utak.
Víg ízek futkároznak
szomjas nyelvünk alatt.

Szelíd hajlású dombok
hátán megolvad az opál.
A borháznál vidáman
megkoccan két pohár.

                1942

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf