Ungvári Miklós: Zsuzsánna és a Vének

Mi Vének,
kik nem forgunk csak hátra,
más szemmel
nézünk a Zsuzsannákra
mint a
száguldva ölelő Ifjak,
kik egy Asszonyért
sohasem sírtak…

Nekünk a csók már:
áhítat, szentség,
S Zsuzsánna
hamvas, borzongó testét,
hervadó szívünk
selymébe takarjuk,
mert szája mézét,
jaj, még akarjuk…

És száll velünk,
az ősz és az élet,
a fázó vágyak
csillagot tépnek,
s ölelnek jobbat,
mert tán már holnap:
a búcsúcsókért
gyásszal lakolnak.

Ölelünk szebben
mi csókszegények,
Zsuzsannát féltő
vaczogó Vének;
kik nem vagyunk már
a régen voltak;
mert egyként gyengék
és megraboltak:
Zsuzsánna és a Vének…

1932