Beke Ödön: Szakállas farkas

Tompa ismert költeményében egy zordtermészetű pásztorról van szó, aki Isten nevét sohasem ejti ki, a keresztet messzire elkerüli, éjtszaka pedig gyakran kimegy a hegyek közé. Egyszer felesége későn hozza ki a mezőre ebédjét, s mikor már megunja a várást, eléje megy szakállas farkas képében, megrohanja, kötényét megtépdesi, megkergeti, aztán eltűnik. Az asszony remegve viszi tovább férjének az ebédet, aki étkezés után lefekszik aludni, fejét felesége ölébe hajtva. Az asszony most meglátja férje fogai közt eltépett köténye szálát, s így fölismeri benne a szakállas farkast. De nem ijed meg, hanem saját késével vágja el az alvó ember nyakát. Attól fogva nem látták a faluban a szakállas farkast, mert egy mély barlangban élt láncra kötözve, csak minden száz évben szabadul ki egy éjszakára.

szozattovabbacikkhez

 

Féja Géza: Halábori Bertalan

Bertalan papot Kazinczy Ferenc fedezte fel: „Mely gyönyörű nyelv… kivált Halábori Bertalannál a Bereg vármegyében nemzettnél! S mivé leve ez a gyermeki nyájasságú szép nyelv azáltal, hogy benne erőt véve az elmélkedő ész, s mindent igazított, törvényszerűbbé tett és inkább szóla az olvasó hideg értelméhez, mint érzékéhez”. Nyílt kérdés, hogy az „Énekek Énekének” fordítását Bertalan pap szerzette, vagy csupán másolta? De mindenesetre az ő kódexéhez fűződik egy nagy irodalmi lépésünk: a szép stílusra való tudatos törekvés.
A „Halotti beszéd” tömör, keményfából faragott nyelve ebben a fordításban virágzik ki: buja teltség és gyengéd báj váltakozik Bertalan pap szabadversében, azóta is a magyar lírai stílus két alapvető vonása. Bertalan pap szabadította fel a magyar nyelv eredeti géniuszát, talán az „Énekek Énekének” érzékisége rázta meg, s szabadította fel ennyire a fordító lelkét és ösztöneit; a bibliának ez a darabja volt az egyedüli alkalom arra, hogy elfojtott érzékisége, s véle természetes lírája is feltörjön.
A fordító tudatosan szépet, tökéletest akar nyújtani, néha zárójelen szövegváltozatot ajánl:

szozattovabbacikkhez

 

Várregék és mesés várromok XI. Érsekújvár

CreArticle: Az érsekújvári vár történeteFiatal város a Nyitra partján: 1543-ban, a török betörések hírére kezdte építtetni Várday Pál esztergomi érsek a folyó mocsarai között birtokai védelmére. Innen a város neve. Építését Oláh Miklós érsek fejeztette be sürgősen, ezért a várat egy ideig Oláhújvárnak is nevezték. Később Pázmány Péter – a már akkor Nagyszombatban tartózkodó esztergomi érsek – szintén nagy figyelmet fordított Érsekújvár megerősítésére, álladó karbantartására. Végvár lett. A várat végső, korszerű formájára császári-királyi, olasz származású s a várépítéshez jelesül értő hadimérnökök építették ki. A vár alakja erős bástyákkal ellátott hatágú csillag volt, a belső utcarendszer négyzetes hálózatú.

szozattovabbacikkhez

 

52. zsoltár – Az álnok elbukik, virul az istenfélő

1 A karnagynak. Dávid-zsoltár.
2 Amikor Doeg, az edomita, Saulhoz jött és így szólt:
„Dávid Achimelek házához érkezett”.

3 Miért kérkedsz gonoszságoddal, hős vitéz,
Miért hogy Isten jámborai ellen,
eszed folyton gazsággal van tele?

4 A nyelved éles, mint a kés,
ámítás mestere!

5 A jó helyett a rosszat szereted,
hazugságot igazmondás helyett.

6 És minden szavadnak örülsz,
amely elhagyja álnok nyelvedet.

7 De Isten örökre lerombol,
mert megragad és sátradból kiűz

szozattovabbacikkhez

 

Jókai Mór: Petőfi halála

Mintha most is előttem látnám azt a délceg alakot, azzal a lángoló, sugárzó arccal, a dacos fejjel. Mintha most is hallanám a hangját, azt a szívből jövő, szívig ható hangot, amely hű kifejezője volt a lelki indulatainak.
Minden igaz volt nála: szerelem, barátság, gyűlölet, harag, rajongás a hazáért és a szabadságért. Semmi sem volt hamis, semmi sem mérsékelt.
Aki így tudott szeretni, így tudott gyűlölni, annak nem lehetett e földön megmaradni többé, amint nem volt szabad többé szeretni és gyűlölni.
Olyan ifjú volt és mégis be volt fejezve az élete. Mint egész ember halt meg. Mi többiek tudhattunk még ketté vágva, felnégyelve, darabokra tépve is élni, de Petőfi számára nem volt való az az élet, az a küzdés, hol láncra vert kéz börtön
falára karcolja keserű gondolatait. Neki meg kellett halni.

szozattovabbacikkhez

 

József Attila: Petőfi tüze

Falvát megőrült népe lerombolá,
Házunk az nincs, fél fal, ha mi megmaradt,
Gonosz Tél van s e kis családnak
Tűze, Petőfi - az Eszme: hol van?

* * *

Petőfi Sándor, Tégedet ünnepel
A jajgató nép s a süket Elnyomás,
De nagy lelked tüzét, az Eszmét,
Cifra, hideg lobogás takarja.

Ó, ünnepelvén, mélyre temetnek el!
Petőfi Sándor, ámde azért nyugodj:
Az Eszme ég az elnyomottak
Büszke szivében örök dalodra.

szozattovabbacikkhez

 

Kosztolányi Dezső: Petőfi Sándor (5. rész)

VI

Valaki beszélgetés közben figyelmeztet, hogy Petőfi költeménye, a Szeptember végén, már nyolcvanesztendős.
Az észrevétel különösen hat rám. Gondolkozom, eltűnődöm. Vajon van-e verseknek koruk? Azok is változnak, mint a halandók, akik fölcseperednek, megvállasodnak, aztán botot véve kezükbe görnyeteg csoszognak előre új napok felé? Egyáltalán a költemények a téren, időben helyezkednek el?
Ez a párhuzam nem teljesen pontos. Mindenesetre azt tapasztaljuk, hogy a versek között is hatalmasan pusztít a csecsemőhalandóság.

szozattovabbacikkhez

 

Mikszáth Kálmán: A szabadszállási ember a Petőfi-szobornál

Öreg, görnyedt hátú ember nézegette a koszorúkkal borított szobrot délután, midőn már lezajlottak az ünnepélyességek. Általában egész estig valóságos búcsújáró helye volt a közönségnek. Nagy néptömegek gyönyörködtek azon impozáns, igazi tündéri látványban, melyet a tömérdek fényes koszorú nyújtott a szobor lábánál.
Elandalodtak rajtuk: a tömérdek dicsőségen, melyet »a jó öreg kocsmáros« fia szerzett. »Mégis csak van gondviselés – mondák az egyszerű emberek –, igazaknak az ő jutalma.«
Betűzgették a koszorúk feliratát.
A román királynőé áll a legfelül. Vajon merre van a képviselőházé? Hej, csak mégis derék asszony lehet az a román királynő. Áldja meg az isten jártában-keltében.

szozattovabbacikkhez

 

Petőfi Sándor: Mosolyogj rám

Mosolyogj rám, édes feleségem!
Nincs virág a földön és az égen
Csillag, amely képviselhetné a
Kedvességben mosolygásodat.

Már ha rajta arcodon a felhő,
S fúvalom, mely elröpítse, nem jő:
Tedd szelíddé, aranyozd meg, kérlek,
Mosolyodnak hajnalával azt. -

Puszta télben a kert puszta fája
Milyen vággyal, mily ohajtva várja
A tavaszt, mely néki majd virító
Lombot ád és zengő madarat!

A vándor, ki messze-földön jára,
S éjjel ér be falva határára,
Várja, várja: mikor csillog rá már
Házából a nyájas mécsvilág?

szozattovabbacikkhez

 

Baka István: November angyalához

Jöjj el hozzám, köd-peplumodban és
Krizantém-öllel, őszöm angyala!
Lefordítottad fáklyádat, de ma -
Bár kőpapucsban - a szívembe lépsz.

Lennék halottad, s úgy élnék veled,
Ahogy gyökérrel él a föld, a víz;
S bár szemgolyód fehér, akár a gipsz,
Poromból támaszt föl tekinteted.

Jöjj el hozzám, november angyala!
Halottak napja elmúlt, - élni kell!
S ha élni kell, a kő is énekel,

S bódít krizantém-szirmod illata, -
Halotti mécs, öröklét lángja tán?
Mindegy! Fejem öledbe hajtanám.

Mindszent napjáról ⃰

Legyen áldott Mindszent napja,
Édes szép Jézusunk
Te vagy minden szentek díja
Kegyes Jézusunk
Jót kérjetek nékünk, oh! Szentek.

⃰Ismeretlen szerző a középkor vége körül

Fekete István: Mindenszentek

Egy barátom egyszer kiment Indiába s az első ember, akivel Bombayben összeütközött, magyar volt, sőt adósa… Az adós annyira örült a meglepetésnek, hogy még szólni sem tudott és még tartozását kifizetni is elfelejtette. Ha pesig ilyen kellemetlen találkozás háromszázötven millió ember között előfordul, mennyivel könnyebben megesik a szomszédos kis városban, annak is egy házában, amelynek kapuján Bodó Dénes iparkodik be és Borsos Lajos ki.
- Szervusz Lajos – vidámkodik Dénes –, hát te mit keresel itt?
- Csak úgy bejöttem – mondja Lajos és zúzmarás szemöldökén látszik, hogy Dénest a pokolba kívánja, annak is a legmélyebb fenekére – beküldtek ezzel a kis fával, de nem itt lakik az illető…

szozattovabbacikkhez

 

Erdélyi József: Halottak napja

Tódul a város népe kifelé;
Utolsó lombjait hullatja
Rá a temetőút iharsora –
Biztos: ma van halottak napja.

Mindenki szembejön velem,
A város felé ballagok magam,
Mintha nem is tudnék felőle,
Hogy ma van halottak napja.

Jönnek, ünneplő hangulatban,
Gyalogszer, gépkocsi, fogat,
Sötét ruhák, tarka virágok,
S halkítják hangjokat.

Gyönyörű őszi délután,
- Nagyját a napnak átaludtam –

szozattovabbacikkhez

 

Gyóni Géza: Halkabban…

Halkabban járjon, aki él,
S dúdoljon csöndes éneket.
Messzi sírdombok fejinél
Ma ezer gyász-szobor mered.

Ezer menyasszony könnye hull,
S eztán már mindig sír szegény.
Mély sírban álomtalanul
Alszik ezer szép vőlegény.

Lányok, virágot szedjetek,
Díszítsétek a sírokat.
Nem lesz már vőlegényetek,
Ki oly szelíden simogat.

Mind hű volt s pompás férfi mind,
Kikről legendát sző a tél.
Szemük a sírból ránk tekint:
Halkabban járjon, aki él.

1915. november 1.

Kapui Ágota: Halottak napja

(almanachba)

Tudjuk, hogy álmaink csődje e kurta valóság,
félelmeinket elsimogatják bennünk a fák,
belül burjánzó őserdők mérgezte tájak,
vérköreinkben mocorgó ösztönvilág.

Részvéttől nedves pilláink alatt az árnyék,
magunkat szánjuk a szóval, mi másokra hull,
nyughelyük mellett hever az elhamvadt érzés,
mely évekig égette szívünket álmatlanul…

Feledünk lassan és feledünk megállás nélkül,
elhervadt bennünk a szánás mint őszi virág.
Forgatjuk szótlan a szánkban az íztelen semmit,
s kiköpjük csöndben, ha nem minket néz a világ.

Albert Ferenc: 1956. november 4.

Magasztos Éden e kicsiny berek,
bűvös hét napon át szabadság.
Dértől csillámló sárgult levelek,
kerge szélben kelnek víg táncra,
majd testvért lelnek avarágyban.

Mert hang szól: „Ne tovább magyarok!
Kisded játékotoknak itt a vége!”
Ennyi volt vélt szabadságotok,
Moszkvában meghozta döntését
vörösök hatalmas, „Kegyúri Istene”.

November negyedikét írják,
hajnali négy óra tizenöt.
Egy nép jaj-szava Mennybe kiált,
miközben vaskos lánctalpak alatt
nyögve vajúdik vért a rideg köd.

szozattovabbacikkhez

 

Faludy György: Kihallgatás

Egész nap nyúzott. Hol bokámat rúgta
s ordított, hol dühödten nógatott.
Vadul gyűlöl. Pedig pontosan tudja,
hogy ártatlan vagyok.

Hencegni ezzel már én sem kívánok.
Bárcsak tettem volna egy keveset
ellenük! s nem most kéne kifundálnom
a kémkedésemet.

Mindegy. Az embert úgyis elítélik.
Az ablakra haránt dőlt a nehéz
napfény. Fölém lógott Dzserdzsinszkij Félix
szakállán a penész.

Az ávós kandúr, ha szemébe néztem,
elfordult. Oldalvást, az írógép
mellett egy nő terítette a széken
szét vájdling-alfelét.

szozattovabbacikkhez

 

Fáy Ferenc: Vándorbot

A vándorbotnak szörnyű súlya van.
Rügyet nem hajt, csak múlt mélyén kutat,
Az egyik vége: fáradt izzadás,
a másik: szürke porban váj utat

. Lángnak még karcsú, támasznak kevés.
És hordod mégis véges száz úton,
S ha kérdenék, hogy mért maradt veled,
azt mondanád, hogy én azt nem tudom.

De jó ha van, de jó ha foghatod,
Beszélhetsz hozzá, enyhet, nyugtot ad,
A végtelen sok szenvedés között erőt ad,
békés, nagy harmóniát.

Hordom ma én is sorsom útjain,
arcomra szürkül száz vidék sara . . .
Lángoknak karcsú, támasznak kevés,
Azért talán még elvezet haza.

[Szent Marton, Isten szolgaia…]

Ismeretlen XVII. századi szerző

Ad notam Ur Isten teged dicsirunk es nyilván

Szent Marton, Isten szolgaia,
Es ö néki áldot papia,
Boldog lön ö ki-mulása,
Mert menyben lön nyugovása.

Te az Christus szerelméirt,
Lölködnek üdvösségéirt
Mezételent az Istenért
Be födösztél szent nevéirt.

Szent életben nevelkettél,
Sok csúdakat cselekedtél,
Harom halottat tamasztal,
Sok betegeket gyogital.

szozattovabbacikkhez

 

Tulok Teréz: A magyar nyelvről

– A Magyar nyelv napjára –

Magyar vagyok. Te is az vagy. Mi magyarul beszélünk.
Egymás között, veled ketten mindig, mindent megértünk.
Szóljunk hát a magyar nyelvről, melyet ma ünnepelünk!
Szép szavaktól. mondatoktól legyen szép az ünnepünk!

Nyelvtanát is jól tanuld meg! Mely nem könnyű feladat,
hogy helyesen tudd használni. Forgasd meg az agyadat!

szozattovabbacikkhez

 

Dr. Bozóky Kálmán: Szent Erzsébethez

Szent Erzsébet, drága! – Árpádház virága!
Esdekelve kérünk: hallgasd meg imánkat!
Nézz a mennyből, - nézz le szép magyar hazánkra!
Tartsa, védje! – Kérjed mennyei Atyánkat!
Eggyé forrjon megint, mi durván szétszakadt, -
Ragyogjon magyar szín Magas Tátránk ormán, -
Zengjen magyar ének… törjön szét a lakat…
S magyar zászló lengjen templomaink tornyán!
Ébresszed fel bennünk őseink hitét, -
Békés, boldog korszak jöjjön el hazánkra, -
Ezer újabb évig nagy legyen! – És ismét
Tartósan viruljon Szent István országa!

1944

Pap Endre: Géza

Vezéri karddal Géza jön,
Boszúlni sérveit,
Kit honból elvert Salamon,
Hoz hősek ezreit.

S ott, hol fenyő növekedik
És bérci sas tenyész,
Táborba száll a nagy sereg,
Érette halni kész.

Színes zászlóknak szárnyain
Az őszi szél süvőlt,
Sátorban a fáradt vezér
Pihenni szirtre dőlt.

szozattovabbacikkhez

 

Gárdonyi Géza: Kinizsi Pál

Kaszás csillag messze-ragyog, messze-néz,
Kinizsi Pál, az volt ám csak a vitéz!
Dicső nevét kilenc ország ismerte.
Mátyás király csak fiamnak nevezte.

A töröknek ma is reszket a térde,
ha Kinizsi neve száll a fülébe;
hát még mikor színről-színre láthatta,
eget-rázó ordítását hallotta!

Acélból volt az ő harci dolmánya;
sárgarézből a sarkantyús csizmája;
buzogányán csak az ólom félmázsa.
Dőlt is attól a sok török rakásra!

szozattovabbacikkhez

 

Simon Endre katolikus lelkész, plébános

Simon Endre született 1816-ik évi március hó 10-én Erdélyben Udvarhely megyében, Bogáfalván. 1834-ben pappá szenteltetvén, gyergyó-szent-miklósi segédlelkész, – majd 1842-ben ehedi lelkész lett, 1847-ben pedig ugyanazon minőségében áthelyeztetvén az ország határszélén fekvő tölgyesi vámhoz, itt találták őt a szabadságharc dicső napjai.

Bár plébániájának helyrajzi fekvésénél fogva, s az akkori gyarló közlekedési viszonyok miatt, csaknem elzárva volt az országtól, mégis csakhamar hírét vette a megindult mozgalomnak. A havasok rengetegén is áthatott a nemzeti szabadság kelő napjának sugara, s e sugár melege lángra gyúlasztá a hazafias érzésű fiatal székely papnak minden jó és nemesért lelkesülni tudó szívét. Midőn aztán hírét vette, hogy a nemzetnek ősi jogainak védelmére fegyvert kellett fogni, bár ő maga el nem hagyhatá a nyáját, melynek pásztorául rendeltetett, hisz nagy

szozattovabbacikkhez

 

Kosztolányi Dezső: Vörösmarty Mihály

1

A költőket néha egy-egy hangszerrel szokták jellemezni. Azt mondják, hogy ennek a költészete úgy szól, mint a hegedű, amannak a költészete pedig, mint a fuvola vagy a hárfa. Vörösmartyra ez nemigen alkalmazható. Költészete nem egy hangszer, hanem minden hangszer együttvéve, egész zenekar, mely hegedűivel, fuvoláival, hárfáival, kürtjeivel, harsonáival és üstdobjaival egyszerre sok szólamú dallamot játszik. Hangok nagy tanárja – ahogy Liszt Ferencet nevezte ő –, s hangszere a „vész zongorája”, velőket rázó húrokkal. Képzelete elsősorban hallószervét ostromolta, s hallószervekre akart hatni. Hangokat hallott. „Ha egyedül ment – írja róla Gyulai –, vagy meghitt barátjaival, gyakran suttogott magában, mintha énekelne”. A szavak – a kifejezés eszközei – kísértetek gyanánt rohanták meg, s nemegyszer csak belőlük tudta meg, miről álmodott.

szozattovabbacikkhez

 

Vörösmarty Mihály: Töredék (derítsd vezérlő csillagodat)

Derítsd vezérlő csillagodat felém
      Kivánt segédet, Délie, nyujts, hegyed
        Ösvényes utján rég bolyongva
           Kűzködöm a tövisek szegével
S fel nem segíthet csüggedező erőm

Pest, 1819

Vörösmarty Mihály: Töredék (a szabadság büszke vára)

      A szabadság büszke vára
   Elborúl a rab nyakára
       S dől, ha védőt nem talál
Fel Magyar fel a csatára
   Itt a gyávaság határa
       Itt az élet, és halál.
       Bátoré az élet
       Rab élet nem élet
  Rajta Árpád párduc sarjazatja
     Pusztítsunk

1829

Tordai Ányos: Magyar harangszó

Vagyok fagyos szele sívó zivatarnak,
Letiport virága kietlen avarnak,
Bús fekete gyásza, fuldokló sírása
Haldokló magyarnak…

Vagyok millióknak zokogó keserve,
Összetört harang félredobott nyelve,
Árvák sóhajával, özvegyek jajával,
Átkaival verve…

Vagyok pislogó mécs a ravatal mellett,
Vagyok bús akkordja halotti éneknek,
Hantok zuhogása, végső koppanása
Temető-rögöknek…

szozattovabbacikkhez

 

Hamvas József: A harmadik zsoltár

Ellenségünk, mint a tenger,
A sok nemzet, a sok ember!

Azt mondja a csüggedt kétség:
Minek most már a reménység?

Gondviselő jó Istenünk,
Csak Te magad vagy már velünk.

Csak Te szánod könnyeinket,
De Te meg is hallgatsz minket!

Ahogy gyászban fejet hajtunk,
Oltalmazó kezed rajtunk.

szozattovabbacikkhez

 

Radványné Ruttkay Emma: Lesz-e még úgy?

Lesz-e még úgy, ahogyan régen, régen?...
Lesz-e öröm a sok szomorú réten?
Lesznek-e daltól visszhangos faluk?
Muskátli pöttyös, félig nyílt gyaluk?

És utca hosszat, merre ér szaladt,
Nevetnek-e a szép fehér falak?
S mosolygó arcú lányok, asszonyok
Kezében csattog-e majd a sulyok?

Ó. lesz-e még sok minden, régi rend…
Vagy ami elmúlt, olyan messze ment,
Hogy sóhajunk se éri már utol
S a remény elköszönt a kaputól?

szozattovabbacikkhez

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf