Petőfi Sándor: Szeretsz tehát…

Szeretsz tehát, kedves szép angyalom?
Szeretsz valóban, én nem álmodom!
De mért hagyád a végső pillanatnak:
Megfejtését e drága szent titoknak?

Egy pillanat hozá meg üdvemet
És elválási gyötrelmeimet;
Ugy jártam, mint ki palotát építtet,
S midőn fölépül, számkiűzik őtet.

Sovár szivemre föl nem tűzhetéd
Az ölelésnek tündér gyűrüjét;
Nem szakíthattam ajkad szép bokrárul
Egy csókvirágot édes útitársul.

Távol tetőled oly bús életem!
De egy eszmével meg-megszépitem:
Egykor mi mélyen, mélyen szállok én be
A viszonlátás gyönyörtengerébe!

Koltó, 1846. október 26. - november 5.