Szász Károly: Ottó király
Rég volt, igaz, fölötte rég…
Bálványos vár fennálla még,
Magos tető, hol sasfiak
S egy büszke úr lakoztanak.
Erdők között elvész az út,
Alant, szétszórva, kis faluk.
Sziklák közt a Torja rohan –
Fenn a Büdös, nagy zordonan…
Csak erre, erre föl király,
Hol Apor vajda vára áll!
Jó vendéglátó gazda ő
Kivált mikor királya jő…
Van drága bor, van szép leány,
Lesz tánc s kehely, dús lakomán.
Hadd folyjon a jó celnai,
Elég öreg már, nem mai!
Ottó királyt várják nagyon…
A korona vele vagyon.
Magátul azt nem hagyja ő,
Kivált mikor lány-nézni jő.
„Hej vajda, vajda, hol a lány?”
– „Csak majd a lakoma után.
Félénk a gerle zaj között,
Csendes fészkébe költözött.”
S zendül a harci muzsika,
Megcsendül-pendül száz boka.
Apor, a vajda, sem pihen,
Hogy búg a visszang termiben.
„Hej vajda, vajda, hol a koronám?”
– „Csak mulassunk jó lakomán!
Azt jó vitézim őrizik –
Az ördögök el nem viszik.”
Aranykupákban pezsg a bor,
S mindegyre újat tölt Apor.
– „Igyál te is, uram király!
Legkisebb jobbágyod kínál.”
„Alunni volna már idő,
És szép leányod mégse jő!”
– „Uram király, hosszú az éj,
Hajnalra meglátod, ne félj.”
Az éj röpül – és keleten
A hajnal lángja megjelen.
De álom nyomja a király;
Jó borból is a sok megárt…
„Hej, hol vagyok? Mi oly nehéz?
Láncokban e királyi kéz?
Hol koronám? – Hah áruló!”
S Ottó ajkán eláll a szó.
– „Rabom vagy Ottó! – vajda szól, –
Titkát e vár megőrzi jól.
A fogadást, a lakomát
Megfizeti a koronád…”
*
S Ottó király szégyenszemen,
Honba bujdosva megyen.
Erdők közt vesz egérutat,
De koronája itt marad…