Rácsai Róbert: Akarom, hogy mindörökké

Falevelek hullását akarom.
Öregedő vacogását a télnek.
Szerelmes csókot ébredő tavaszon.
Zivatar szagát tűzforró szélben.

És lássam az éjt. Halljam a csendet.
Perzseljen Nap, verjen jégeső.
Hulljon arcomra hajnali permet,
itt legyen boldog a szeretkező.

[…]

Fejest ugrok egy festő vödrébe,
elmerülök és bugyborékol szavam.
Ott feloldódok a színekben végre:
a ligeti padra festetem magam.