Pethes Mária: Évek kalitkájában
zuhanás előtt nem kiáltanak
a levelek, nem sikoltanak a fák,
ha féreg rágja kérgüket. hova
vesznek a szavak az oxigén
énekében? hova enyészik el
az élet igazsága?
mint érben a plakkok, lerakódik
a hangszálakon a hallgatás.
évek kalitkájában kövérre hízik
a remény madara (bátor vágyak,
vérszegény próbálkozások
a szabadulásra), mégis marad.
már szereti rabtartóját, beéri
etetéskor bugyuta szavával
és örül, hogy nem őt, hanem
a legyeket csapkodja a kollektív
kérdéseket feszegető újsággal.
odakint lassan elnehezül a táj,
mindenen úrrá lesz a megszokás,
divatba jön a mentegetőzés.
senki arcán nem tükröződik
a szégyen. elfogy az erő a nyílt
szembenézéshez. hiába gyújtják
ki forradalmi színeiket a fák,
már nappal belopja magát
a szemhéjak alá a sötétség.