Vámos Hang György: Borostyán

„A teremben sétálgatnak a ladyk,
És Michelangelót dicsérik.”

ma sem rogyott az ég a földre.
a butaság, hogy vak célját betöltse
-- önként hizlalt, rút, fekete gyöngyként –
a pisla’ értelem hunyorgó fél karéja,
álomtalan éjünk ránk csukódó héja
„. nász az avaron ”
(-- ha akarom ?)
s nagy kincs, ha olykor
bármit is találunk,
hisz’ szépen gügyög, növekszik halálunk:
-- íme, már jár is!
nyakunkon függünk,
önmagunkon, magunk:
mint felfűzött tegnapunk, holnapunk,
a vér-veres kláris.