Nagy Horváth Ilona: Karc-poetica

Finoman int a babér öreg csipkeszéle, méltósággal fúlni
főzelékbe, s fel nem dúlni a tányért, ez a művészet.

Eljön az a kor,
amikor
lankad a lélek,
s a kitágult test
úgy lóg rajta,
mint vézna gyereken
a nagykabát,
az ember önfeled
és másnak él,
az dönt, hogy
mikor, ki,
mit beszél,
csak a renomé
a fontos,
a sejtek pontos
morzejeleit
elnyomja a
gyanakvás zaja.

Véresre marja az ínyt a kenyémorzsa, ránézésre is
ízetlen a káposzta torzsa, már a gondolat se harap,
morogni mégis, ez a művészet.

Talpra fordít
az ágy,
még utcára lök
az izom,
dolgozz!
A fej körbefordul,
s míg tanakszik
magában,
merre lehetnek az álmok,
a talpat lerántja
sorra z utcakő,
ez volna a járás,
egyenes hátú
humanoid kirakat,
hóna alatt bágyadt
irányvektorokkal.

Emlékekből kerít pokrócot maga köré a szív, hevülni
hiába hív a meg nem termelt hő, érzést izzadni mégis, ez
a művészet.

Megnyílik
énekelni a torok,
s hol egykor
robbanásra kész
puskaporok
mondtak törvényt,
most púder
a domb,
a gomblyukba tűzött
régi rózsa nyakszántó
vörös rúzsa
helyén szájcserép,
az őrület helyébe
örülhet, ha lép
egy kevésnyi bizser,
s mit mond
a nyelvre vont saját
rigófütty,
sóhaj
vagy légkalapács:
hogy csitt, kicsi,
nem te,
szóljon most
a sok más
sommás vélemény,
te nem,
de ez mind enyém,
aludj el szépen,
kis blamázs.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf