Sebesi Ernő: Éhség

Első világháború, futóárok. Fortepan 98801.

Feje fölött nagyon is huncutkodtak a golyók, de ő azért biztonságban érezhette magát. Most mégis meg kellett állnia. Az éhség tette? A futóárkok labirintusában már behunyt szemmel is el tudott igazodni, – két és félévi frontszolgálat rohadt már a hátizsákjában – de most nagyon idegesen mérte végig szokott útját. Álmosan és nagyon kiéhezetten döcögött előre, egy helyen azonban le kellett guggolnia, mert itt hirtelen ereszkedett az előretolt állás vonala, – a golyók még mindig jöttek, de csak unalomból és felelőtlenül, szinte fütyültek a messzi, bizonytalan célpontokra. Már közel volt a tartalékálláshoz. A völgyben február söpört végig; összébbhúzta a köpenyét és hirtelen a kapitánya alakja rémlett fel előtte, úgy, ahogy elképzelte a zászlóaljirodában. Ide hívták le sürgősen, telefonon. Vajon mit is akarhatnak tőle? Tán szabadság? A tegnapi stikli miatt? Egy éjjeli előörs vezetője volt és mint ilyen nagyon strammul végezte a dolgát. Megcsinálta ő ezt máskor is, Bugyi András nem zárta ki ezt az eshetőséget, a szíve most már szabadabban vert, kisezüstje átvette a szíve ritmusát és büszkén, jólesőn ugrált a rongyos blúzán. Négy hónapja nem látta az anyját és előre örült az esetleges találkozásnak.  

2.

Ebben a pillanatban öccsére gondolt. Hirtelen fölkerepelt fülében a hajnali gépfegyvermuzsika, mely az öccse százada felől komiszkodott bele hajnali jól megérdemelt álmába. De nem gondolt hozzá semmi rosszat. Sőt, valami megmagyarázhatatlan előérzettel az öccse esetleges bravúrjára gondolt és felvillant előtte az öröm kettős képe, hátha egyszerre küldik a két testvért szabadságra?! A gyomra is külön felujjongott a remélt lakmározásra, mert több, mint két hónap óta már csak undok zabkenyér sárgállott a vonalban. Már most közeljárt a zászlóaljirodához. A kis havas esőt leparancsolta köpenyéről és hetyke sapkájáról. Gépiesen elmondta magában a hivatalos jelentkezést: – Korporal András Bugyi melde ik gehorzamst of befél. – De erre semmi szükség se volt. Nem messze, egy hosszú és mélyen fekvő gránátsicherből szanitécek futkostak össze-vissza, az egyik bele is botlott a káplárba és annyi ideje se volt, hogy bocsánatot kérjen. Valami történhetett, nyilván. A káplárban kivételesen bentrekedt a máskor sértegető káromkodás. Most a zászlóaljparancsnok jött ki a fedezékből, utána az orvos, aki magyarázott valamit, egypár latin kifejezés foszlánya úszott a levegőben, de meglehetősen blazírt képpel követte a parancsnokot. A káplár lejelentkezett, de a kapitány rögtön leintette a néma kézmozdulattal. Most karonfogta a káplárt és a szanitécfedezék felé vezette.

3.

Nagyon lassan jöttek előre és kínos hallgatás aprózta lépteiket. Az orvos is utánuk szomorkodott. A fedezékben a kapitány a káplár vállára tette a kezét:

- Édes fiam, az öcséd ma hajnalban, tudod… a horchposton…

Többet nem mondott. Nem is kellett. Nem is lehetett. A káplár elvágódott és sápadt, vértelen arca már a földről kért tanácsot, segítséget. A hordágyon meglátta öccsét sárbafagyott testével. Egy alttiszt felsegítette a káplárt, aki egy tekintetével mindent megértett. Odanyúlt az öccse kezéhez, felemelte és mint valami hideg halott tárgy, úgy zuhant vissza tompán a hordágy véres támlájára.

- Mi a kívánságod? – kérdezte a parancsnok. – Most bármit kérhetsz és megkapod. Kell szabadság? – A részvét emberi hangon muzsikált ebből a mord tisztből. Nem is nézett a káplár szemébe, ahol egy könny igyekezett remegő csillogással a felvibráló ajka elé. A káplár egész testében megreszketett. Hirtelen a futóárokra gondolt, ahol a maga elképzelt örömében, önzetlenül hozzákívánta az öccse bravúrját is és most szégyent, sötét megalázást érzett, amellyel a vak véletlen brutálisan az arcába csapott. Behunyt szemével az anyját gondolta el, a hivatalos kiértesítések rideg és kimért vigasztalásával. A maga dolgával most nem törődött, a szabadság máskor kellemes íze most kikéredzkedett a szájából. Nagyon bágyadtnak tudta magát, térdei megroggyantak és hirtelen a zabkenyér sárgállott fel előtte. Most esti hét óra lehetett. Rögtön itt az ablőz. A szolgálat megszokott funkciója már kopogott az ízületeiben sürgős ritmusával. És úgy érezte, hogy a gyászolás elemi kötelessége is kirepült belőle. Halálos roham előtt képzelte magát.

Az egyik szanitéc közben belenyúlt a halott zsebébe és egy gyűrött fotográfiát húzott ki. A kép a két testvér anyját ábrázolta. A káplár meg akarta csókolni a képet, de a parancsnok részvétteljesen hallgató arcát félreértve, szigorúságot olvasott ki belőle. Zsebrevágta a fényképet és haptákba vágta magát. A kapitány megelőzte és melegen, barátságos hangon kérdezte:

- Na, fiam, hát mit kívánsz?

A káplárt feszes tartásából egy támoly megingatta.

- Ez az éhség, – mondotta az orvos suttogva a parancsnok fülébe.

A káplárt egy addig soha nem érzett zsibbadtság tartotta fogva. Úgy érezte, mintha rettenetesen fejbekólintották volna, de egy régi, ittas állapotából megőrzött fejbekólintás emléke csak halvány visszfény volt a mostani zsibbadtság pokoli izzásához képest. Szemei előtt táncolni kezdett ennek a dekungnak minden figuráját. Már nem látta a rangjelzést, hirtelen úgy érezte, hogy itt mindenki halott már, a fegyelem merevsége komikusnak tűnt fel előtte, hahotázni szeretett volna, a halott öccse arcáról is mintha elpárologtak volna a felismerhetőség jelei, soha nem ismert idegenség rémüldözött a lelkében, tompa erőtlenségében csak a teste igazát, a gyomra, a felkínzott gyomra jogát követelte.

- Kérem – mondta, de rögtön elakadt.

A kapitány mégegyszer megismételte a kérdést:

- Na, fiam, hát mit kívánsz?

A káplár nem hallotta a bíztatást. Szavai önfeledten bújtak ki a száján:

- …A… konzerváit… akarom… Hol… hol vannak… a konzervái…

A kérdésre nem jött felelet. Mázsás és keserű döbbente lakatolta a tisztek száját. Még a szanitécek is a fejüket csóválták.  

4.

Este, szűk fedezékében, amely rögtönzött és primitív könyvtárral is szolgált a tisztek részére, az orvos a »Fajok keletkezését« kezdte olvasni. Egész hajnalig ezt olvasta. Precízen érezte, hogy ezt kellett olvasnia.

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf