Zilahy Lajos: A király, Az Eiffel torony tetejében, Ének a vak katonáért, Levelek édesanyámhoz, Üzenet a sógoromnak Taskentbe

Zilahy Lajos:

A király

Cédrus az ágyasház, ahova hálni jár,
Arany paplan alatt alszik az ősz király.
Cédrusfa ágyában habos, fehér párnák, –
Ezüst szúnyogháló őrzi az álmát.

Zilahy Lajos 1925Százéves szolgája kelti minden reggel:
«– Ötöt vert az óra, – kelj fel uram, kelj fel!»
Hát amint keltené iszonyodva látja:
Csupa vér a király selyem nyoszolyája.

Szaladt a palota százfelé doktorér.
«– Jaj, az arany paplan csupa vér, csupa vér!»
Jöttek a felcserek, tudós kirurgosok,
Úgy szaladt mindenik, ahogyan csak tudott.

Tűnődve, búsulva állottak az ágynál,
Nézték a lázmérő mennyi fokot számlál.
Szakállukat fogva, megdöbbenve lesték,
Mennyi seb borítja a nagy király testét!

Lőtt sebek, miket a puskagolyók fúrnak,
Szúrt sebek, miket a panganétok szúrnak.
Ha az egyik elmúlt, felfakadt a másik,
Kezén, lábán, fején egyre kivirágzik.

Elhívták az ország legvénebb asszonyát,
Hátha az megtudná fejteni a csodát.
Csatlósok cipelték: «Állj elő vén banya,
Fejtsd meg a titkot, mi a Császár baja?»

Vizsgálja a Császárt az öreg boszorkány
És a szentenciát kezdi ilyen formán:
«– Felséges uram és legszentebb királyom,
Én e csuda titkát világosan látom.

Ne gondolj királyom – ez a titok nyitja –
Ne gondolj uram a katonáidra!
Ne gondolj azoknak százezer sebével,
Mer amíg rágondolsz, te is, te is vérzel!»     

 

Zilahy Lajos :

Az Eiffel torony tetejében

Ott messze lenn a déli napsütésbe’
Fehér rajzát a zöld égboltra véste
A Montmartre-on a Szent Szív temploma.

Most úgy terülsz lenn, mint királyi szőnyeg,
Mit évezrek aranyba s kőbe szőttek –
Köszöntlek, Párizs, városok királya!

E vaskorláton mélyen áthajolva
Szívem fölötted himnuszod dalolja
S én rádhajítom dalom koszorúját.

Köszöntlek, Párizs! Sírni, sírni tudnék
S kiáltani e zengő végtelenbe,
Hogy száz bulvárod mind reám figyelne.

Tudod, mit érzek, Párizs? Furcsa, zordon
És tehetetlen vágy harapja torkom,
Hogy szörnyű tornyod félkézzel lerántsam

S vérző körömmel köveid hasítsam,
Mert szépséged tüzében, néma kínban
Életem, fajtám kicsinysége fáj!

                              Párizs, 1923. augusztus

 

Zilahy Lajos:

Ének a vak katonáért

Nyílj meg, nyílj meg csöndes Álomország,
Ereszd be őket, a vak katonákat.
Tárulj kapu, tárulj, ereszd be őket,
Mutasd meg nékik az álom-csudákat,
Tornácaid arany oszlopát,
Az alkonyat bíborát.

Fogd kézen őket, vezessed őket,
Vezesd az álmok szép kertjébe végig.
Sétálj velük csöndben a lombos fák alatt,
Beszélj hozzájuk, mutasd meg nékik
A liliomok hímporát,
A rózsát és az ibolyát.

Mutassál nékik kis madárt az ágon,
Vidítsd szegények elbúsult szívét.
Mutasd meg nékik kerted ragyogását,
A pipacsot, a nefelejts színét,
Fejük felett a felleget,
A napsugárt, a kék eget.

Őnekik minden elveszett.
Lelkük örök setétbe bámul, –
– Tárulj kapu, tárulj…

 

Zilahy Lajos:

Levelek édesanyámhoz

Repülj vélük posta, repülj messze, messze,
Virrasztó ablakán csendesen zörgess be.
Szívem bánata sír mindenik levélbe’,
Mindenik levélnek könnyem a pecsétje.

Nagy bánattal írtam, sokféle énekben
Ezerkilencszáz és tizennégy években,
Takarodók után átkos kaszárnyában,
Csillagok hullásán, Komárom várában.

 

Fegyveremnek vasát
Őszi köd rozsdázza,
Szívem is belepte
Szívem is ellepte
A bánat rozsdája.

Hallom még pengeni
Múltak citeráját,
Mikor éjszakánkint
Régi bástya tövén
Állok isterázsát.

Szívemre rátörnek
Régi vágya, álmok,
Egy-egy bús álomnak,
Régi kísértetnek
Haltverdát kiáltok.

 

Ha kérded, hogy élek:
- Mostanában erre
Kaszárnya udvaron
Harsány kakas helyett
Kürtszó kukorékol
Harmatos hajnalon.

Ha kérded, hogy élek:
- Déli harangszókor
Mindenik legénynek
Káplárok, kuhárok
Színezüst csajkába
Arany levest mérnek.

Ha kérded, hogy élek:
- Nótázik a század
Barna esthajnalon
- Barna esthajnalon
Szívem bölcsőjében
Bánatom altatom.

Magos mennyországban
Egy csillag-poszt előtt
Mi lesz majd a lózung?
- Álmatlan éjeken
Halál gondolatja
Véled takarózunk!

 

Már nem roskadozva
Cipelem a bornyút,
Régi vigasságom
Régi, régi kedvem
Újra visszafordult.

Napfényes utakon
Kürt és nóta harsog,
– Ki gondol most véle
Vajon merre, meddig
Vezetnek a marsok?

Virágos csapatban
Szállunk napkeletre,
Aki most gyáva lesz,
Verje meg az isten,
- Ó ezerszer verje!   

 

Zilahy Lajos:

Üzenet a sógoromnak Taskentbe

Ködök postáján küldöm ezt a pár sort,
Elér-e hozzád rabság hadnagya?
– Ó végtelen a mongol messzeség
S millió mérföld börtönöd fala!
Mi úgy élünk mint hajdanába’ rég:
Az óra ketyeg és a lámpa ég.

A kis szobában lompos esti csönd,
A kályha boldog fénye szétsugárzik –
A szőnyegen sok furcsa lom között
A kisfiad a falovával játszik
S az asszonyod – a szíve be nehéz! –
Ma szótlanul a lámpafénybe néz.

Taskent fölött a téli szél dalol,
Szörnyű szüretje van a hópehelynek,
A kancsukáknak sziszeg most a szíjja,
A havas éjben foglyokat terelnek, –
– Mi úgy élünk mint hajdanába’ rég,
Az óra ketyeg és a lámpa ég.

A kis szobába boldog esti csönd,
A lámpa sárga fénye szétsugárzik, –
– Testvér! Lelkemmel máma átszelem
A mongol puszták óperenciáit,
Ködök, mélységek, tengerek felett
Ma megszorítom elcsüggedt kezed!

                                1915. Karácsony

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf