Rónay László: Fejezetek Prohászkáról
Az Élet Prohászka-száma
1918. október 13-i számában ünnepelte az Élet Prohászka 60. születésnapját. A katolikus hetilapnak indulásakor főmunkatársa volt, amint a lap főszerkesztője írta: „Nem Prohászka csatlakozott hozzánk – így Andor József –, mi vettük kölcsön egyéniségének és programjának súlyát, s nagy adósságunk letörlesztésén verejtékezünk tíz év óta.”
Megéreztethet valamit az ünnepelt tekintélyéből az a néhány kézírásos sor is, amelyet Gyulafehérvárról Erdély kitűnő, ugyancsak köztiszteletben álló püspöke, Majláth Gusztáv küldött: „Különös hálával tartozom az isteni Gondviselésnek, hogy áldozópapságom első decenniuma Prohászka Ottokár közelében folyt le. El sem mondhatom, mily jótékony hatással volt reám apostoli egyszerűsége, örökké vidám kedélye, szónoklatainak tüze, türelmes, megértő lelki vezetése. Ő volt az, aki a lelki élet mélységeinek, örömeinek a megértésére vezetett, példájával a lelkeknek, a népnek s a szegényeknek szeretetét szívembe véste, a papi hivatásnak megbecsülését bennem fokozta, Istenért végzett munka egyedüli nagy értékére rámutatott, betegségemben bizalmat öntött belém, s megtanított arra, hogy az időt jól felhasználjam, és a szép természetet rajongva szeressem.”
Prohászka pályakezdése
Nincs miért csodálkoznunk a hang bensőségessége, megbecsülő szeretete miatt. Amikor Prohászka 1882-ben a bölcselet és a hittudományok doktoraként befejezte római tanulmányait, Simor hercegprímás azonnal fölismerte kivételes tudását és elhivatottságát. Az előző évben fölszentelt fiatal pap mindössze két hónapig működött segédlelkészként Csáky Kálmán Esztergom-belvárosi plébániáján, innen a prímás szinte tüstént az érseki papnevelő intézetbe helyezte. A líceumon latint és görögöt, az akadémián a lelkipásztorkodástant és az ágazatos hittant tanította, végül a teológusok lelkivezetője lett, s éppen a későbbi gyulafehérvári püspökkel látott neki a papnevelés megreformálásának. Tevékenységüknek oroszlánrésze volt abban, hogy a század elején eltökélt lelki életet élő, cél- és öntudatos fiatal papok kezdtek munkálkodni a lelkek visszahódításáért. Prohászka Esztergomban kezdte országos hatású munkásságát a hazai értelmiség lelkiségének elmélyítéséért. Nemcsak könyveinek (Föld és ég, 1902; A diadalmas világnézet, 1903), a Magyar Sionban írt tanulmányaival és bírálataival (2600 oldalnyi szöveg!) szolgálta nagy célját, hanem a férfiak számára 1901-ben elkezdett s az Egyetemi-templomban tartott konferenciabeszédeivel is. Utóbbiaknak akkora hatásuk volt, hogy hamarosan az egész országot bejárta új és új meghívásoknak téve eleget.
Püspöki programja
1905-ben nevezték ki székesfehérvári püspöknek. Első főpásztori szónoklatában így fogalmazta meg programját: „Dolgozni jöttem. Dolgozni akarok a züllésnek indult magyar nép megmentésének nagy napszámában, a kor bágyadtságától beteg lelkeknek meggyógyításán, a szenvedélyek lázától elgyötört bűnösök megtérésén. Mindezt Jézus nevében, Jézus erejével.” S amint Vass József bizonyítja A püspök tevékenységét bemutató tanulmányában, dolgozott is fáradhatatlanul, döbbenetes energiával. Nemcsak egyházmegyéje ügyeit intézte, ott találjuk sok tudományos, szociális és társadalmi intézmény vezetőségében is, amelyek működéséhez nemcsak nevét adta, hanem beszédeivel, leveleivel lelki irányultságukat is befolyásolta. Tagja volt a Petőfi társaságnak, a Magyar Filozófiai Társaságnak, a Szent István Akadémiának, a Magyar Tudományos Akadémiának,egyházi elnöke a Szociális Missziótársulatnak, elnöke az Országos Pázmány Egyesületnek, a nőkereskedés ellen alapított egyesületnek, alelnöke a Katholikus Népszövetségnek, védnöke az Aquinói Szent Tamás Társaságnak!
Az Élet ünnepi száma
Az élet ünnepi számában az egyik legérdekesebb írás Prohászka nyelvéről, stílusáról, annak forrásairól szól. (Brisits Frigyes: Prohászka nyelvesztétikája) Nagy költő-kortársa, Ady Endre a líra nyelvújítója, Prohászka a lelki nyelvéé. Szimbólumok sokaságával élt, költői képekkel tette szemléletesebbé mondanivalóját. A stílus voltaképp nemcsak a kifejezésmód formai elemeit jellemzi, hanem inkább a nyelv, a személyiség és az általa képviselt eszmények szintéziség jelenti. A térítő, Isten létének titkaiba merülő Prohászka istenélményét természetesen kora stílusideáljának megfelelően, egész magas színvonalon szólaltatta meg, felszabadító hatást gyakorolva nemcsak az imádság, hanem a keresztény tudományosság nyelvezetére is. Ez utóbbi neki köszönhetően ismerte föl, hogy Istenről, Krisztusról nemcsak logikus rendezettséggel lehet eredményesen szólni: a hit lényegéről sokszor többet mond a költő, aki átéli és megsejti a tapasztalati valóságon túl rejlő titkokat. 1918-ban megjelent, sok vitát keltő könyvében, a Kultúra és Terrorban így fogalmazta meg magatartása lényegét: „Különböztetnünk kell kultúra között, mely termelés, gépek, gyárak, forgalom, komfort, ágyúk, mérgek, gázmaszkok – és kultúra között, amely szellem és élet, lélek és erkölcs, és az emberélet legnemesebb, legtartalmasabb alakulása.”
Ez a kultúrfogalom mai szemmel talán vitatható. Ám tegyük hozzá: a költő Prohászkánál kevés élesebb szemű kritikusa volt korának. Elsők között ismerte föl e század egyik legsúlyosabb betegsége az elidegenedés tüneteit, s azt is világosan látta, hogyan manipulálják az egyszerű embereket különféle hangzatos jelszavakkal, üres ígérgetéssel. Nagy célja szerint a hamis tudatot meg kell szabadítani minden rárakódott tehertől, s meg kell teremteni a gondolatoknak, elhatározásoknak és tetteknek azt a formáját, amelynek hitelét és dinamikáját a kereszténység adja meg. Ahogy az Élet ünnepi számában ismertetett műve bevezetésében írta: „Megrendülve állunk, s akárcsak rongyok volnának, lefoszlanak lelkünkről a kultúrálmaink. Búsulunk, hogy így hittünk, s annyit csalódtunk, de aztán revideálnunk, s látjuk, hogy a jelszavakból mi igaz, mi nem, s miután alaposan megrostáltuk a sok törmeléket, keresünk valami új kifejezést gondolatainknak, s valami új s igaz programba akarjuk foglalni törekvéseinket és reményeinket.”
Tragikus, hogy a magyarság erre az „új útra” is megosztva lépett. A kor legjobbjai világosan látták a szellemi és gyakorlati megújulás szükséges voltát. De nem együtt keresték azt, hanem kibékíthetetlen ellenfelekként. Alighanem innen erednek azok az ellentétek, amelyek máig sem enyhülnek, s amelyek következményeképp manapság is inkább van hitele a jelszavaknak, mint az igaz programoknak.
Prohászka Ottokár szobrának avatása a Károlyi-kertben
Prohászka halála után nem sokkal megfogalmazódott az a gondolat, hogy emlékét művészi szoboralkotással kellene megörökíteni az Egyetemi-templom közelében. Itt mondta el ugyanis a főváros férfitársadalmát felrázó, Budapest lelki életének új irányt adó beszédeit, s itt érte 1927. április 2-án a végzetes agyvérzés, amely miatt nem tudta befejezni prédikációját. A szoborbizottság hamar felállt Wolff Károly vezetésével, s megkezdődött az országos gyűjtés, amelynek adminisztrációs munkáját minden térítés nélkül az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga tagjai vállalták magukra. A helyszínben, a Károlyi-kertben, hamar megállapodás született. Fülöp Géza terve mutatkozott legméltóbbnak a püspök emlékezetéhez. Közben egy másik bizottság is elkezdte tevékenységét, ennek élén Csitáry Emil, Székesfehérvár polgármestere állt. E testület szervezte a Prohászka Ottokár fogadalmi emléktemplom építését.
1934. június 6-án vitték a szobrot a Károlyi-kertbe, s nem kis nehézségek árán felvontatták talapzatára. A Nemzeti Újság másnap fényképet közölt az elkészült és helyére került műalkotásról. (A másik fotón Mussolini látható, amint jellegzetes pózában önkéntesekhez szónokol a római Garibaldi-ünnepségen. Minő ellentét!) A szobor ünnepélyes felavatására június 17-én, vasárnap került sor. Előtte azonban méltatások, emlékezések sora jelent meg a magyar lelkiség nagy alakjáról. Felidézték be nem fejezett beszéde töredékeit, haláltusáját. Turi Béla arról írt, hogy a szobor leleplezése Prohászka diadalmas világnézetének ünnepe lesz, mert „a magyarság a nemzeti géniusz kiteljesedését csodálja benne, s mint a hungarizmus apostolára tekint fel rá (baljós értelmet nyert jelzős szerkezet!), kivételes emberségét és lelkiségét idézték fel jeles személyiségek, akik közel kerültek hozzá. Megszólaltatta a Nemzeti újság Brisits Frigyest, aki breviáriumot adott ki az elhunyt gondolataiból, Leúpold Antal kanonokot, a püspöki konferenciák jegyzőjét. Ő az egyházkormányzót ismerte mélyebben. Némethy Ernő regnumi plébános budapesti tartózkodásai és vakációi során volt állandó kísérője Prohászkának, halála után kis könyvecskét írt róla. Zimányi Gyula, a Kalazantinum igazgatója Prohászkát, a teológust idézte. Brisits Frigyes nemcsak Prohászka nagyformátumú alakját jelenítette meg alázatos beleérzéssel, hanem a kor érdekes, mára elfeledett eseményeit is.
Június 17-én, vasárnap a Nemzeti Újság első lapján közölte Zichy János hatalmas, Prohászka egykori politikai szereplésére emlékező cikkét, amelyből megérthetjük, miért szorgalmazta annyira Károlyi Mihály a szobor eltüntetését. Zichy Nándor, a Néppárt vezére ugyanis Károlyi egyik rokonának kerületében indította képviselőjelöltként Molnár Jánost, a párt szürke eminenciását, az Alkotmány című lap szellemi irányítóját. Az apát végül megnyerte a választási csatát, s haláláig a kapuvári kerület országgyűlési képviselője maradt. Győzelmében hatalmas része volt Porszáhka magával ragadó agitációs beszédeinek.
Június 17-én kordont vontak a Károly-palota köré. Reggeltől egyszerű emberek sokasága rótta le tiszteletét a nemzeti színű drapériával bevont szobor előtt, de a tribünök sehogy sem akartak benépesülni, pedig előkelőségek egész sorát hívták meg a nagy eseményre. Négyen is várakoztak fogadásukra: Liber Endre, a főváros akkor alpolgármestere, Némethy Károly tanácsnok, Zsembery István, az Actio Catolica alelnöke és Pacher Béla (akiről e sorok írója semmit sem tudott kideríteni). Kínos pillanatok után végre feltűntek a püspöki kar tagjai, a pannonhalmi főapát, megjelent a kormány képviseletében Imrédy Béla, a minisztere3lnökében Bárczy István államtitkár, Albrecht és József főhercegek, a felsőház jeles tagjai, majd Serédi Jusztinián.
A közéleti nagyságok távolléte csak a tribünöket tette foghíjassá, az óriási tömeg izgatottan várakozott az ünnepség kezdetére. Amikor az Egyetemi-templom órája elütötte a 11-et, a Fővárosi Zenekar eljátszotta a Himnuszt, majd Wolff Károly méltatta az elhunyt jelentőségét, és a szoborbizottság nevében átadta a műalkotást a fővárosnak. Budapest nevében Liber Endre vette át Fülöp Géza művét. Ezután elhelyezték a szobor talapzatán a hivatalos koszorúkat, amelyek lassacskán beborították azt. Az ünnepség hivatalos része a Szózattal zárult. De hogy mit is jelent Prohászka a magyarság számára, az inkább ez után derült ki. Az előkelőségek elvonulása után ugyanis azok lepték el a szobor környékét, akik a lelki ember csodálói és adósai voltak. A szobor körüli zöld gyepet elfedték a margaréták, kék búzavirágok, pipacsok, zsályák és vadrózsák, s növekvő halmaik hamarosan eltakarták a drága pálmákat és babérkoszorúkat. Bebizonyosodott, hogy Fülöp Géza elgondolása megmozgatta a szíveket. Glattfelder püspök így fogalmazta meg néhány nap múlva a műalkotás mondanivalóját: „A szobor úgy kívánja Prohászka Ottokárt ábrázolni, hogy az örök élet vizéből merít, és azt nyújtja a meggyötört, mégis reménykedő emberiségnek.” Ugyanő fogadta meg a magyar lelkipásztorok nevében, hogy a papság Prohászka nyomdokain haladva nemcsak emléke ápolását érzi kötelességének, hanem szellemi hagyatékának, a szolgálat eszményének megvalósítását is.
