Fáy Ferenc: Őszi áhítat

Ülj le a márványhűvös ég alá,
honnan a nyár még visszanyúl utánad.
Madarak jaját kergeti a szél
s térdedre hajtja hű fejét a bánat.

Zárd el szemedbe ezt a ragyogást,
ez az utolsó tél-előtti órát.
Dió koppan már, hamvas szilva hull
s himnuszt dobál egy megkésett rigó rád.

Levél repül nyárcifra üzenet
a száraz zöld, de hátán, mint a láva,
kénsárga lánggal ég az ősz… Lebeg,
aztán leszáll a kert aranyporába.

Hány hosszú éve játszod ezt az őszt?
Úgy játszod itt, hogy mégis mindig ott vagy,
hol vérző fák tartják a karjukon
s mustos őszbe szédült sok halottat.

Zárd be szemedbe ezt a ragyogást,
mielőtt minden elmerül a sárba.
Alma pirul… s a dombon a halál
mézes szőlőt szed nagy füleskosárba.