Ady Endre: Haldoklik a pap

Szerdán meggyónt és megáldozott főtisztelendő Sebes Ev. János úr. Isten ekkor egyelőre elméjét vette magához agg és alázatos szolgájának. Tele volt vendégkocsikkal a tágas plébániaudvar, s pénteken reggel tudakozó sürgöny jött a püspöktől. Ment vissza a püspökhöz a válasz: Sebes Ev. János főesperes még mindig haldoklik. Pénteken este pedig a nyugtalanság összehajtotta a plébános úr nyáját. Összegyűltek a hívek, s nagyon szepegve tanácskoztak a haldoklásról. Bizonyos, mondották, hogy végrendeletet írt már régen. Az is bizonyos, hogy a rokonoknak hagyja azt, amit hagyhat s amit Rozália asszony, a gazdasszony, félre nem rakott. De a baj hirtelenül jön: Sebes Ev. János szinte virgoncul misézett még kedden. De kijött a templomból, s még el se érte a plébániát: összerogyott. Hátha, hátha: ha esetleg elveszett volna az írás. Az írás, amelyre a főtisztelendő úr írta híveinek adósságát. Sugdosott, szorongott, reménykedett a nyáj, Sebes Ev. János nyája.

    Mert ó, vajmi szegény nyáj volt ez a nyáj, a főesperes úr nyája. Valami régi Rákóczi-birtok állott már csak épen és egészben a község mellett. Ez a plébánosé volt egy kegyes főúr hagyományából, ki istenes célokra adta a bortokot, morzsáját annak a kincsnek, amit ő Rákóczi vesztén nyert. De szép birtok, de jó birtok volt, és Sebes Ev. János tudott gazdálkodni. Nemhiába, hogy táviratot küldött a püspök? Sok pap lesi ezt a plébániát. De velük mi lesz, szegény hívekkel, haj, ha előkerül az írás? Sebes Ev. János volt a bankárja a falunak, s a múlt esztendő különösen ínséges volt. Azok is sok új adósságot csináltak, akik a régit már kínnal letörlesztették. Most esetleg jön a halál, s a halál még Sebes Ev. Jánosnál is szigorúbb hitelező lesz. Hajh, pedig Sebes Ev. János számon tudta tartani a pénzt. Kamat-munkákkal dolgoztatta meg Isten nevében a földjét, és sok köböl búzáért követelt két köblöt téltől aratásig.

    Hajh, ha az utolsó írás elveszett volna – sóhajtozott Sebes Ev. János nyája. Hiszen úgyis megfizették ők már a főtisztelendő úrnak. Miért zsebeljenek ezzel is többet az idegenek, a semmiháziak? És jöttek is az örvendetes hírek: Jóska, a hebegő egyházfi hozta. A rokonok feltörtek, felziláltak és kutattak mindent. Sejtik, hogy a híveknél kell még tartozásoknak lenni, de nincs az írás sehol. Már Rozália asszonnyal is összevesztek emiatt. Őt gyanúsítják, hogy ellopta a főesperes följegyzését. Sebes Ev. Jánost pedig talán már az Isten sem tudja szóra bírni. Hánykolódik, nyög néha az öreg főúr, de egyébként olyan már, mint a halott. Nem is jön már többé hozzá a doktor: úgyis hiába jönne.

    Nem volt gonosz ember Sebes Ev. János, hívei se mondják. Majdnem hetven esztendőt élt, ebből vagy harmincat ezen a plébánián. Szerette, nagy sáfárkodással szerette és gyűjtötte a vagyont. De pompázás nem volt az életében, s a reverendája is kopott volt mindig. Kegyetlenül is tudott markolni, szerezni, de talán ő nem is tehetett erről. Éhes rokonsága volt, és ő sehol sem tanulhatott krisztusi jóságot. A püspöke jóval nagyobb uzsorás volt, mint ő, s úgy hallotta egész életében, hogy a híveknek csak a lelkük érdemes a mentésre. A lelkekre gondot is viselt Sebes Ev. János: templomkerülő paraszt kevés akadt az ő falujában. Rossz sorsukban, ínségükben, mikor már a korcsmára nem tellett, megadták magukat az emberek a papjuknak. Mentek szomorúan, rendesen a templomba, mert kölcsönt se kapott a főtisztelendő úrnál más, mint templombajáró ember. Szombaton sem történt semmi új: Isten csak nem akarta megváltani szenvedéseitől Sebes Ev. Jánost. Rokonok, vendégek türelmetlenkedtek, a püspök új táviratot küldött. Szombaton este egy valóságos kanonok érkezett a plébániára, hogy vajon egyházi célokra maradt-e a vagyonból? Jóska a hebegő egyházfi pedig újból hozta és erősítette a hírt, hogy az írás nem került elé. A hívek tehát szorongtak, reménykedtek tovább, s szomorúan ólálkodtak a plébánia körül. Jámbor és jóságos idegen könnyes szemekkel szemlélte volna ezt a falura feküdt szomorúságot. Íme, a nyáj, melyet derék, hű régi pásztora elhagyni készül. Íme, kicsiben a világ és az élet tragédiája: hirtelen fellegek és villámütés.

    Vasárnap mégis újból doktorok érkeztek, hogy a plébános nem akart meghalni. Erővel táplálták Sebes Ev. Jánost a megnyúlt arcú rokonok előtt. A falu népe pedig átkozódott titokban, s a bibliai csodákra gondolt. És a litániás szentek furcsa eseteire, melyekről annyiszor mesélt az ő haldokló papjuk. Hátha a kanonok után érkezett még egy pap a püspöki városból. A hebegő Jóska újságolta, hogy ez lenne az új plébános.

    Sebes Ev. János pedig gyötrődött eszméletlenül a forró ágyban. Mintha az élet bosszút akart volna rajta állani, mert nem volt igaz fia Sebes Ev. János. Mert a Sebes Ev. János élete kusza, rossz és hazug élet volt. És vasárnap már harmadik távirata jön a püspöknek. Bizonyosan untatta már a püspöki udvart ez a hosszú, unalmas haldoklás. Az volt a táviratban, hogy imádkozzanak a hívek a Sebes Ev. János csöndes haláláért. Hogy Isten ne szenvedtesse tovább az ő agg szolgáját. Jóska, a hebegő egyházfi, búsan húzta meg a harangokat. Búsan és egy kissé haragosan. A templomban olyan volt az embersűrűség, mint a húsvéti föltámadáskor. Misét az a pap mondott, aki utódja lesz Sebes Ev. Jánosnak. A bánatos hívek pedig szívükből könyörögtek, hogy legyen könnyű a halál az ő pásztoruknak. Így imádkoztak sokáig a hívek egész hétfő délelőttön. S azután együtt maradtak a templom előtt, hova jajgatva érkezett Rozália asszony, a főesperes úr gazdasszonya.

    - Meghalt, meghalt!

    S jöttek a többi hírek: csoda történt. Halála előtt személetre jött Sebes Ev. János, s egy jó félóráig beszélgetett a rokonokkal. Megmondta, hogy hol van az írás, az adósságok listája. S azután józanul Istennek ajánlotta lelkét, s meghalt nyugodtan, mint egy gyermek. Vert hadként, búsan oszlott szét a nép: Jóska, a hebegő egyházfi, dühösen harangozott. S a falu lapulva, búsan várta, hogy milyen kamatra fog kölcsönözni az új plébános.