Nemes Nagy Ágnes: Őseimhez

Ernesztinák, tisztes Zsuzsannák,
nemestanyák, szekerek, paplakok,
nagyapám, ügyvéd, Egyiptomban
s egyéb szók, percek, ablakok,

hogy nyíltatok rám? Hogy láttok?
előttetek – fényben, vakon –
idegenül, zavartan állok,
s arccsontjaim tapogatom.

Szaladgálok üres szobákban,
tükörbe nézek: nem felel,
gyertyát gyújtok, firkálok, alszom,
s megijedek, ha kelni kell,

szozattovabbacikkhez

Szántó Róbert: Félek a holnaptól

Elég a mának terhe,
Holnapra ne figyelj!
A talmi életbölcsek
Igyen csevegnek el.

De jaj, sötét szorongás
Kígyózik lelkemen…
Tudom, ha mát leéltem
Ezerszer fájóbb holnap
Köszönt le rám vijjogva
Szörnyű élményivel.

Poharat hát kezembe,
Pezsegjen újra vérem…
A mámor, ölelés között
A holnapot nem érzem.

Zas Lóránt: Csodaszép

Ez ma a menekítő szemérem, szavakba tört
derengés, léptek verése a feltört föld
peremén, duzzadó telek, a fákról lehántott
kéreg hazája, hó nélküli, csenevész,
fogódzik, üt a világra, szél veri, szél,
fordítjuk a hőre hámlani mérgest,
igazítjuk a sort sorba, zúgjuk az el-
felejtett ütemű dalt, tavaszba, tavaszba,

szozattovabbacikkhez

A sási kígyó

Magyar népballada

Od’alá szolgáltam, szolgalegény voltam,
Csóri patakon túl nyolc ökröt őrzöttem.
Lehajtván fejemet csipkebokor alá,
Kebelembe bújott a nagy sási kígyó, –
Szívem szorongatja, piros vérem szíjja,
Gyenge derekamat már átalszakajtja.

– Vedd ki, atyám, vedd ki kebelembe bújót,
Kebelembe bújót, a nagy sási kígyót!
Szívem szorongatja, piros vérem szíjja,
Gyönge derekamat már átalszakajtja.
– Inkább elleszek én az egy fiam nélkül,
Minthogy már ellennék az egy kezem nélkül;
Eridj az anyádhoz, majd talán kiveszi.

sasikigyo

szozattovabbacikkhez

Babáj Gyurka

Magyar népballada

Orosházárul fúj a szél,
Zörög az ágácfa-levél.
Babáj Gyurka, hova lettél,
Hogy Makóra el nem gyüttél?

– Mentem volna, nem lehetett,
A vármegye nem eresztett.
Megkötözték a lábomat,
Elzárták szabadságomat.

szozattovabbacikkhez

Galícia széjin

Galícia széjin virít egy almafa,
Minden esztendőben terem alma rajta,
Alatta ott nyugoszik kér székely katon.

Erdély, édes hazám, ott nevelt jó anyám, –
Hazám, édes hazám, magyarok hazája,
Vajon eljuthatok falum határára?

    Marosszéki gyűjtés, Kriza János

A papról aki a szegény asszony gyermekét nem akarta ingyen megkeresztelni.

– Göcseji népmonda –

Egyszer Mátyás király egy olyan házba tévedt, ahol egy szegény asszonynak nemrégen gyermeke született. A csecsemő már egyhetes volt, de a pap semmiképpen sem akarta megkeresztelni, mert a keresztelési díjat nem tudták lefizetni.
Mátyás a csecsemő ruhájára s a keresztelés költségeire pénzt adott, s megmondta, hogy másnap menjenek a paphoz, és jelentsék ki, hogy a gyermeket külön misén kívánják megkereszteltetni. A bért fizessék le, s mondják meg, hogy a gyermeknek van már keresztapja.
Másnap a keresztelésen Mátyás király is megjelent, mint keresztapa. Mikor a pap azt kérdezte, hogy mi legyen a gyermek neve, Mátyás azt felelte:
-    Mátyás legyen a neve!
-    De micsoda Mátyás? – kérdezte a pap.
-    Azt ne kérdezze, csak Mátyás!
Akkor zubbonyát kigombolta, s megmutatta neki az aranykeresztjét.
-    Most keresztelték utoljára, ezután nem leszel lelkiatya, dolgos ember lesz b előled, mert így bánsz a szegénységgel.

Attila és az özvegyasszony

– Callimachus nyomán –

attilaAttila könyörtelenül pusztította a fegyvereseket, de kímélte a fegyverteleneket, és védelmezte a nőket meg a gyermekeket.
Történt egyszer, hogy a hun sereg Troyes városa felé vonult, Attila ott lovagolt a sereg élén. Egyszer megpillantott egy sikoltozó kis csapatot: egy özvegyasszony menekült gyermekivel a hunok elől. Ott futott a nyílt mezőn, egyenesen a folyó felé szaladt, talán hogy megölje magát, és leányait is belefojtsa a folyóba.
Az özvegyasszony nehezen haladt, mert nyakába volt kötve csecsemő gyermeke, mellette futottak nagyobb lányai, a kisebbek szamáron ügettek utána. Jajgattak, sikoltozott a lánynép, jobban féltek a hunoktól, mint a haláltól.

szozattovabbacikkhez

Sarolta fejedelemasszony

– Thietmar krónikája nyomán –

Géza fejedelem felesége, a szépséges Sarolta olyan kemény természetű volt, hogy az urát és az egész országot kezében tartotta. A férfitársaságot asztal alá itta, a lovat úgy megülte, akár egy lovas katona, és egyszer haragjában úgy megütött egy embert, hogy az menten szörnyethalt. Ezért egy békeszerető szerzetes ezt írta róla:
„Bizony illőbb lenne, hogy ez a szép kéz az orsóval vesződjön.”
Pedig ez a kemény természetű fejedelemasszony mindig azon fáradozott, hogy a magyar népet keresztény hitre térítse, és a nyugati népekkel megbékítse. Elhívatta ezért Isten szent életű szolgáját, Adalbertot, és együtt rávették Géza fejedelmet, hogy megkeresztelkedjen. Ugyanazon a napon sok nemes és alacsonyrendű magyar is megkeresztelkedett.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Húsvéti harangok

harangRéges-régen, 1799-ben történt, amikor Napóleon, a franciák nagy császára meg akarta hódítani az egész világot. Feldkirch városkájának népe húsvétot készült ünnepelni, amikor a város előtti magaslaton felbukkant az ellenséges sereg. Napóleon egyik vezére, Massena érkezett meg 18000 főnyi sereggel, hogy bevegye a várost.
Húsvét vasárnapja virrad a világra, de aki várost rémült csend üli meg. Az arcok sápadtak. Vannak, aki sírnak, kezüket tördelik.
Komor arccal gyülekezik a város tanácsa. Rájuk vár a nehéz feladat, hogy megbeszéljék a tennivalókat, s határozzanak a város sorsa felől. Együtt vannak már mindannyian, többnyire tisztes öregek. Ősz fejüket lecsüggesztik és ráncos arcukon alá-alá gördül egy-egy könnycsepp.

szozattovabbacikkhez

Nyirő József: Az élet

Még a tavaly kezdődött köztük a nagy szerelem, mikor Éltes István pásztornak állott, hogy a kenyerit megkeresse.  Egész esztendőben kinn élt a havasban, s esténként az öccse hajtotta haza a csordát. Nappal is ügyelgetett rájuk, István pedig faragta a fát, mert úgy volt, hogy ha a házát felépítheti, összekelnek Julissal, a vén Csóré Dávid leányával. Eleinte úgy levelezték egymást, hogy István minden este virágcsokrot kötözött a leány tehene szarvára, s úgy küldte haza; reggel pedig a leány pántlikázta fel az állatot, hogy abból István is értsen. Szegény ember úgy segít magán, ahogy lehet. Olyan igazán szerették egymást, hogy tiszta vétek lett volna elszakasztani egymástól. Csóré Dávid tűrte a dolgot, mert úgy se tehetett egyebet. Mikor a baj megtörtént a leánnyal, akkor se szólhatott semmit, mert ő küldte ki a fehérnépet a havasra a lovakkal »hálni«.
Hosszú ideig nem vett észre semmit, mert az már úgy szokott lenni, csak látta, hogy a leány sóhajtozik, szomorkodik, s a szeme ki van sírva.
-    Téged mi lölt, Juli? – hökkent meg.
-    Ingöm semmi!

szozattovabbacikkhez

Sinkó Ferenc: Egy tál kalács

A déli Úrangyalát még a nagymise végén leharangozták, a vasárnapi csendesség végleg ráborult a falura. Az örökké lármás tyúkok is a tikkadtan hallgattak a fák árnyékában, csak a méhek zúgtak fáradhatatlanul a levelek között. A kiskertben tulipán, jácint hajladozott az időnként fellebbenő szellőben, mintha játékos lánykák lettek volna. A házakból leveshús-, kalácsszag áradt ki az udvarokra és az országútra a kutyák gyötrelmére; némelyik hangosan felnyögött tőle.
Magányosan villogott Bakos Örzsi piros szoknyája a néma utcán, ahogy a fák alatt a fényeken és árnyékokon áthaladt. Kihúzta magát, vasárnapiasan ringatta sok szoknyáját, ahogyan illik, mikor egy lány komoly járatban van. Fekete haja simára volt fésülve, azon is megcsillant a napsugár, cseresznyeszín szája porcióba szedve, csak időnként rebbent fel szeme, mikor körültekintett, nézik-e valahonnan. Kezében kerek tálat vitt, hófehér szőttes törülközővel letakarva.
Valaki rászólt az egyik kapuból:
-    Hová viszed azt a tálat, Örzsi?
-    Gáborékhoz… Édesanyám küldi Viktór ángyikámnak. Kalács van benne… Kedveskedik vele… Mert nagyon finomra sikerült.

szozattovabbacikkhez

Sziklay Ferenc: Nem lehet az Istentől bort lopni!

Gyuri bácsi tempósan kapálta a tőkék alját. Omlott a kemény hant a fényes kapa nyomán, acélja muzsikált, ha egy-egy eltévedt kavicson – ahogy ő mondta: „gilisztacsonton” – vetett szikrát.
-    Olyan ez a főd, mint a vetett vályog – állapította meg minden vers végin, – „ortó” kellenék ennek, nem kapa. Nem is tudom, nem lenne-e jobb megvárni az esőt. – Mert hogy arra a melegszélen egy felhőgomolyag ütötte föl a fejét, az meg esőt jelent. Meg is pihent, inge ujjával megtörülgette verejtékes homlokát, de aztán csak nekilátott újra, ha már itt van.
-    Ha jön, akkor is jobb, ha megakad a göröngyön s beivódik a szomjas fődbe, mintha lefut simán a lankán s másnapra csak olyan szikkadt a szőlőalja, mintha sohase látott vón’ esőt.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Didergés a tavaszban

Tél-ízű nap. Ködös, hideg, komor.
Didereg a fehér kökénybokor.
Zsugorodnak a patakparti fák.
Dideregsz, ember. Dideregsz, világ.

venyige

Diószeghy Dezső: Tavasz

Az első fa, mit virágozni láttam,
A kertben piros virágot nyitott.
A téli fagytól nem rügyeztek ki többé
A fehér jázminok.

Nézem a piros virágokat, mindegyik
Virágban szökkenő akarat.
Az élet küldte velök első hírnökét
S most a halál arat.

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Tavasz kezdetén

Néma várás ül ma a nagy világon.
Csókos szellő rengeti vágyam árját,
És kínzott szívek panaszos beszéde
                                  Tör ki belőlem.

Vérszopó, vad zsarnok a tél. Nem enged
Szóhoz jutni. Ámde uralma tűnik
S a tavasz kegyes keze nyújt nekem most
                                 Írt sebeimre.

Merre jártatok, kicsi, zöld gyümölcsök,
Illatos bimbók, fakadó rügyek, mind?
Mért nem jöttetek hamarább? Mi vártunk
                                 Egyre tirátok.

                                                           1924

Erdélyi József: Márciusi hó

Egész télen a füstös konyhán
tüzelt a kislány meg a nagylány;
ha mosdott is, úgy, szappan nélkül;
a sok füsttől, füstös lett végül.

Szeretett volna fehér lenni;
de ki tud oly csodát tenni,
hogy a csóka fehér legyen? –
Ha van tündér, jöjjön s tegyen!…

Tündér, varázsló a tavasz:
hol süt, hol esik, hol havaz;
csupa szeszély, csupa csodás,
váratlan időváltozás.

szozattovabbacikkhez

Reviczky Gyula: Tavasz-vágy

Messze még a tavaszig?…
Alig várom, oh alig.
Hogy már egyszer valahára
Megfürödjem langy sugárba’.

Nem kívánok én sokat.
Szellőt, mely megsimogat;
Egy darabkát fényes égbül,
S duzzogásom újra békül.

Csak azt kérem, ha a nap
Szobám fölött elhalad:
Pillantson be sugarával,
S leljen dallal, ibolyával.

Sértő Kálmán: Tavaszodik

Már nem úszik jég alatt a víz,
És halkan elolvadt a hó,
Ibolya fúrja át a földet,
Gyógyul a fojtott nótaszó.
Ámbrás-szaga van a friss szélnek,
Szaporodnak a csillagok,
Rügyezni kezd a mandulafa,
Én is boldoggá olvadok…

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Gyümölcsoltó

A néma telken láttalak.
Bimbózott sűrűn már a kertünk.
A szíved mély volt és sötét.
Minket kerestél. Nem feleltünk.

Tűz gyúlt a szomszéd fák alatt.
Szélben körülölelt a füstje.
Aztán kék szárnnyal szállt tovább
szagos fűzekre, vízezüstre.

szozattovabbacikkhez

Gyulai Pál: Emlékszel-e…

Emlékszel-e a pillanatra,
Jut-e eszedbe néha még?
A földön virágok tavasza,
Fölötte fényes, tiszta ég.
Elhunyó nap végsugára
Reszket a csöndes tóvizén;
Körülünk ingó lombok árnya,
Szívünkben első szerelem.

Nyíló kelyhen pillangó alszik,
Elnyugodt fészkén a madár,
Csak vízesés moraja hallszik
S a szellő, mely suttogva jár.

szozattovabbacikkhez

Nadányi Zoltán: Ballada a meztelen lányról

A lány a gyöngysort keresi,
ladikaoly ideges, szeles.
Fiókjait tűvé teszi,
szekrény alá beles.
Anyjától kapta, régi kincs,
siratja a boldogtalan,
nem tudja ő, eszébe sincs,
hogy rajta van, hogy rajta van.

Egyéb sincs rajta, meztelen,
csak a gyöngy a nyakán.

szozattovabbacikkhez

Páll Miklós: Szerelem

     I.
Halk, csendes, őszi alkonyon,
Vallanék neked én szerelmet.
Zokogva zúgó, bús szelek
Viharzó muzsikája mellett.

Felnyitnám szomorú szemem
S átnéznék rajtad messze, messze…
És a könnyem ráperegne
Csókommal együtt a kezedre.

szozattovabbacikkhez

Reviczky Gyula: Találkozás

1
Így jövünk össze hát megint
A nagy világ zajában!
Én visszasírom drága múltam
S te mint mennyasszony elvirultan
És haloványan.

Szemünk egymásra nem tekint
S emléki szebb időknek:
A régi üdv, a régi vágyak,
Mint láthatatlan útitársak,
Hozzánk szegődnek.

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Szép vagy

Szép vagy, ha olykor jókedved megárad,
S mosolyba fürdik ajkad a szemed:
Szebb vagy, ha elfog egy titkos búbánat,
S selyem pilládon fájó könny rezeg.

De én esengek: lágy víg újra, újra.
Mert fáj nekem, ha bús vagy, óh leány!
S óh, legszebb vagy, ha közelébb simulva,
Könnyes szemeddel mosolyogsz reám…

vitéz Somogyvári Gyula: Simogatás

Hajtsd a fejed az ölembe
s engedd, hogy a szemed nézzem.
Meg akarlak simogatni;
hiszen holnap úgy is sírhatsz
szűzi, leány-özvegységben.

Szempilláid sötét selymén
csillog a gyöngy, könny szivárog.
Kulpa vizén szelek zúgnak,
ma még miénk: csók és élet,
de már itt, e forró csöndbe
a Holnap is belekárog.

szozattovabbacikkhez

Agyagfalvi Hegyi István: Rákóczi él!

rakoczifDe profundis!… Mélységgel és sötéttel
teljes immár e csonka  magyar élet,
s a kárhozatnak poklos örvényéből
felbugyborékol néha még a jaj!
Kegyetlen, zsarnok, görcsös emberujjak
– vérszomjasabbak a tigris-karomnál! –
kitépték meleg, vonagló szívünket,
s már nincs szívünk!

szozattovabbacikkhez

Vas István: Bartók

Hangzavar? Diszharmónia? Nehéz? Bonyolult?
Lehet: nem értek hozzá. Énnekem a zene volt,
Az első, amit bevettem, az első, aminek
Jelentése volt, amit meg tudtam érteni,
Bachnak is rajta át fértem a közelébe,
A dallam volt, az egy ültömben is fölfogható,
Az összhang, a magától értetődő, a tartás,
Amely csontomba szervült.

szozattovabbacikkhez

Devecseri Gábor: Egry

egryhalaszokA vászon egyetlen fehér folt.
Hát ez mi? Kérdenéd. De látod:
nem fehér lap, de tó is, ég is;
ha meglátod egész világod.
Ha akad benne buktató is,
visz és utaztat. Lám, tenyér volt,
húzd szemed össze: egy virágot
ringat a víz, mit tóba dobtál
rég, rég, gyerekként, terád vár ott,
és megteszi most: ne legyen
világod, virágod, halálod

szozattovabbacikkhez

Keresztury Dezső: A piktor

Szürke, vizes felhők függönyzik a távol eget: lenn
fénylik a tó; hal csobban; a hullám lassan omolva
távoli kürtszót lenget a síkosan elgyűrűző hab
hűs páráiban… Ül csak a horgász, néz, figyel éber
szívvel a színt s formát oldó, váltó ragyogásban.
Csend van benn s vele; nem mozdul, elvétve harákol;
issza a látványt, ujja tapintja zsinórral a horgot,
s úgy cserkészi homályos mélyvízből a halat, mint
alkonyi, hajnali, évszaki fénybe, homályba hanyatló
lét vak mélyéről kristály káprázatú álmát.

szozattovabbacikkhez

Takáts Gyula: Egry Józsefről, az emberről

egr01A háború előtt találkoztam vele először. Süllőzés közben, szép tavaszban, amikor Badacsony alatt rezeg a víz, és nyárfarügyszagú minden. Aztán a háborús évek után a vitorlás időkben találkoztunk sokat, amikor még nem jártak a Balatonon hajók, csak vitorlások, „széllel bélelt” emberek. Aztán, hogy Kaposvár „örökbefogadott” mint írót, és én Fonyódon laktam, attól az időtől kezdve szinte hetente találkoztunk hosszú időkön át. Nem a festészet, de a művészetek és a horgászat fűzött össze minket, s minthogy róla írok, a legnehezebb az lesz, mint kapcsoljam ki e sorokból a személyemet, hisz mégiscsak az élményeimet, a szavaiból, a tetteiből a lényéről bennem kialakult képet akarom itt leírni.

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: Húsvét előtt

harangS ha kiszakad ajkam, akkor is,
e vad, vad március évadán,
izgatva belül az izgatott
fákkal, a harci márciusi
inni való
sós, vérízü széltől részegen,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyű malomnak:

szozattovabbacikkhez

Dr. Pázmándy László: Utolsó állomás

Apáink életének állomásain,
Bábjátékot űzött a történelem.
Az indulási oldal vakvágányain,
A halál és a remény vesztegelt.

Fülünkbe kattognak, mint a vonatkerék,
Az állomások szögesdrót nevei.
A hosszú éjszakában, a végtelen felé,
Lángolnak a hallgatás színterei.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi József: Kaszáscsillag

Ellenségem, mint fűszál a mezőn,
hányja fejét és kívánja halálom;
kaszásember leszek én s a mezőt
letarolom, fűtövig lekaszálom.

Magasabb már a hitványa is nálam,
a legkisebbje is fejjel nagyobb;
de széles  rendet vágok sűrűjökben,
s arcom, kaszám győztesen felragyog.

Kaszáscsillag leszek, ha köd borít
Napot-Holdat és csillagsereget, –
kaszáscsillag leszek és lekaszálok
az égről minden irigy felleget.

szozattovabbacikkhez

Illyés Gyula: Sub revolutionibus

Nincs várni mit! Ledobták
a későn érők is gyümölcsüket.
Megtette földünk a maga évi dolgát.
Már a jövő évi szüret
a gazda mondja, – „nincs megállás!”
mondja vidáman: „szőllőkapálás,
trágyakihordás!”

szozattovabbacikkhez

Kannás Alajos: Óriáskerék

A hold rézpénzként felragyog
s az esti zöld Dunában
bukdácsolnak a csillagok
a vadkacsák nyomában.

Az Óriáskerék darálja
a mindennapi leckét,
hogy föl-le, föl-le, elmúlásra
gondolni esztelenség.

Majd éjjé sötétül az este,
csak bőrünk rétje égett,
a hold felhőkön lépegetve
továbbállt s ránk sem nézett,

szozattovabbacikkhez

Nemes Nagy Ágnes: A lovak és az angyalok

    Jönnek

Isten hozott, szép angyalok.
loangyalElvermelt almát adhatok.
Ki küldött vajon vigaszul?
Itt egy jonatán, egy batul.
Féltem nagyon hogy a szemöldök-
fában homlokkal összetörtök,
és tört angyalt hogy ápolok?
Be szerencsével jártatok!
Mint a petróleum-lángot, kicsinyre
húztátok angyalságotok.

szozattovabbacikkhez

A rossz feleség

    Magyar népballada

– Jöjjön haza, édesanyám,
Mert beteg az édesapám!
    – Várj, lányom, egy kicsit,
    Hadd táncolja egy kicsit,
    Mindjárt én is megyek, –
    Egyet-kettőt fordulok,
    S mindjárt otthon leszek!

szozattovabbacikkhez

Galícia közepibe

Galícia közepibe’
Hét kaszárnya egy végtibe’.
Egybe huszár, másba zsandár,
A többibe bakancsos jár.

Oda vitték a rózsámat,
Legdrágábbik vilojámat.
Nyolc keserves esztendeig
Soha haza nem eresztik.

    Erdővidéki gyűjtés, Benedek Elek, 1882.

Jáger Jóska

     Magyar népballada

A miskolci híres boltba,
Ott vásárolt Jáger Jóska.
Ott vásárolt Jáger Jóska,
Violaszín patyolatba.

Felöltözött krinolinba,
Úgy ment el a híres boltba;
Úgy ment a görög boltjába,
S válogatott a szoknyába.

szozattovabbacikkhez

A Vértes

– A Képes Krónika nyomán –

I. András király kemény kézzel teremtett rendet az országban, a pogányságot megtörte, Szent István király igazságos törvényeit helyreállította. Keményen fogta az ország gyeplőjét, és bátran szembeszállt a császárral is.
Ekkor a német császár hadat kiáltott, és sok megrakott szekérrel, hadigépekkel, a Dunán meg hajókkal Magyarországot megtámadta. Lovassága már Székesfehérvár táján pusztított, hajói pedig Gebhard püspök parancsnoksága alatt veszedelmesen közeledtek.
Amikor András király és Béla herceg ezt meghallották, a búzakereszteket és a szénaboglyákat mind felégették, és az egész lakosságnak megparancsolták, hogy nyájaival együtt költözzön el arról a földről, amerre a császár útja vezet.

szozattovabbacikkhez

Az életmentő király

– A Dubnici Krónika nyomán –

Aludt még a tábor a Szele folyó közelében, de Lajos király már talpon volt, ellenőrizte az őrségeket, aztán lesietett a folyó partján. Salerno ostromára készült, és hogy oda mehessen, át kellett vezetnie a sereget a folyón. De vajon talál–e gázlót rajta? Mert a folyó nem nagy, de az esőzéstől erősen megáradt.
Nézelődik, vigyázódik Lajos király a folyóparton, s hát egyszer megpillant egy magyar vitézt, aki két lovat itat. Nézi, nézi, meg kell hogy ismerje, mert nincsen vitéz az országban, akinek nevét meg ne mondaná, és valóban kiáltja már:
–   Szeredai, hej, fiam, Szeredai!

szozattovabbacikkhez

Mátyás király meg a szállásadó cigányok

Mátyás király kiadta parancsba, hogy szállást nem szabad adni senkinek, csak a vármegyeházán. Akkor aztán, hogy próbát tegyen, felöltözött muzsikus cigánynak, a hóna alá vett egy hegedűt, s megindult faluról falura.
Bevetődött egy cigányházhoz.
–    Jó estét, sógorasszonykám – azt mondta –, hát a sógorkám hol van?
–    Oda van basabélni, hegedülni.
–    Sógorasszonykám, itt hálnék én maguknál!
–    Jaj, sógorkám, itt bizony nem lehet! Mátyás király, ha megtudja, felakaszt bennünket.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: Kondor, a csavargó

Sok, sok esztendővel ezelőtt Székelyországban utazgattam. Ahol csak tehettem, ott gyalog róttam az országutat, mert arrafelé szép hegyek és nagy erdők vannak. Amint egyszer mendegéltem a rengetegben, egy embert pillantottam meg, aki egyedül heverészett egy öreg bükkfa tövében. Afféle országjáró csavargónak látszott, a ruhája legalább csupa folt meg rongy volt, a csizmája orrán kilátszott a lábujja, a süvege pedig lyukas volt, akár a szita.

Amint közel értem, a csavargó fölkelt és megszólított:

-  Engedelmet kérek, – mondta, – nem tetszett az úton az én hintómmal találkozni? Négy szürke van eléje fogva, a bakon ezüst-zsinóros huszár ül.

szozattovabbacikkhez

Fekete István: Elmegy a tél

Beteg a tél. Nagyon beteg. Olyan, mint az öregember: reszkető, könnyen síró, messze néző.

Búcsúzik a tél.

Nappal már alig látni. Csak éjjel jár, mint a beteg, aki a nappalt átalussza, de a sötétben papucsot húz, és elmotoszkál a szobában, hogy ne legyen olyan hangos az óra, és ne legyen olyan rettenetesen mély a csend.

Olyan a tél, mint a haldokló, akinek várnak a halálára. A rokonság összenéz, és a szemekben ez van: – Végrendelet nincs, minden a mienk…

A tél ezt tudja és búcsúzik. De csak éjjel. Öregesen járja az erdőt, és megsimogatja a fákat, melyek most ébredeznek: – Nono, kis fák. Miért borzongtok? Nem voltam szigorú hozzátok, ezt emlékbe hagyom… És kezenyomán dér hull a fákra, melyet reggel leráznak magukról. Nem kell az öregember ajándéka senkinek.

szozattovabbacikkhez

Jankovics Marcell: Megtudtam, hogy március van…

Megtudtam, hogy március van. A kalendáriumból? Nem, mert e kedves könyvet meg sem néztem. Haragszom rá: nem érintkezünk. Az állott benne, hogy március 21-én kezdődik a tavasz. Nem volt igaz, mert fagyott; akár más időkben Szilveszter éjszakáján. Talán abból tudtam meg, hogy a Vérmező meg a Horváth-kert fái rügyeznek? Szó sincs róla. 1940 misztikus nagy évében a rügyfakadások is úgy késnek, mint a nyugat felől érkező vonatok… Késnek és késnek: senki sem tudja, hogy miért. Vagy láttam a krisztinavárosi templom előtt a fiatal legényeket, akik hóvirágot és ibolyát kínáltak? E derék fiúk valahol még havat lapátoltak. Dehogy is gyűjtögették a vén föld mosolyait. – hanem takarították a föld őszülését, – az ősz hajszálakat, melyek nagyon is ránkborultak. Talán már festik a városnegyed kirakó kertjeit a rendezvoust kereskedőknek és a szomjúhozóknak? Nem, – ezek a szegényes kertek részben pinceraktárakban, részben melegházakban várják édenkertté átvedlésüket…

szozattovabbacikkhez

Nyirő József: Leánykérés a havason

Vágyaktól terhes, veszett, bolond, szép tavaszt értünk. Minden nyugtalan volt. Az erdőn a fák titkon búgni kezdtek, belső tűz égette a vadak szemét, melyek boldog, kábult, meleg fényt vetettek maguk körül, a madarak teste elbágyadt és forrón sütött. A friss falevelekről nehéz, édes harmat csepegett és zajt ütött a várakozó csendben. A medvét, farkast égette a saját szőre, s még a ködök sem tudtak megnyugodni. Arany felhőként széttárva egyik szakadékból a másikba szálltak.

Péter, a legény ásított, s bunkós pásztorbotja is izzadott a tavasztól. Forrókat ásított, s füleiben kábultan lüktetett az elviselhetetlen meleg vér. Az erdő egyik fele még fekete volt az éjtől, a másik piros a fénytől. Olyan korán volt. A kora szél csikorgatta a fákat és az őzek ijedten lapultak, futottak a tisztásokon a feltörő élet ingere elől.

szozattovabbacikkhez

T. Ágoston László: Eskü a tisztáson

  - Bálint! - kiáltott Harsányinak a kapitány, miután végzett a két gatyás paraszt kihallgatásával. - Nézd meg fiam, milyen élelem van a szekéren! Töltsd meg ennek a két embernek a tarisznyáját, és engedd őket útjukra. Aztán gyertek ide hozzám Vinczével együtt.

  Harsányi maga mellé vette a két megszeppent lengyelt, és odavezette őket az élelemszállító szekérhez. Bódog tizedes éppen a porciót osztotta ki katonáknak. Szárított tésztát, babot, krumplit, meg fűszert, ami a bográcsba dukált. Többen száraz gallyakat gyűjtöttek az erdőben, s tüzet raktak a főzéshez. Fölöttük a hegycsúcsok hósipkával integettek a zöldellő tájnak.

szozattovabbacikkhez

Bögözi Kádár János: Itthon

A régi évek illatát újra érzem;
szép nyarak, gyom-játékok
szerencsét jósló ágát újra tépem,
csalhatnék, mint egykoron,
de rágódom kóró reményen.
Tudom - 
jó, vagy balgatag lett minden napom,
de ha nem futja többre,
/madár-/ ijesztővé változom.
Hihetném, gazdag vagyok,
enyém, amit e város összehordott.

szozattovabbacikkhez

Éltes Enikő: Hit

csukott szájjal 
mosolyogva 
tudod-e milyen 
a sikoly 
amikor már már 
megpattan az élet is benned 
az erőfeszítéstől 
s akkor imádkozni kezdesz 
előbb összefüggéstelen 
kergetve a szavakat

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 46TItábor magyarokogyűlése Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf